Somogyi Krisztina: Balázs Mihály építész

Balázs Mihály Ybl-díjas, Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas építész, egyetemi tanár, a kortárs magyar építészet meghatározó alkotója, közéleti és egyetemi szerepvállalásának köszönhetően a magyar építészetről szóló diskurzus fontos alakítója. Életművében kettős szálként párhuzamosan fut tervezői aktivitása és a Műegyetem Középülettervezési Tanszékéhez kötődő egyetemi jelenléte. Utóbbinak 2010 óta tanszékvezetője, emellett az Építőművészeti Doktori Iskola vezetője is egyben. 2012-óta az MMA, 2014 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.

Mind tanári, mind tervezői tevékenységének indításában mestere, Török Ferenc játszott meghatározó szerepet. Az egyetem elvégzését követő rövid KÖZTI-s időszakot követően 1986-tól folyamatosan tanít az egyetemen. Terveit 1992-től a Török és Balázs Építész Műteremben, 2011 óta a Balázs Mihály Építész Műteremben készíti. Az életpálya során szinte minden fontos középület-típusra készített tervet, a legkisebb (belsőépítészeti) léptéktől a legnagyobb méretű épületig, ami a jelenleg tervezés alatt álló székesfehérvári Alba Aréna multifunkcionális csarnok.

A nagy középületek tervezése ellenére, személyiségéhez talán a kisebb, jól behatárolható közösségek számára készülő épületek, így templomok, iskolák állnak legközelebb. Empátiája a helyi kultúra, adottságok, életmódok iránt jól tettenérhető épületein és publikációiban. Szociális érzékenysége megmutatkozik az általa vezetett diploma- és DLA témák kiválasztásában. Több mint 150 fiatal építész konzulense, közük több diploma-díjas és DLA tanulmányokat is végzett építész mestere, így bátran állítható, hogy hatása a következő építészgenerációk személetére jelentős.

Szemléletmód
A nagy oktatói, opponensi és előadói tapasztalat ellenére tévedés lenne azonban azt hinni, hogy Balázs Mihály alapvetően intellektuális érvrendszerekre támaszkodva, filozófiákhoz tapadva gondolkodna az építészetről: személyiségének érdekessége éppen abban található, hogy döntéseiben a nagyon is ösztönös módon megszülető elképzeléseire és a józanész diktálta tiszta érvelésre támaszkodik. Az a természetes egyszerűség, amely gyermekkorának, a hernádi tanyavilágnak a tapasztalata, máig meghatározza hétköznapjait. Tehát, annak ellenére, hogy a középiskolai tanulmányok megkezdése óta városban él, mégis őrzi magában a vidéki Magyarország természetközeli világát, a kisebb emberi közösségekre jellemző értékrendet. Ez azt is jelenti egyben, hogy az a plurális szemléletű világrend, amely ma mindenben tapasztalható, a vélemények, stílusok, értékek, szemléletek és teóriák már-már átláthatatlan sokasága számára csak mint érdekesség létezik; figyelmét ennél általánosabb, az efemer világtól távol eső gondolatok kötik le. Ennek következményeként életművét állandó értékek, illetve jól tapintható elmozdulásokból születő tiszta folyamatok jellemzik. Gondolkodása az elmúlt években léptéket váltott: a túlnépesedés globális problémája, ezzel összefüggésben az ideiglenesség, a biztonság és az identitás kérdésköre avagy az építészeti felelősség kiterjesztése az ökológiai értelemben is arányos és fenntartható megoldások keresése által egyfelől új érdeklődési területekként is megjelölhetők, ugyanakkor olyan témákként is azonosíthatók, amelyek a kisebb közösségek tanulmányozása során már a kezdetektől figyelme homlokterében voltak. A tanyák világa és a glóbusz: a lépték különbség ellenére az egyes ember helykeresésén keresztül a kettő természetesen kapcsolódik benne egymáshoz.

Alkotások az életmű korai időszakából
A korántsem lezárt életművet figyelve azonosítható egy egyszerűsödési tendencia: a kezdeti kifejezetten összetett szerkesztések helyébe az elmúlt időszakban kevesebb gesztussal, pontosabban artikulált tervek kerültek. Nem stílusváltásról van azonban szó, tehát nem a posztmodernből az új modern irányzatok irányába történő elmozdulásként érdemes szemlélni a történteket; az életmű alakulása természetes, belső következmény valahogy úgy, mint ahogyan azt Brâncuşi fogalmazta meg: „Az egyszerűség nem cél a művészetben, de önmagunk ellenére is az egyszerűséghez jutunk el, ha felfogjuk a dolgok valódi értelmét."

A nyolcvanas évek végén tervezett első önálló alkotásai, a kazincbarcikai és fehérgyarmati templomok, vagy a Velencébe és Tihanyba tervezett családi házak szerkesztési elve még kifejezetten additív jellegű. Az alapformákkal, így a körrel és négyszöggel való játék több, akkori épületében visszaköszön. A helyi építészet jellemezőihez, vagy a templomépítészet hagyományaihoz való kötődés finom érzékenységgel, absztrakt utalásokkal kerülnek megjelenítésre. Ebben a korai korszakban szintén megfigyelhető a homlokzatok kialakításának vízszintes tagolása, amely több épületét, az ég felé egyre inkább kikönnyülő módon ritmizálja. Ezt a vízszintes irányt tovább erősítik azok a nútolások, amelyek a burkolati anyagban megjelennek.

