Turnai Tímea: Pályakép Tordai Hajnal művészetéről

A színház és mesterei iránti alázat jelmeztervei – A vázlatoktól a premieren át a színházművészeti tárlatokig

Tordai Hajnal minden lépését erős intuíció és őszinte érzelem, az alkotás öröme követte és követi jelenleg is. Az elismert jelmeztervező, a hosszú évtizedek alatt, a közös alkotás folyamatában legendásan szubjektív viszonyba került az előadások létrehozóival, alkotóival.

A jelmeztervezés rendkívül sajátos műfaj, egyben feltétlen bizalmon is alapuló viszony az öltözetet viselő színművésszel. Alkalmazott művészet, hiszen a rendezővel, a díszlet tervezőjével és az öltözeteket viselő, a karaktereket alakító művészekkel, operaénekesekkel együttműködve jöhet létre az átütő színházi előadás.. Tordai Hajnalnak ezért a rajzkészség, anyagismeret és vizualitás mellett elsősorban empatikus készségre és csapatmunkában való gondolkodásra kellett mindig is nyitottnak lennie, ha otthonra akart találni a színházi közegben. Szinte bőrévé vált a színház, levehetetlen gúnyává, lényének egyetlen meghatározó karakterévé.

Művészi hajlamát dédnagyapjától örökölte, aki az aradi festőiskola alapítója és tanára volt. Rajzolt a gimnáziumi évek alatt is, sőt a szülői házban teleszurkálva a falakat, rendszeresen tárlatot rendezett tematikus rajzaiból. Eredetileg festőművésznek készült, de az színház, az opera színpada elvarázsolta, az ő szavaival élve szabályosan „bekebelezte" a színház. „Az a morális mérce, amit az Operaházban tanultam, elkísért és kísér ma is minden munkámban" – hangsúlyozta. (Tordai Hajnal Akadémiai székfoglaló előadásából, MMA, 2014. szeptember 12.) A festői látásmódú, rendkívül kreatív Forray Gábor tervező munkássága meghatározó volt a jelmeztervező pályaképének kialakulásában. Forray, mint ösztöndíjas tervező, Oláh Gusztáv mellett dolgozott, így Hajnal az ő terveik alapján a legmagasabb szinten sajátíthatta el a művészeti mesterséget.

Tervezői módszere, a képzőművészet kifejező eszközeivel, a Jaschik Álmos Képzőművészeti Szakiskola adta dekoratőri alapokkal, majd a zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskola intuícióival, a legnemesebb alapanyagok kiválogatására és használatára ösztönözte. A színharmónia megteremtése, a karakterek jellemfestése a viselettel, számára alapvető kihívás az öltözet és a kiegészítők kialakításában. A színpadi tervezés mellett az önálló képzőművészeti alkotások megteremtőjeként is dolgozott a nyári Képzőművészeti Szabadiskolában. Itt születtek kisplasztikái, mint Tordai Hajnal: Csámpás, vagy ceruza, kréta rajzai, melyekből a legismertebb az Önarckép, valamint olajpasztell művei, mint a Szentendre, vagy a Szentes tájképei.

Első operaházi tervezésében, Szabó Ferenc új magyar zenedrámájának ősbemutatójára, a Légy jó mindhalálig előadásában több, mint negyven jelmezt kellett létrehozni, összehangolva Makai Péter díszleteinek koncepciójával és Mikó András rendezői elképzeléseivel. Sokszor átolvasva a darabot, hallgatva az operát, hosszan beszélgetve a rendezői koncepcióról, temérdek vázlatot készít, egyeztet a színészekkel. Ha kell, papírból varázsol bársonyt, festett kövecskékből ékszereket, kárpithuzatból palástot. Ha a látványvilág költségvetése szűkös, szinte hulladékként kezelt anyagokból is csodákat álmodik. Színekkel és formákkal jelzi az érzelmeket, a darab tartalmát követő játékosi kapcsolatokat. Színpadi tervezései során nem a vászonra, inkább a színpadra fest és alkot színekkel, csipkékkel és ékszerekkel, varázslatos drapériákkal és egyedi kalapokkal, fejdíszekkel. A hangulat és a tartalom összefüggéseit a rendező mondanivalójához igazítja.

