Erhardt Gabor: Salamin Ferenc építészete

Salamin Ferenc szakmai pályáját a minőséghez való kérlelhetetlen ragaszkodás jellemzi. Legyen szó épülettervezésről, a kivitelezés felügyeletéről, kiadványok szerkesztéséről, vagy az országos főépítészi hálózat fejlesztéséről, gondolkodása minden részletre kiterjed, ám sosem téveszti szem elől az Egészet.

Az 1958-ban Budapesten született alkotó máig a fővárosban él és dolgozik. A budai Városmajor közelében töltött gyermekéveket a soktagú polgári család (a hat idősebb testvér) és a jelentős szakmai megbecsülésnek örvendő mérnök, egyetemi tanár apa határozta meg.

Egyetemi éveiben kevésbé a meghatározó tanáregyéniségek, sokkal inkább a Bercsényi utcai kollégiumban, viszonylagos szabadságban élő ifjú építészközösség játszott fontos szerepet. Előadások, kiállítások és koncertek, képzőművészeti kísérletek zajlottak itt a nyolcvanas évek elején, a lassan bontakozó közélet határait feszegetve. A modernizmus dogmájától szabadulni képtelen egyetemi elvek mellett új utakat kerestek, ami szinte természetszerűen vezetett az ekkorra már nemzetközi publicitást szerző Makovecz Imrével való találkozáshoz. Az akkori hatalom által kötelezővé tett nyári termelési gyakorlatok, a többnyire mezőgazdasági üzemekben eltöltendő kettő-négy hét értelmetlen munka helyett a fiatal építészek közössége inkább együtt építéssel kívánta tölteni az időt. Így született meg 1981-ben a Visegrádi Tábor ötlete, amihez a helyszínt Makovecz akkori munkahelye, a Pilis Parkerdő Gazdaság biztosította, Visegrád határában, egy elhagyott bányaudvarban. Az építészhallgatókból verbuválódott közösség minden évben egy-egy építményt valósított meg, aminek tervét a tábor résztvevői tervpályázaton választották ki. „Itt tapasztaltuk meg az anyagok és a társak természetét, és azt, hogy mindennek a központja, a léptéke az ember." emlékszik vissza a kezdetekre Salamin Ferenc, aki már az első tábor résztvevője volt és öt-hat évig részt vett a szervezésben is. A Visegrádi Tábor húszéves jubileumára összeállított könyv szerkesztéséből is oroszlánrészt vállalt.

Salamin Ferenc 1982 és 1988 között egyik szerkesztője, illetve főszerkesztője volt az építész kollégium lapjának, a Bercsényi 28-30 Építészhallgatók Lapjának, ami jóval több volt egy egyszerű egyetemi periodikánál. Az egyetemi tervek bemutatásán túl, meghatározó külföldi építészetelméleti írások lefordítására és közreadására is vállalkozott, illetve voltak tematikus számok, amelyek a kommunizmus évei alatt elhallgatott építészek (Kós Károly, Lechner Ödön) munkásságát mutatták be.

Az 1985-ös diplomázás előtt a Visegrádi Táborok szervezése és a Bercsényi 28-30 szerkesztése mellett egy komolyabb vállalkozásra, a szintén Makovecz által megálmodott épületlény, a Váci Rév, büfé, buszváró, wc építmények felépítésére még jutott ideje, a Visegrád Csoporttal, 1983-84-ben. Napközben a kivitelezési munkák folytak, míg este az éppen sorra kerülő részletterveket rajzolta közösen, a kívülállók számára meglehetősen különös, zajos társaság.

