Életrajz
Életrajzi adatok
Esztergom, 1943. május 23.
Tanulmányok
1963–1967: Magyar Iparművészeti Főiskola
Munkahelyek
1993 Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely vezetője
2000 Budavári Kárpitműhely
Művészeti szervezeti tagság
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE 1967)
1987–: Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, vezetőségi tag
1991–: Kulturális Alapítvány a Textilművészetért, alapító tag, kurátor
1996–: Magyar Kárpitművészek Egyesülete, alapító tag
2013–: Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Kókay Krisztina: Curriculum Vitae
A rajzolás egy nyelv. Szókincse a kép, görögül eikon. Jelentése mennyország ablaka. Azaz a látható dolgoknak magasba vetítése, szellemi síkokra transzponálása. Profánnak látszó dolgok mögött szellemtörténet látható. Valaha a templomok freskóit írástudatlan emberek teológiai tudással olvasták. A kép által magasrendű műveltségre tettek szert. Gyermekkorom hétköznapjait ez a szellemiség járta át a családi életben. A KÉP, Esztergom templomai és a természeti szépségek elbűvöltek, lelki vezetőmmé váltak.
1943. május 23-án születtem Esztergomban. Nagyszülőkkel, unokatestvérekkel, nagycsaládtól nyüzsgő házban nőttem fel, ahol mindenki törődött a másikkal. 1949 után nagyon nehéz anyagi helyzetbe került a család – mint sokan mások – az elvett üzlet, föld, az állástalanság miatt.
A Kókayak Párkányból származó, kettészakított iparos és kereskedő család. A család fele ma is odaát él. Apai nagymamám Németországból betelepült, ma is nagyon összetartó, eredetileg német posztókereskedő családba született, a Nelhiebelekhez. Dédnagymama lengyel volt. A család ezen ágából zeneművészeti vonalon Baksay Árpád a Fővárosi Operettszínház bonvivánja és Némethy Attila zongoraművész, a Zeneművészeti Egyetem tanára vált ismertté. Édesanyám alföldi, fegyverneki kun-sváb származású.
Nem a kétségbeesést, hanem a szorgalmat, az összefogást, a tisztességes munkát láttam és tanultam tőlük. Ez tartást és büszkeséget ad az embernek egész életére. 10 éves koromtól állandóan rajzoltam, festettem. Az iskolámban nem volt rajztanár, ének vagy tornatanár tartotta a rajzórákat. Magamban sokat bosszankodtam, mert én mindent másképp láttam, mint ahogy tanították. Nehéz helyzetünk ellenére a családtól kaptam rajzeszközöket, festéket, pasztellt. Sokkal jobban örültem egy darab Schminke festéknek, mint a csokoládénak. Még ma is érzem az első festékeim illatát, olyan örömöt és izgalmat jelentettek. Ezek a festékek a bűvös, varázslatos Izabella utcai festékboltból származtak.
Szüleink a komoly nehézségek ellenére a tanulni vágyást segítették két öcsémnek is. Tibor zenében volt tehetséges, komoly tangó-harmonikát kapott, azzal aratta sikereit szólóban és az iskolai zenekarral. Péter Iparművészeti Főiskolát végzett, belsőépítész. Mindketten disszidáltak Svédországba, de most már itthon vannak.
Tehát a festékeim, mint nagy szerelem. Magam körül mindent lerajzoltam, megfestettem. Iskolába jövet-menet a Kis-Duna-parton láttam festeni Bajor Guszti bácsit, Esztergom festőjét, s rögtön tudtam, hogy ez az én utam. Ekkor kértem nagypapámtól néhány tubus olajfestékre pénzt. Nagybácsikám festékdobozt remekelt, majd állványt, vásznat is kaptam. Otthoni próbálkozás után kiültem a Dunapartra, oda, ahol minden festő lefestette a Dunakanyart a Bazilikával.
Festettem Szenttamáson a házakat, a Kis-Duna-partot Pilismaróton, Pilisszentléleken.
Később az Alföldön is több alkalommal festettem. Öcséim, unokatestvéreim kísértek, vitték az állványt. '56 őszén Szenttamásról, a Kálváriáról festettem az Őszi Bazilikát. Akkor lettem kész, mikor kitört a forradalom.