A születendő jelmezek így színpadi jellemfestővé varázsolják a tervezőt. Számos olyan viselete született, melyet úgy emlegettek a sajtóban, hogy a bemutató legnagyobb találata volt. (Jézus Krisztus Szupersztár) A jelmezt meghatározza a kellékek, kiegészítők gazdag tárháza is. Mivel Hajnal meghitt kapcsolatot ápol a színházi tárgyakkal, különösen a kalapok, csipkék, kézműves hímzett táskák szerelmese, ezért kiemelt figyelmet fordít a részletekre is. A darab korának viseleteit ismerve, a kor divatját is alkalmazva, felhasználva egyedi kincsestárát is, számos esetben a bemutató után éljenző közönség várja. Pedig nem alkalmaz különös technikákat, vázlatai krétával, filccel, ceruzával születnek, anyagmintákkal gazdagon tűzdeltek, könnyen megfogalmazható és érthető kivitelezési ötleteket adva a szabászoknak, vagy a jelmezt viselő karaktereknek.

Az ifjúsági darabok és a gyermekmesék iránti szeretete számos előadásban megmutatkozott. Óriási szakmai elismerést kapott a Romhányi József - Fényes Szabolcs: Hamupipőke című zenés mesejáték jelmezeiért, melyet 1990-ben Kaposváron mutattak be, 1991-ben Nyíregyházán, Czeizel Gábor rendezésében, Menczel Róbert díszleteivel. De mivel két különböző társulat művészei alakították a mesefigurákat, ezért egyetlen évad alatt kétszer is színpadra alkalmazta a varázslatos jelmezeket. „ Minden mese közel van a szívemhez, ezért tetszenek nekem a nagy zenés darabok is, amikhez imádok ruhákat tervezni." Ezután egymást követték a mesejátékok, mivel a rendezők Budapesten és vidéken Hajni ábrándos jelmezeit szerették volna a színpadon látni. Tervezte A félőlény figuráit Szegeden és a televízióban, Oliver szívbemarkoló jelmezeit Győrben, Lázár Ervin meséjét, A négyszögletű kerek erdőt a Madách Színházban, A mindent látó királylányt Csanádi Judit díszletében az Arany János Színházban, A kis herceget a Karinthy Színházban. Az ötletes kellékektől, a sálként és játékként is alkalmazott plüss figurákig csillogó álomvilágot varázsolt a színpadra.

„Ezért van az is, hogy a nevemhez sok gyerekdarab is kötődik. Szeretem a mesei túlzást, amikor a jellemek felnagyítva visszaköszönnek az öltözékekről és az elrajzoltságot.
Utóbbit gyakran alkalmazom más műfajú előadások esetében is. „ (Szűcs Anita: Jelmezek a fellegekből, Tordai Hajnal ruhakölteményeit a tisztelet hatja át, Kisalföld, 2013.06.01.)

 Tervezői művészetének elsődleges elemzői egyben a siker hatásfokának letéteményesei is, a nézők. Vastapssal, felállva köszöntik a látványt, a színorgiát, a jelmezeket. „Csipkékben, szalmakalapokban, apró tárgyakban, mütyürökben ő a legjobb. Kimeríthetetlen. Évtizedek óta már nem csak jelmezeket tervez. Összegyűjt minden fellelhető értéket, kacatot, régi korokból itt maradt apró jellegzetességet, csecsebecsét. Leporolja, megragasztja, kiegészíti, felújítja, rendszerezi, katalogizálja: újra életre kelti azokat.

A magyar játékfilmekhez tervezett munkái, jelmezei közül kiemelkedő volt közös munkája Bujtor Istvánnal. 1996-ban Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában című regényét dolgozták fel, melyben, többek között, Koncz Gábor, Szilágyi István, Rátóti Zoltán, Stenczer Béla, Kállai Ferenc, Reviczky Gábor, Benedek Miklós és Bán Ferenc jelmezeit, viseleteit tervezte.

