Galéria >
 

Életrajz

Bertha Bulcsu apja tanító, édesanyja őt és két testvérét nevelte. A 2. világháború alatt elszenvedett, hányattatott kisgyerekkor – bombázások, menekülés, többször valóságos életveszély – után, a család folytonosan költözködött. A tanítóként elismert és közkedvelt apja a családjával, de főként vele, az elsőszülött fiúval a kegyetlenségig szigorúan bánt, s élete végéig nehezen viselte, hogy fia tehetséges és sikeres író lett. Az ötvenes évek elején tartott meggondolatlan, fölösleges, és tét nélküli kocsmai szónoklatai miatt az ÁVH üldözői elől menekülnie, majd három évig bujdosnia kellett a Bakonyban, s ez a tény a családot is állandó vallatásnak, fenyegetésnek tette ki, s létbizonytalanságba taszította. A gimnazista Bertha Bulcsunak családfenntartói szerepet kellett vállalnia. Sokat mulasztott az iskolából, hogy napszámba járjon, vagy az erdőre tűzifáért, és halat fogjon a Balatonban, hogy étel kerüljön az asztalukra.

Mindezek miatt gyanakodva figyelő, serdülő fiatalemberként a bölcsességek és az irodalom felé fordult, mert itt talált biztos pontokat, szellemi kapaszkodókat, s néhány remek, tudós tanárt a keszthelyi Premontrei Gimnáziumban: dr. Klempa Sándort, Ipoly Gusztávot, Kun Kázmért, Radnóczi Kelement, majd később, a papoktól elvett, államosított, Vajda János nevével jelzett gimnáziumban dr. Jánki István magyartanárt. Bertha Bulcsu tudatosan készült az írói pályára. Rengeteget olvasott, jegyzetelt, s verseivel, írásaival már gimnazista korában jelentkezett különböző irodalmi fórumokon és pályázatokon. A körülmények ellenére jó eredménnyel érettségizett, mégsem vették fel egyetlen főiskolára, egyetemre sem. Több helyen hiába teljesítette a felvétel kívánalmait, betelt létszámra hivatkozva utasították el, de előfordult, hogy már a gimnázium sem továbbította felvételi kérelmét. Így újabb hányattatott időszak következett az életében: kikötő-villamosításon, gyapotültetvényen, cementlapkészítő üzemben, állami gazdaságban, vasműben, s végül három évig Pécsett, a Háziipari Szövetkezetben fémnyomóként dolgozott.

Pécsre dr. Nógrády György mikrobiológus tudós hívására költözött, náluk lakott egy ideig, majd Nógrády professzor felesége, dr. Csernyik Bernadett biztatására kezdett versek helyett prózát írni: – „Bulcsukám, nem való neked a költészet. Ne a verslábakkal meg a rímekkel vacakolj. Prózát írj. Keményet. Tapasztaltál eleget." – mondta, s rázárta a fehéregerekkel, fortyogó kémcsövekkel teli laboratóriumot, s addig nem engedte ki, míg Bulcsu meg nem írta a következő novellát. (Nógrádyék örökölték azt a balatongyöröki házat, amiben a Bertha család is lakott, innen az ismeretség, a halálig tartó barátság, a közös vitorlázások, és a végtelen beszélgetések, versmondások.)

Pécsen, a mediterrán városban négy gimnázium, orvostudományi egyetem, pedagógiai főiskola, zeneművészeti szakiskola, színház, irodalmi folyóirat, pezsgő kulturális élet volt, s a fiatal írójelölt baráti, bíztató fogadtatásra talált a Dunántúl szerkesztőségében. Szántó Tibor főszerkesztő, a nagytekintélyű poeta doctus, Csorba Győző, Várkonyi Nándor irodalomtörténész, Katona Ferenc színházigazgató, Antal György zeneigazgató, karmester, az írótársak: Weöres Sándor, Lázár Ervin, Kalász Márton és sokan mások, Pécs akkori szellemi életében fontos szerepet játszó alkotók azonnal a körükbe fogadták. Írásai sorra megjelentek, nem csak Pécsett, hanem országos lapokban is. Mégis három évbe tellett, míg a fémnyomó műhelyből egy rövid könyvtári kitérő után a Dunántúli Napló szerkesztőségébe kerülhetett. Ettől fogva élete végéig munkakapcsolatban volt előbb vidéki napilapokkal, a Dunántúli Naplóval és az Esti Pécsi Naplóval, majd irodalmi folyóiratokkal, a Jelenkorral, az Új Írással, végül irodalmi hetilapokkal, a Lyukasórával, a Heti Nemzeti Újsággal, az Extra Vasárnappal, az Új Idővel, és az Élet és Irodalommal.

Soha nem tartozott irodalmi csoportosulásokhoz, sem népihez, sem urbánushoz. Fiatalon kötött, élete végéig tartó barátság fűzte Lázár Ervinhez, Gyurkovics Tiborhoz, Szakonyi Károlyhoz és Kiss Déneshez. Baráti köréhez Budapestre költözése után csatlakozott Jovánovics Miklós szerkesztő, akivel az Új Írásnál, az Extra Vasárnapnál, majd az Élet és Irodalomnál dolgoztak együtt. Ez utóbbi hetilapot példátlanul magas példányszámra futtatták fel Bertha Bulcsu gyakran kemény társadalomkritikát megfogalmazó cikkei, és Jovánovics Miklós bátor vállalása, hogy leközölte azokat. (Többek között a nagy visszhangot keltő Kesudió című írást.)

Közéleti érdeklődése, számtalan jobbító szándékú publicisztikája, jegyzete, glosszája miatt Bertha Bulcsut több szervezet is felkérte tanácsadásra, konzultációra: a Balatoni Intéző Bizottság, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Finn Magyar Kulturális Vegyesbizottság. Szakmai szervezetek munkájában is részt vett: a Magyar Írók Szövetségében, a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályában, a Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat Bizottságában. Ülésekre, tanácskozásokra járt, hatalmas mennyiségű írott anyagot tanulmányozott át, hogy érdemben is hozzá tudjon szólni a felvetett problémákhoz. Mindezt természetesen díjazás nélkül, „társadalmi munkában" látta el.
Élete utolsó hat évében komoly betegségek gyötörték, melyeket – remélhetőleg túlzott jó szándékból eredő – gyógyszer túladagolás okozott.

Halála után 1998-ban emléktáblát avattak nagyszülei hajdani házának homlokzatán, Nemeskeresztúron, ahol kisgyerekkorában a vakációkat töltötte. 1999-ben Balatonszepezden a Közösségi Ház felvette a településen harminc éven át kertet, szőlőt művelő író nevét. 2003-ban Balatongyörökön, gimnazista éveinek színhelyén, róla nevezték el a könyvtárat. Balatonfüreden, a Salvatore Quasimodo tiszteletére évente rendezett költőverseny mellett 2004 óta Bertha Bulcsuról elnevezett díjakat adnak át az irodalmi publicisztika-pályázat legjobb alkotóinak.

 

[2012]

______________________________________

Életrajzi adatok
Nagykanizsa, 1935. május 9.
Budapest, 1997. január 19. 

Tanulmányok
1941–1945: Tapolcai Római Katolikus Népiskola
1945–1947: Tapolcai Általános Polgári Fiúiskola
1947–1948: Keszthelyi Premontrei Rend Katolikus Általános Iskola
1948–1949: Keszthelyi Állami Általános Fiúiskola
1949–1953: Keszthelyi Vajda János Állami Általános Gimnázium 
1963–1964: Magyar Újságírók Szövetsége újságíró iskolája

Munkahelyek
1953: Magyar Államvasutak Pályafenntartási Főnöksége Zalaegerszeg, segédmunkás; 26/2 sz. Városépítő Vállalat, segédmunkás
1954: Sztálin Vasmű Szállító és raktározó Üzeme Sztálinváros, forgalomirányító; Keszthelyi Gyapjútermelő Vállalat, Keszthely, brigádírnok; Balatoni Kikötők Műszaki Felügyelősége, Siófok, segédmunkás
1955: Zala megyei Bánya és Építőanyag-ipari Egyesülés, Zalaegerszeg, cementlapkészítő
1955.dec.–1959: Baranya megyei Háziipari Termelő Szövetkezet, Pécs, fémnyomó 
1960–1963: Dunántúli Napló Lapkiadó Vállalat, Pécs, újságíró
1964–1967: Baranya megyei Lapkiadó Vállalat, Pécs, újságíró
1963–1969: Jelenkor Szerkesztősége, Pécs, prózai rovatvezető 
1971–1975: Lapkiadó Vállalat, Budapest, szerkesztő, majd főszerkesztő helyettes
1975 szept. – 1975 dec. 1.: Magyar Írók Szövetsége, titkár
1976–1990: Lapkiadó Vállalat, Budapest (1987-től Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat), főmunkatárs
1992–1993: Élet és Irodalom Kft. Budapest, főmunkatárs 
1993–1994: Alapítvány Rt, Budapest, főmunkatárs
1994 szept.–1994 nov.: Antológia Kiadó Budapest, főmunkatárs

Művészeti szervezeti tagság
1963–1997: Magyar Írószövetség, választmányi, később elnökségi tag
1963–: Irodalmi Alap, később: Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete irodalmi szakosztály tagja; vezetőségi tag, majd 1991-ig a vezetőség elnöke
1992–1997: Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alapító tagja
1999–: Digitális Irodalmi Akadémia (posztumusz tag)
1961–1997: Magyar Újságírók Országos Szövetsége, tag

 

 

