Balázs Bécsi Gyöngyi: Kallós Zoltán pályaképe

Kiindulópontként a Magyar Néprajzi Lexikonban levő Kallós Zoltán szócikket használom: „(Válaszút, 1926–): néprajzkutató. Tanulmányait a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán végezte (1954). Kalotaszegen, Moldvában (1955–), majd Gyimesen (1956–) tanított. A zenefolklór, a népköltészet és a díszítőművészet kérdéseivel foglalkozik. Cikkei, tanulmányai romániai és mo.-i szakfolyóiratokban és lapokban jelennek meg. – F. m. Balladák könyve (Szabó T. Attilával, Bukarest, 1970, 1971, Bp., 1973, 1977); Új guzsalyam mellett (Bukarest, 1973)."^[1]

Kallós Zoltán sikeres életpályáját szemlélve, vaskos kiadványait forgatva, számtalan hanglemezét hallgatva sokan talán nem is sejtik, hogy milyen élethelyzetek, megpróbáltatások és fennakadások keresztezték hosszú útját. Mindezek ellenére a magyar nép életének egy jó nagy szeletét mentette át a múltból a jelenbe és a jövőbe. Csak a töretlen hite és tenni akarása tudta túlszárnyalni átsegíteni a néha elviselhetetlen nehézségeken.

Kezdeti lelkesedése és érdeklődése kedvező talajra talált a kolozsvári diákévek alatt. Az indíttatás otthoni neveléséből adódóan megvolt, a motivációt szakképzett tanárok lelkesítő szavai segítették és támogatták, irányvonalat adva a már meglévő érdeklődésének.

Szakmai pályájának három nagy sarkalatos pontja fordulópontja volt, melyek nemcsak segítették előmenetelét, hanem hírnevet is szereztek neki. Ez további tennivalókra, felelősségteljesebb munkára késztette. Korán felismerte, hogy a hagyományos kultúra gyors változásával eltűnnek azok az értékek, amelyek közösségeket tartanak meg vagy kovácsolnak össze. Világossá vált számára: ezeket az értékeket össze kell gyűjteni, meg kell őrizni, át kell adni, és minél több fiatalt meg kell ,,fertőzni a népi kultúrával". Olyan […]kaput nyitott ki, amelyhez csak neki volt kulcsa", ugyanakkor vallotta és vallja „a gyűjtés nem lehet öncélú". Önzetlen segítségének köszönhetően ezen a nyitott kapun át jöttek be a Magyarországról Erdélybe érkező kutatók, az erdélyi népzenét és néptáncot feltárók, a népi kultúra iránt érdeklődő fiatalok, akiket hozzásegített a Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg, Moldva népéletének megismeréséhez és megéléséhez.

Jól tudta, segíteni a körülötte lévő embereken csak úgy tud, ha képes megmutatni őket –  tudásukat, tehetségüket, sokszor reménytelennek tűnő élethelyzetüket. Ily módon sáfárkodni a rábízott javakkal csak a tudás birtokosainak megbecsülésével, szem előtt tartásával lehet. Ennek köszönhetően tudta énekre bírni a ,,lepecsételt szájakat". Egész életét ennek a küldetésnek szentelte.

Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük benne. Életét és szemléletét alapvetően meghatározta Martin Györgyhöz és Andrásfalvy Bertalanhoz fűződő barátsága.

A magyarországi szakmabeliekkel való kapcsolattartása révén a kor szellemének és kutatási irányzatainak aktuális kérdéseivel találkozott, melyek vizsgálatában a lehető legtevékenyebben vett részt. Levelezéséből is kiderül, hogy folyamatosan szakmai, emberi és morális támogatást, biztatást kapott Kodály Zoltántól, Jagamas Jánostól, Andrásfalvy Bertalantól, Martin Györgytől, Hofer Tamástól, valamint számos más, kiemelkedő magyar művésztől, értelmiségitől.[2] Kitartó és alázatos munkájával érdemelte ki az erdélyi szakmai elit megbecsülését. Kallós segítségével az 1960-as években vette kezdetét a módszeres néptánc kutatás a Mezőségen. ,,A nagymennyiségű összegyűjtött adat, táncfilm és egyéb dokumentáció mellett ekkor születnek meg az első összefoglaló jellegű publikációk is. Ezek közül meg kell említeni Kallós néhány tanulmányát, [...] Válaszút táncairól és táncéletéről szóló írását, a táncszókról írt összefoglalást, valamint az észak-mezőségi falvak néprajzának rövid leírását."[3]