Ezekkel a többnyire 60x80 cm-es vásznakkal mentem felvételizni a Török Pál utcába. Előtte szüleim megbízására Kocsis Lajos a Tanítóképző tanára néhány órát adott nekem a perspektíva rejtelmeiről. Felvettek. Folyamatosan festettem ezután is, pedig az iskolában csak harmadiktól tanultunk festeni. Festő szakon végeztem a gimnáziumot. Csodálatos volt a 4 év a kollégium miatt is. Olyan testvéri szeretettel fogadtak és segítettek mindenben a fölöttünk járó lányok, hogy örök hála nekik ezért. Az ország minden részéből állt össze a kis család, akkor még csak ez az egy Képző- és Iparművészeti Gimnázium létezett az országban.
Hogy kerültem a festő szakról az Iparművészeti Főiskolára, Nyomottanyag és kézifestő szakra? Érettségi után kötelezően dolgozni kellett valahol, s mivel a Goldberger Textilgyárban festék közelbe kerültünk, többen ezt választottuk. A gyár ösztöndíjat is emlegetett, erre szükségem lett volna, mikor felvettek a főiskolára. Évekig csak ígéret maradt. A főiskola elvégzése és néhány éves gyári tervezői munka alatt kiderült, hogy nincs szükségük képzett tervezőkre. Ekkor és itt ismerkedtem meg Aba-Novák Judittal, aki szintén a rajzteremben dolgozott, miközben művészettörténetet tanult. Okossága, barátsága sokat jelentett később is. Elhagyva a textilgyárat családalapítás és gyermeknevelés kötött le majd 10 évig. Közben azért rajzoltam, gyűltek a csönd-jelek.
Már kisgyermekkoromban is vonzott a diófa alatt meglelt csend Esztergomban, a Dunapart és a víz titokzatos méltósága. Ezeknek a különös perceknek a varázslatos hangulata és hozzá hasonló fontos élmények alapozták meg azt az érzelmi muníciót, ami elengedhetetlen része a természet és az emberek iránti szeretetnek. Termékenyítő, befelé figyelve a lélek dolgait érzékelve segít a szavakkal kifejezhetetlent ábrázolni. Segít elemelkedni, valami fölé jutni, olyan állapotba kerülni, amit akarattal nem lehet előidézni, csak elengedéssel. Ez a kegyelmi állapot, ezt csak őszinteséggel és csak alázattal lehet elérni. Soha nem akartam senkit utánozni, fohászkodtam, hogy megtaláljam a saját nyelvemet. Mindig érdekelt, hogy mi van a látható világ mögött, milyen feszültség, dráma, titok. Rájöttem, hogy érzelmeket rajzolok a világ dolgaira való reagálásként, elmélyült gondolkodás közben, valószínű az indulataim levezetéseként. Ha nyomot hagy a lélekben, a papíron is elő kell hívni. Én lepődtem meg legjobban, hogy mivé alakultak a lelki jelek. Egy bizonyos fázis után már tudatosabban folytattam. 14 éves koromtól naplót írtam minden nap 20 éven át. Akkor ez megszakadt. Most már tudom, hogy a rajzolás részben léleknapló.
Rajzoltam az elszáradt, bonyolult és gyönyörű növényeket, a természet fantasztikus megnyilvánulásait, mondhatni üzeneteit, drámáit. Annyira izgalmas, gyönyörű fázisokon halad át egy-egy növény az elszáradásig, s a végén ott a sokféle dráma. Eleinte a növények bonyolult formáiban láttam a küzdelmes élet és vívódások lenyomatait, azután már magamból vetítettem ki a saját vívódásaimat, úgy hogy semmi tudatosság nem volt benne. Nagyon mélyről jövő, szavakká sem formálódott gondolatok jöttek felszínre. Betűk helyett sűrűn ismétlődő ceruza-, majd tusvonalak. Felszínre törtek az érzelmek, mondanivalók, kérdések, válaszok. A lét kérdései, a világ értelmezése.
Nagyon fontos a csend - a csenddel jóba kell lenni. Az igazi nem az, amikor egy időre kikapcsoljuk a rádiót, vagy más hangeszközt, ez csak zajszünet. Az igazi csend egy idő után kezd el lélegzeni, talán megtelik értelemmel, szétáradhat, összeszedi a kusza gondolatokat, termékenyítő lesz.