A diploma megszerzése után Salamin Makovecz Imre munkatársaként dolgozott, a folyamatosan változó vállalkozási keretek szerint. Először ötödmagával, az Idol gmk. tagjaként, szülei Szilágyi Erzsébet fasori lakásának egyik szobájában, majd 1987-től a MAKONA Kisszövetkezet egyik tagjaként dolgozott fáradhatatlanul, nem napi nyolcórás munkaként élve meg az építész hivatást. 1986-ban kapja első generáltervezői megbízását, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium épületének átalakítását és bővítését. Ezt a munkát is Makovecz Imre bízta rá, aki nagyvonalúan és igen jó érzékkel, személyre szabottan tudta fiatal munkatársainak továbbítani az őt megkereső tanácselnökök, vidéki vezetők tervezési felkéréseit. A jelentős méretű épületen még jól felismerhetőek a Mester építészetének jellemző jegyei: az íves, lefutó tető, a nagyterem metszete, térfala és dekoratív ácsszerkezeti rendszere, az épület lényszerűsége.

A nyolcvanas években számtalan törekvő, a tervgazdálkodásba belefáradó, vidéki tanácselnök kereste meg a „másként gondolkodó" Makovecz Imrét, hogy segítsen nekik megoldani településük építészeti problémáit. A Mester fáradhatatlanul járta az országot, egy-egy tanítványa, munkatársa kíséretében és minden településen felhívta a figyelmet a legtipikusabb hibákra, de rögtön azok építészeti kezelésének legcélravezetőbb módjait is megosztotta a településvezetőkkel. Többek között települési főépítész foglalkoztatását, rendszerint valamely fiatal, megbízható munkatársát javasolva e felelősségteljes szerepre. 1986-ban Szerencsre hívták, hogy segítsen a főutca és a városközpont életre keltésében. A látogatás következményeként megfogalmazott első tervezési munkát, a főutca egy kis épületét magába foglaló Népház tervezését Salamin Ferencnek adta, aki egy új építészeti minőséget hozott a városba. A saroképület csuklópontjába egy hangsúlyos aulát tervezett, amelynek tengelye az épület feletti, középkori alapú templom tornyára mutatott. A mozgalmas homlokzatú „terv az eklektizáló kisvárosi utcaképre reflektál, ebből a miliőből tör magának utat az új gondolatokat hordozó épület". Az evvel a munkával elnyert bizalmat erősítette a főépítészi munka megfelelő végzése, így a Népházat számos, a településképet meghatározó tervezési feladat követte. A főutcai épületek homlokzatrekonstrukciója, az Általános iskola bővítése, a hozzá kapcsolódó sportcsarnok építése, a kollégium helyreállítása, mind-mind a kommunizmus által elcsúfított épületek újjáélesztéséről szólt, a környék - néhol még fellelhető - építészeti karakteréhez illeszkedve, mégis felismerhető egyedi arculatot kölcsönözve az épületeknek. „Ahogy kezdtem megismerni a környéket, később már foglalkoztatott a régió építészeti hagyománya is, az orvoslakások a hegyaljai karaktert kívánta egy sorház jellegű épületen visszaadni." Ez az épület és az ekkor tervezett családi házak gondolatiságukban még rokonok Makovecz építészetével, de megformálásukban mind dominánsabbak a saját formai jegyek, a szertelennek tűnő, ám hihetetlen precizitással végiggondolt ácsszerkezetek, a több rétegben felszakított, megmozgatott tetőfelületek, csúcsos épületvégek.

A rendszerváltás évében, kihasználva a határok megnyílását, a svédországi Jarnaba utazott, ahol három hónapig az Asmussen építészirodában tanulmányozhatta a Steiner-i építészet elméletét és gyakorlatát, nem mellesleg betekintést nyerve egy zárt, barátságos építészközösség mindennapi életébe. Ugyanebben az évben, követve a gazdasági változásokat, nem kis mértékben Makovecz Imre ösztönzésére Nagy Tamás és Vincze László társaként megalapította az AXIS Építésziroda Kft.-t, amelynek máig is tagja. A cég az alapítását követő évben belépett a Kós Károly Egyesülésbe, a szerves építészet és gondolkodás hazai reprezentánsait tömörítő szervezetbe. E szervezet egyik meghatározó tevékenysége – az Országépítő című saját folyóirat kiadása mellett – a Vándoriskola működtetése, amely egy olyan posztgraduális képzés, ahol a frissen végzett építészek hat féléven át más-más tagirodában dolgozva nyerhetnek betekintést a szakmagyakorlás rejtelmeibe. Salamin Ferenc az 1989-es indulástól 2004-ig a Vándoriskola vezetője volt, szervezte a közös szakmai programokat, kiállításokat. Kapcsolata a Vándoriskolával azóta sem szakadt meg, minden félévben fogad, foglalkoztat legalább egy fiatal építészt az irodájában.