„A régi Nemzeti jelmeztárát először a Mozsár utcai raktárban térképezte fel, onnan egy nedves kőbányai raktárba kísérte tovább aggasztó sorsukat és óvta meg őket az enyészettől. Az új Nemzetibe Jordán Tamás aktív együttműködésével régi színész grafikáktól, oszloprészletekig, torzókig és személyes tárgyakig mindent gyűjt, szállít, óv és szeret. Hajni egyszemélyes kultúr misszió és hagyománytisztelet." Az Álarcosbáltól a Traviatáig, BGM, 2013, kurátor: Turnai Tímea, Karinthy Márton színházigazgató megnyitó beszédéből  (http://szinhaz.hu/kulissza/52056-az-alarcosbaltol-a-traviataig-tordai-hajnal-jelmezeibol-nyilt-kiallitas)

Illékony művészetének érdekessége, hogy amíg a festőművész egyetlen portréba, tájképbe sűríti mondanivalóját, addig a tervezői folyamatban 1-1 mozdulathoz, jelmezhez számos vázlat születik, egyetlen előadáshoz a szereplők számától függően, akár több száz is. Ezek között akad olyan is, mely leválik a színházi alkotói folyamatról és önálló életre kel, mint művészeti alkotás, bár nem ezzel a céllal születik. Az 1970-es években a Magyar Állami Operaház számára tervezett jelmezek esetében ez többszörösen is igaz, hiszen a prózai színészekkel ellentétben, itt nemcsak a szereplők gúnyáját, de a teljes kórus öltözetét is színpadra kell álmodni egyéni karakterekkel, színvilággal, a tömegmozgatás színpadi mozgásának hatásvizsgálatával és alkalmazásával. A ruha számára nemcsak mez, több annál, jel és jelzés, mely olyan meghatározó mondanivalót is sugallhat, mely betölti a teljes teret, szinte díszletté is válik a fényeffektekkel kiemelt térben.

Tordai Hajnal a XV. Országos Színházi Találkozójának legjobb jelmezért járó díját vehette át 1996-ban G.B.Shaw: Szent Johanna című nyíregyházi előadás öltözeteiért, melyet Verebes István rendezett. Pontos viseleti kutatásokat követve, a végtelen tisztaság bemutatására, a díszletekkel harmóniában monokróm fehér öltözeteket tervezett. Johanna viselete tért csak el, a rendezői koncepcióhoz híven, halványkék tónust kapott. „A jelmezek legfőbb erényei a fejfedők. A stilizált fejviseletek kiválóan utalnak a történelmi korszakra, viselőjük rangjára és egyben jellemére is. Épp ily sikerültek a katonák különféle horgolt ruhadarabjai, amelyek a középkori lovagi páncél fémsodronyát jelképezik. A legmulatságosabb kellék pedig Károly király fehér papírfecni-koronája."(Saád Katalin kritikája, Színház, 1996. június, p. 39-42.) Verebes Istvánnal a Radnóti Színpadon is együtt alkotott, számos előadásban. (Márton László: Lepkék a kalapon, ősbemutató, 1987, Kárpáti Péter: Szingapúr, végállomás, 1987, Shaw: Szent Johanna, 1988, Csehov: Három nővér, 2002.) A Radnóti alkotói közösségében meghatározó volt azon előadások létrehozása is, melyeket Valló Péter rendezővel hoztak létre. (Baltuanikas: Ábrándok, 1987, Shakespeare: Julius Caesar, 1988, Bíró Lajos: Hotel Imperial, 1989.) Ebben az alkotói korszakban dolgozhatott együtt a színháztörténet kortárs alkotói szemléletét tükröző, kiemelkedő, kísérleti előadásokat létrehozó rendezőkkel,  Babarczy Lászlóval (Shaw: Pygmalion, 1990.) és Ács Jánossal (Molie're: A képzelt beteg, 1991.) is.

A legutóbbi években a tervezés mellett egyre fontosabb szerepet kap pályaképében a műgyűjtés és a színházi relikviák feldolgozása, tematikus tárlatokba rendezése. Ennek kiemelkedő fontossága van a színházi szakma legnagyobb seregszemléjén a Pécsi Országos Színházi Találkozón, illetve a Bálványosi Nyári Egyetem tusnádfürdői találkozóján.

Tordai Hajnal gyermekkorából átmentett kiállítás rendezői művészetében a megismételhetetlen színházi pillanatok tárlatokba rendezett képi világa talán visszaad valamit abból a csodából, amelyért születik, a színház és mesterei iránti végtelen alázat, szakértelem és látvány, a színházi összmunka feledhetetlen pillanatairól. Első színháztörténeti tárlatát egyik mestere rajzaiból rendezte 1994-ben a Várszínházban. Nagyajtay Teréz a Nemzeti Színház jelmeztervezőjének karaktert ábrázoló rajzai az Országos Széchenyi Könyvtár segítségével kerültek bemutatásra.