A csend önismeretre való törekvés is. Agresszív, zajos, krimikkel és üvöltő zenékkel telített fogyasztói társadalomban élnek a gyerekek. Kiszorul a kultúra, és hiányzik az a csend, amiben mindenki már kisgyerek kora óta megteremtheti a saját világát. Ma mindent készen kap a gyerek, egyforma játékokat, egyforma véleményeket: nem tud érzékennyé, alkotóval válni.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete (Achilleus Tatios, görög író, Kr. u. V. század).
Ezt számomra 1981-ben megteremtette a Velemi Alkotóműhely hat hete, ahol más volt az időszámítás, más volt az értéke az óráknak. A helyes útirány kirajzolódott számomra. Az Iparművészeti Vállalat lakástextil pályázatán díjat nyertem az ott készült munkával. A forgalmazásával már csődöt mondtam, mert a nem olcsó, de gyönyörű lenvászonhoz ragaszkodtam, pedig a vállalat műhelyében minden kívánságomat megoldották. Az üzleti részhez soha nem értettem.
A lehető legjobbkor keresett meg Detre Villő belsőépítész évfolyamtársam egy megbízással a Flamenco Szálló felújításával kapcsolatban. A hall és étterem falainak textil borítására 130 m2-en növényi motívumot festettem. Érdekes és fontos volt az együttműködés az építkezés ideje alatt is, így az ideális. Nívódíjat kaptunk. 10 év múlva az új igazgató stílust váltott új divat szerint. Rávett, hogy színesebbre fessem a textileket. Hiába szabadkoztam, próbáltam kifogásokkal élni. Gurulós állványt építtetett, és a jövő-menő, étkező vendégek, s a minden este játszó zenekar ámulatára ott dolgoztam hónapokig. Ezután még tányértervezéssel is megbízott, hiába mondtam, hogy engem megvernek a porcelántervező kollégák. Akaratát végigvitte, végül is volt egy egységes karaktere az étteremnek. A Flamencónál történt velem először az a különös dolog, hogy a rajzsorozat, amivel éppen foglalkoztam, pontosan ide illett, előbb kész volt, mint a megbízás. Végül is ez a munka hosszú évekig tartó kiállításnak számított. Ezekből a motívumokból még egy nagyméretű gobelin is készült.
Márainál olvashatjuk: „Örökké célok, életkorok és változások között haladunk életünk során." Ilyen úgynevezett vándorlás közben rajzoltam, rögzítettem az élet láthatatlan, de fontos rezdüléseit a ceruzarajzaimban.
Munkásságomban feltétlen meghatározó a szülővárosom szerepe, mely évezredes értékek őrzője és közvetítője a múltból. Az apró részletekből, kövekből építkező hegy a magasba törő, néha eltévelyedő, útkereső, a világ és a saját maga megismerése felé igyekvő ember útja. (Várhegy ceruzarajz, Várhegy gobelin)
Oláh János írásából idézem, amit 1992-ben a Dorottya utcai kiállításom megnyitóján mondott: „A rajz, mely az ő felfogásában nem az ábrázolás és nem a kifejezés eszköze, hanem a belső lelkiállapotról készült közvetlen jelentés… Titokra utal, a létezés titkára, amelynek minden élőlény a birtokosa, de amelyet megfejteni mégsem tud soha senki".
Az egymásnak talán soha el nem mondott vallomások, titkok, kérdések és kételyek, vagy örömök helyett a vonalak beszélnek. Az ezernyi vonal óvatosan közeledő, elhalkuló, tapintatos, vagy néha szükségszerűen tapintatlan, mely az egymás megismerésére törekvő férfi és nő jelképe. (Ünnep, gobelin)
A vonalak egyszer csak szétáradnak, mint a zene, arra kell figyelni és engedelmeskedni az áradásnak. Nagyon elmélyült rajzolás közben nem is figyeltem, merre áradnak a vonalak: szabályos palást forma alakult teljesen véletlenül. Ezek ritka pillanatok. Ilyenkor érzem, hogy láthatatlan szálak kötnek össze térben és időben, közeli és távoli energiákkal, titkokkal és üzenetekkel. Hiszem, hogy az alázatnak nagy szerepe van ebben. Azt vettem észre, hogy 20 cm-es rajzaim ismételten palást formát öltöttek. (Palást I-IV., tusrajzok) Így készült rajzomat 4 m-esre nagyítva állítottam ki a Fészek Galériában. Itt is tapasztaltam, ami néhányszor előfordult, hogy néhány kis vázlatom, rajzom elbírja a nagyítást. Magam is meglepődtem a kis rajzok monumentalitásán, rengeteg gazdagság, szépség bontakozott ki a nagyítás által. Ezután a vonalakból betűket, írást készítettem, ami végül az István király intelmei című alkotásomhoz vezetett, mely 230x460 cm textilen megfestve. Középen figurákra utaló mintákkal töltöttem ki a két szárnyat szétválasztó csíkot. A legizgalmasabb feladat volt az előre nem tervezett sorok és tónusok ritmusai, amin utólag változtatni nem lehetett.
