Dénes Eszter: Turi Attila építőművészete

Turi Attila számára az építészet elválaszthatatlan a közösségtől, a hagyománytól, az örökölt érték tiszteletétől. Az első, számára meghatározó kép, mely e hármasság kapcsán archetípusként még gyermekkorában belé égett, az Óbudai Gázgyár Almási-Balogh Lóránd által tervezett legendás munkás lakótelepe. A másik, pályáját alapjaiban meghatározó momentum a Makovecz Imrével való találkozás: mester-tanítvány viszony, mely egy 30 éves szoros munkakapcsolattá és barátsággá nemesült. Turi másodéves egyetemistaként kereste fel Makovecz Imrét, akinek ajánlására az egykor festőnek készülő hallgató csatlakozott a Visegrádi Táborokat szervező műegyetemi csapathoz. Az 1981-ben életre hívott nyári építésztábor tevékeny közösséggé kovácsolta a fiatalokat, melynek tagjaként Turi Attila megismerkedett az antropozófiával, újságot szerkesztett a Bercsényi 28-30 kiadásában, antológiákat (Kós Károly 1883-1977; Megfagyott Muzsikusok 1898-1974, antológia az építészhallgatók vicclapjából) készített Gerle Jánossal.  A frissdiplomás építész élete első tervezési feladatait – a nagykállói óvodát, majd az újkígyósi faluházat – a mestertől kapta, melyeken a makoveczi formavilág erős hatása érződik. A mester vázlatainak szerkesztéséből, mint megjelenítési eszközből és munkamódszerből nőtt ki Turi egyedi tervezési gyakorlata: a számtalan metszet folyamatos rajzolása közbeni tervezés és az így alakuló szerkezetek, terek addíciója. Az önálló megbízásokon túl Makovecz saját terveiben (Solymári Waldorf Óvoda, Szigetvári Vigadó, sárospataki Árpád Vezér Gimnázium) engedte kibontakozni a fiatal építészt, rábízva egy-egy épületrész megtervezését. A sikeres közös munka eredménye a sevillai világkiállítás magyar pavilonja, melynek tervezésében és a kivitelezés lebonyolításában is részt vett. Társalapítója a Makona Kisszövetkezet tagjaként működő Idol gmk-nak, 1990-ben két társával Triskell néven önálló irodát hozott létre. A cég részt vett a szerves építészeti gondolkodás bázisát alkotó Kós Károly Egyesülés alapításában, melynek máig aktív tagja. Gyakorló építészként Turi társaival együtt járta az országot a Művelődési Intézet közösségfejlesztőivel, hogy mestere útmutatása alapján segítse a perifériára szorult települések revitalizációját. Legtöbbször egy konkrét feladattal keresték meg Makoveczet, aki kivételes nagylelkűsége folytán, szem előtt tartva az ifjabb generáció útnak indítását, szétosztotta a lehetőséget. Így tervezhettek fiatal munkatársai faluházakat, és lettek a mester ajánlásával főépítészek az ország különböző szegleteiben. Turi Attilát is ő ajánlotta Budakalász figyelmébe, akinek pályafutásán fordulópontot jelentett a településre tervezett Faluház, mely formailag, térszervezésében és a múltat megidéző gondolatában immár karakteres, egyedi hangot ütött meg. „Az építész dolga, hogy összegyűjtse a képességet és akaratot, azokat egy épületre koncentrálja, hogy jó gazda módjára konkrét példát mutasson egy közösségnek mind a házzal, mind a létesülés drámájával"- vallja Turi, aki a téglajegyeknél erősebbnek bizonyuló kezdeményezése folytán személyesen indult a falu, azaz a múlt köveinek összeszedésére.  A mágia hatása a mai napig tart: a közösség terében a közösség kövei – a jellegzetes sváb kapuzábé, a hajdani katolikus templom sarokköve, a szerb templom vaskerítés darabja és építőáldozatként egy asszony számára személyes sorsot jelentő malomkő – szövik tovább az idő megszakadt fonalát. A ház elkészült, a védett vadszőlő visszakerült a homlokzatra, az épület pedig úgy viselkedik, mintha mindig is ott állt volna, azaz helyénvaló, mindeközben egyértelműen az adott kort tükrözi, azaz korszerű. Nagy látogatottságú intézmény, egyben minta, hogyan lehet személyes kiállással felvázolni az emberek számára az élet ívét: rávilágít a hagyományban rejlő értékre. A Faluház építése teremtette meg azt a bizalmat, amely máig aktív főépítészi megbízatásához vezetett. Hitvallása szerint a főépítész feladata, hogy a szolgáltatás mellett segítsen a közösségnek megérezni azt a hangulatot, mely a hely identitását fejezi ki. Arculatot próbál adni Budakalásznak, hagyományokra épülő, de a jelennek is megfelelő, fejleszthető településképet. Minden szereplőt a helyénvaló viselkedésre és a minőségre próbál ösztönözni. Bár épületeinek elenyésző része kötődik a városhoz, fontos kiemelni, hogy főépítészi teendők mellett a hely identitásának alaphangját tervezőként is közvetítette a közösség felé, igazodva mestere szellemiségéhez.  Tervezett ipari épületet, falu léptékű középületet, felújított helyi értékeket, átalakította a közhivatalt, tervezett a kalászi sváb építés logikáját és a népi épületek harmonikus anyaghasználatát követő családi otthonokat, olykor akár lehetetlen lejtőkre, példát adva a terepre és a domb látványába való illeszkedésre. Tervezett csoportos lakóépületet (társasházak, Omszki tó), melynél tetten érhető a gyerekkor meghatározó képe, a Gázgyári lakótelep hangulata: a részletek szándékolt halmozása, hogy ne telepként, de egyedi, egymásmellettiségként éljék meg a lakók otthonaikat. „Épületeimben egyrészt mindig van egy helyi gesztus, igény arra, hogy helyénvalóan, helyesen viselkedjen az adott környezetben. Helyes és korszerű. Ez a két sarokpontja a hagyományépítésnek. Helyes, azaz helyén való, ez a lépték világa, nem csak a fizikailag mérhető, szabályozási tervben megszabott paraméterek világa, hanem sokkal inkább a személyes és közösségi viselkedés területe. Alapvető, hogy házaink, épített környezetünk visszasugároz-e valamit közös emlékezetünkből, visszaidézi-e az archetípus elfeledett arcát. A másik kritérium a korszerűség, az emberé, aki megélője korának, akinek látnia kell korát, az ívet, melyben egyszerre van jelen ami múlik, s ami jő." – vallja.