A korai paksi, nyíregyházi és budapesti épületek bőbeszédűbb megoldásai is jól mutatják ugyanakkor, hogy Balázs Mihály fiatal építészként – a magyar posztmodern építészet időszakában – is idegenkedett a díszítés ráaggatott felszínként, dekorációként való megjelenítésétől. A korábban már említett természetes egyszerűségre való törekvés megtapasztalható abban, hogy a díszítések még akkor is az építészeti szerkezetekből és anyagokból következnek; sohasem válnak harsánnyá, öncélúvá, az építészet nyelvén kívül eső narrációvá. Az első épületek homlokzatainak komponáltsága tehát pusztán azt mutatja, hatalmas kedvvel készültek ezek a házak: alkotójuk szívesen bíbelődött a részletekkel.

Ennek az időszaknak a lezáró alkotása két templom. A Magyar Szentek Templomát, mesterével, Török Ferenccel közösen tervezte még a budapesti EXPO helyszínére. Az 1996-ban felszentelt templom mind formai értelemben, mind jelentéseiben, stiláris megoldásaiban és utalásaiban is összetett alkotás. A templomtér 24 méteres centrális terét impozáns kupola zárja. Ebbe a kupolába egy tengely metsz bele, amely az utcai homlokzaton ház formában artikulálódik: mintha két épület, két kor torlódna ott egymásba. A templom az ókeresztény katakombák világát időző altemplomra emelkedik, az épületegyütteshez plébánia és kálvária is csatlakozik. Balázs Mihály megfogalmazásában cél volt, hogy ,,a kétezer éves kereszténység és az ezer éves magyar egyház történelmi háttere, valamint az egyetemes kommunikáció közti helyes arányt megtalálva ezt az eszmeiséget térben, formában, anyagban megfogalmazzák." 2015-ben újraindult a gondolkodás a közösségi terekről és a kert kialakításáról. A folyamatosság fontossága tettenérhető abban is, hogy a jelenleg folyó tervezésben Balázs Mihály alkotótársa volt hallgatója Török Dávid, aki egyben mesterének Török Ferencnek gyermeke.

Egy évvel később 1997-ben szentelték fel a Sopron északkeleti részén lévő lakótelepen álló Szent Imre plébániatemplomot, amely még tükrözi a Török Ferenc szemléletét és az említett, additív szerkesztési logikát, de már nélküle, Fejérdy Péterrel közösen valósul meg. Az épületegyüttes három nagy egységből áll. A harangtorony és közösségi ház anyaghasználata differenciált, térkapcsolata izgalmas. A háromhajós templom apszisa az ókeresztény hagyományokat követően keletelt. A templomtér kör szerkesztésű, de a ráhelyezett nyeregtető linearitását erősíti. Az épület erődtemplom-szerűen zárt, a béletes kapuzat történeti hagyományokat idéz.

A Matáv Krisztina körúti épületének kialakítása
Hatalmas hazai és nemzetközi érdeklődést vívott ki a Budapest, Krisztinavárosban lévő, német birodalmi katonai iskola alapjain megépült KOGÉPTERV szocreál épületének Matáv székházzá való átalakítása. AZ 1997-ben kiírt meghívásos pályázatra beadott terv lényege (amelyet Török Ferenccel együtt készített), hogy a tervezők a meglévő architektúrát alapvetően értékesnek gondolták, abban felfedezték az eredeti tervező, Németh Pál tehetségét és a skandináv modernizmus gondolatiságát, ezért minimális eszközökkel kívánták átlényegíteni a meglévő épületet. A tervezés során a létesítmény kiemelten fontos részévé vált az udvar, amely közel háromezer négyzetméter, hatvanezer légköbméter. Ennek a szigorú, mérnöki épületnek az udvarában egy nagy gesztussal, kvázi tájként oldotta meg a konferenciaterem elhelyezését. A központi íves elem, a fa és kő felületek összességében egy olyan archaikus képet (a dombba bevájt menedék emléke) hívnak elő a befogadóban, hogy műveltségtől és a kortárs építészet iránti affinitástól függetlenül mindenki számára elfogadható/szerethető ez a megoldás. A térképzés képes feloldani az udvar embertelen méreteit, természetes módon artikulálja az irányokat, miközben ez a mesterséges táj elegáns humorral megfogalmazott ellenpontja is az épületnek. Ez a tér képes megjeleníteni az egész épület rehabilitációra vonatkozó építészeti koncepciót: a meglévő roppant tömegű „birodalmi" épületet olyan új kontextusba helyezi, amely értékeinek megőrzése mellett átértelmezhetővé, befogadhatóvá teszi azt.