A palást, mint szárny felemelkedést, lebegést, gondok fölé, kisszerűség fölé, akadályok fölé emelkedést jelent, így lehet messzebbre jutni. A szárny védőszárny, óvó, takaró, szerető, a mozdulat, a gesztus a másik ember felé, amiben mondanivaló van, érzelmek kifejezése. A mozdulat fázisai.
Szabó Magda 1997-ben a Vigadóbeli kiállításomon a következőt mondta: „Minden munka egy vallomás, önmaga keresése, önmaga magyarázata, a megfoghatatlan rajzolása, gyónás, titkok közlése. Nem csak saját, önmagunk elhallgatott vallomása."
A művészetek mondanivalója régóta mindig ugyanaz: örömök és bánatok, szerelmek és csalódások, fájdalmak és vágyak – csak mindenki más eszközzel fejezi ki. Talán segít elviselni a magunk problémáit, és felismerni a helyes utat. Az életem különböző szakaszaiban mindig jött valami segítség, ami megtartott a hitemben, és erőt adott ahhoz, hogy továbbmenjek azon az úton, amin elindultam.
[2016]
Munkásság
Prokopp Mária: Kókay Krisztina grafikus- és textilművész pályaképe
Kókay Krisztina Esztergomban született és ez nagyrészt meghatározta érzékenységét a művészetek iránt. Összetartó nagycsalád szeretete és biztonsága vette körül a legnehezebb időkben is. Így történhetett, hogy az igen korán megmutatkozó művészi képességeit és kiváló színérzékét segítve rajzeszközöket kapott, így vágyai teljesültek: pasztell és akvarell után olajjal festhetett! Megfigyelte „Bajor Guszti bácsit", Esztergom festőjét, amint a Kis-Dunaparton festett. Bajor Ágost (1892–1958) Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán végzett festőművész, grafikus volt, aki nemzetközi elismeréseket kapott.
Kókay Krisztina a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba a felvételire hat nagy olajfestményét vitte. A festmények Esztergom utcáit és jellegzetes részeit ábrázolták. Fölvették a gimnáziumba, festő szakon érettségizett. Göllner Miklós rajztanár volt a mestere, neki köszönhette, hogy fölvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol tanulmányai elvégzése után textil szakon diplomázott. Ezt követően rövid ideig a Pamutnyomóipari Vállalat Goldberger gyárában dolgozott, ahol sajnos nem használták ki a diplomás tervezők tudását.
Házasságkötését követően (Dr. Paulin Ferenc), két gyermeke (Renáta és Kristóf) születésével a világ egy része bezárult, más része kitárult. Közben sokat rajzolt, s ezek a rajzok indították el saját művészi világának kialakulását. Ebben az időben dolgozott divattervezőknek, például Köck Etelkának festett hernyóselyemre, és színházaknak, többek közt Jánoskúti Mártának, szintén hernyóselyemre.
Az akkor működő Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyben 1981-ben és 1982-ben dolgozott, melynek lehetőségei, alkotói légköre újabb lendületet adott művészete kibontakozásához. Ezzel egyidőben, a legjobbkor kapta a megbízást Detre Villő belsőépítésztől Budapesten a Flamenco Hotel belső terébe murália tervezésére és megvalósítására. Az alapmotívum készen állt, csak folytatni kellett. Ezeket a motívumokat gazdagította a vegetáció változatos kínálatából szűrt formai elemekkel. Így az összesen 130 m2, 13 darabból álló, egyenként 6 méter széles rajzos kompozíciót széles skálájú textiles tervezői tapasztalatai alapján sajátos festési megoldással készítette el. A méretében is hatalmas első murális alkotását a festőművészekből és építészekből álló zsűri javaslatára 1983-ban a Művelődési Minisztérium Nívó díjjal jutalmazta.