A fentiek alapján tervezett a keresztcsűrös, hajlított házak gesztusából kiindulva középületet a budakalászi Ófalu központjába, példát mutatva a hagyomány továbbéltetésére: az egykori kovácsműhely jellegzetes arányait, beépítését megtartva alakult át Takarékszövetkezetté. A módszer ugyanaz minden épületnél: a struktúra – az épületben megjelenő gondolat– lebontása az ember által befogadható léptékre. Harcol az agglomerációt elidegenítő, arctalan építészet ellen, főépítészként és praktizáló építészként egyaránt. E magatartást jól szemlélteti a Mályva utcai bölcsőde közvetlen környezete, ahol több ház is viseli a tervező, a főépítész és az általa vezetett tervzsűri keze nyomát. Az egyedi épületek ma már egyértelműen formálói és reprezentánsai Budakalász építészeti identitásának. A bölcsőde északi főhomlokzata tökéletesen illeszkedik ebbe az utcaképbe. Az épület alaprajza funkcionális rendet tükröz, szerkesztése tökéletesen átlátható és egyértelmű a használók számára is, ugyanakkor a változatos belső kialakítású, emberléptékű tér számos izgalmat rejt magában.

Turi Attila épületeivel nem csupán Budakalászon, hanem bármely más mikrokörnyezetben képes identitást teremteni. Pályájának első 25 évére tekintve megállapítható, hogy a tégla – bontott tégla – középületein és családi házain is különös hangsúlyt kap. Az anyag logikája, stabil struktúrája folytán nem kedvez az extrém formák használatának, fegyelmezettséget kölcsönöz. Az alkalmazott arányok, tetőformák és szerkezeti csomópontok kezdetben romantikus felhangja mellett a tervező számára oly fontos idő perspektíváját megjelenítve és magába sűrítve közvetítővé válik múlt és jelen között. Mindemellett a tégla és a fa kiemelt használata a mesterségbeli tudás, a kézművesség – az ember– tiszteletét feltételezi. Természetes anyagokhoz való kötődése, gazdag, összehangolt részletképzése mind alkalom a mesterség szakfogásainak bemutatására, ezáltal valódi alkotótárssá téve kőműveseket, ácsokat. A tégla kiforrott alkalmazásának első példája a budakalászi Faluház, a téglafelületek terméskőbetétekkel való kiegészítésére és a környezetbe való érzékeny illeszkedésre szép példa a mértékletes formálású ürömi József nádor művészeti általános iskola (Csernyus Lőrinccel). Turi az igénytelen vázas ipari csarnokok korában a családi és közösségi épületeinél már megismert finom érzékenységgel és a tégla szeretetével nyúl az ipari épületek tervezéséhez is. A világos funkcionális tagolás, a formai változatosság, a harmonikus szín- és anyaghasználat nem tűnik felesleges dekorativitásnak. Élhető és lelkesítő színterei ezek az ipari termelésnek, melyek egy egészen más dolgozói kollektívát – közösséget – teremtenek.