Bertha Bulcsu: Nincs hová hazamenni

„A szülőházamról nem tudok beszámolni, Nagykanizsán születtem, a kórházban. Házunk egyáltalán nem volt, bérlakásokban éltünk. Apám szerint boldog kisgyermek voltam, de én csak a szomorúságaimra emlékszem és a félelemre. Bizonyos jelekből arra következtettem, hogy a szüleimnek nem vagyok valóságos gyermeke. Gyanakodva figyeltem a felnőttek mozdulatait. Nem tudom miből eredt ez az érzés, talán a feszültségből, ami lakásunkat mindig megtöltötte.  Későn, felnőtt koromban tudtam meg, hogy apámat felvették a Zeneakadémia operaénekes szakára, de anyám azt mondta, vagy ő, vagy a színpad. Apám így sorsába látszólag beletörődve, vidéki tanító, majd tanár lett, helyi szónoklatokat tartott a szereplés kedvéért, akkor is, amikor nem kellett volna (…) Szellemi energiái nem vezetődtek le a végtelen zongorázásokban, s a feszültség időnként csaknem szétvetette lakásunk falait. Később, kamasz koromban éreztem, hogy jelenlétében rokon, testvér, barát csak második lehet vagy harmadik, első soha. Túlzottan nyomasztó ez egy fiatalembernek, aki éppen arra készülődik, hogy kialakítja saját szuverén világát, s érvényre juttatja személyiségét. Szüleim válása után hirtelen szakadt rám a felnőttség minden terhe. Sok fát haza kellett hordanom a györöki erdőből a hátamon, hogy anyám főzni tudjon, húgom és öcsém melegedni. Apám elemében érezte magát, ha küzdeni kellett. Amíg csak a tanári állásából függesztették fel, mindig volt ételünk, bakancsunk, téli ruhánk. De amikor az ötvenes évek árnyéka vidéken is egyre hosszabbra nyúlott, s a színpadra vágyakozó pedagógusban ellenséget sejtettek, a tanulás mellett pénzt kellett keresnem. Két hétig gimnáziumba jártam, egy hétig napszámba. A történelmi igazság kedvéért el kell mondanom, hogy apámat 1957-ben rehabilitálták. (…) Furcsa, hogy az embernek nincs hová hazamenni… Annyi helyen laktam, némelyikre már alig emlékszem. Kisgyermek koromban Zalahalápon, aztán Tapolcán a kertvárosban, majd a vasút mellett a Fazekas utcában, a háború után a tavasbarlang utcájában, a Tóth pék műhelye mellett. Hol laktam még? Szombathelyen, Balatongyörökön, Keszthelyen a Rákosi Jenő internátusban, később a tüzérlaktanyában berendezett állami kollégiumban. Dunapentelén is laktam, Sztálinvárosban is, Gombáspusztán, Zalaegerszegen Pécsen hat különböző helyen, s végül itt, Budapesten. (…)

Előkelő gimnáziumba jártam Keszthelyre. Kitűnő premontrei papok tanítottak, Radnóczi Kelemen, Ipoly Gusztáv, Kun Kázmér, dr. Klempa Sándor, aki később apostoli helynök lett, ma püspök. De nem tudtam az iskolában a gimnázium rangjához méltóan megjelenni. Rossz, kopott ruhákban jártam. Később a civil tanárokkal is szerencsém volt, dr. Jánki István négy-öt magyar órát végigmesélt Párizsról. (…)

Az érettségi vizsga után egyedül laktam a györöki házban. Ha akadt erdei munka vagy napszám, dolgoztam, ha nem akadt, éheztem. Egyik télen kikötő-építkezésen dolgoztam, jól kerestem, de a pénzt néhány hónap alatt feléltem. Kukoricakásán éltem é halon, De voltak napok, amikor semmit sem ettem. Két nagy éhezési korszakom volt, egyik a háború végén, a másik Rákosi Mátyás uralma idején. Dolgoztam közben Gombáspusztán egy gyapjútermelő állami gazdaságban, majd Zalaegerszegen a cementüzemben.(…) Sztálinvárosban szedett-vedett emberekkel dolgoztunk, s ott a munkásszálláson a nemi erőszaktól a gyilkosságig minden előfordult. Mégis, a szemem láttára épült ki egy gyártelep és a hozzá tartozó város. Amikor az éhezéseket megunva Sztálinvárosba érkeztem, anyám már régen ott dolgozott. (…) A kohónál dolgoztam, de az óriás üzemben soha nem éreztem azt a munkásszolidaritást, amit később Pécsen az ipari szövetkezetben, ahol fémnyomó voltam. A fémnyomás komoly szakma, Szép egyedi munkát lehet végezni. (…)

Volt néhány szerencsém is az életben. Györökön, véletlenül egy olyan házban laktunk, amit később dr. Nógrády György mikrobiológus és orvos felesége örökölt. Az értelmiségnek ahhoz a rétegéhez tartoztak, akik az elesetteket pártfogolják, segítik eligazodni a világban, és kenyérhez jutni. (…) Nógrádyéktól tanultam meg, hogy az értelmiségi munkának milyen a természete, s hogy a szellem emberének vannak bizonyos esélyei a világban. Elesettségemet látva Nógrádyék hívtak Pécsre, s az első évben náluk laktam a Mikrobiológiai Intézet orvoslakásában. Ekkoriban ismerkedtem meg Szántó Tibor íróval, aki a Dunántúl szerkesztője és az Írószövetség titkára volt egy személyben. A Dunántúl körül akkoriban pezsgett az élet. Ott volt Csorba Győző, Galsai Pongrác, Werner Pista, T. Polgár István, Kalász Márton és még nagyon sokan. (…) Akkoriban kezdtem megérteni, hogy az én szenvedésekkel teli életanyagom milyen sokat érhet egy író számára.

[Új Írás, 1979. január]

Munkásság

Vasy Géza: Bertha Bulcsu író

Minden embert nagymértékben meghatároz a társadalmi-természeti környezet, amelyben felnevelkedett, amelyben leélte az életét. S azon is sokszor elgondolkozhatunk, hogy vajon melyik más korszakban tudnánk elképzelni magunkat. Arra a kérdésre, hogy jókor született-e, Bertha Bulcsu egyszer így válaszolt „Nagyon jókor. Ahhoz, hogy boldogtalan legyek… nagyon jókor. Ahhoz, hogy időnként boldog is legyek, ahhoz is jókor. Tulajdonképpen nagyon sok a napfény a mi életünkben." (Fekete Gyula interjúja, 1980.) Elképzelhette volna más korszakban is a maga életét az 1935-ben született író, de annyira belegyökerezett a maga életidejébe, annak élményvilágába, tapasztalataiba, hogy műveiben csak elvétve foglalkozik a második világháborút megelőző évtizedekkel, s akkor is inkább a nála idősebb nemzedékek emlékei révén idéződik fel a múlt. A huszadik század írója ő, a megélt jelenkoré. A megidézett világképet kifejező vallomás azonban arra is utal, hogy ez a személyiség ötven vagy száz évvel korábban is megfogalmazhatta volna ugyanezt.

A művész számára általában többszörösen fontos a származás, a felnevelő családi, a természeti és a tágabb társadalmi környezet. Nem mindenkire igaz egyértelműen az, amit Móricz Zsigmond állított, hogy tíz éves koráig minden fontos dolog megtörtént vele, ám ha ehhez még egy évtizedet hozzáteszünk, akkor már cáfolhatatlan igazság lehet. Bertha Bulcsu esetében mindenképpen. Az apró gyermekkor után, ha tragédiák nem is, de drámai feszültségek, történések hálózták be életét. Művészhajlamú, de falusi tanító apja különös szigorral bánt vele. Szüleinek konfliktusos házassága akkor még ritka válással végződött. A csonka család igen nehéz körülmények között élt. A világháborús bombázások miatt többször életveszélybe került. Egyetemre vagy főiskolára nem vették fel. Az életutat, a határhelyzeteket motívumpárokkal, ellentétekkel kifejezve a következők mutatkoznak meg az életműben. A falu – a kisváros, a későbbiekben az igazi város (Pécs) és a főváros. Földműves nagyszülők – tanító apa. Az ország hadszíntér – romok és béke. Természetben létezés – nagyváros. Védettség – magárahagyottság. Hagyományos falusi, kisvárosi társadalom – bolsevik diktatúra. Gyermekkor – ifjúkor. Tanulás, diákság – fizikai munkás. Munkás – írónak lenni. Újságíró – író. Ötvenes évek – hatvanas évek, azaz bolsevizmus – szocializmus.

Boldogtalanságra valóban számos ok mutatkozik. De azért a boldogságra is. Elsősorban a természeti környezet. Nemeskeresztúron, a nagyszülőknél a Marcal folyócskája, Tapolcán a tó, majd Györökön élve, a keszthelyi gimnáziumba járva, egész életre szólóan a Balaton, tágabban a víz és persze a napfényt árasztó nyár, a kert, az erdő, a növények, az állatok, a vitorlázás, a horgászás, a sport, a helytállás, a szabadság és a szerelem érzete. A jelenkor Robinzonjaként keresik és próbálják megismerni és megalkotni önmagukat az elbeszélések legfontosabb hősei, akik nem ritkán alakmásai az írónak. Egyik vallomása szerint: „a táj, a földrajzi környezet szinte meghatározza az ember személyiségét, jellemét, karakterét. Már csak ezért is fontos ábrázolni. Egyébként is… én nagyon hangulati ember vagyok. Hangolható bizonyos szépségekre, nyomasztó érzésekre." (Fekete Gyula interjúja, 1980.)