A rajzolás mindennapi szükségletévé vált, minden munkájának alapja a grafit vagy tusrajz. „1985-től szinte észrevétlenül, meditálás közben kerültek a papírra a gondolataim, lelki vívódások, örömök, fájdalmak, emlékek. Betűk és szavak helyett vonalak, olyan ez számomra, mint egy sajátos nyelv." írta Kókay Krisztina feljegyzéseiben.
A művész felismerte azt a lehetőséget – és élt is vele –, hogy a művészi alkotás képes kifejezni az emberi élet bonyolultságát, a megélt nehézségek gazdagító erejét. Meditáló rajzolásával, „rovásírásával" saját jelrendszerré alakuló önálló írásrendszert hozott létre. Ezek a nyilvánvalóan létező feszültségből születő rajzok jelzik a drámát, az elmondhatatlant, a csak így kifejezhetőt. Ilyen például a Fájdalom, a Kötelék és az Egy darab kő című alkotások.
Nem kevésbé jelentős egy művész számára, ha egy másik, a maga pályáján már bizonyított, elismert művész kolléga véleményezi a munkásságát. A 2004-ben megjelent könyv-katalógus előszavában Somogyi Győző fogalmazta meg az alkotói gondolkodás rokon hullámhosszán megértve a művészt: „Kókay Krisztina grafikáit ugyanaz a páraszerű lehelet-finomság jellemzi, mint textiljeit. […] Minden lap gondosan megtervezettnek látszik. Az üres és a telirajzolt foltok aránya, formája tökéletes. Pedig szó sincs tervezésről, tudatos komponálásról. Ahogy a sűrűn sorakozó vonalkák távolsága nincs kimérve, úgy a rajz sincs megtervezve. Így rajzolni csak teljesen ellazult, fél-öntudatlan állapotban lehet. (…) Csak ha az értelem szunnyad vagy kikapcsol, s átengedi magát a kéznek, a kéz pedig rábízza magát az ösztönre és a lélekre, és a már ösztönné vált élettapasztalatra, régi tudásra, esztétikai műveltségre. Egyik vonal kívánja a másikat. A vonalkázás szépség-irányította ritmusa, a már kialakult felület adja meg a további vonalkák irányát. És szól a művésznek, hogy mikor hagyja abba a munkát. Sokszor érthetetlenül, de éppen a megfelelő ponton. Csak ihletetten lehet így rajzolni. Ihlet és szorgalom: ez Kókay Krisztina művészetének kulcsa, a többi titok."
Fontos megjegyezni a művésznő jelentős terjedelmű munkásságát illetően, az egyre inkább filozofikus hangulatú kompozícióival és anyaghasználatával kapcsolatban: munkássága két irányú, autonóm textilművészi és autonóm grafikusművészi. Grafit- és tusrajzait gyakran kettő, három vagy négy méteresre felnagyítva, len- vagy pamutvászonra, vagy hernyóselyemre festi, illetve speciális tollal rajzolja, rendszerint egy színnel (Például: Elmaradt beszélgetés). Kókay Krisztinát makacsul, de kitartóan foglalkoztatja egy nehéz kérdés, nevezetesen rajzaival a lélek megközelítése. „Vonalak, vonalak, sok-sok ki nem mondott szó, érzelmek, kérdések, amivel talán fájdalmat okoznánk, vagy már elkéstünk vele örökre. Szavak, vonalak, sok vonal a selymen, míg elkészül, talán mégis megkönnyebbülhetünk általa." - vallja Kókay Krisztina.
