Dr. Szilágyi András: Dvorszky Hedvig művészettörténész

Bizonyára kevesen vannak a hazai szellemi életben – főként szűkebb szakmánk művelői, a művészettörténészek és művészeti írók között –, akik képesek arra, hogy kellő időben felismerjék: felkészültségük és tehetségük, érdeklődési körük, személyes preferenciájuk, és mindez együttesen mire predesztinálja őket. S akik e felismerés birtokában imponáló következetességgel bontakoztatják ki kivételes, sokoldalú képességeiket. Munkássága, folyamatosan kiteljesedő életműve bizonyítja, hogy Dvorszky Hedvig e kevesek közé tartozik.

Az ELTE történelem és művészettörténet szakán folytatott tanulmányainak befejezése idején, 1965-ben már diplomamunkájának tárgyválasztása, címe is jelezte – Kortárs építészet és képzőművészet kapcsolata –: napjaink művészete, a jelenben kibontakozó, formálódó tendenciák, a kortárs alkotók teljesítménye foglalkoztatja őt elsősorban. Ezek bemutatása, elemző értékelése alkotja majd tekintélyes életművének legjelentősebb vonulatát.

Első munkahelyén, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus művészettörténészeként megannyi emlékezetes, nagy sikerű kiállítás kezdeményezése és megrendezése fűződik nevéhez. Hivatali munkája mellett – a Magyar Iparművészeti Főiskola vendégelőadója – hathatós részt vállalt a leendő művészek szakmai képzésében. Az 1960-as évek második felében jelentős kortárs műalkotásokkal ismertette meg a széles nagyközönséget azoknak a Galéria című, kiállítási bemutatókkal foglalkozó műsoroknak keretében, amelyek a Magyar Televízió Képzőművészeti Szerkesztőségében készültek.

Az 1970-es évek eső felétől tevékeny részt vállalt a Schrammel Imre keramikus művész által életre hívott Siklós Kerámia Symposion elnevezésű művésztelep tevékenységében. Ez a kezdeményezés meghatározó jelentőségű volt a hazai művészeti életben és Dvorszky Hedvig életpályáján is. Magyarországon az ezt követő évtizedekben terjedt el a szimpozion- és művésztelep-mozgalom. Ezek a kiváló szakmai műhelyek, csakúgy, mint a nagyhírű Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió, nem nélkülözhették Dvorszky Hedvig szervezői és rendszeres előadói tevékenységét.

Közel egy évtized után vált meg első munkahelyétől, a Lektorátustól. Attól az intézménytől, amelyben az aczéli kultúrpolitika ismert elvárásai akkoriban egyre erősebben érvényesültek. Kerülve a kényszerű és elvtelen kompromisszumokat, és vállalva az igen előnytelen anyagi konzekvenciákat, pályát módosított. Új munkahelyén, a Corvina Kiadó szerkesztőjeként munkásságának kiemelkedő, leginkább maradandó teljesítményeit hozta létre. Régi korok hazai és európai művészetével foglalkozó különböző impozáns kötetek szerkesztése mellett útjára indította a kortárs magyar képző- és iparművészeket bemutató Műterem sorozatot, amelynek pompás köteteit maga szerkesztette, gondozta – némely esetben írta is, mint például a sorozat egyik legkiválóbb, máig alapvető darabját, a Schrammel Imre munkásságát tárgyaló kötetet, 1989-ben. Ugyancsak hiánypótló, immár az egymást követő nemzedékek szakemberei és leendő szakemberei által is sűrűn forgatott, olvasott kötet a Design – a forma művészete, amely Dvorszky Hedvig válogatásában és utószavával jelent meg, a Képzőművészeti Alap Kiadó gondozásában 1979-ben.