Mint a legtöbb prózaíró, Bertha Bulcsu is verseket írt először. Az a kevés szöveg, amit ismerhetünk, mindenképpen tehetségesnek mutatja a húszéves ifjút, de hasznos volt a kapott tanács, hogy inkább prózát írjon, hiszen olyan hatalmas élményanyaga van. Az íróban azonban mindvégig megmaradt az alkotói én nagyszerű kettőssége, amely az elemző tárgyiasság és a lírai személyesség szintézisét képes megvalósítani, a látható, megismerhető tényeket és a hangulatokat, sejtéseket egyaránt megjelenítve.
1955 táján, amikor Bertha Bulcsu komolyan írni kezdett, a kortárs irodalom különös helyzetben volt. A Rákosi-kor a klasszikus és kortárs hagyományok jelentős részét kiiktatta a maga kánonjából, a kortársakat pedig arra próbálta rávenni, hogy a művészetek a párt napi politikai céljait szolgálják az osztályharc szellemében. Tombolt a sematizmus. Leginkább a fiatalokat fenyegette ennek a veszélye, hiszen nem voltak tapasztalataik. 1953 és 1956 között azonban a „fényes szelek" nemzedékének legjobbjai már új szellemiségű, hiteles művekkel söpörték el a sematizmust. Juhász Ferenc, Nagy László új poétikájú költészete, Sarkadi Imre, Sánta Ferenc, Szabó István prózája azóta klasszikus értékké vált. S bár 1956 után is sokáig érvényesült a pártos szocialista realizmus, például a Tűztánc antológia költőinél, az ekkor még csak indulni próbáló, majd néhány év múlva rendszeresen publikálni kezdő fiatalok legjobbjai már nem a hivatalos művészetpolitika kívánalmainak akartak megfelelni, hanem az irodalmi alkotás belső törvényeinek. Az epikában éles poétikai váltás nem zajlott le 1956 táján, itt a hiteles hang visszaperlése volt a döntő. A valóságábrázolás „félhivatalos", klasszikus normája Móricz Zsigmond életműve maradt.
Krúdy Gyuláról, Kosztolányiról lehetséges mesterként még kevés szó esett. Viszont lehetőség nyílt a „nyugati", s hangsúlyosan az amerikai epika újabb törekvéseinek megismerésére és korlátozott alkalmazására. Jelentős volt Hemingway, Faulkner hatása. A hatvanas évek fiatal prózaíróinak java persze nem egyik vagy másik mester epigonja kívánt lenni. Bertha Bulcsu nem járhatta sem Móricz, sem Krúdy, sem mások útját, bár mindegyiküktől sokat tanulhatott. Nevezhetnénk Móriczba oltott Krúdynak vagy fordítva: Krúdyba oltott Móricznak, egyszerre a társadalomkritikusok és a ködlovagok utódjának is. Egyes kritikusai Gelléri Andor Endrét emlegették, akinél ugyancsak jelen volt a realista társadalomkép és a „tündéri realizmus". Ez utóbbiban nagy a szerepe a hangulatnak, s ezt az emlékezés, az álmodozás, az álom, a képzelet fejezik ki. Mindezek metafizikai összefüggésekbe emelik a történeteket és szereplőiket, akik így nem az osztályharc katonáiként, hanem emberként léteznek. Bertha Bulcsu mellett ebből a nemzedékből nem kis részben azok tudtak érvényes epikát létrehozni, akiknél az emberi létezésnek ezek a színterei megjelennek, például Szakonyi Károly, Lázár Ervin, Jókai Anna, Ágh István műveiben. Arra az önmagának feltett kérdésre, hogy melyik a legkedvesebb ünnepe, Bertha Bulcsu így válaszolt: „A karácsony, amikor Jézus megszületett, és a húsvét, amikor Jézus keresztre feszítése után feltámadt. Szeretem átélni a nagy misztériumokat, mivel magukban hordozzák az emberi lét abszurdumát." (Öninterjú, 1978.)
Bertha Bulcsu vallomásai szerint a gyermek- és ifjúkorában megtapasztalt hatalmas életanyag tette íróvá őt, s ezt gazdagították a pécsi újságírói esztendők. Idővel úgy látta, hogy „az író természetes állapota a szemlélődés. Másként a világ különös összefüggéseire, rejtélyeire soha nem bukkanhat rá, felfedezőként, csak ha időt szentel erre, eltűnődik, szemlélődik… látszólag semmit sem csinál. Ez a normális írói állapot. Ha gombászni megy az erdőbe, vagy minden különösebb cél nélkül az erdőket járja, akkor is ugyanezt éri el." (Fekete Gyula interjúja.) Az ifjúkor és az érett férfikor közti különbségeket is kifejezi ez a vallomás. Bár az ifjú is szemlélődik, de még előtte az élet, bármi lehet belőle, a negyvenes éveiben járó viszont tudja, hogy már író marad egész életére, ugyanakkor sokkal tapasztaltabb, filozofikusabb . Kissé játékosan, ám azért komolyan talán az is kijelenthető, hogy Bertha Bulcsu írói szemléletében Comte, Dilthey, Bergson és Freud gondolatai rétegződnek egymásra. A pozitivista Comte-é, aki a valóság leírható, lefényképezhető tényeit tartotta meghatározónak, Diltheyé, aki ezzel szemben az életfilozófiában a beleérzést, az élményt, az intuíciót hangsúlyozta, Bergsoné, aki az időbeliség és a tudatáram, az emlékezés dolgait vizsgálta, és Freudé, aki a lélekelemző kutatást alapította meg. Ugyanakkor, s ezt legközvetlenebbül publicisztikája igazolta, a társadalmi igazságosság elve, s így a szocializmus eszmerendszere sem volt idegen tőle. Mint írta: „Van bennem egy javító szándék, s ez sok kellemetlen helyzetbe sodor.  A fő baj az, hogy a marxizmus elmélete nehezen fordítható le praktikus társadalmi, gazdasági nyelvre. A fordítás alapján létrehozott gazdasági és társadalmi helyzetek engem elég gyakran zavarba hoznak." (Öninterjú, 1978.)
Az író szépirodalmi műfajai: a novella, az elbeszélés, a regény, a dráma, a rádiójáték; a szépirodalom határán pedig a tárca, a publicisztika, az interjú. Meglehetősen egyöntetű volt az a kritikusi vélemény, hogy a kisepikában alkotta a legmaradandóbbat, a legnagyobb sikereket viszont publicisztikájával és íróinterjúival érte el.

Azonnal feltűnést keltő kisprózáját kezdetben a szikárabb, tömör történetkezelés, a drámaiság jellemezte. A központi jelenetet egy sorsforduló határozta meg, amelyből nem volt visszaút. Emlékezetes példája ennek a Jégnovella (1958). Az első személyben előadott történetben a nincstelen fiatalember éjszaka a befagyott Balatonon tiltott lékhorgászattal szerzi meg táplálékát. Egyszer már följelentette egy orgazda, ezért két hónapig börtönben ült. S attól kezdve a zsákmány nagy részét át kellett adnia feljelentőjének. A léktől hazafelé tartva valaki követni kezdi, éppen az orgazda, aki azonban beleesik egy lékbe. Segítségért kiált, a fiatal odafut, aztán meglátva, ki fuldoklik a jeges vízben, belerúgja őt. A partra érve ott várja őt az orgazda cimborája. Ettől kezdve az ő számára kell éjjel-nappal dolgoznia, mégis éhezik, elfagy keze-lába. Kemény, kegyetlen történet ez egy olyan világról, ahol éheznek és fagyoskodnak az emberek, ahol farkastörvények uralkodnak, s szinte lehetetlen embernek megmaradni. A gyilkosságot nem hirtelen harag indokolja, hiszen az orgazda már két éve börtönbe juttatta, majd szinte rabszolgájává tette a fiatalt. A kortárs olvasók Heminway hatását is felfedezni vélték ebben a történetkezelésben. Lehetséges ez is, ám itt egy saját írói világ szólalt meg, amelyben a mesterhez hasonlatosan szerepe van a háborúnak, a sportnak, a víznek, a horgászásnak, a természetnek, a helytállásnak és a vereségnek.

Sokkal derűsebb történet Az Őthey lány (1962). A jelenidő itt is az ötvenes évek eleje. Nyár van, s a balatoni Georgikon gazdaságban dolgozik a kitelepített, vakká vált öreg tábornok felesége és lánya. Mindhárman őrzik régi társadalmi állásuk emlékét, bár a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a helybeli munkások. Egy nap új munkás érkezik, aki ejtőernyős volt az új hadseregben. Egy ebédszünetben a fiatalabbak fürdeni mentek, az Őthey lány beúszott mélyen a vízbe. Anyja aggódott, az ejtőernyős utána úszott. Idővel eltűntek a nádasban. Mikor visszaérkeztek, az anya erősen pofon vágta a lányát, s érezte, hogy egyre jobban elidegenülnek egymástól. „Az indiánforma, szívós asszony csak ekkor vesztette el a második világháborút." Az író hatvanas-hetvenes évekbeli történeteiben gyakran megmutatkozott az 1945 előtti társadalmi különbségek továbbélésének és eltűnésének hullámmozgása. Idővel ezt fokozatosan felváltották a szocialista társadalomban kialakuló új, sokszor ugyancsak bántó ellentétek. A tábornokné tragikusan, a lánya felszabadulásként élte meg a konfliktust, amely ugyan osztályharcként is értelmezhető, de elsősorban a nemzedékek eltérő szemléletéről van szó, a társadalmi rang és a házasságkötés azóta is létező gondjairól. Ebben a tárgyban egy kivételesen vidám elbeszélés is keletkezett, A királynő rokona (1965). Az 1945 utáni rendszerben felnőtt gróf-gyerek szakmunkás lett, munkáslány a felesége, s az üzemi csapatban focizik. Nyugati sportkapcsolat révén utazik el a csapat, s a szálloda portása ismeri a családnevet, tudja a királyi családdal való rokonságot. Így kerül sor arra, hogy a királynő teadélutánjára is meghívást kap a férfi. A komikum ilyen tiszta formában, szatirikus vagy groteszk elemeket alig érzékelteteve nem szokott az írónál megjelenni.

A lírai jellegű, hangulatfestő novellákra nem annyira a drámai cselekmény, inkább az elmosódottság a jellemző. Tipikus példa a Harlekin és a ködhajók (1963). A fiú porcelánfestő, s az alkonyodó, majd besötétedő Balatonon vitorlázik a lánnyal. A leereszkedő ködben hajókat vélnek látni. A fiú kérdése: „Hol van a valóság és a vízió határa?" Az Ilyen az egész életed (1965) ugyancsak vitorlástörténet, de ebben az idill és a dráma egymásra épül. Az alakmás Lint a kedvesével éjjeli viharba keveredik. Horgonyuk beakad valamibe. A fiú nagy nehezen többször is a víz alá bukva kiszabadítja a horgonyt, amely valószínűleg világháborús bombában akadt el. Akár fel is robbanhattak volna. „Ilyen az egész élet."

          Azok a történetek nevezhetőek inkább elbeszélésnek, amelyekben több helyszínen, hosszabb időn keresztül többszálú cselekménysor bontakozik ki. Az Elveszejtett bakák tánca (1968) főalakja a gimnazista Harta Józsi. Ő és a szobafőnök ugyanabba a lányba szerelmesek. Ez az iskola a ménteleppel egy épülettömbben helyezkedik el, régebben laktanya volt itt, s az egyik lovászfiú és a diák jóban vannak egymással. A kamaszélet gondjai, az iskola, a szerelem, a pályaválasztás ábrándjai kavarognak a diák sorsában. A határhelyzetben még semmi sem dőlt el, és semmi sem mutatkozik lehetetlennek. Egészen más helyzeteket szembesít a Különleges megbízatás (1974). Itt az elrontott életű volt katonatiszt szembesül az alkalmi kapcsolatból született, s éppen katonatisztté avatott fiával, s azzal, hogy a fiú anyja mindvégig az apa titkos megbízatásával magyarázta folytonos távollétét.

Ebben az elbeszélésben, s persze sok másikban is feltűnő, hogy fokozatosan módosult az író időkezelése. A személyes életidőben előre haladva egyre gyakoribbá válik az a fajta időszembesítés, amely nem a tegnapot, a mát és a holnapot helyezi egymás mellé, hanem a jelent és a sok évvel korábbi régmúltat, s a jövőről vagy nem beszél, vagy csupán a jelen meghosszabításaként értelmezi azt az érettebb korúak nézőpontjából. Az idős férfi fiatalon elrontott élete szembesül fiának boldogságával, amelyet azonban az apa sorsának tapasztalata kérdésessé tesz. A rettenetes légió (kötetben 1982) hőse, Sviátó Géza a szerző egyik alakmása, felidéz egy hajdani, vagánykodó balatoni társaságot, a jelenben pedig családosan átél a balatoni házban egy félelmetes hatású hadgyakorlatot. Katonatiszt barátjával feleleveníti azt a Marcus Aurelius gondolatot is, amit egykor hallott: „Az emberi élet tartalma pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó… Minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés…"  Barátja ezt kiegészíti a sztoikus filozófus másik gondolatával: „Minden egyes lény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban a célja. Ahol a célja, ott a haszna és java. Az értelmes lény java a közösség. Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bebizonyított tétel."