1993-ban helyi civilek kérték fel a zebegényi főépítészi posztra, amely munkát 2013-ig folyamatosan végezte. Ez idő alatt tervei szerint megújult számtalan kisebb középület, elkészült a Főtér burkolatrendezése, illetve folyamatosan felügyelte a településen tervezett épületek építészeti minőségét, segítette a tervezőket a településhez méltó épületek tervezésében, illetve a települést hozzá méltó építészek megbízásában.

Salamin Ferenc pályafutásában fontos helyen szerepel a Tokaj-hegyaljai építészet megismerése, illetve a rendszerváltást követő borászati megújulás építészeti kereteinek megteremtése. E munka első állomása a Gróf Degenfeld szőlőbirtok tarcali borászati épületének tervezése volt. A kilencvenes évek elején a borvidéken megjelenő külföldi szakmai befektetők egészen új borképpel rendelkeztek, amelyhez a borvidék beépítési karakterétől eltérő, zöldmezős építészeti gyakorlat kapcsolódott. A lassan megfogalmazódó tervezői feladat e nyugati borminőség építészetre való lefordítása volt, a hegyaljai építészeti karakter továbbgondolásával. A tarcali borászat - egy meglévő épület bővítése - ennek első igazán értő reprezentánsa. Az egykori vincellérház és borospince elé egy jól átlátható, nagy belmagasságú feldolgozó tér került, amelyhez két hosszú csarnok kapcsolódik. E csarnokok mérete, léptéke a hegyaljai pincelejárókat idézi, figyelmes elhelyezésüknek köszönhetően a teljes épület körüli növényzet megtartható volt. A magas minőségben megvalósított épület rendkívül jó ajánlólevélnek bizonyult a borvidéken megjelenő újabb befektetők előtt.

Az amerikai tulajdonosú, a borvidéken komoly szakmai tekintéllyel bíró, szintén tarcali borászat, a Királyudvar épületének felújítása során a feladat egy középméretű szőlőbirtok modern borászati technológiájának elhelyezése volt egy 16. századi alapokra épülő, szinte a felismerhetetlenségig elcsúfított házban. Törvényszerű volt a páratlanul gazdag épített örökséggel rendelkező borvidéken egy ilyen kvalitású (meglepő módon műemléki védelmet nem „élvező") kúriával való találkozás, amit azonban a - bevett műemléki rekonstrukciós modus vivendi helyett – a Makovecz Imre által megfogalmazott „megtörténhetett volna" világának hatása alatt tervezett Salamin. Ahogy egy tanulmányában fogalmaz: „Létrehozni a lehetetlent, megvalósítani az épületek történelmi folytonosságát, természetes fejlődését. Kézen fogva együtt tervezni az egykori, a ma már az anyagi világban nem létező tervezővel, a tervező nélküli népi építéssel. Felfedezni az épület történetét, fizimiskáját, az ott járó egykori lakókat, és segítségül hívni őket. Így építeni, fényt adni ismét az embertől megbélyegzett házaknak, ez az igazán kalandos építészeti gesztus, ez az aminek tétje van.

A győzelemből kimaradt mellékutcai házacskákat, a háború után épült „szocreál" házakat, és a többi, figyelemből kimaradt épületet beleilleszteni abba a sorba, ahol a folyamatosság, a tradíció és a modern felfogás ötvöződik. Megadni ezeknek a házaknak és településeiknek ismét az érvényesülés lehetőségét, a szépséget."