Műveinek harmadik csoportját alkotják az autonóm szövött gobelinek, vagyis kárpitok, amelyek a színek tónusgazdagsága által mívesebb megoldásúak (A hegy titka). A Vigadó Galériában 1997-ben bemutatott gobelinekről és rajzokról a kiállításmegnyitó szövegében Szabó Magda írónő így fogalmazott: „Csak az alkotás örök, csak az alkotó jelezte út segíthet: a kiállító művész formanyelve igazán érthető. Akár egész személyes létünk egyetlen fonálon, a világ sorsa, a kozmoszé is egy hajszálnál is vékonyabb rostszálon, vagy azt helyettesítő írószerszám közvetítette vonáskán is fordul, s nincs az a kötél, vagy utópisztikus vízió az emberiség megmentéséről, amely olyan erős volna, mint a leheletnél is vékonyabb és feketénél is feketébb fonál, vagy a sem önmagának, sem másoknak nem irgalmazó vonás, amely némán is elmondja, mi elől menekülünk, honnan jöttünk, hová megyünk, s az izgalmak, félelmek, remények, kételyek dzsungeléből merrefelé nyílik a frissen született remény alig foszforeszkáló tisztása. A művésznő anélkül, hogy tudna róla, gyónik, mondja a mindenható Úristennek és művészete lelki atyjának, a világnak, mindenkinek az elmondhatatlant, amelyet tűvékony grafikai jelrendszerrel közöl, mikor nem fonállal, hanem papíron dolgozik. Mindegyik képe vallomás, egy pszichiáter keresi a fonálvékony jelzések között önmagát, saját teremtményeinek megfejtését, önmaga magyarázatát, s elsőnek maga ijed meg, mikor megérti, mennyit tudott a megfoghatatlanból megfogni, a mondhatatlanból lerajzolni, vállán a szent madár, a művészet óriási felelőssége."
Kókay Krisztina az ezredfordulóra rajzolta, illetve festette lenvászonra a Palást I. című 210 × 470 cm méretű munkáját, amelyen Szent István királynak a fiához, Imre herceghez írott intelmeit jelenítette meg. A másik a Palást II. című, azonos méretű munkán a szöveg az Ómagyar Mária-siralom mondataival kezdődik baloldalon, majd az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött archaikus népi imádsággal folytatódik. Jobb oldalon Balassi Bálint, majd Márai Sándor versei következnek. Tervezettség és improvizálás, ez a két tulajdonság együtt jelenik meg Kókay Krisztina művészetében például a Palást elkészítésekor. A Márai-versek írásakor döbbent rá, hogy az utolsónak szánt Mennyből az angyal valószínűleg nem fog kiférni. Ezért abbahagyva az írást, a gyönyörű, 1956-ban készült verset a végéről, a Palást szélén az utolsó betűtől visszafelé írta le. Ezekről Jóry Judit művészettörténész így ír: „A hatalmas lenvászon objektek palást alakú, palást formájú művek egyike irodalmi szövegeket sorol. Az irodalmi szövegek fontossága közismert. A művész, Kókay Krisztina rajzolóművészi alázattal rója az ismert vagy kevésbé ismert sorokat. Így a betűk, a szavak, a mondatok, »a sorok« az irodalmi értékek sajátos metamorfózisban-átalakulásban képzőművészeti alkotássá változnak. A kézzel »írt« betűkből szervülő mű kalligrafikus, és a szótenger különös hatást ad."
Kókay Krisztina rajzai és textiljei érzékeny, halk szavú, ugyanakkor erős, rendezett világot és határozott személyiséget tükröznek. Drámai komolyságú munkája az Ünnep című kárpit. Fenséges eggyéválás vagy kettéhasadás. Mind a két lehetőség benne van az emberi kapcsolatokban, férfi és nő kapcsolatában. Az Ünnepig, a harmóniáig sok feszültségen át juthatunk csak el, a feloldásért valamiképpen keresztre kell feszítenünk énünk önző felét.
Kókay Krisztina vallja a csend fontosságát, amely munkájához is elengedhetetlen. A befelé figyelés, igazságkeresés, a megértés mélysége vezette a saját művészi nyelv kialakulásához. Ösztönös teremtőerő.
Többször szerepelt a Nemzetközi Pilseni Rajzbiennálén többek között az Ezer fohász I., II., III. című grafitrajzokkal. Édesanyja családjától elvett földekre, és egyben a dédnagymamáinál töltött gyerekkori nyarak szeretetteljes élményeire emlékezik a Fegyverneki föld I., II., III. grafitrajzokkal.
Apró, milliméternyi vonalkákból építkező munkája textilre festve, rajzolva a Régi kert, melynek mérete 320 × 137 cm. A vonalak változatos használata adja a tónuskülönbségeket. Titkos utak, bonyolult formák vezetnek finom lépték- és ritmusváltásokon át bemutatva a valahonnan valahová jutás küzdelmeit.
Régóta figyelhetjük a sajátosan komoly, egyéni nyelvezetet. Rajzai a textileken nagy méretekben felerősödnek, gazdagodnak, nagy teret igényelnek, ugyanakkor megtartják intimitásukat és lenyűgöző hatást keltenek. Ilyen például a Golyózápor Przemyslinél 1914–1918 című munkája, mellyel nagyapjára emlékezik.