Ezekkel az idézetekkel egy harmadik idősík is belép a szemléletbe, kétezer év tapasztalatával igazolva boldogság és boldogtalanság dialektikáját. A hatvanas-hetvenes éveket, a tudományos-technikai forradalomra utalva a gyorsuló idő fogalmával is jellemezték. Azt megelőzően, 1945 után valóban szédületes gyorsasággal változott a társadalmi helyzet, ezen a területen viszont a hatvanas évektől „megállt az idő". Bertha Bulcsu szemlélete pedig egyre konzervatívabbá vált. Nem a múltat sírta vissza, hanem az elképzelt, s megvalósíthatatlannak bizonyuló jövőt siratta. Annak az emberarcú és emberre szabott világnak a képzetét, amelynek nyomait gyermekkorának falujában a kultúrában, az erkölcsben, a természetben megtapasztalhatta, amelyben ember és természet, ember és ember között nagy hagyományú, tisztességes kapcsolatok léteztek. Ezek szétroncsolódása keserítette el, s ezért vált számára a jövőkép olyanná, hogy abban a társadalom helyett egyre inkább az öntudatát és értékrendjét mégis megőrző személyiség áll, például A tulipános kert (kötetben 1986) idős kertésze, aki a lényeget tekintve szintén az író alakmása, hitvallásának kifejezője. Az időszembesítés szükségszerűen értékszembesítés is.

A novellák, elbeszélések olykor ciklust alkotnak. Ciklikus jellegűvé tesznek maguk az ismétlődően visszatérő alakmások is: Lint, Illés, Ambrus, Sviátó Géza. Szinte az egész Fehér rozsda című kötetet meghatározza, s később is megjelenik Bernáth Gyula, aki hol az ifjúkorát idézi fel, hol pedig a középkorú humán értelmiségi férfi hétköznapjainak élményeit. Scott Fitzgeraldot olvasva jegyezte meg a gondolatot: „egy érett, érzékeny ember természetes állapota a jól kifejlett boldogtalanság" (Boldog boldogtalanság). Ciklust alkotnak a Vízparti történetek is az Utazás fehér lavórban (1994) című kötetben. A vízpart természetesen a Balatoné, s a kamaszkori világ idéződik fel. A ciklust nyitó Őszi vizeken a hatvanadik évéhez közeledő író vallomása. „Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvizen, s eltűnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerűen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvű világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit."

Bertha Bulcsu életművében az epikus ábrázolás tárgyias alaphangját kezdetben hol a többször tragédiába torkolló drámaiság, hol a lírai jelleg formálta egyénivé. Ezek mellett jelentek meg idővel a komikum különböző változatai: a humoros, az ironikus, a szatirikus jelleg. Többnyire nem meghatározó, hanem színező elemként (Rablómese, Malomrév, Rákleves, Senki kutyája, A rettenetes légió, Miért jönnek a fináncok?, A kéményseprő). Elkerülhetetlenül megmutatkoznak groteszk elemek is, s ez karneváli jelleget is ad például A kéményseprő (kötetben 1983) vagy A festő és modellje (kötetben 1994) című elbeszéléseknek. A szatirikus-groteszk, időnként abszurdba hajló ábrázolásmód határozta meg az 1977-ben Miskolcon és Egerben bemutatott, A fürdőigazgató című színdarabot is.

A hetvenes évektől egyre általánosabb az elégikus szemlélet- és ábrázolásmód. Szerepe van ebben az érettebb életkornak, az időszembesítésnek is, de elsősorban annak, hogy a hatvanas években még reménykedni lehetett abban, hogy az elképzelt eszmények és a valóság hosszú távon közelítenek egymáshoz, ehelyett azonban egyre inkább azt kellett tapasztalni, hogy ez nem így van. Az értékszembesítés eredménye is lehangoló. Az elégikusságot a jelen nézőpontjából tehát a múltra, a kezdetre való emlékezés nosztalgikus jellege és a jövőkép elbizonytalanodása együttesen tette meghatározóvá. Az elégikusságba gyakorta vegyül az irónia, s a gyakori önéletrajzi jelleg révén az önirónia is. Ez utóbbira az Öninterjú a legközvetlenebb példa.

Érdemes sorra venni azokat a motívumokat, amelyek a leginkább meghatározóak Bertha Bulcsu munkásságában. Elsőként a természet motívumkörét szükséges említeni: a víz, a napfény, a köd, a tél, a nyár, az erdő, a kert, s hozzájuk kapcsolódóan a kertészkedés, a horgászat, a vadászat, a vitorlázás, az erdőjárás. Igen fontos a munka jelenléte: az embert nagymértékben az általa végzett fizikai és szellemi tevékenysége határozza meg. Az író mind a kettőt fontosnak tartja. Az emberi kapcsolatok közül a munka-, a lakóhelyiek és a férfi-nő viszony játszanak központi szerepet. Sokszor lényegesek a társadalmi különbségek, még gyakrabban az erkölcsi magatartásban megmutatkozóak.

Bertha Bulcsu bő évtized alatt hat regényt írt, ezek az egyik kivételével 1965 és 1976 között meg is jelentek. A Füstkutyák (1965) a hatvanas évek elején, egy Dráva menti faluban játszódik, a téesz-szervezéseket követően, a téesz-egyesítések által keltett konfliktusos időben. Az új üzemegység vezető, a 40 éves Krizek János felesége 1956-ban a gyerekkel együtt disszidált, ő válságban van, sokat iszik, de az őt ellenségesen fogadó falu gondjaival megbirkózik, a tolvajokat leleplezi, s magánélete is elrendeződik. A bajnok élete (1969) cselekményének ideje 1956–1957. A húsz év körüli Káli Gyula szerelmét és a biztos életutat ígérő Duna-menti Mohácsot hagyja el, hogy a fővárosban az asztalitenisz bajnokává válhasson. Terve sikerül, de teljesen magányossá válik. Az Át a Styx folyón (1969) 1919 nyarának tiszai harcait, a vereséget mutatja be. Elek István főhadnagy, civilben latin-történelem szakos tanár rokonszenvezik a marxista eszmékkel, de politikai tisztje szerint túlságosan „humanista". Sebesülten egy halászkunyhóban talál menedékre, s szerelemre is, de rejtegetőit kivégzik, őt megkínozzák, majd menekülés közben agyonlövik. A Tűzgömbök (1970) abba az időbe vezet el, amikor Magyarország hadszíntérré vált. Egy negyedik elemista gyerek, Thali Ambrus a főszereplő. Egyértelmű, hogy személyes élményeit formálta regénnyé az író. A Te jössz, Lupusz… (1970, megjelent 1987) egy hatvanas évekbeli fővárosi galeri életét tárja elénk, amelyben a tolvajlás, a nemi erőszak mindennapos. Ebbe keveredik bele a munkahelyét elhagyó fiatalember, akinek nincs ereje otthagyni őket. Végül beleszeret egy lányba, ám a banda azt is megerőszakolja. Lupusz ekkor leszúrja a galeri főnökét. A kenguru (1976) hőse Varjú István, a húszegynéhány éves teherautósofőr, akinek vágya, hogy kamionossá válhasson. Munkáját felelősen végzi, hétvégeken nemzedéktársaival szórakozik, idővel tartós kapcsolata lesz, megnősül, várják a gyereket.

A Füstkutyák és A kenguru egyértelműen karriertörténet. Az előbbit egy bűnügyi történet teszi fordulatossá, Krizek János hirtelen tökéletesedése viszont sematikusnak bizonyul. A kenguru inkább ifjúsági regénynek nevezhető, a tizenéveseknek kínál életreceptet, az értelmes beilleszkedés modelljét mutatja fel. Egyértelmű az írói és a pedagógiai szándék. Egyszerre karrier- és kudarctörténet A bajnok élete. Káli Gyula mániákusan törekszik arra, hogy bajnokká válhasson. A regény kezdetén idilli nyárban, szerelmi boldogságban ismerhetjük meg. Mindezt váratlanul otthagyja. Pesten is van szerelmi kapcsolata, de ettől a lánytól is elszakad, mert „akadályozza" őt abban, hogy csak a sportnak éljen. S amikor váratlanul győz az országos bajnokságon, azzal kell szembesülnie, hogy inkább ellenségei támadnak. Másnap hajós nagybátyja keresi fel, s elmondja neki, hogy szerelme már férjhez ment, a mohácsi kisvilágba vissza már nem térhet. „Az életben éppen ez a művészet: megtartani a családot, jó barátokat, és közben sikerre vinni a terveket. Van, aki a családot veszti el, van, aki a terveket. Sok szerencsétlen ember él a földön." Magától értetődő, hogy ez a regény erősen utal az életrajzi gondokra, hiszen nem csupán az élsport, hanem a művészi, a tudományos tevékenység is fenyeget a személyiséget torzító veszedelmekkel. A Te jössz, Lupusz… kudarctörténet, hiszen a fiú börtönbe fog kerülni. A Lupusz, azaz Farkas ragadványnevű fiú minden lelkifurdalás nélkül követte el a gazemberségeket, szinte szellemi vezetővé vált a galeriben. Hirtelen fellobbanó szerelme változtatja meg személyiségét, lényegében már szakít a galerivel, amikor azok farkastörvényeik szerint cselekszenek. Lupusz a társadalmi erkölcs nevében számol le a Gonosznak nevezett bandavezérrel, ám a törvények ezt nem engedik meg. Ő már a gyilkosság előtt megbűnhődött a maga gazemberségéért. Lehetősége van a megtisztulásra, ám kérdés, a börtön mivé fogja formálni. Az Át a Styx folyón történelmi regény, amely a forradalmi eszmék és a megszálló románok elleni harc kapcsán kívánja a kor kuszaságát megragadni. Ez azonban csak felemásan sikerülhetett, hiszen a regény a kor hivatalos történelemértelmezésén alapul.