Az új irodai igényekhez alkalmazkodva Balázs Mihály meggyőző egyszerűséggel alakította át a korábbi szűk, középfolyosós irodai tereket, egyéni alkotói fantáziáját a teljesen új funkció kialakítására összpontosította. Az új konferenciaterem a T-com saját rendezvényei mellett számos országos jelentőségű eseménynek és nemzetközi konferenciának is otthont adott otthon megépülése óta. Az épület rekonstrukciója 2000-ben elnyerte a „The Architectural Review" különdíját. Az eltelt 17 év alatt az épület értéke megmaradt, érzékelhető, hogy az építészeti állítások időtállók és szerethetők mind az ott dolgozók, mind a környéken lakók, mind a szakma számára.

Családi házak
A 2000-es évek után Törökbálintra és Tinnyére terezett családi házak, illetve a Gül Baba utcában lévő saját ház építészeti megoldásainak megfogalmazása már kifejezetten szűkszavú, pontos ugyanakkor továbbra is érzelemgazdag. Egyfelől a biztos formaalakítás és a terek arányossága másfelől a természetes anyagok míves jelenléte okán az épületek a hagyományos architektúrát kedvelők és a kortárs építészet új gondolatai iránt nyitott emberek számára egyszerre vonzó.

A törökbálinti Tükörhegy a tervezői szándék egy masszív tégla alapelemből és ahhoz aszimmetrikusan hozzá tapasztott, faszerkezetű melléképületből álló, afféle „prériház" létrehozása volt. A végtelenül egyszerű képlet, a tömör formai szerkesztés, a visszafogott anyaghasználat és részletképzés tudatos önkorlátozás eredménye. A ház belső terei ösztönösen befelé fordulva a ház önnön territóriumaként értelmezhető, részben fedett teraszra nyílnak. A tervezéskor még nem lehetett tudni, hogy ez a befelé fordulás majd nem csak a vad szelek és a meleg nyári nap, hanem a tágabb, egyre zajosabbá váló építészeti környezet ellen is védelmet nyújt.

A tinnyei szántóföldekből elcsippentett, „Eszterhill" „fejlesztését" nem a helybéliek bővülő lakhatási igénye hívta életre, hanem a kiköltöző városi családoké, ebből adódóan rövid időn belül vált heterogénné a környezet. A tervezett ház dacolni kíván a kialakulóban lévő utcaképpel. A „ház formájú ház" kötődése kettős: eszmeileg az archaikus házformához, fizikai környezetében pedig a telek végében még szélesen elterülő, megművelt szántóföldhöz kapcsolódik. A ház utcai és oldalhomlokzatai ezért zártak, befelé fordulók, a hátsó kert felőli oldal pedig nyitott, a tájra rácsodálkozó. A tömeget egyszerű formájú, karakteres nyeregtető fedi. A ház belső térisége jól áttekinthető. A nappali szoba és a hozzá térben közvetlenül kapcsolódó konyha centruma, mint a vidéki házakban oly gyakran, a cserépkályha. Az épületet átadása után számos lap megjelentette. A 2010-es években az épület sajnos komoly károkat szenvedett.

A híres Felhévízi gyógyforrások és a Gül Baba sírja között a hegyoldalra felkapaszkodó, középkori eredetű szűk, mediterrán hangulatú utcácska Buda egyik legkülönlegesebb helye. A korukat, méretüket, karakterüket tekintve igen eltérő jellegű épületeket az utca sajátos térisége ötvözi egységgé. Az utca felső részen álló épület egy hányatott sorsú, régóta lakatlan, kétszáz éves késő barokk ház átépítésével, bővítésével kapta mai formáját. A ház lelke a zárt udvar (és a közepén egyre nagyobbra növő galagonyafa), melyre a földszinten lakószobák nyílnak, az emeleten hálószobák és műterem kaptak helyet. Az intim utcára csak mértékletesen megnyíló ház a műterem galériaszintjéről feltáruló, a városra nyíló panorámával ellensúlyozza zártságát. A homlokzat megjelenése őszintén tükrözi vissza a lakók szemléletét: a fazsalugáterek zárt állapotában a ház tömör falként teljesen takarja és védi a belső világot: semmit sem sejtet a mögöttes terek gazdagságából. Nyitott állapotaiban azonban játékos, dinamikus módon hívja fel magára a figyelmet, izgalmas állapotaival hozzájárul a változatos utcakép fenntartásához.

A családi házak tervezésében Balázs Mihály jellemzően feleségével Somogyi-Soma Katalinnal dolgozik együtt. Igy van ez jelenben is: a korábbi családi házakhoz kapcsolódóan 2007-ben Pakson, a löszfal tetején lévő, panorámás telekre kaptak megbízást, majd ennek következményeként a domb másik oldalán 2017-es átadással épül a következő családi ház. A megbízásokat tehát a korábbi épületekben szerzett élmények alapozzák meg, és jellemző módon a megbízókban a megismert „minta ház" reprodukálásának az igénye fogalmazódik meg. Ennek ellenére végül mind formai, mind térszervezési szempontból minden egyes épület más lesz, tehát önálló karakterjeggyel rendelkező. Ez a sajátosság természetes módon következik egyfelől a hely adottságaiból, másfelől a családdal való hosszas és intenzív egyeztetésből, amely nem zárul le a tervek készítésével, hanem minden esetben végig követi a teljes építési folyamatot.