Szintén a tégla használata okán sorolhatjuk ide a látszóbeton adta szikár (sivár) rend jellemezte trendből kilógó zsámbéki Tündérkert óvodát, mely a környezettudatos személyiségfejlesztés alapelvét valósítja meg építészeti és technológiai eszközökkel. A központi mag – őskép − köré szervezett egységek lebontva és transzformálva ismétlik az alapformát: a paradicsomi, avagy tündérkertet. A struktúra visszatérő eleme a természettel való állandó kapcsolat, az átmeneti terek ritmikus sorolása. A gyermeki tanulási folyamat érzelmi és elemi töltetéhez igazodva elemi szituációkat kellett építészetileg megteremteni. Az itt alkalmazott struktúra építészeti jeleivel, archetipikus helyzeteivel segíti a nevelési programban is lefektetett környezettudatos alapelvek érvényesülését.

A nyolcvanas-kilencvenes évek középületeire jellemző anyaghasználatot, a makoveczi eszköztár ház a házban elvét és számos visszatérő klasszikus organikus formajegy helyét az elmúlt évtized alkotásaiban valami új gondolat veszi át, melynek egyik fontos állomás a polgári egészségház épülete. Az építészeti kialakítás alapvető szempontja itt a település hagyományos morfológiájának felhasználásával megalkotott tömegforma és struktúra. A fegyelmezett épülettömegek a hagyományos lépték figyelembe vételével formálódtak, az összetett tetőszerkezet a hagyományos környezetre jellemző, nyeregtetőkből áll. A homlokzati anyagok kiválasztásánál a hagyományos anyagok egyedi átértelmezése jelenik meg. A fal és a nyílászáró szerkezetek aránya illeszkedik a környezet hagyományos beépítéséhez és arányaihoz, ugyanakkor a bejárati részeken nagyobb üvegezett felületeivel megadja a funkció megkívánta középület jelleget. A fentiekben idézett ars poeticának megfelelően helyénvaló és korszerű épület ez, olyan megjelenéssel, amely egyszerre karakteres és semleges, amely nem akar többet, mint egy térfalat alkotni, alapformákkal operálni és az emberi léptékre lebontott részletekkel közel kerülni a használókhoz. Azaz elemi eszközökkel az „egészséget" mutatni.

Ezek a formálási, tér- és tömegalakítási jellegzetességek a lakóépületekre is igazak (Remeteszőlős, Budakalász - Kilátó utca, Magyarpolány, Révfülöp).   Elmaradoznak a szertelen, többször tört ácsszerkezetek, az ágasfák és íves tartók, az egymástól ellebegő féltetők, a hegyes, csúcsos épületvégek, szigorodnak a homlokzatok. Az alaprajzok immár nem egy egységes tömeg szétszabdalásával jönnek létre, sokkal inkább önálló, tömegek összeillesztésével, amelyek közé szabadabban formálható, legtöbbször lapos tetős összekötő részek ékelődnek. A tömegek egymástól való finom elmozgatása számtalan részlet szabad megformálására ad lehetőséget. Mindeközben a kémény határozott formálású főszervező elem marad. Valami időtlenebb jelenik meg: kápolnát idéző, egyszerű, oromfalas tömegek, keretezett ablakok, egyszerű, többszörözött oszlopok sora. Mintát ad (Budapest - Keve utca, Arató utca) az osztatlan, nagyméretű üvegfelületek és a legkorszerűbb anyagok (fémlemez, különböző rétegelt lemezek) organikus szellemben való alkalmazására. A meglévő szövetbe tervezett családi házai bizonyítják, hogy az illeszkedés nem a szabályok egységesítéséből fakad, hanem a minőség megteremtéséből.