 Az írónak a Tűzgömbök volt a legkedvesebb regénye. Érthető, hiszen Thali Ambrus az ő alakmása életkorban, életrajzban, helyszínekben, élményekben. (Ambrus alakja a kései vízparti elbeszélésekben is megjelenik.) A mai olvasó is egyetérthet az íróval: a szerző regényei közül ez a legjelentősebb. Még tágabban: alighanem az egyik legjobb magyar regény a második világháború időszakát ábrázolók közül. Tárgyi és lélektani hitelessége példaszerű. A regény cselekménye 1944 nagycsütörtökjétől 1945 tavaszáig játszódik egy Marcal melletti faluban, ahová a bombázások elől nagyszüleihez kerül a gyerek, akit a front közeledtével, katona apjának segítségével szombathelyi rokonokhoz visznek. A háború végjátékában bombatámadás áldozata lett a fiú anyja és kisbaba lánytestvére, s szinte bizonyosan meghalt az apja is.

 A regény nagy előnye, hogy központi hőse, s bizonyos mértékig nézőpontja is a gyereké. A harmadik személyű előadásmód lehetővé teszi, hogy a fiúnál jobban, szélesebb körben szemlélhessük azt a pokoli felfordulást, amely felváltja a gyermek számára békésnek mutatkozó nyári hangulatot, a horgászást a vízparton. Bár igaz az is, hogy a hirtelen lakhelyváltoztatást még félelmetesebbé teszi Ambrus képzelgése, amely szerint ő nem a szüleinek a gyermeke, így nem is a nagyszüleihez került, s azok egyszer majd elkergetik. Fantáziavilágában azt rögzíti, hogy ő voltaképpen tatár gyerek, s az édesanyja is az. A háború végén azt mondja menekült lánybarátjának: „Édesanyám is él… A tatáros emberek örökké élnek. Ha meghalnak is, élnek. Láthatatlan lovakon jár, csak az ügetésük hallik az éjszakákban… Egyszer elkap, felültet valamelyik üres lovára… Vágtatunk a csillagok között… Mind, az egész tatárság együtt vágtat majd az éjszakában… Fokhagymás lángost eszünk, és megyünk a vadkecskék után…"

A regényekre általában jellemző, hogy a főszereplők álmaiban, képzelődésében, alkoholos látomásaiban egy másik világ jelenik meg, amelyben furcsán keveredik a reális és a szürreális. Hol a valóság rettenete fokozódik bennük, s jelennek meg a fenyegető „tűzkutyák", az atombombát is megidéző „tűzgömbök", hol egy álomvilágot jelenítenek meg, mint a tatárság, vagy a gyermekkori emlékeket idéző két tó és a kisváros világa Lupusz számára, hol a magazinlapokról a teherautó fülkéjébe ragasztott képsor alakjai, kenguruja válnak szimbolikussá. Közös vonás a víz-motívum szerepe: a Dráva, a mohácsi, majd a paksi, a fővárosi Duna, a Styx folyóvá változó Tisza, a Marcal partja, a tapolcai tavak, a Balaton. A víz a halálnál sokkal gyakrabban az életet, a szerelmet, a boldogságot jelképezi, a legelementárisabban A bajnok életében. S majdnem mindig lényeges motívum a szex és a szerelem, többször radikálisan meg is különböztetve e kettőt.

A Magyarország felfedezése szociográfiai sorozatába készült a három kiadásban is megjelent Balatoni évtizedek (1973). Ez a mű szépirodalom és szociográfia, önéletírás és társadalomrajz. Fejezetek szerint is megkülönböztethető ez a két vonulat, s az első, a kamaszkort, az ifjúságot felidéző foglalja keretbe a jelenkori képet. Ez utóbbi részben tárgyilagos korrajz, részben személyes véleményformálás a változásokról. 1970 táján már pontosan érzékelhető volt, hogy a század közepi balatoni világ hamarosan el fog tűnni. Ugyanakkor egy mai olvasó azzal is szembesül, hogy az 1970 körüli helyzetrajz is történelemmé változott. Akkor úgy látszott, hogy lényegében jó irányúak a változások, bár sok az anomália, az elutasítandó jelenség. Kezdtek megmutatkozni az emberszabásúbb élet jelei.

 A több éves pécsi újságírói tapasztalattal rendelkező író a hatvanas évek végén kezdte el írni tárcáit, publicisztikáját. Ezek nagy része Jelenségek sorozatcímmel jelent meg az Élet és Irodalom hasábjain. Mivel ezek nemcsak külön kötetekben, hanem elbeszélésekkel vegyítve is olvashatóvá váltak, belátható, hogy a szépirodalmi kispróza, az elbeszélő, az életképszerű jelleg, a tárca keveredik az irodalmi publicisztikával. Közben egyéni arculatot kapnak ezek az írások, atmoszférájuk, gondolatvezetésük, stílusuk Bertha Bulcsu szuverén írói világát tükrözi. Az írói műhely meditációiban sok a megszívlelendő, amikor az embernek és társadalmának gyarlóságát, esendőségét, olykor ügyességét vizsgálja. A figyelő-szemlélődő ember látszólag nem tesz mást, mint éli a kor magyar állampolgárának, átlagértelmiségijének az életét. Azaz küszködik a lakásgonddal, a telefon hiányával, a szolgáltatások fejletlenségével, a jövedelmek elégtelenségével, s mindezek következményeként az emberi viselkedés minőségének rohamos romlásával, a közönnyel, az idegenségérzettel. A legnagyobb hatást a Kesudió érte el, amely az Élet és Irodalom 1976. február 28-i számában jelent meg. (Kötetben: Willendorfi Vénusz, 1988.) Ebben a hatalmas vitát kiváltó cikkben arról írt Bertha Bulcsu, hogy látszólag minden rendben van az országban, jól mennek a dolgok, ám elkezdi példák sokaságával igazolni, hogy „mi egy hibás körben mozgunk, élünk", azaz szinte semmi sem működik úgy, amiként egy normális társadalomban kellene. A publicisztikát általában romlékony műfajnak szokás tekinteni. Vannak azonban kivételek, s a műfaj klasszikusai közé tartozik Bertha Bulcsu is.

Klasszikus értéke van az írókkal készített interjúknak is. Először a pécsi Jelenkor közölte ezeket, majd kötetekké álltak össze. A hetvenes években még alig volt használható szakirodalom a kortárs írókról. A személyes megközelítés pedig újszerűnek bizonyult, ugyanis az ötvenes években szinte nem is létezhetett ez a műfaj, amiként a publicisztika sem, a hatvanas években pedig az interjúk még félhivatalos jellegűek, távolságtartóak voltak. Bertha Bulcsu 1969-től kezdve először író-barátairól készített beszélgetés-portrékat, majd egyre tágította a kört, de csak azokra, akikhez olvasó-emberként közel tudott kerülni. Kérdéseinek egy része abban az időben teljesen újszerűnek, nem irodalomtörténeti érdeklődésűnek bizonyult, de éppen ezek tették egyénivé és emlékezetessé ezeket a szövegeket. A beszédszituáció, a lakás bemutatása után a barátokról, a nőkről, az álmokról, a közérzetről, az ételekről, az italról, a napirendről esett szó. Hiteles portrék készültek ily módon, amelyek nemcsak a Bertha-életműnek, hanem az írókra vonatkozó szakirodalomnak is értékes darabjai.
1995 tavaszán egy tévébeszélgetésben az ország sanyarú helyzetéről beszélt a beteg és rezignált író, majd azzal fejezte be, hogy a Balatonra utaztukban bementek egy nagy faiskolába, s ott: „döbbenten láttam, hogy rengeteg ember jön-megy gyalog, autókkal, s veszik a gyümölcsfákat. És ahol gyümölcsfákat vesznek az emberek, ott mégiscsak van remény. Mert igaz, hogy rossz az ország gazdasági élete, s ramatyul megy minden, de nekünk még megmaradt, itt van a kertünk… Itt azért még elültetek egy diófát, elültetek egy barackfát, elültetek egy sor ribizlit. Amíg az emberekben létezik ez a tettvágy, s legalább a kerttervezés színvonalán működik az életösztön, addig van remény. És nekem ettől, amikor továbbmentünk, sokkal jobb lett a kedvem."

[2012]

Válogatott bibliográfia

Önálló könyvek magyarul
Lányok napfényben (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1962)
Harlekin és szerelmese (novellák, Magvető Könyvkiadó, Budapest.1964)
Füstkutyák (regény, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp.,1965, második kiadás: Magvető Könyvkiadó Bp., 1989)
A nyár utolsó napja (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1968)
A bajnok élete (regény, Kozmosz Könyvek, Bp., 1969, második kiadás: Magvető Könyvkiadó Bp.,1989)
Át a Styx folyón (novellák, kisregény, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1969)
Tűzgömbök (regény, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1970, 1985)
Meztelen a király (íróportrék, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1972)
Írók műhelyében (íróportrék, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1973)
Balatoni évtizedek (irodalmi szociográfia, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1973, 1978, 1984)
A kenguru (regény, Kozmosz Könyvek, Bp., 1976)
A Teimel villa (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1976)
Délutáni beszélgetések (íróportrék, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1978)
A fejedelem sírja felett (publicisztikák, útirajzok, művészportrék, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1980)
Ilyen az egész életed (válogatott novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1980)
Fehér rozsda (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest1982)
Medvetáncoltatás (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1983)
Különleges megbízatás (novellák, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1983)
Árnyak és lovasok (novellák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1986)
Willendorfi Vénusz (novellák, tárcák, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1988)
Te jössz Lupusz… (regény, Népszava Lap- és Könyvkiadó, Bp., 1988)
Írók, színészek, börtönök (művészinterjúk, Új Idő Kiadó, Bp., 1990)
Kémnő a sárkányrepülőtéren (novellák, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1992)
Egy író állatkertje (tárcák és naplók, Schenk Verlag, Bp., 1992)
Utazás fehér lavórban (novellák, tárcák, Magvető Könyvkiadó, Bp.,1994)
Kommunizmus délutáni napfényben (novellák, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1996)

Halála után megjelent kötetek
Bertha Bulcsu emlékkönyv (Magyar Írók Egyesülete, Bp., 1999)
Bertha Bulcsu beszélgetései (válogatott íróinterjúk, magánkiadás, Bp., 1999)
Amerikai fiúk (rádiójátékok, Babits Kiadó, Szekszárd, 2000)
Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése 1961-1995 (Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2004)