Ezen – emelkedett - gondolatok gyakorlatba való átültetése a mindennapokban rettentő sok munkát és tanulást igényelt. Minden épület egy-egy újabb kihívás, és a kihívások egyre sorakoznak az ezredfordulón: Degenfeld Kastélyszálló Tarcalon, Dereszla borház Bodrogkeresztúron, Gaál-ház és Szepsy-ház Mádon, Demeter-ház Tokajban. És mindeközben sorra jönnek az ikonikus borászati épületek tervezésére vonatkozó tervpályázatok illetve megbízások: Tokajicum Borászat Tarcalon, Patricius Borászat Bodrogkisfaludon, Lőcse szőlőbirtok központja Erdőbényén, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, és egy komoly borászat terve Erdőhorvátin. A fenti tervek közös jellemzője a tájba való illeszkedés, a szőlőterületekre egyedül jellemző épített elemek, a támfalak mögé rejtett borászat ideája, az ún. gravitációs szőlőfeldolgozás, borkészítés szempontjából kedvező többszintű, épületkialakítás megvalósítása. A fentiek közül a tarcali és a bodrogkisfaludi borászat valósult meg Salamin Ferenc tervei alapján, mindkettő bemutatásra került a meghatározó magyar építészeti folyóiratokban. Utóbbi építőipari nívódíj oklevélben részesült, ami nagy mértékben a kivitelezés lelkiismeretes tervezői felügyeletének is köszönhető. A névadó Patricius borház bővítése szinte észrevehetetlen, követi az eredeti épület logikáját, él a régen használt, mára szinte teljesen elfeledett kőfaragó mesterség elemeivel. A hatalmas kapacitású borászat technológiai helyiségeit egy meglévő, föld alatti tartálytér mögé, egy gazdasági udvar köré szervezve helyezi el, szinte láthatatlanul, hogy az összképet a régi patináját visszanyerő arculati elem a Patricius Borház uralhassa.

A mind több referenciaépület megvalósulása és a borvidéken eltöltött idő meghozta a kapcsolatot a helyi önkormányzatokkal, döntéshozókkal, akiknek az EU-s források kihasználásában égető szükségük volt helyismerettel rendelkező, megbízható építészekre. A szerencsi főépítészként Podmaniczky díjra érdemesülő, a várost Hild díjhoz segítő építész a szerencsi századfordulós Fürdőépület felújításával folytatta a városközpont megújításának látványos munkáját. A külső homlokzatok rendbetételével, az épület belső udvarának lefedésével egy jól használható, kétszintes komplexum jött létre. A bővítmény homlokzati alapmotívuma a belső kertben megtalált, téglából épített kis diadalív. Az új medencetér íves fatartói határozzák meg a tér hangulatát, amit kiemel a régi és új szerkezet találkozásánál végigfutó bevilágító, és nem zavarnak (a szerkezetbe rejtett) gépészeti vezetékek. Mint minden épületénél itt is döntő fontosságú volt a folyamatos jelenlét a kivitelezés során, hiszen a tervezési munka csak akkor ér valamit, ha az építéskor is érvényesülnek a tervezési szempontok, a munka a megfelelő minőségben készül el. Ez a mondat heti rendszerességű, több órás művezetést, intenzív emberi kapcsolatokat jelent. Makovecz Imre szavaival: az építés valódi drámáját.