Építészetében új irányt képviselnek az additív hatású tömegképzés helyett az egy tömbből kifaragott jelleget és egységes anyaghasználatot mutató épülettervei.

A főépítészség mellett a bevezetőben már érintett építőborok is fontos szálat jelentenek az életműben. 2003-ban Makovecz Imre a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának engedte át a részvétel jogát az elzászi Ecomusée fesztiválján, melyen a Vándoriskola hallgatói mellett az egykori Visegrádi Tábor egyik alapítójaként Turi Attila – Salamin Ferenccel és Csernyus Lőrinccel – „kis-mesterként" vett részt a Gubó, majd a meghiúsított budapesti világkiállításra tervezett egyik torony építése során. A nyári táborokat később sikerült a műegyetemi szerves építészeti oktatás részévé emelni, így a visegrádi és elzászi építkezések mintájára további táborok szerveződtek. A szemeszter előadásai, felkészítő gyakorlatai a szerves gondolkodás jegyében zajlottak, a záró feladat a nyáron megépítendő épület tervezése volt. Az 1981-ben életre hívott tábor három évtized múltán is ugyanabból a makoveczi iniciatívából épül, legutóbb Visegrádon, Turi Attila tevékeny részvételével.

A két szál – építőtáborok és főépítészség – a beregi árvíz és a vörösiszap-katasztrófa utáni újjáépítésben összefonódott. Az építés és főépítészség szélsőséges esete ez, melyben a Kós Károly Egyesülés 2001-ben Gulácson, Felsőzsolcán és Tákoson, majd a tíz évvel később Kolontáron, Devecserben mutatta meg rátermettségét.  Turi Attila mindkét esetben az egyesülés felelős megbízottja volt, irányításával egységes, a hely hagyományaira épülő, modern lakóépületek épültek. A gazda elvnek megfelelően a főépítészi rendszerben megvalósított feladat nem csupán az épületek tervezéséből és felépítéséből állt, hanem a károsultakkal való törődést is jelentette. Az egyesülés pár hét leforgása alatt közel negyven építésztervező közreműködésével dolgozta ki a háztípusok engedélye­zési terveit. Ezeket a munkaterületre adaptálták, majd a kivitelezővel karöltve művezetéssel segítették az építke­zést, amelyet az Egyesület Vándoris­kolájának hallgatói tevékenyen végig­kísértek. Tipizált, de változtatható épületeket kellett létrehozni, olyan variációs lehetőségekkel, melyek biztosítják az egységes hangulatú, de egyedi otthonok felépítését. Turi Attila Devecser és Kolontár települések főépítészeként és típusterv alkotójaként is segítette a folyamat megvalósulását.

Turi Attila 2003-tól részt vállal az építészképzésben, konzulens a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezés Tanszékén, a szerves építészet tantárgy szervezője és fő előadója. A kurzus keretében nyári építőtáborokat szervez, melyekben a diákok megtapasztalhatják egy épület megszületését a tervezéstől a közös kivitelezésig. Vezetésével és a hallgatók részvételével valósult meg a devecseri és a kolontári játszótér, majd Makovecz utolsó munkájának, a devecseri Újjászületés kápolnájának felépítése. Tagja a Kós Károly Egyesülésnek, mesterként rendszeresen fogad Vándorokat az egyesülés posztgraduális képzést nyújtó Vándoriskolájából.

Turi Attila komolyan vette a mestere, Makovecz Imre szavait. Önálló építészeti világa nem formailag, hanem gondolkodásmódjában, belső mozgatóerőiben rokon mesterének építészetével. Méltó tanítvány az élet valamennyi területén: húsz éve Budakalász főépítésze, oktat az egyetemen, gyakorló építész, fiatal pályakezdő építészek mestere a Vándoriskolában, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának tagja. A Magyar Építész Kamara alelnökeként aktív közéleti szerepet vállal. Munkásságának jellemzője a sokrétűség, bátor és meghökkentő konstrukciók helyett belátható terepet jár be, ugyanakkor összetéveszthetetlen spontaneitás és zabolátlan alkotóerő hajtja. Játékos-kísérletező kedve kiapadhatatlan, épületei, és azok költői megfogalmazású terei túlmutatnak a hétköznapok pillanatain. 

[2016]