Idegen nyelven megjelent könyvei
Ogniste kule (Tűzgömbök, regény) Instytut Wydawniczy Pax 1977 Warszawa, forditó: Camilla Mondral
Kenguru (A kenguru, regény) Vidavnyctvo „Molodi" 1977 Kiev, fordító: Jurij Skrobinyec
Klokan (A kenguru, regény) Smena / Mlada fronta na še voisko, Edicija Máj 1978 Bratislava, fordító: Erika Brániková
Das Känguruh (A kenguru, regény) Verlag Neues Leben 1978, 1983 Berlin. Fordító: Hans Skirecki
Klokan (A kenguru, regény) Lidove Nakladatelstvi 1979 Praha, fordító: Anna Valentová
Kenguru (A kenguru, regény) Progressz 1979 Moszkva, fordító: B. Rogyionova
Kenguru (A kenguru, regény) Narodna mlagyezs, 1982 Szófia, fordító: Antoaneta Csajkova
Pszlednij gyeny leta (A nyár utolsó napja, elbeszéléskötet) Raduga 1984 Moszkva, forditók: Jelcov Vasziljev és sokan mások
Oszoblive dorucsenyja ( 23 válogatott elbeszélés) Vidavnyisztvo hudozsnoj literaturi „Dnyipro" 1989 Kiev, fordítók: Ival Megela, K. Bibikova, Zs. Makarenka, Ivana Megeli

Antológiák
Elakadnak a vonatok – Visszhang, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1962, 534-544 p.
Az Őthey-lány – Körkép 64, Magvető Könyvkiadó Bp. 1964, 12-22 p.
Pasztellszínű falak – Szivárvány, Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1964, 5-13 p.
Citerás – Mérföldkő – Corvina Kiadó, Bp. 1965, 319-320 p.
Ilyen az egész életed – Körkép 66, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1966, 57-72 p.
A Búvár és a Katona – Körkép 68, Magvető, Bp. 1968, 9-31 p.
Az őr – Vallomás a katonáról, Zrínyi Kiadó, Bp. 1968, 385-410 p.
A béka halála – Mai magyar prózaírók, Tankönyvkiadó Bp. 1970, 43-55 p.
Holdkutya és a kantinosnő – Körkép 70, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1970, 11-31 p.
Holdkutya és a kantinosnő – Sátrak melege, Zrínyi Kiadó, Bp. 1971, 228-247 p.
Zuhanás – Sátrak melege, Zrínyi Kiadó, Bp. 1971 163.176 p.
Komló arcvonásai – Szép Szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1971, 267-276 p.
A lány legfeljebb tizenhat – Szép Szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1971, 7-13 p.
A Teimel villa – Körkép 71, Magvető Könyvkiadó, 1971, 11-25 p.
Levelek Nyugatról – Körkép 72, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1972, 11-32 p.
Rákleves – Szép Szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1972, 9-18 p.
Knoll úr kertjében – Aranysörényű fellegek, Zrínyi Kiadó Bp. 1973, 114-131 p.
Malomrév – Aranysörényű fellegek, Zrínyi Kiadó, Bp. 1973,296-309 p.
Mikó úr felesége – Szép Szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1973, 15-20 p.
Fénytestű szerelmesek – Fénytestű szerelmesek, Kozmosz Bp. 1974, 170-181 p.
A folyónál – Szép szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1974, 14-20 p.
Út a mezőségen át – Vadgesztenyék, Zrínyi Kiadó, Bp. 1974, 59-79 p.
Elakadnak a vonatok – Órák, napok, évek, Kossuth Kiadó Bp. '975, 179-187 p.
Különleges megbízatás – Oázis rakétákkal, Kozmosz, Bp. 1975, 87-104 p.
Különleges megbízatás – Szivárványos idők, Zrínyi Kiadó, Bp. 1975, 242-257 p.
A szeptemberi vendég – Körkép 75, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1975, 11-29 p.
Tértanulmány – Szép Szó, Táncsics Kiadó, Bp. 1974, 7-14 p.
Ágyak emeletén – Papok, katonák, polgárok után…, Kozmosz, Bp. 1977, 341-347 p.
Utak, emlékek, emberek – Sarkcsillag, Zrínyi Kiadó, Bp. 1977, 71-79 p.
A rettenetes légió – Menetszázad, Zrínyi Kiadó, Bp. 1978, 33-50 p.
Akácerdő – Hétköznapok, Táncsics Kiadó, Bp. 1979, 7-11 p.
Bajtársi találkozó – Fáklyák a magasban, Zrínyi Kiadó, Bp. 1979, 320-332 p.
A halakat nem lehet kipusztítani – Ember születik, Kossuth Kiadó, Bp, 1979, 268-289 p.
Különleges megbízatás – Százegy elbeszélés, 3. kötet, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1979, 529-548 p.
Mi kell a regény születéséhez? – A hetvenes évek magyar irodalmáról, Kossuth Kiadó, 1979, 152-157 p.
Senki kutyája – Körkép 79, Magvető Könyvkiadó Bp. 1979, 115.128 p.
Téli képek – Hétköznap, Táncsics Kiadó, Bp. 1979, 287-290 p.
Bajtársi találkozó – Körkép 80, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1980, 177-194 p.
Az első este – Hétköznapok, Táncsics Kiadó, Bp. 1980, 10-15 p.
Fehér rozsda – Tanárok és diákok, Táncsics Kiadó, Bp. 1980, 242-255 p.
Rákleves – Emberi gyarlóságok, Kozmosz, Bp. 1980, 66-74 p.
Vizek partján – Nádor Tamás: 33x10, Kozmosz, Bp. 1980, 55-60 p.
Rex Judaeorum – Körkép 81, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1981, 7-23 p.
Holdkutya és a kantinosnő – Inter Arma, Zrínyi Kiadó Bp. 1982, 57-74 p.
Andi levele – Körkép 82, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1982, 21-43 p.
Kultúrotthon – Élettelen élettársak, Kozmosz, Bp. 1983, 28-29 p.
Formatervezett lábak – Élettelen élettársak, Kozmosz, Bp. 1983, 37-40 p.
Autobahn – Élettelen élettársak, Kozmosz, Bp. 1983, 40-43 p.
Ha késnek a borszállítók – Hétköznapok, Népszava Kiadó Bp. 1983, 16-25 p.
Át a Styx folyón – Tizenkilenc nyarán, három kisregény, Zrínyi Kiadó Bp. 1984, 189-305 p.
Szürke Vince – Körkép 84, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1984, 83-116 p.
Az első nap – Körkép 85, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1985, 4-14 p.
Ilyen az egész életed… – Lesz-e bárka?, Kossuth Kiadó, Bp. 1985, 82-94 p.
A Teimel villa – Átfordult tábla, Móra Kiadó, Bp. 1985, ……..
Árnyak és lovasok – Körkép 86, Magvető Könyvkiadó, Bp. 1986, ……..
Vizek partján (részlet) – Szülőföldem Magyarország, Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1986, 34-37 p.
Simon István műhelyében – Pályatársak Simon Istvánról, Horizont Kiadó, Veszprém 1986, 5-17 p.
Piros elefántok – Tiszteletadás Csorba Győzőnek, Pannonia Könyvek Pécs, 1986, 59-60 p.
Nyár a Zselic alatt – Számadás, magyar írók elbeszélései 1956-ról, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1986, 520-526 p.
A legendás város – Ipari közelképek, Ipari Minisztérium Bp. 1986, 9-23 p.
Egy Kassák interjú körülményei – Emlékszám Kassák Lajos századik születésnapjára, Új Írás, 27. évf. 5. sz. 1987. május, Lapkiadó Vállalat Bp. 1987.
Lányok napfényben – Lányok fényben és árnyékban, Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1987, 37-51 p.
A dinnye illata – Körkép 87, Magvető Könyvkiadó. Bp., 1987, 56-77 p.
A szürke télikabát – Rakéta Irodalmi Kávéház, Magvető Könyvkiadó Bp., 1988, 439-444 p.
Fehér rozsda – Visszatérés a falvédőre, Kossuth Könyvkiadó Bp., 1988, 48-61 p.
A völgyben – Körkép 88, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1988, 5-14 p.
Szeretettel figyelem őket (interjú) – Szereti Ön az állatokat? Gondolat Kiadó Bp., 1989, 86-94 p.
A csütörtökre virradó hajnal – Meddig tart még? – magyar írók történelmi elbeszélései, Népszava Kiadó, Bp., 1989, 182-187 p.
Quipuk a kerítésen – Szép magyar novella, Új Idő Kft. Bp., 1990, 316-325 p.
Több a temetés, mint a keresztelő (Alsóőri beszélgetés Galambos Ferenc bencés atyával) – Burgenlandi magyarok között, Új Idő Könyvek, Bp., 1990, 66-85 p.
Interjú – Koszorú Tatay Sándornak, Könyvtár, Badacsonytomaj, 1992, …..
Várkonyi Nándor – Várkonyi Nándor emlékkönyv, Széphalom Könyvműhely, Bp., 1993, 10-21 p.
Harminckilenc évig készülgetett – Weörestől Weöresről, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 163 p.
Beszélgetés Galgóczi Erzsébettel – Galgóczi Erzsébet emlékkönyv, Széphalom Könyvműhely, Bp., 1993, 77-93 p.
Csellódallamok – Magánérzetek, Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft. Bp., 1994, 48-59 p.
A bálnák hangja – Körkép 94, Magvető Könyvkiadó Bp. 1994, 16-24 p.
Interjúrészlet – Örkény emlékkönyv, Pesti Szalon Könyvkiadó, Bp., 1995, 7.p.
Hogyan kell szegénynek lenni – Írószemmel 1990-1995, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp. 1995., 50-56 p.
Jeruzsálembe szamárháton – Írószemmel 1990-1995, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp. 1995., 56-61 p.
A szabadság illúziója – Írószemmel 1990-1995, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp. 1995., 61-64 p.
Kafka elvtárs – Írószemmel 1990-1995, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp. 1995., 65-67 p.
A magánélet falai mögött – Írószemmel 1996, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp., 1996, 37-39 p.
Szezon után a Balatonról – Írószemmel 1996, Kossuth-Tekintet Kiadó, Bp., 1996, 40-45 p.
Félúton város és falu között – Írók Budapestje, Kijárat Kiadó, Bp., 1996, 47-49 p.
Interjú Fodor Andrással – „A működés több, mint a lét", Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság – Kortárs Kiadó Bp., 1997, 80-85 p.
A fattyú és a vak király – Magyar királyok – rádiódrámák, Magyar Rádió Bp., 1997, 199-220 p.
Délutáni beszélgetés – Örkény István: Párbeszéd a groteszkről, Palatinus Könyvek, Bp., 2000, 65.86 p.
Délutáni beszélgetések (részlet) – Örkény István: Lágerek népe, Palatinus Könyvek, Bp., 2000, 323-325 p.
Beszélgetés Tatay Sándorral – Sziklák alatt, Tatay Sándor emlékezete, Nap Kiadó Bp., 2000, 5-15 p.
Citerás – Új üzenet, dunaújvárosi antológia, Dunatáj Kiadó Kft, Dunaújváros, 2000, 34-37 p.
Hóvihar és szomorúság – Új üzenet, dunaújvárosi antológia, Dunatáj Kiadó Kft, Dunaújváros, 2000, 83-87 p.
Halk válasz a gépházból – Barátok Gyurkovicsról Gyurkovicsnak, Kairosz Könyvkiadó, Bp., 2001, 7-13 p.
Interjú Kormos Istvánnal (részlet) – Szegény Yorick, Kormos István emlékezete, Nap Kiadó, Bp., 2002, 22-30 p.
Mit gondol rólunk a macska? – A kendúr csodatettei, magyar írók a macskákról, Noran Kiadó Bp. 2003, 40-46 p.
Fodor András (interjú) –Konok idő, Fodor András emlékezete, Nap Kiadó, Bp., 2003, 9-19 p.
Délutáni beszélgetés (részlet) – In memoriam Örkény István: Tengertánc, Nap Kiadó, Bp., 2004, 31-33 p.
Interjú Csanádi Imrével – Másodvirágzó, Csanádi Imre emlékezete, Nap Kiadó, Bp., 2004, 227-241 p.
Kutyaszex bonyodalmakkal – A kutyaszív titkai, Arión Kiadó Bp., 2006, 198-200 p.
Levelek – Pákolitz István levelesládájából 1947-1994, Pannonia Könyvek, Pécs, 2006; 87, 95, 102, 106, 119, 126, 139 p.
Beszélgetés Hernádi Gyulával – A legnagyobb botrány a halál: In memoriam Hernádi Gyula, Hamvas Intézet Bp., 2007, 28-39 p.
Interjú Kende Sándorral – Kende Sándor: Szólni még egyszer, Pannonia Könyvek, Pécs, 2007, 13-23 p.
A hontalan macska – A macska ezer arca, Arión Kiadó, Bp., 2010, 169-172 p.
Akinek minden sikerül – A macska ezer arca, Arión Kiadó, Bp., 2010, 165-169 p.
Presztízskérdés – A macska ezer arca, Arión Kiadó, Bp., 2010, 110-111 p.
Az egyik felem paraszt, a másik értelmiségi – Csoóri Sándor: Az elhalasztott igazság, beszélgetések 1971-2010, Nap Kiadó, Bp., 2011, 43-66 p.