2003-tól a Nemzeti Színházzal közösen szervezve, színháztörténeti kiállítások rendezésével is bemutatkozott a Zikkuratban majd a POSZT-on. A Nemzeti Színház igazgatója, Jordán Tamás, valamint Tordai Hajnal ötleteiből, forráskutatásából létrejövő színházi tárlatok az ország számos művelődési központjába eljutottak. (segítő, támogató az archívum vezetője, Kávássy Klára volt) A képzőművészeti kiállítások közül kiemelkedő volt az Inst.Álom (2005) a Magyar Képző- és Iparművészet (2007), a textiltörténeti kiállítások közül a Hét titok a textil körül, a Szentivánéj, a Színterek textilművészete, az Arc-állások című 2006-ban bemutatott munkák. A Zikkurat épületében rendezett kiállítások évről-évre egy-egy elismert színművész, színházi szakma, képzőművészeti műhely tematikáját dolgozták fel. Nagy Fruzsina - Szűcs Edit tárlat (2008). 2009-ben Tordai Hajnal ötletei alapján olyan jelentős, hiánypótló tárlatok születtek a Nemzeti közreműködésével, mint a Renesz-e-Ánsz, Kortárs képzőművészet a színházban, többek között, Grosch Arnold, Balla Margit, Kő Pál válogatott munkáival.

2009-ben, tárlatai mellett Tordai Hajnal a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának kiválasztásánál a szakmai zsűriben is dolgozott.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón folytatódott a színháztörténeti források feltárásának bemutatása. Évente jelentkeztek a szervezők 1-1 színészportré bemutatásával, (Törőcsik Mariról, Bodrogi Gyuláról, Bessenyei Ferencről, Kállai Ferencről, Molnár Piroskáról, Máthé Erzsiről), színházi tervezők alkotásainak reprezentálásával (Horesnyi Balázs, Szlávik István, Szakács Györgyi, Vata Emil, Mira János, Húros Annamária), valamint színházi mesterségeket bemutató tárlatokkal. (színpadi ékszerek, Szintézis – Jelmezek és divat, Dívák- és kalapok, Jelmezfestés- Osváth Ildikó, Cipészek - Csodacipők) A vándorszínjátszástól a XIX. századi Magyarországon át, a Nemzeti Színház épület történetén keresztül a XX. századi Teátristák művészetét reprezentálták (támogatók: OSZMI, MMA, POSZT, 2013 – 2015.).

A nagy sikerű és ötletgazdag, forrásokban bővelkedő történeti tárlatokat a Bálványosi Nyári Egyetemen, Tusnádfürdőn is bemutatták. ( A tárlatok ötletgazdája, szervezője Tordai Hajnal, a források, képek, kéziratok és hanganyagok összeállítója Gajdó Tamás színháztörténész, látványtervező Juhász Tibor grafikus voltak). A BÁB-EL című, a bábkészítés történetéről, a bábtervezésről, a Magyar Képzőművészeti Egyetem diplomázó bábtervezőinek munkáiból létrejött válogatást is először a POSZT-on, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Galériájában mutatták be, Tordai Hajnal szervezésében, Orosz Claudia vezető tanár részvételével és tanítványaival.

Munkamódszerében az élettelen anyag egyszerűen megelevenedik a színpadon. Minden alkalommal számos próba előzi meg a kész jelmez létrejöttét, mindaddig variálva, amíg az énekes, vagy színész számára a legelfogadhatóbb és legkifejezőbb formavilág létre nem jön. Mindent megtesz azért, hogy a jelmezről alkotott elképzeléseit elfogadtassa a szereplőkkel. Talán ezt az empatikus készséget alkalmazta leginkább számos színház és rendező Hajnal művészetében, hiszen mindig nagyon ügyel arra, hogy a reflektorfényben a textilek, színek harmóniában legyenek a díszlettel, a színész karakterével és a rendezői elképzelésekkel is.

