Molnár Imre bőrműves iparművész 1942. március 25.-én, Budapesten született. Általános iskolába a Margit körúti Ferencesek temploma melletti iskolába járt. Gyermekéveit a Margitszigeten töltötte, ahol a család lakása volt, ugyanis édesapja 1925-től a szigeten dolgozott kertészként. Molnár Imre számára kitörölhetetlen nyomokat, egész életre szóló élményeket jelentett a Margitsziget, ahol első felfedező útjait megtette. Mély hatást gyakorolt rá a táj varázsa, a természet kimeríthetetlen birodalma, továbbá a sziget évszázados emlékei, töredékei. 19 évig lakott a szigeten, és nemcsak csodálta a természet, a táj változásait, hanem kamaszkori rajzaiban meg is örökítette azokat.

Középiskolai tanulmányait az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte. Újpest hagyományosan a magyar bőripar világhírű fellegvára volt; bár a Wolfner család bőrgyárát államosították, de megmaradt a gyártás, a bőrfeldolgozás továbbra is, legalábbis még azokban az esztendőkben, amikor Molnár Imre ipari tanulóként elkezdett ismerkedni, foglalkozni a bőrrel, mint anyaggal. Az újpesti bőripari hagyományok, tradíciók, a még élő mesterek szaktudása kitűnő muníciót jelentettek: különösen, hogy a családban is megvolt a példa, ő előtte anyai ágon már két generáció tagjai foglalkoztak bőrművességgel. Molnár Imre egyik anyai nagybátyjánál lett ipari tanuló.

A szakma elsajátítása, a mesterségbeli tudás megszerzése mellett Molnár Imre minden korban és időszakban figyelmet fordított művészeti képzésére, amely a rajzbéli készségek fejlesztését éppúgy jelentette, mint a hazai és külföldi kulturális életbe történő bekapcsolódást. 1967-ben megnősült, Csepelre költözött, s a mai napig ott él és alkot, saját műhelyében. Csepelen sokat rajzolt, festett, gyakran felkereste az 1947-ben alakult Képzőművészeti Szabadiskolát, a Csepeli Kört, ahonnan számos neves művész került ki (Ék Sándor, Mikus Sándor, Olcsai Kiss Zoltán, Baksa Soós György, Ilosvai Varga István és Gádor Emil).

Szellemi fejlődésére, művészi életútjának alakulására nagy hatást gyakorolt az 1970-es években induló táncházmozgalom, valamint a Fiatal Népművészek Stúdiója: önálló kiállításon mutatkoztak be a Csepeli Munkásotthonban. A stúdió szellemi irányítói között volt Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Csete György, Zelnik József, a tagok között pedig Budai Ilona, Faragó Laura, Buda Ferenc, Vidák István, Landgráf Katalin, Galánfi András.
A gyökereiket kereső fiatalok a népművészetben, mint ősi, tiszta forrásban találták meg a művészeti megújhodás kiindulópontját. Molnár Imre 1973-ban lett a Népművészet Ifjú Mestere, 1974 -ben pedig Népi Iparművész. 1979-ben felvették a Művészeti Alap tagjainak sorába. Az 1980-as évek elején egy elkötelezett, 10 tagú baráti társaság (köztük Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Szemadám György, Szakály Ferenc) a magyar történelmi tradíciók ápolása céljából úgy döntött, hogy minden esztendőben a nemzeti ünnepen, március 15-én kitünteti azokat a magyarokat, akik a magyar kultúrát gazdagították. Felkérték Molnár Imrét, hogy az átadandó, pergamenre írott oklevelet, érmet és a hozzájuk való tokot minden alkalommal készítse el.

Molnár Imrét a hagyomány megőrzésének szándéka vezeti akkor is, amikor pergamenre rója sorait, akkor is, amikor oklevelek, érmek tokjait tervezi, és akkor is, amikor tradicionális könyvkötő-mesterként dolgozik. A magyar könyvművészet, könyvkötő-mesterség hagyományait ápolja, viszi tovább, hogy ne vesszenek el, ne felejtődjenek el a régi technikák. Kézzel kötött, egyedi, míves és bibliofil kötéseket tervez és készít műhelyében. Munkái sokfélék, a bőrművesség minden területét, minden tárgytípusát reprezentálják, használati és dísztárgyak egyaránt kikerülnek műhelyéből.

1992-ben elnyerte a FIDEM pályázat Nívódíját. Budahelyi Tibor szobrászművésszel készített közös munkájáért a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagjai közé emelte. 1995-ban a Modern Etnika öltözéktervező művészcsoport tagja lett. Tervei, elképzelései egybevágtak a csoport törekvéseivel: mindannyiuk közös célja az volt, hogy a népművészet formakincsét, ornamentikáját korszerűbb formában, de feltétlenül alkalmazzák a modern magyar viseletben. Molnár Imre textilművészek (Balázs Klára, Bányász Judit, Katona Szabó Erzsébet, Nyári Ildikó, Sárváry Katalin, Tankó Judit) öltözékeihez készített és készít kiegészítő bőr tárgyakat: táskákat, öveket, mellényeket, fejfedőket etc. A belföldi szellemi kapcsolatépítés mellett külföldi tanulmányutak szélesítették Molnár Imre látókörét, és tapasztalatok sokaságával gazdagították. Ezekre a rendszerváltást követő években nyílt lehetősége; járt Amszterdamban, Brüsszelben, Münchenben, Bolognában és Firenzében, valamint Frankfurtban (a könyvvásáron).

Alkotásai hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Bőrtárgyai megtalálhatók többek között Budapesten (Iparművészeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár, Parlament), Pannonhalmán, továbbá Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Horvátországban, Németországban, Svájcban, Svédországban, a Vatikánban és az Amerikai Egyesült Államokban.

Az életrajzot összeállította: Horváth Hilda [2016]