Idegen nyelven gyűjteményes könyvekben
Konturen 1956-1966 Moderne ungarische Prosa, Berechtigte Ausgaben für den buchclub 65, 1968 Berlin: Der Tochter des Generals (Az Őthey lány) 9-22 p. Ford.: Angela Reschke
Erkundungen – 20 ungarische Erzähler, Verlag Volk und Welr 1973 Berlin: So ist dein ganzes Leben (Ilyen az egész életed) 125-138 p. Ford.: Hans Skirecki
10 Szvremenyi ungarszki raszkazvacsi, Biblioteka „Panorama", Izdatyelsztvo Narodna Kultúra, 1974 Szofia: Kako sze szlúcsi? (Mi történt?) 92-105 p. Ford.: Gizela Sorsics
V lucsah szveta, Molodaja Gvargyija 1976 Moszkva: Vljublennüje, szotkannüje iz szolnyecsnovo szveta (Fénytestű szerelmsek) 21-30 p. Ford.: L. Vasziljevoj
Castani sălbatici, Editura Militara 1976 Bucuresti: Vadul Morii (Malomrév) 20-37 p. Ford.: Ladislau Tarco
Die Pistole mit dem Perlmuttgriff, Militärverlag der Deutschen Demokratischen Republik, 1978 Berlin: Die Mühlenfähre (Malomrév) 14-28 p. Ford.: Georg Harmat
Antologija na ungarckija Voenyen raszkaz, Voenno Izdatyelsztvo 1980 Szofia: Padanye (Zuhanás) 152-162 p. Ford.: Hriszto Bojevszki
Der Tanzer der Fledermäuse – Tiergeschichten, Verlag Volk und Welt 1985 Berlin: Der heldenhafte Hase (A hős nyúl) 143-148 p., Vogelträume und ihr Ende (A madárálmok vége) 149-161 p. Ford.: Hans Skirecki
Modern magyar prózaválogatás – 1987 Peking, Különleges megbízatás, ford.: Cao Huj-csing
Odkrywanie Wegier, Wydawnictwo Literackie 1987 Kraków: In dyjskie orzeszki (Kesudió) 508-523 p. Ford.: Tadeusz Olszański
Nachts im Grase, Erzählungen aus Ungarn, Verlag Tribüne 1988 Berlin: Grauer Vince (Szürke Vince) 60-92 p. Ford.: Dorothea Koriath
More a čajka, Tekintet alapítvány és Salamon Nyomda, 1998 (szlovák): Prvy deň (Az első nap) 42-48 p. Ford.: Oldřich Kníchal

Feldolgozások – filmek, tévéjátékok
Harlekin és szerelmese (nagyjátékfilm) – forgatókönyvíró: Bertha Bulcsu, 1966. Rendező: Fehér Imre, Főszereplők: Bujtor István, Sáfár Anikó
Tűzgömbök 1970. Nyitott könyv 3. (író: Bertha Bulcsu) Rendező-forgatókönyvíró Gaál Albert, szerkesztő Katkó István, főbb szereplők: Maklári János, Orsolya Erzsi, Bulla Elma
Tűzgömbök – (nagyjátékfilm) forgatókönyvíró: Bertha Bulcsu, 1975. R.:Fehér Imre, Fsz.: Szűcs Gábor, Mészáros Ági, Sinkó László. Káldi Nóra, Kállai Ferenc
A kenguru – (nagyjátékfilm) forgatókönyvíró: Bertha Bulcsu, 1975. R.: Zsombolyai János, Fsz.: Gálffi László, Vándor Éva, Tarján Györgyi, Koltai Róbert
A fürdőigazgató (tévéjáték) író: Bertha Bulcsu, 1979. R.: Várkonyi Gábor, Fsz.: Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Tábori Nóra
Fehér rozsda (tévéjáték) író: Bertha Bulcsu, 1982. R.: Zsurzs Éva, Fsz.: Andorai Péter, Venczel Vera, Bencze Ilona, Drahota Andrea
Pisztácia (tévéfilm) író-forgatókönyvíró? Bertha Bulcsu, 1993. R.: Zsombolyai János, Fsz.: Kováts Adél, Gálffi László, Gesztesi Károly, Hernádi Judit
Öregberény (magyar teleregény) 1993-tól 3 évadon át jelentkezik, ezek közül az 1. (Az állatorvos felesége), 2. (Az élet mindig mást akar), 9. (A bortábornok), 10. (Két nő között), 13. (Szerelmes férfiak), és a 19. (Harc a palackozóért) című részek forgatókönyvírója. A sorozat további részeinek szerzői: Szakonyi Károly, Görgey Gábor, Békés Pál és Szabó Illés. Rendező: Málnay Levente, főbb szereplők: Horváth Sándor, Balázs Péter, Blaskó Péter, Szilágyi Tibor
Családi kör (sorozat, 1994, tévéjáték és beszélgetés, 12 részből 3 rész írója Bertha Bulcsu: Krémeszabáló, R.: Csányi Miklós, dramaturg: Zahora Mária, Élni szeretnék, R.:Mihályfy Sándor, dram.: Zahora Mária, Veszíteni nehéz, R.:Mihályfy Sándor, dram.: Zahora Mária
A fürdőigazgató (színdarab) 1977, Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Beke Sándor, főbb szereplők: Kulcsár Imre, Csiszér András, Somló Ferenc, Péva Ibolya, Komáromy Éva, Milviusz Andrea, Csapó János, Lenkey Edit, Horváth Zsuzsa, Olgyay Magda

Rádiójátékok:
Három néger vagyok
Az őr
A táska füle
Az író és a zsaroló
Magánélet
Utazás fehér lavórban
Amerikai fiúk (rádiójáték-sorozat) 1991-1994, a „Derűre is derű" sorozat részeként, dramaturg: Major Anna: Váratlan látogató; A Légvár Corporation; Menekülés Las Vegasba; Stefi unatkozik;  A zenélő dugóhúzó; Jane bemutatkozik; Ház a föld alatt; Jane útlevele; Autó a patakban; Kígyók az üzletben; A közös üzlet

VHS kazetták Bertha Bulcsuval, illetve műveiből készült tv-filmek:
Czigány Zoltán: Balatoni anyag; Házimozi; Temetésről muszter
Szülőföldem a Balaton-felvidék I-II.
Esti kérdés Duna TV 1995. március 16.
Családi kör: Veszíteni nehéz
Családi kör: Élni szeretnék; A krémeszabáló
Esti kérdés Duna TV 1997. január 8.
Duna Klub, 1994. szeptember
Bertháék (Ezen a kazettán nem tudom. mi van)

Interjúk, vallomások
S. Boda András: Interjú-féle Bertha Bulcsuval. = Életünk, 1972. 3. 216-219.
Min dolgoznak a magyar írók? = Új Írás, 1972. 12. 135. (Melléklet.)
Bányai Gábor: Műhelybeszélgetés Bertha Bulcsuval. = Népszabadság, 1973. október 10. 14. Vasárnapi melléklet, 8.
Bozóky Éva: Beszélgetés a „beszélgetővel". = Könyvtáros, 1975. 8. 480-483.
Mezei András: Megkérdeztük Bertha Bulcsut, bolond-e az is, aki ma publicisztikát csinál Magyarországon? = Élet és Irodalom, 1976. június 26. 26. sz. 3. – M. A.: Megkérdeztük… 1982. 33-40.
Czakó Gábor: Aranykor vagy hanyatlás? = Új Tükör, 1977. 13. sz. 8.
A fürdőigazgató. Új darabjáról mondja az író, Bertha Bulcsu. = Film Színház Muzsika, 1977. 22. sz. 2.
Havas Ervin: Hogyan lesz az ember író? = Népszabadság, 1977. november 27. 13.
Bertha Bulcsu: Interjú Bertha Bulcsuval. Öninterjú. = Jelenkor, 1978. 10. 919-925. – B. B.: Fehér rozsda, 1982. 246-257. – B. B.: Bertha Bulcsu beszélgetései. 1990. 447-464.
Bertha Bulcsu: Nincsen hová hazamenni. = Új Írás, 1979. 1. 119-128. Pályám emlékezete sorozat.
Nádor Tamás: Vizek partján. = N. T.: 33x10. Kozmosz, 1980. 55-60.
Fekete Gyula: Óbudai interjú Bertha Bulcsuval. Jelenkor, 1980. 7-8. 587-602.
„Várom a hírnököt". Bertha Bulcsu a sajtóról, rádióról, tévéről. = Jel-kép, 1981. 1. 73-78.
Szegvári Katalin: A siker szervezhetetlen. (1985.) = Bertha Bulcsu: Willendorfi Vénusz. 1988. 330-335.
Eszéki Erzsébet: Szeretném, ha rend lenne körülöttem. = E. E.: Kibeszéljük magunkat. 1990. 13-18.
Szeretettel figyelem őket. = Szereti Ön az állatokat? Gondolat, 1989. 86-94.
Mátyás István: Ami dedikált könyveimről eszembe jut. (Bertha Bulcsu és Takács Tibor.) = Új Horizont, 1991. 4-5. 111-112.
Kellei György: A művész és a hatalom távolsága. Válaszol: Bertha Bulcsu. = Hazánk, 1993. 5-6. 46-48. – Bertha Bulcsu Emlékkönyv, 1999. 102-108.
Marton Mária: Bertha Bulcsu. = Magánérzetek. 1994. 45-47.
Szikszai Károly: Beszélgetés Bertha Bulcsuval. Lyukasóra, 1994. 1. Kicsoda az az én? c. melléklet X.
Marton Mária:  Magánérzetek. 1994. 45-47.
Tótfalusi András: Posztumusz beszélgetés Bertha Bulcsuval. Duna TV. 1995. március 14. = Lyukasóra, 2012. 3. 4-5.
Lőcsei Gabriella: Nem kell az egy tál lencse. = Magyar Nemzet 1995. március 25. – Bertha Bulcsu Emlékkönyv. 1999. 97-101.
Varga Lajos Márton: Félúton város és falu között. = V. L. M.: Írók Budapestje. 1996. 47-49.
Mit gondol rólunk a macska? – A kandúr csodatettei. Magyar írók a macskákról. Noran Kiadó, 2003. 40-46.
Posztumusz beszélgetés Bertha Bulcsuval. Kérdező: Tótfalusi András. Duna TV. Esti kérdés. 1995. március 14. = Lyukasóra, 2012. 3. 4-5.