A főszereplőnek hangsúlyos tónust, a mellékszereplőknek naturálisabb színeket és formákat választva alakul ki a textilek egysége, színpadi látványvilága. A jó jelmez elképzelésében egy jelzés, mely a karakter alátámasztására szolgál. Csak akkor funkcionálhat, ha nem hivalkodó, csak egyszerűen kifejező. Munkái közül mindig az volt a legkedvesebb, amire éppen készült. Ugyanakkor a színházkritika elismerése is fontos számára. 2001-ben a Jekyll és Hyde című musical-thriller országos turnéra kapott felkérést, sikerét és látványvilágát a New-York-i Brodway - produkciókhoz hasonlították. Elsődleges szerepet kapott a bravúros koreográfiák megvalósíthatóságához igazított funkcionális és pazar jelmez. Ausztriában és Németországba is meghívták a Molnár László rendezésében megvalósult előadást.

.A tárgyak, kellékek, ékszerek, csipkék és más kiegészítők, kalapok gyűjtője, szerelmese ő, de csak abban az esetben alkalmazva a színpadon, ha helye, funkciója van a jelmezen, ha szorosan kapcsolódik a kifejezendő mondanivalóhoz, ha karaktert adhat a színésznek, megkönnyíti az énekes vagy prózai szöveget formáló színész munkáját. (Tordai Hajnal munkamódszeréről, Parallel, Turnai Tímea: Párhuzamos életutak – Mesterek és tanítványaik, 2013. december)

Pályaképét, történetemet legszívesebben úgy fejezném be, mint egy tündérmesét. Jött egy fiatal szépséges királylány, ki szőkeségével, szorgosságával és jóságával meghódította a színpadi világot. A kicsi és a legkisebb színházak, alakuló produkciók, társulatok létrejöttét is felajánlásaival segítve, legtöbbször anyagi ellentételezés nélkül is, hosszú évtizedek alatt jelmezeivel, gyűjteményével és ötleteivel nélkülözhetetlen, kedves anyókává változva, kinek a jelmeztől a kiállításon át a fiatalok szakmai útjának segítéséig minden kiemelkedően fontos feladat. Neve méltán került országos szakmai reflektorfénybe.

2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként és akadémikusaként, székfoglaló előadását „Mentés a molyos időkből" címmel tartotta. Tervezői, kiállítás rendezői, oktatói és színháztörténeti kurátori tevékenysége mellet 2016-ban ismét új oldaláról mutatkozik be. Támogatója az első színháztörténeti- és jelmeztörténeti kötetnek, mely a muzeális és kortárs jelmezek nemzeti közgyűjteménybe épített és feldolgozott, legérdekesebb darabjait reprezentálják (Turnai Tímea: Mesélő jelmezek, OSZMI, 2016.). De nemcsak kulturális értékek létrehozója, őrzője és közvetítője, tevékenységével igyekszik a magyar színházi élet kiemelkedő fordulópontjainak, minél szélesebb körű megismertetésére is a nagyvilágban. Szervezőként segítette az Operettszínház, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő 100 előadásának bemutatását Németországban. A rendezvényt megnyitotta és támogatta Tordai-Lejkó Gábor, München Főkonzulja.

2016 februárjában tűzte műsorára a Magyar Televízió, az MMA megbízásából készült Tordai Hajnal portréfilmet (rendező Domokos János, 2013).

A jelmeztervezőt a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, a Magyar Színház, a Győri Nemzeti Színház, a Karinthy Színház alkotói egyaránt, a morális mércével felvértezett, alázattal alkotó mesterként tisztelik. Tordai Hajnal a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, Jászai Mari-díjjal kitűntetett Érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, akadémikusa, a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező tanszékének tanára.

Nemzeti közgyűjteményünk gyarapítójaként, Gombár Judit látványtervek, Forray Miklós díszlettervek, Márk Tivadar rajzok, Bajor Gizi relikviák, Vogel Eric által tervezett jelmezek és kalapok, Makai Péter vázlatok, valamint kortárs magyar drámák szövegkönyveinek felkutatója és értő megmentője. Közel három évtizede mentoromként tisztelhetem az alkotót. Számára ugyanolyan fontos a magyar látványtervezés, a színpadi vizualitás forrásainak felkutatása, szakszerű feldolgozása, albumokba, tárlatokba rendezése, és bemutatása, mint számomra, színháztörténészként. Hódolat és hála illeti meg Őt, értékmentő és alkotó tevékenységéért!

A szerző színháztörténész, a szcenikai gyűjtemények vezetője, OSZMI
[2016]