 A cél tehát a minden szempontból megfelelő otthon megteremtése – a végeredmény azonban nemcsak a bennlakók, hanem az építész szakma megelégedését is rendre kivívja. Példának okáért a paksi Czibula ház a Terc Kiadónál megjelent Családi házak című album címlapjára került. A dombnak támaszkodó, a távlat irányába egy-egy izgalmas felnyílással forduló kompakt épületen is megfigyelhető a Gül Baba utcában lévő épületnél már említett kettősség. A paksi épület egyszerre mondható zártnak és masszívnak, de az ellenkezője is állítható róla, hiszen az épület főhomlokzata elé húzott fa árnyékoló mögött egy olyan épület bújik, amely nagyon is intenzív kapcsolatot ápol a külvilággal. A kő és fa felületek kapcsolódása, a terek szervezése, a nyílások kiosztása és legfőképpen az épület összhatása egyfelől kiválóan alkalmas arra, hogy ikonikus megjelenéssel, egy könyv címoldalán érveljen a kortárs építészet mellett, ugyanakkor a ház szerkesztésében, különös tekintettel külső és belső tér összekapcsolásában ráismerhetünk a parasztházak tornácára, azaz egy fontos hagyományhoz is kapcsolhatjuk az épületet.

Épített hagyomány
A hagyomány sajátos értelmezése, értelmezendősége is olyan gondolat, amely állandó jelleggel foglalkoztatja Balázs Mihályt. Az említett családi házakhoz kapcsolhatóan, de mégis külön kategóriaként kell említsük a hernádi Szent Család Közösségi Házat (alkotótárs Tatár Balázs 2010). A kis méretű épületnek nemcsak az az érdekessége, hogy szülőfalujában, annak közössége számára épült, hanem különlegessége, hogy a hagyományos alföldi parasztház megjelenését, logikáját transzponálja középületre. Tömeg- és homlokzatképzésében, de még méretében is teljesen beleillik a közösségi ház a faluképbe – ennek ellenére képes kiemelkedni környezetéből. Ennek fontos eleme az épület előtti előkert, így a közösségi ház a templommal kerül összefüggésbe. Az épülethez elképzelt harangláb még nem épült meg, de tervezése 2017-ben elindult – ez is jelzi, hogy a közösségi ház „gyökeret eresztett" a homokhátságon. Ennek a sikernek bizonyosan oka, hogy Balázs Mihály nem szűnt meg érdeklődéssel szemlélni azt a vidéket ahonnan származott. Habilitációs anyagának és egyetemi előadásainak is állandó fókusza a vidék építészete, a házépítés szükségszerű gesztusaiból, logikáiból visszafejthető természetes építés. Egyetemi hallgatóként a megfigyelésből indított: az alföldi falvak tipológiája foglalkoztatta, rajzsorozatban rögzítette az éppen drasztikus változás alatt lévő vidéki kultúrát. Egyetemi tanárként a mélyebb és általánosabb összefüggések megértése foglalkoztatja, így „Az építészet egy" címmel több helyen megtartott előadásában a műépítészet és a spontánépítészet közötti összefüggések azonosítását és felmutatását vállalta magára. Erről így nyilatkozik egy megjelenés alatt lévő könyvben: „Egy koherens és konszolidált építészeti világ helyébe új korszak lépett, teli új reményekkel és kételyekkel, korlátokkal és lehetőségekkel, látszólag minden mozzanatában tagadva a régit, kerülve a hagyományt. Ha azonban nyitottsággal és elmélyült figyelemmel közelítünk ehhez az építészethez, felismerhetjük benne az évszázados tapasztalat nyomait. Ha nem a megszokott formát keressük, hanem megpróbáljuk türelmesen feltárni a kiváltó okok összességét, ráismerhetünk az építési logika érvényességére és dominanciájára. Úgy tűnik, hogy a következetes gondolkozás, a tapasztalat és az ösztönös viselkedés lendülete éppúgy átörökíti a variánsokban létező, szerző nélküli népi építészet természetességét, mint a szerzőhöz kötött, klasszikus műveltségen alapuló műépítészet mérnöki okosságát és kifinomult szépségét. Ez a józan ész építészete, a közelmúlt egy még kiértékelésre váró, ellentmondásaiban is szép, tanulságokkal teli korszaka."

Első nagy középületek
Első nagy önálló középületei egyetemek számára készültek. Elsőként a Nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola, amelynek komoly kihívása volt, hogy zajos főút mellett kellett megteremteni az elmélyült tanuláshoz, imához és tudományos munkához szükséges csendet. Ezen az épületen jól megfigyelhető, hogy a korábbi additív szerkesztést felváltotta egy reduktív szemlélet. A ma elérhető számtalan lehetőség, a technológiák és anyagok egyre gyarapodó kínálata számára nem a korlátlan szabadságot, a játék lehetőségét ígéri, hanem sokkal inkább elkerülendő csapdát jelent: mértéktartó attitűddel, az építtető, a felhasználó közösség, a társadalom és a világ ökológiájának figyelembevételével igyekszik leszűkíteni játékterét az éppen szükségesre.