A gyűjtések alatt kamatoztatta rokoni, baráti kapcsolatait, sőt az azokon túlmutató ismeretségi körét, melyek mindig elvezették a legalaposabb és legmélyebb ismeretek megszerzéséhez. Ami talán a legfontosabb, nemcsak jó ismerője ezeknek a javaknak, hanem származását, családi hátterét és habitusát ismerve, tökéletes használója is. Táncolni, énekelni, mulatni, anekdotázni úgy, ahogy ő tud, csak úgy lehet, ha azonosul ezzel a szemlélettel, értékrenddel, és ettől válik valaki hiteles emberré, olyanná, amilyen Kallós Zoltán maga.

,,Több balladát gyűjtöttem, mint az előttem járók összesen" vallja Kallós Zoltán. 1970-ben megjelent a Balladák könyve, életének második mérföldköve. Szabó T. Attila bevezető tanulmányában így ír a gyűjtőről: „Kallós szerencsés választással elsősorban az egyik legismeretlenebb tájon, az Észak-Mezőségen kezdett munkához. […] figyelme azonban hamar túlterjedt közvetlen gyermekkori környezete határain, és még három alig ismert balladaterületen, a moldvain, a gyimesin és a kalotaszegin folytatta a munkát. [...] valóban új, vagy legalábbis eddig csaknem ismeretlen területeket kapcsolt bele a hazai balladakutatás érdeklődési körébe. [...] Nincs nemcsak hazai, hanem egyetlen más magyar balladakiadvány sem, amely egyszerre ennyi és ilyen terjedelmes ismeretlen ballada és balladás énekváltozattal gyarapította volna a hazai balladavilágra vonatkozó ismereteinket".

A méltatásokat olvasva – amelyeket kiváló íróink és tudósaink vetettek papírra, úgymint: Nagy László, Szabó T. Attila, Szilágyi Júlia, Almási István, Vargyas Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Ortutay Gyula, Csoóri Sándor – ráeszmélünk arra, hogy az „élő népballadák" mily módon ihlették a magyar alkotókat, művészeket, művelődésszervezőket, fiatalokat, s azóta hogy vált a magyar folklorizmus, táncházmozgalom alapmunkájává.

2014-ben a Kallós Zoltán Alapítvány által kiadott Balladás könyv, amelyet Kallós Zoltán és Németh István szerkesztett, a legteljesebb változata az eddig megjelent, Kallós Zoltán által gyűjtött balladáknak. A kiadvány összesen 550 ballada és balladás ének szövegét, változatát teszi közzé, azok közül 528 variáns dallamát. Ugyanakkor 348 balladaváltozat dallama is elérhetővé vált a kötethez mellékelt lemezen, mely összesen 20 órányi eredeti hangfelvételt tartalmaz. Szakmabeliek, pedagógusok, közművelődési szakemberek kincsestára ez a gazdag anyag, melyekből már több generáció ihletődött.

A táncházmozgalom egyik nagy mesterét tiszteljük Kallós Zoltánban, hiszen gyűjtései a táncházmuzsika alapját képezték. Kallós, Martin, Könczei, Andrásfalvy, Novák, Tímár, Sebő, Halmos, és még sorolhatnám a számtalan kutató, táncos, zenész nevét, akik az akkori rezsim szemében értéktelennek tűnő társadalmi réteg évszázadokig őrzött és féltett szellemiségét továbbvitték. Bábáskodtak fölötte, és sokszor erejüket fölülmúlva próbáltak a lehető legtöbbet megmenteni az utókor számára. Ma már nemcsak egy értékrend képviselését jelenti a mozgalom, hanem nemzetközi porondon a táncház-módszer egy olyan lehetőség, mellyel bármelyik nép megismerheti és használhatja saját, vagy más nemzetek kulturális javait.