Dvorszky Hedvig művészettörténész írt a 2015-ös, Fészek Galériában rendezett kiállításról, illetve a Hold titkai című rajzról: „A Hold titkai című grafitrajza több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt a leheletfinom vonalaival érzékelteti a valójában örök »elérhetetlenséget«, miközben a textilművész tapasztalatával könnyedén kezelt lágy fonatokból kombinált holdfelszíni kavargás barátságos, szelíd, szinte rokoni közegbe hozza az emberi vágyak egyik titokzatos tárgyát. A kárpitokat is tervező, eredetileg nyomott-textil-technikával dolgozó művész selyem vagy vászon anyagra aprólékos munkával, kézzel rajzolt, hatalmas méretű textilgrafikáival vált utánozhatatlanul egyedi kézművessé, és soha sem egyszerű, végtelenül bonyolult kompozícióival a költők szavakon szárnyaló gondolatvilágának szellemi társává." Egyik jellemző példája a 2017 tavaszán a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalon tárlatán bemutatott Hadak útja (300 × 186 cm, hernyóselyem).
A nehézségek, megpróbáltatások hősies elviseléséhez a példát Kókay Krisztina számára az ősök tisztelete adja. Hangsúlyozza, hogy őket tartja gyökereinek. Ezeknek a gyökereknek a hihetetlenül változatos megjelenítése végigkíséri Kókay Krisztina félévszázados munkásságának egész vonulatát. Őszinte hitvallás. Az Ősök és Őseink című pasztellrajzok később azonos címekkel hernyóselyemre festve, illetve gobelinben is megvalósultak.
Kókay Krisztina számos művet alkotott, melyeknek témája a szülővárosa. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Várhegy című gobelin, mely megidézi egyfelől Balassi Bálint alakját, aki a vár alatt áldozta életét, másfelől a művész diákéveit, hiszen Kókay Krisztina itt járt nyolc éven keresztül iskolába.
A Várhegy egyúttal spirituális szimbólum, szent hely. Fölfelé tör, az egyre világosabb, fénylőbb kék ég felé. A kárpiton itt hirtelen megszakadnak a vonalak, a sorok homorú, negatív formát ölelnek át. Tiszta fehér felületet: a kimondhatatlant, a legszentebbet – Mózes a hegy tetején találkozott Istennel.
A nagy többségükben non-figuratív grafikák, kárpittervek sorában található egy valódi portré, Balassi Bálinté. Milyen új, mennyire emberközeli Kókay Krisztina képén ez az arc: az életet dicsőítő művész, a nagy hazafi, aki több mint négyszáz éve itt adta életét a magyarságért.
Kókay Krisztina jól tudja, hogy az alkotáshoz csend és megfelelő hely szükséges. Ezért szervezett és vezetett Textilművészeti Alkotóműhelyt Zsennyén 1992–1996-ig, majd 1997-től 2003-ig Kecskeméten, ahol ideális körülmények között dolgozhattak a művészek. 2003-tól négy éven keresztül Esztergomban szervezett és vezetett művésztelepet képzőművészeknek.
Az I. Világháborúra emlékező nagyszabású kiállítást 2015-ben az MMA megbízásából kurátorként szervezte Esztergomban a Szent Adalbert Központban.
Az utóbbi egy évben Sinka István fájdalmasan gyönyörű írásait, verseit olvasva próbálja rajzban értelmezni azoknak megrendítő mélységeit és magasságait. Ennek eredményeképpen született a Fekete Bojtár vallomásai I. és II., illetve a Nagy utakról hazatérve és az Anyám balladát táncol című alkotásai.
Oláh János író, költő szavait idézve Kókay Krisztina ars poétikája: „a megnyilatkozás és elrejtőzés drámája". E két látszólag ellentétes fogalom egyszerre, együttesen jellemzi a művészetét. Ezt üzeni mindnyájunknak: megnyílni a Teremtő felé, egymás felé, és ugyanakkor tudatában lenni annak, hogy ez csak az egyén elrejtőzésével, háttérbe vonulásával lehetséges. Ezt a nagy és mély drámát Kókay Krisztina kitűnően jeleníti meg alkotásaiban.