Az épület sorsában meghatározó pillanat volt, amikor a város az előírt keretes beépítés helyett megértette és elfogadta azt az építészeti koncepciót, amely nagy előkerttel, a telek középső részén sávosan végighúzódó épületet vázolt fel. A főiskola három fontos funkciót lát el: az épület földszintjét teljesen átmetsző világos előcsarnokból egyik irányba nyílik az oktatási szárny, a másik irányból kapcsolódik az önállóan is használható díszterem; a könyvtár és a hozzá tartozó szemináriumi szobák pedig a tetőtérben és a toronyban kaptak helyet. Az építészeti szándék szerint egy egyszerű, de jól formált, tartós anyagokból megépített, időtálló épület képes kifejezni a benne működő intézmény szellemiségét. Anyaghasználata tudatosan rendkívül visszafogott, homogén, jellemzően égetett agyag és tégla. A tégla homlokzat a könyvtár keleti oromfalánál és a nagyelőadó déli falánál üveg-berakásokkal perforált, a főbejárat fölötti mezőben rostélyszerűen lukacsos, kerámiaelemekkel díszített. A ház tömege, a részletekre kiterjedően is szigorúan zárt, befelé építkező. Kivétel ez alól a keleti homlokzat, mely a könyvtár jelképi erővel is bíró, magasított üreges oromfalával (melyben egy többszintes könyvállvány található) a belváros házainak magasságához közelít. 2017-ben a megbízó azzal a szándékkal jelentkezett Balázs Mihálynál, hogy a hallgatók számára kollégiumi épület létrehozására szánta el magát. A folytathatóság, a folytonosság igénye tehát ezen a helyszínen is megjelent.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar
A szükségesre és a lényegre való koncentrálás Balázs Mihály legtöbb munkájánál azonban nemcsak választott szemlélet, hanem egyben következmény is: a pénzszegény beruházások logikus velejárója. A magyar építési gyakorlatban oly gyakran tapasztalható szűkösség azonban számára nem elkeserítő tény, hanem akár inspiráció is: arra ösztökéli, hogy terveit minden sallangtól megfossza. Budapest nyolcadik kerületében megépült Információs Technológia Kar épületén ez jól megfigyelhető: így pl. a számítógépes laborok északra tájolása kiváltja a nyári klimatizálást, az épület zárt tömegű szervezése a védelmet szolgálja.

A büdzsé szűkössége mellett komoly kihívást jelentett mind a meglévő környezet, mind az érvényben lévő beépítési szabályozás, amely a Külső-Józsefváros kifejezetten heterogén környezetében, a közvetlen szomszédságot adó tekintélyes méretű, a Szigony utca keleti és nyugati oldalán végighúzódó mintegy 200 m hosszú, 10-12 emeletes panel sávházak karéjában kisléptékű magastetős épületet kívánt meg. Nehéz kapcsolatot teremteni ezekkel a monoton építményekkel, amelyek sokkal inkább semleges háttérnek, semmint háznak érezhetők. A terület déli oldalát a Práter utca határolja, jó léptékű, egykor igényes, de mára lepusztult 19. század végi épületeivel. Az épület anyagi okokból szakaszolva épült, az első két szárny 2003-ban került átadásra, a második etap szerkezete 2004-ben készült el. Az épület kívülről zárt tömbként jelenik meg, körben fallal határolt. Az egyetem földszintjén az előcsarnok-aula tereihez kapcsolódóan nagyméretű előadótermek találhatók, a második ütemben étterem és tornaterem épül. Az első emeleten igazgatási helyiségek kaptak helyet. A további szinteken kápolna, könyvtár, laboratóriumok és tanári munkaszobák létesültek.

A terv lényege egy olyan szisztematikus alaprajzi elrendezés kialakítása volt, mely hosszú távon képes a folytonos szervezeti-oktatástechnológiai változások befogadására. Ez különösen fontos a kar jellegéből következően, hiszen az információtechnológia egyike a leggyorsabban fejlődő tudományoknak. Az egyszerű homlokzatok és a visszafogott tér- és tömegalakítás azt a célt szolgálja, hogy az épület természetessége a benne élőket és a körülötte járókat kiegyensúlyozott viselkedésre késztesse, ugyanakkor nagyvonalúsággal képviselje a katolikus egyház és az egyetem szellemiségét. A látszólagos formai egyszerűség ellenére azonban tévedés lenne egyszerű, könnyen megérthető alkotásokként elkönyvelni az elmúlt években elkészült házakat. Jelentéseit tekintve igen sűrűek, tereit figyelve igen gazdagok ezek az alkotások. A szerkesztés rafináltan összetett, a térkapcsolatok gyakran nehezen azonosítható módon, talányos eszközökkel érik el hatásukat. Érdekes tapasztalás, hogy ami kintről zártnak és komornak tűnik ott a belső aulák váratlanul nagyok és fényben úsznak, az emeleti szinteken pedig teljesen transzparens a ház, hiszen a belső traktusokon itt-ott teljesen keresztüllátni. Szintén ilyen ellentmondó tapasztalat, hogy bár az egyetem elsőként idegen testként, önmaga felé forduló tömbként érzékelhető közvetlen lakótelepi környezetében, mégis árnyaltan reflektál az új épület az épített közegre. Így az egyetem külső téglaborítása és a belső, fehérre meszelt homlokzatok egy távolabbi szemszögből nézve nagyon is rímelnek a Külső-Józsefvárosra jellemző, századfordulós bérházak tűzfalaira. Nem az egyetem tehát itt az idegen test, hanem azok a sávházak, amelyek teljesen érzéketlen módon vágják keresztbe a városrész struktúráját. Sőt! Ha jobban megnézzük az egyetem belső homlokzatainak ablakkiosztását és a nyílások arányait, talán nem tévedés észrevenni azt sem, hogy akár még a panelházak építészetére is történik finom utalás. Az ITK épületének empatikus környezetbe ágyazása a környéken ma tapasztalható, a hely iránt érzéketlen befektetői gigaberuházásokkal összehasonlítva válik mindenki számára egyértelművé.

Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
A bizonytalan identitású szociofizikai környezetbe helyezett középület kérdéskörével találkozunk a pécsi könyvtár kapcsán is, de semmiképpen sem szabad ezt az állítást egyfajta panaszként elkönyvelnünk. Már csak azért sem, mert a pécsi könyvtár tervezését a Pécs 2010- Euróapa Kulturális Fővárosa esemény kapcsán kiírt nemzetközi pályázaton nyerte el a Balázs Mihály által vezetett tervezőcsapat. A helyszín és a funkció (több egészen különböző könyvtár integrációja egészült ki a tudásközpont név alatt összegzett konferencia és előadótér funkciókkal) kiindulásként adottság volt – a tervezők szép feladatot láttak abban, hogy egy közintézmény tervezésével egy városrész identitását alakíthatják. Mi a szerepe, feladata, lehetősége a könyvtárnak a 21. században, egy olyan korban, ami a digitális felületein valós időben feldolgozhatatlan mennyiségű adatot és információt oszt meg mindenkivel? „A könyvtár befogadó, rendező, rendszerező szerepe mellett felértékelődtek korábban mellékesnek tűnő tulajdonságai, találkozási pont, közösségi hely, városi közéleti színtér lett. Furcsa ellentmondás persze, hogy ehhez a könyvtárnak egyszerre kell nyitottnak és zártnak, felszabadultnak és szigorúan ellenőrzöttnek lennie, ami alapvetően formálja és értelmezi az építészeti szempontokat." Fontos és árulkodó gesztusnak tartom, hogy habilitációs anyagában Balázs Mihály belülről kifele mutatja be épületét, tehát nem a külvilággal találkozó kerámiafelületű homlokzattól indít, hanem a belső, szimbolikus jelentésekkel telített „kaptárnak" nevezett térből tágítja, építi kifele épületét. „Az épület belső magjában lévő kaptár olyan biztos pont, ahol a szárnyaló képzelet szabad. A meditáció, a befelé tekintés, a csönd, a szépség, az ideák tere, katarzisé, amely a lényeget jelentő ideák közelébe repít és ahol a koncentráció révén a képzelet a megszerzett tudásra alapozva, azt megtermékenyítve új alkotásokhoz vezethet. Ez a tér első pillantásra rejtve marad. Intimitása abból fakad, hogy vállalja, de nem tűzi zászlajára a formálódó gondolatok sebezhetőségét. Inkább védelmet nyújt számukra. Mi szépséget látunk abban, hogy a Tudásközpont elképzelésre egy olyan épülettel válaszolunk, amelynek központjába nem a konkrét, állandóan változó tudás kerül, hanem a gondolkodás lehetősége, tehát egy olyan üres tér, amely a benne lévő ember gondolataival telítődhet. A földszinti fogadótér és fórum horizontálisan nyitott, lelkületében és funkcionális kapcsolataiban együtt él a város őt körülvevő közterületeivel. A felsőbb szintek a bennük folyó tevékenységnek megfelelően inkább befelé fordulók, a külvilággal a városkép és a táj látványán keresztül tartanak kapcsolatot, ez a kötődés tehát csak a vizualitás szintjén valósul meg. A két téri karaktert az egész belsőt átfogó, hétköznapi értelemben funkció nélküli „kaptár" köti össze, melynek függőleges tengelye a terv már említett, eszmei centruma. Formáját tekintve ez a belső, absztrakt tér analóg, archaikus, organikus. A „kaptárt" körülölelő terek racionális szerkesztés eredményeként jöttek létre, flexibilitásukkal, a változás, változtatás lehetőségeit hordozzák." Érdekes értelmezési dimenzió a könyvtár a külső felületének és az említett kaptár belső borításának összevetése. Amíg a homlokzat geometrikus szerkesztésű, a belváros felé egy éles hegyesszöggel forduló alakzat és az üvegfelület high-tech anyaggal borított, amelyet különböző sűrűségű raszter borít addig a Kaptár burkolata egyedi alkotás, Nagy Márta pécsi kerámiaművésznek a Zsolnay-gyárban kivitelezett egyedi alkotása. Lokális és globális, kézműves és design termék, lágy forma és geometrikus szerkesztés: ismételten jelentkezik egy olyan polaritás, amelynek összetett viszonya számos irányba nyitja az értelmezést. A tervezés és az építés összetett és nehéz folyamatában kiemelt szerep jut a fiatal tervezőtársnak Tarnóczky Tamásnak, aki szintén tanítványa volt.