Az 1970-es évek eleje óta különös figyelmet keltettek – olykor a reveláció erejével hatottak –, a szakma és a széles nagyközönség számára egyaránt azok az elemző írások, kritikák, amelyek egy-egy jelentős kiállításról számoltak be. Hogy az akkori kiállítások kínálatából melyek voltak azok, amelyeket kiválasztott és közlésre érdemesnek tartott, azt bizonyára személyes ízlése, preferenciája befolyásolta elsősorban. Ám döntően a művészi teljesítmény, a kiállított alkotások immanens esztétikai értéke határozta meg. Így nem csupán a hozzá – konkrét és átvitt értelemben is – közel álló művészek munkáit méltatta, elemezte, hanem másokét, közöttük olyanokét is, akiket akár csak szóba hozni már-már kockázatos volt annakidején. Arról a maga idejében nagy visszhangot keltett kiállításról például, amely Szalai Tibor, Bachman Gábor, Kovács Attila és Rajk László munkáit és terveit mutatta be a Dorottya utcai kiállító teremben 1986 szeptemberében, kevesen fogalmaztak meg és írtak le oly meggyőző és lényeglátó mondatokat, mint Dvorszky Hedvig, az Ipari Forma című folyóirat az évi 6. számában.

Amint publikációiból és számos megnyilatkozásából megállapítható, kezdettől értő figyelemmel követte és méltatta a magyar organikus építészet kibontakozását, elsősorban Makovecz Imre és Csete György munkásságát. Elemző írásai közül kiváltképp maradandó értékű az a magvas tanulmány, amely az alábbi, általa szerkesztett kiállítási katalógusban olvasható: Architettura Organica Ungherese – (Magyar Organikus Építészet), La Biennale di Venezia, 1991.

Az életút eddigi szakaszait ismerve nem meglepő, hogy Dvorszky Hedvig is azok közé a humán értelmiségiek közé tartozott, akik számára az 1990. évi rendszerváltozás – az egyöntetű eufória mellett s azon túl – elsősorban új kihívást, új feladatokat jelentett. Ellentétben másokkal, nem is kevesekkel, ő nem tért ki ezek elől. Sőt, éppen hogy kereste, s lelkesen vállalta őket. Az új feladat egyrészt „hivatali munka" formájában jelentkezett: 1992 és 1995 között Dvorszky Hedvig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium iparművészeti főtanácsosaként tevékenykedett. Másrészt abban, hogy előállt egy régóta óhajtott, ám most reálissá váló lehetőség: annak a nagy múltú, tekintélyes szakmai folyóiratnak a felélesztése, újra indítása, amely 1945 óta fájóan hiányzott a hazai periodikák kínálatából. A Magyar Iparművészet című folyóiratról van szó, amely 1897 és 1944 között jelent meg folyamatosan, az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kiadásában. Az újjászülető folyóirat koncepcióját Dvorszky Hedvig 1992 őszén dolgozta ki és nyújtotta be akkori hivatali „felettesének", Fekete György helyettes államtitkárnak, s az első szám a következő évben napvilágot is látott. Mindebben Dvorszky Hedvig érdemei éppoly elévülhetetlenek, mint a folytatásban; abban, hogy a közel tíz éven át általa főszerkesztett folyóirat méltán vívta ki a szakma és az érdeklődő nagyközönség elismerését. E sikerhez saját írásai – tanulmányai, kritikái – igen jelentős mértékben járultak hozzá.

A kultúra iránt érdeklődő hazai nagyközönség nem csupán írásai és szerkesztői tevékenysége okán szerezhetett tudomást Dvorszky Hedvig munkásságáról, de hangját is jól ismerheti – az éter hullámairól. A Magyar Katolikus Rádió hullámhosszán 2003 óta több száz érdekes, felettébb tartalmas beszélgetés hangzott el, amelyekben alkotó művészek, a szellemi életjeles egyházi és világi képviselői válaszoltak a szerkesztő riporter, Dvorszky Hedvig kérdéseire.

[a szerző művészettörténész, Iparművészeti Múzeum]