[ 2017]
Művek közgyűjteményekben
Iparművészeti Múzeum, Budapest
Keresztény Múzeum, Esztergom
Ráday Múzeum, Kecskemét
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Köztéri művei
Colping Oktatási Intézet, Esztergom
Dombóvári Önkormányzat, Dombóvár
Flamenco Szálloda, Budapest
Helikon Szálloda, Keszthely
Járási Könyvtár, Vác
Magyar Polgári Bank, Budapest
Újebergényi kastély, Vasszécsény
Egyéni kiállítások
1983 Járási Könyvtár, Vác (Balázs Ildikóval)
1984 Collegium Hungaricum, Bécs
1992 Dorottya utcai Kiállítóterem, Budapest
Vármúzeum, Esztergom
1993 Művészetek Háza, Pécs
Hotel Thermál, Budapest
Hotel Flamenco, Budapest
Magyar Kulturális és Tudományos Központ, Helsinki
Dombóvári Galéria, Dombóvár (Gross Arnolddal és Gajzágó Sándorral)
1997 Vigadó Galéria, Budapest
Keresztény Múzeum, Esztergom
1999 Zlatná Koruna, Csehország
1999 Magyar Intézet, Sofia (Borza Terézzel)
1999 Fészek Galéria, Budapest
2001 Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
2001 Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Kortárs Galéria, Budapest
2002 József Attila Általános Iskola, Esztergom
2003 Gödöllői Királyi Kastély, Gödöllő
2006 Hajnóczy-Bakonyi Ház, Sopron
2007 Ernst Múzeum, Budapest
2010 BUDAPEST Kiállítóterem, Budapest
2010 Budavári Önkormányzat Aulája
2011 Magyar Írószövetség, Budapest
2013 Jubileumi Tárlat, TÁR-LAK Szalon, Esztergom
2014 Fészek Galéria, Budapest
2015 Rajz és Textil, Galéria 12 Egyesület, Budapest
2016 Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria, Esztergom
Válogatott csoportos kiállítások
1970 Fiatal Iparművészek I. Országos kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1982 4. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely
1983 A tervezés értékteremtés. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1984 8. Fal- és Tértextil Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
Velemi Textilművészeti Alkotóműhely 1975-1983, Fészek Galéria, Budapest
1985 Magyar Gobelin 1945-1985, Műcsarnok, Budapest
Textiltervek '85, Budapest Galéria Lajos u., Budapest
Künstler aus Ungarn, München
1986 6. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Savaria Múzeum, Szombathely
Kunst mit Seide, Airport Galerie, Frankfurt
1988 10. Fal- és Tértextil Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
7. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
1989 Textilbiennálék Szombathelyen 1970-1988, Kulturális Központ, Murska-Sobota (SZL) Die Welt in Mini, Collegium Hungaricum, Bécs
1990 11. Fal- és Tértextil Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
8. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennálé, Szombathelyi Képtár, Szombathely
Von Mini zu Maxi, Museum Österreichischer Kultur, Eisenstadt
1991 A Ferenczy család, Vigadó Galéria, Budapest
Murális Magyar Textilek, Epau (FR)
1992 12. Magyar Textilbiennálé (Fal- és Tértextil Biennálé), Szombathelyi Képtár, Szombathely
1993 Figurális Gobelin, Csók Galéria, Budapest
2. Triennale Int. de Tournai (B)
1994 13. Magyar Textilbiennálé (Fal- és Tértextil Biennálé), Szombathelyi Képtár, Szombathely
1995 Vallomások a vonalról, Magyar Grafikusok Szövetsége kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest
1996 14. Magyar Textilbiennálé (Fal- és Tértextil Biennálé), Szombathelyi Képtár, Szombathely
18. Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc
8. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján
1998 9. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján
15. Magyar Textilbiennálé (Fal- és Tértextil Biennálé), Szombathelyi Képtár, Szombathely
Nyitókép és Szövött Himnuszok, Művelődési Központ, Kecskemét
Csend, Vigadó Galéria, Budapest
Duna Múzeum, Esztergom
1999 Kortárs költészet és grafika Biennálé, Művelődési Központ, Kecskemét
Ne vakolj freskóra!, Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged
Pelso, Keszthely
Ráday Múzeum, Kecskemét
Europália '99, Mons (B)
2000 Félszáz mondat Neked!, Nádor Galéria, Budapest
Europália '99, Budapest Galéria, Budapest
Tavaszi Tárlat,Kecskemét
© Magyar Művészeti Akadémia, 2017