Isteni Irgalmasság Temploma, Győr- Kismegyer
Mint láttuk, Balázs Mihály életművében kiemelt fontosságot kap az egyházakkal való viszony, ezen keresztül a szakrális tartalmú középületekkel, így templomokkal való gondolkodása a kezdetektől az első önálló építészeti alkotás, a Kazincbarcikai görögkatolikus templom tervezése óta nyomon követhető. Győr külvárosában, egy családiházas övezetben, a Szőlős utcai házak közé besorolva található az a 2011-ben átadott római katolikus templom, amely az említett első alkotásokkal összehasonlítva pontosan megrajzolja azt a már többször említett tendenciát, amely az additív szerkesztéstől az egyre pontosabb, redukáltabb, tömörebben fogalmazásmód fele vezet. Ez a templom „egyszerű" csarnoktemplom, amely egy domb oldalában található. Hosszházas, nyeregtetős téglaépület, amely kívülről fehér vakolt felülettel, belső tereiben nyerstégla felülettel jelenik meg. Az épület nyugati oldalán lévő az épület tere fölé emelkedő oromzat izgalmas helyszín: anyagok, terek és közösségek találkozása. A templom telepítését itt is a környezet értelmezi, ami a lakókörnyezet megléte ellenére szakrális, hiszen az új templom a domboldalon lévő régi temető és a dombtetőn lévő kis barokk kápolna összefüggésében értelmezhető, velük tart szellemi kapcsolatot.

A helyzetből adódik, hogy az utca síkjától mélyen visszaléptetett a templom: az előtte kialakuló előkert átmeneti tér a profán és szakrális világok között. Fontos hangsúlyoznunk ezt az átmeneti jelleget, hiszen a nyugati homlokzat említett sajátossága éppen az, hogy a csarnoktérből kilátni az utca irányába, tehát optikai értelemben állandóan megvalósuló a terek közötti kapcsolat. Ennek jelentése egyértelmű – és kötődik a plébános szemléletmódjához – a vallásos közösség és az épület sem zárkózik el a hétköznapoktól, hanem nyitott adottságként állandóan keresi a kapcsolódást vele. Itt érdemes visszagondolni arra, hogy az átmeneti terek létrehozása is olyan építészeti kérdés, amely az életműben gazdagon megjelenik.

A csarnoktér elementáris hatású: ennek elsőre azonosítható eszköze nemcsak a tér hatalmas léptéke, hanem az anyagválasztás egyneműsége és természetessége. Különösen szép a a szentély mögötti fal sűrű függőleges bordázata. A tégla domináns elem, ezzel összhangban van a fa fedélszék. A mesteri asztalosmunka, így a „dobozként" elhelyezett padozat egyneműsége felerősíti a térélményt, amelyet az említett bejárati fal osztása mögötti üvegfalon és a játékosan elhelyezett kis ablakokon beömlő fény játéka tesz élővé. A templom alaprajzi szerkesztését nézve válik egyértelművé, hogy az egyszerűnek tűnő szerkesztés itt sem annyira evidens: a tér aszimmetrikus, a szerkesztés síkjai egymáshoz képest kissé eltoltak. Ez az alig érzékelhető billenés teszi rejtélyessé az amúgy elsőre átláthatónak és megérthetőnek tűnő csarnokteret. A templom tervezésében Somogyi-Soma Katalin volt a tervezőtárs.

Pályázatok és tervek
Az életmű többi megvalósult alkotásáról is hosszan értekezhetnénk, de talán ennél fontosabb időt szánnunk azoknak a nem megvalósult pályázatoknak és terveknek, amelyek az elmúlt évtizedben születtek. A pályaművek fontossága kettős: egyfelől kiterjesztik a gondolkodást a középülettervezés minden fontos funkciójára, másfelől elméleti munkaként lehetővé teszik, hogy az értelmezések ne kalandozzanak messze az alkotói szándéktól. Annak ellenére így van ez, hogy a pályázatok készítése mindig teammunka, amelyben Balázs Mihály jellemzően volt hallgatóit vonja be, de amelyben más időről-időre más diszciplínák felől érkező munkatársak gondolatai is megjelennek.

Az 1997-es Erzsébet térre elképzelt Nemzeti Színház pályázatára készített pályamű 3. helyezést ért el – amely pályázat volumenéhez kimagasló teljesítmény. Masztaba-szerű, zárt tömböt képzeltek el a térre, amely archaikus világával elkülönült volna a historizáló Pest építészetétől.
A múlthoz és a romokhoz való összetett gondolkodás, a szentimetalitás nélküli, valóságból kiinduló ugyanakkor a hagyományt gazdagon értelmező szemlélet fontos állításai a Budai Várba készített Honvéd Főparancsnokság épületére kiírt Budavár-Kapuház pályázat (2003, kiemelt megvétel) vagy a Helyőrségi Templom újragondolására készített engedélyezési tervek, Székeshehérváron a 2009-es Nemzeti Emlékhelyre kiírt pályázat (kiemelt megvétel).