Kicsit másként, de szintén drámai a szerencsi világörökségi Kapuzat toronypárja, amelyen a korai művekre jellemző burjánzó ácsolt fejezetek harmonikus egységet alkotnak az őket tartó kőburkolatú épülettestekkel. Szerencs a mondás szerint Tokaj-hegyalja kapuja, Salamin Ferencnek megadatott, hogy ezt kortárs építőművészeti átiratban, a főút két oldalán álló épületlények építésében megvalósítsa. A tornyokon a kő használata kiérlelt, a környékre jellemző ún. kiegyenlítő-soros rakási mód szinte drámai párost alkot a helyi tufakő textúrájával. A történetileg kialakult minta felkutatása, a rakásmód logikájának megismerése, majd több év kísérletezés, a jelesebb helyi kőműves mesterek kinevelése során tökéletesedett a kőhasználat a tarcali Majoros borászat pilléreitől a szerencsi Világörökségi Kapuzat tornyaiig.

A méretük, vagy elhelyezkedésük miatt jelentősnek mondható épületek tervezése mellett Salamin Ferencnek volt ereje számtalan kisebb feladat, többnyire fiatal vándorépítészekkel közös megoldására is. Szívügyének tekinti az eldugottabb települések segítését, a járdaburkolatoktól a kisebb építményeken, buszmegállókon át, a helyi közösséget szolgáló parkok, játszóterek tervezése ugyanolyan fontos feladat számára, mint a már említett ikonikus középületek, borászatok.

A 2000-es évek derekára Salamin építészetében jellemzőek az egyszerűsödő épülettömegek, amelyek hasonulnak környezetükhöz, az egységes Tokaj-hegyaljai építészeti karakterhez. A házakon „csak" egy-egy részlet, nem hétköznapi megoldás vonja magára a tekintetet, teszi egyedivé az amúgy településképbe illeszkedő épületet, igazodva a „minden házhoz elég egy építészeti gondolat" Makoveczi alapállásához. Ez talán magyarázható az alkotói életpálya törvényszerű változásaival, de oka lehet a borvidék épített öröksége diktálta alázat is. Bizonyára ebbe az irányba hatott - az EU-s források elköltésének sajátos szabályai miatt - felgyorsult világ, illetve az ezzel párhuzamosan tapasztalható folyamatos kivitelezői minőségromlás. Ekkorra nyoma veszett a rendszerváltás idején az építőiparban (is) tapasztalt, általános, „számunkra nincsen lehetetlen" hangulatnak.

Ahogy az építészetről, úgy a főépítészséggel kapcsolatos, elvárások és ezzel párhuzamosan a vállalt feladatai is jelentősen megváltoznak. A mindennapi főépítészi tevékenység mellett e hivatás minőségi javítása, eggyel magasabb polcra helyezése lett a feladat. A főépítészi hálózat szélesítése, népszerűsítése, a főépítészek, illetve tervtanácsok szerepének növelése komolyabb közéleti szerepvállalást követelt meg a 2010 után átalakuló építéspolitikai helyzetben. Erre az Országos Főépítészi Kollégium elnöki pozíciója biztosít számára lehetőséget és követel nem kevés munkát. Célja a főépítészek bevonása az épületek engedélyeztetésébe, ezáltal a hatósági döntések szintjének közelítése az építés helyéhez, illetve a településkép minőségi javítása az építőművészi szempont döntővé tételével.

Salamin Ferenc gyakorló építészként páratlan portfólióval büszkélkedhet Magyarország egyik ikonikus régiójában, a Tokaj-hegyaljai borvidéken. A területhez nem csak megvalósult épületei, hanem immáron huszonnyolc éve végzett szerencsi főépítészi tevékenysége, illetve elméleti kutatómunka is köti. A szakmagyakorlást fogyhatatlan energiával tanítja a Vándoriskola hallgatóinak, illetve képviseli az ország legfrekventáltabb tervtanácsaiban. Tagja a Kós Károly Egyesülésnek, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti tagozatának. Az Országos Főépítészi Kollégium elnökeként aktívan küzd a településképek minőségének javításáért. Építészetére jellemző az egyszerre, egy épületen megjelenő fegyelmezettség és szertelenség. Számára a szakmai hatósugár messze túlér a tervezésen, minden épületét az építés utolsó mozzanatáig figyelemmel kíséri, az elérhető legmagasabb minőségre törekedve.

[2016]