A harmadik kiteljesedést a rendszerváltást követő évek munkájának köszönheti. Az 1992-ben életre hívott Kallós Zoltán Alapítvány működtetésével, fejlesztésével egy olyan mezőségi szórványoktatási, népművészeti és művelődési központ jött létre, amely példaértékű az egész magyar nyelvterületen.

Az 1990-es évek elejétől népzenei és néptánc táborok – honismereti tábor I-IV. osztályos szórványvidéki gyerekeknek, tehetséggondozó tábor III-IV. osztályos szórványvidéki gyerekeknek, népzene, néptánc és kézműves tábor I-IV. osztályos gyerekeknek, ifjúsági népzene és néptánc tábor, alkotó tábor családok részére, valamint Nemzetközi Népzene- és Néptánc tábor felnőttek részére – széles kör számára nyújtják a hagyomány élményét. Minden korosztály – kisgyerekkortól öregkorig – talál magának elsajátításra méltó tudást, értéket.

A Mezőségi Szórványoktatási Központ több generációt, több száz diákot ment ki az elrománosító politika zsákutcájából, esélyt teremtve a megmaradásra. Az Alapítvány oktatási tevékenysége gyerekeknek, ifjaknak és felnőtteknek biztosít lehetőséget a tánc, zene, kézművesség, pedagógiai nevelés, gazdálkodás területein továbbképzésre, tudásvágyuk felkeltésére és kielégítésére, értékeink átörökítésére.

A Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ az erdélyi népi kultúra legszebb, legünnepibb, legmívesebb darabjainak tárháza. Kallós Zoltán kutatómunkája során nemcsak a romániai magyarság, hanem az azzal együtt élő szászok és románok hagyatékát is tudatosan mentette. Figyelme a viseletekre, textíliákra, bútorokra, faeszközökre, kerámiatárgyakra is kiterjedt, melyeken keresztül ma elődeink használati tárgyait, életvitelét, érték- és normarendszerét ismerhetjük meg.

Közel tízezer felbecsülhetetlen értékű néprajzi tárgy tartozik a kollekcióhoz. A műtárgyak állagának megőrzése és tudományos feldolgozása céljából intézményesült néprajzi gyűjtemény 2010 májusában nyílt meg a nagyközönség számára, s azóta is évente több ezer látogatója van.

Azonban nemcsak Válaszúton csodálhatjuk azokat a ritka darabokat, amelyeket Kallós Zoltán gyűjtött. Az 1950-es évektől számtalan értékes néprajzi tárgyi anyagot adott át erdélyi múzeumoknak, vagy juttatott közvetítők közreműködésével – Andrásfalvy Bertalan, Hofer Tamás, Martin György, Borbély Jolán és sokan mások – magyarországi közgyűjteményekbe, úgymint: a budapesti Néprajzi Múzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

Értékes fotóanyaga, amely több mint hatezer archív képet tartalmaz, a Hagyományok Házában és a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központ adattárában található.

Szilágyi Júlia sorait idézve, foglalható össze az, amit Kallós Zoltán gyűjtött:"[ő] ugyanis nem népi kézimunkát gyűjt, vagy népi balladákat, hanem egy közösségi kultúra anyagi és szellemi termékeit, olyan művelődési javakat, melyek közül a szó nem előbbre, s nem is alább való az öltésnél. Ebben a kultúrában pedig szín és szó, hagyományos motívum, dallamot, ritmust, erkölcsöt megszabó törvény – egyaránt megtartó forma: erkölcs és esztétikum. Adósai vagyunk, valahányan csak itt élünk, s egymás szavát értve élünk, mindhalálig lekötelezettjei […]"

Kallós Zoltán küldetéshitével és szívós szorgalmával járja útját napjainkban is. Életműve életfához hasonlóan terebélyesedik, amelynek gyökereit a magyar kultúra mély rétegei forrásként táplálnak. Hatalmas törzse és koronája akkorára terjed ki, amekkora mélységben a gyökerek kapaszkodnak. Hivatástudata, segíteni akarása és szilárd elköteleződése a magyar kultúra értékeinek megmentése, megőrzése és továbbadása mellett, mintát és tartást nyújt ma is.

[2015]