A múzeumokról való gondolkodás kapcsán több fontos pályázatot kell említsünk, ebből három a Liget-Projekthez kötődik. Az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum tervezésére kiírt nyílt nemzetközi pályázat készítése során a kiírási helyszín hibás jellegét fogalmazta meg a terv. Ez természetesen együtt járt a pályázatból való kizárással – ami egy ilyen ráfordítású munka esetén komoly vállalás – de egyben hozzájárult a helyszínnel kapcsolatos érdemi vitához, ami elvezetett a pályázat egészének érvénytelenítéséhez és új forduló kiírásához, egyáltalán nem mellesleg a beadott pályaműben meghatározott helyszínre. Ugyanerre a funkcióra kiírt meghívásos pályázatban a gondolkodás iránya a két múzeum integrálhatóságát és ezzel összefüggésben a kompaktság lehetőségét kutatta. A beadott pályamű a legkisebb méretű múzeumi épület lehetőségét mutatta meg úgy, hogy az alsó szintekre helyezett funkciók a park egészének életét támogatta volna.

A Néprajzi Múzeum pályázatának készítésekor a sűrű városi szövet és a park találkozásának zónája, illetve az új elem és a közeli Műcsarnok épületének jelenléte volt a fő motiváció. A térszín alatti világ gazdagságával és különböző intimitású kertek, belső terek létrehozásával tükrözte vissza az azonosított városi jelleget, ebben gyökereztette a néprajzot szolgáló épületeket.

A Liget-projektől elkülönülően azt megelőzően készült pályázat mind a Szépművészeti Múzeum, mind a Nemzeti Múzeum, mind az Iparművészeti Múzeum felújítására és új közönségi funkcióknak (a tervben shrine, előadók, találkozóhelyek és múzeum shop) elhelyezésére. Ezek a tervek egyszerre mélyen alázatosak a meglévő építészeti alkotás iránt, ugyanakkor saját állításaikban bátrak, önállóak. A nemzeti fontosságú múzeumok mellett szimbolikus tartalommal bíró pályázatot készítettek Tatabányán, a Gerecse kapuja címmel. Az elmúlt években kialakult egy olyan fiatal építészekből álló mag Balázs Mihály körül, amely a nagyszámú pályázatok során összeszokott, rövid idő alatt is hatékonyan és izgalmas eredményt produkálva dolgozik együtt. A közös gondolkodásnak izgalmas állomása volt a 2012-es Széll Kálmán térre beadott pályamű (3. díj), amely a nyertes pályaműhöz hasonlatosan szintén tisztelte és megtartotta a tér közepén álló Legyezőépületet, de a hozzá tartozó épületrészeket sem bontotta volna el.
Ezeknek a terveknek és pályázatoknak a kutatása, megőrzése – más építészek fontos pályázataival együtt – fontos lenne nemcsak az életmű, hanem a korszak megértéséhez.

Zárásként
A „hellyel való törődés", a közösség érdekeit szolgáló megoldások hozzátartoznak Balázs Mihály építészetéhez. A mai világ hangos megnyilvánulásait figyelembe véve különösen ritka ez a visszafogott alkotói hozzáállás, amely az ego látványos előtörése helyett sokkal inkább egy megélt személyességet tart lényegesnek. Úgy gondolom, hogy az életmű dinamikáját és az értelmezés sokszerűségét a korábban többször is említett kettősségek jelenléte okozza: tradicionális és újszerű, tömör és transzparens, befele forduló és kommunikáló, helyi és általános, egyedi és közismert, egyszerű és összetett, mérnöki és művészi, intellektuális és emocionális egyáltalán nem tekinthetők ebben az életműben ellentétpároknak. Így, miközben a természeti tájhoz fűződő kapcsolatában Balázs Mihálynak az északi népek affinitását érzékelhetjük, joggal mondhatjuk, hogy fénykezelése a déli népek építészetével rokonítja habitusát. Vagy: egyszerre igaz, hogy a szélsőséges megoldások sem idegenek tőle (elég akár tetőinek hajlásszögeit megfigyelnünk korai munkáiban), de összességében építészete nagyon is kiegyensúlyozott, konfliktusokat kerülő. Hogyan lehet ez? Az ellentmondás miként feloldható? Én úgy gondolom, a magyarázat valahol abban rejtőzik, hogy Balázs Mihály gondolkodása az emberi lét központi lényegéhez közelít. Ösztönösen az építészet, a „helykeresés" eszenciájára összpontosít; ezen a szinten pedig a dolgok még összetartoznak, nem pólusaira szétesve, hanem yin-yang módjára, egy ősi rendben együtt léteznek, dinamikus harmóniát alkotnak. A mai kor intellektuális bizonytalanságában megnyugtató, hogy vannak olyan építészek, akik magától értetődően, biztos lábbal állnak a földön. Az építész sikerét önmagában ez is megalapozhatná, de az életmű titokzatos szépségét az adja, hogy Balázs Mihály házai valahogyan felérnek az égig…

[2017]