Önálló kiadványok
Bertha Bulcsu. = Lyukasóra, 1997. március, 3. sz. 1-36.
Bertha Bulcsu Emlékkönyv. Szerk.: D. Nagy Imre. Magyar Írók Egyesülete, Bp., 1999. 156. Fényképekkel.
D. Nagy Imre: A gyanakvó ember. Bertha Bulcsu élete. Kairosz Kiadó, 2010. 232. + 10 oldal fotó. Bibliográfiával.

AZ EGYES KÖTETEKRŐL

Lányok napfényben (1962)
Horváth Zsigmond = Jelenkor, 1962. 6. 881-882.
Fábián Zoltán = Kortárs, 1963. 5. 779-781.
Kiss Dénes = Alföld, 1963. 4. 87-88.
B. Nagy László = Élet és Irodalom, 1963. március 9. 10. sz. 5.
Tóth János = Új Írás, 1963. 3. 378-379.
Tüskés Tibor = Könyvtáros, 1963. 5. 300.

Harlekin és szerelmese (1964)
Angyal János = Új Írás, 1965. 4. 511-512.
Borbély Sándor = Kritika, 1965. 4. 56-58.
H. M. (Hary Márta) = Népszava, 1965. január 23. 2.
Kaposi Márton = Tiszatáj, 1965. 6. 501-502.
Kiss Dénes = Alföld, 1965. 11. 73-74.
Székelyhidi Ágoston = Napjaink, 1965. 3. 6.
Szöllösy Kálmán = Jelenkor, 1965. 8. 772-773.
Tamás István = Népszabadság, 1965. január 28. 8.
Tüskés Tibor = Élet és Irodalom, 1965. augusztus 28. 35. sz. 4.
Tüskés Tibor = Életünk, 1965. 3. 146-150.
Kövesdi János = Irodalmi Szemle, 1966. 6. 573-574.

Füstkutyák (1965)
B. Gy. F. (Bajai Ferenc) = Népszava, 1965. december 18. 2.
Albert Pál = Új Látóhatár, 1966. 371-374. – A. P.: Alkalmak. 1997. 94-97.
Béládi Miklós = Kritika, 1966. 3. 50-52.
Hámos György = Népszabadság, 1966. június 12. 8.
Kiss Aurél = Tiszatáj, 1966. 4. 330-331.
Lázár István = Élet és Irodalom, 1966. február 5. 6. sz. 4.
Szakonyi Károly = Jelenkor, 1966. 4. 369-370.
Tóth János = Új Írás, 1966. 6. 126-127.
Tüskés Tibor = Kortárs, 1966. 5. 834-836.

A nyár utolsó napja (1968)
B. A. (Bor Ambrus) = Magyar Nemzet, 1968. november 17. 13.
Bogáti Péter = Magyar Hírlap, 1968. október 11.
Faragó Vilmos = Élet és Irodalom, 1968. 42. sz. 7. – F. V.: Perben – harag nélkül. 1969. 223-227.
Bárány László = Tiszatáj, 1969. 1. 79.
Borbély Sándor = Társadalmi Szemle, 1969. 1. 96.
H. M. (Hary Mária) = Népszava, 1968. november 9. 2.
Jenkei János = Alföld, 1969. 6. 99-100.
Tüskés Tibor = Kortárs, 1969. 6. 997-998.

A bajnok élete (1969)
Bessenyei György = Népszava, 1969. június 5. 2.
Ferenczy Erika = Élet és Irodalom, 1969. június 7. 23. sz. 6.
Gáll István = Magyar Hírlap, 1969. július 10. 6.
Mary György = Tiszatáj, 1969. 9. 870-871.           
Szabó B. István = Népszabadság, 1969. június 7. 9.
Takács Péter = Alföld, 1969. 11. 83-84.

Át a Styx folyón (1969)
Bessenyei György = Népszava, 1969. november 29. 10.
Gáll István = Magyar Hírlap, 1969. november 20. 6.
Kenyeres Zoltán = Népszabadság, 1970. május 21. 7.
Majoros József = Kritika, 1970. 1. 56-58.
Olasz Sándor = Tiszatáj, 1970. 10. 969-971. (A Tűzgömbök c. kötetről is.)
Tábor Ádám = Élet és Irodalom, 1970. február 14. 7. sz. 11.
Tüskés Tibor = Kortárs, 1970. 10. 1679-1680.

Tűzgömbök (1970)
Bakó Endre = Alföld, 1970. 8. 79-80.
Bor Ambrus = Magyar Nemzet, 1970. március 29. 13.
Faragó Vilmos = Élet és Irodalom, 1970. április 4. 14. sz. 11.
Földes Anna = Kortárs, 1970. 10. 1666-1674. – F. A.: Próza jelenidőben. 1976. 282-286.
H-i (Hernádi Miklós = Élet és Irodalom, 1969. 33. sz. 11.
Hajdu Ráfis = Népszabadság, 1970. május 6. 7.
Merkovszki Erzsébet = Könyvtájékoztató, 1970. 3. 15.
Pomogáts Béla = Kritika, 1970. 5. 50-52.
Szabó B. István =Új Írás, 1970. 8. 123-125.
Szántó Gábor = Magyar Ifjúság, 1970. április 3. 13.
Szombathelyi Ervin = Magyar Hírlap, 1970. május 14. 6.
Tüskés Tibor = Könyvtáros, 1970. 8. 498-500.
V. Z. (Varga Zoltán) = Híd, 1970. 7-8. 866-868.
V. Zs. = Forrás, 1970. 3. 93.
Zsadányi Oszkár = Új Élet, 1970. 9. 4.

Meztelen a király (1972)
Alföldy Jenő = Kortárs, 1973. 2. 342-343.
Horpácsi Sándor = Napjaink, 1972. 8. 10.
Koroknai Zsuzsa = Élet és Irodalom, 1972. 23. sz. 11.
Kovács Sándor Iván = Kritika, 1972. 8. 23-24. – K. S. I.: Jelenlévő múlt. 1978. 322-326.
Mátyás István = Életünk, 1972. 4. 376-377.
Merényi Varga László = Tiszatáj, 1972. 8. 89-91.
Pomogáts Béla = Jelenkor, 1972. 6. 572-573.

Írók műhelyében (1973)
Bessenyei György = Népszava, 1974. január 6. 8.
Csürös Miklós = Kortárs, 1975. 4. 667-669.
Fenyő István: Figyelő szemmel. 1976. 488-491.
Földes Anna = Élet és Irodalom, 1974. 4. sz. 11.
Kulin Ferenc = Magyar Hírlap, 1973. december 22. IV.
Tarján Tamás = Irodalomtörténeti közlemények, 1974. 5. 650.
Tasi József = Tiszatáj, 1974. 9. 108.
Váncsa István = Új Írás, 1974. 3. 119-121.

Balatoni évtizedek (1973)
Baranyi Ferenc = Kritika, 1974. 4. 19-20.
Bata Imre = Magyar Hírlap, 1973. november 24. IV.
Bessenyei György = Népszava, 1973. december 16. 8.
Faragó Vilmos = Élet és Irodalom, 1973. 51. sz. 9.
Hajdu Ráfis Gábor = Kortárs, 1974. 4. 648-651.
Rónay László = Magyar Hírlap, 1985. június 12. 6.
R. P. Ruffy Péter = Magyar Nemzet, 1973. december 18. 13. 
Szabó B. István = Új Írás, 1974. 10. 118-119.
Székelyhidi Ágoston = Forrás, 1974. 1. 94-95.
Takáts Gyula = Jelenkor, 1974. 739-746. – T. Gy.: A harmónia keresése. 1979. 269-285.
Tamás István = Népszabadság, 1973. november 11. Vasárnapi melléklet 8.
Thiery Árpád = Kortárs, 1974. 4. 616-617.
Vass József = Alföld. 1974. 7. 81-82.
Tüskés Tibor = Tiszatáj, 1974. 9. 105-107.
Vajkay Aurél = Életünk, 1974. 3. 279-280.

A kenguru (1976)
Czére Béla = Kortárs, 1977. 4. 661-663. ( A Teimel-villa c. könyvről is.)
Gáll István = Jelenkor, 1976. 6. 566-568. – G. I.: Hullámlovas. 1981. 218-223.
Hársing Lajos = Magyar Hírlap, 1977. június 5. 10.
Iszlai Zoltán = Élet és Irodalom, 1976. 12. sz. 10.
Kovács Katalin – Kamarás István = Kultúra és Közösség, 1978. 1-2. sz. 155-168.
Mátyás István = Népszava, 1976. október 12. 8.

A Teimel villa (1976)
Ács Margit = Magyar Nemzet, 1976. augusztus 15. 13.
Czére Béla = Kortárs, 1977. 4. 661-663.
Pomogáts Béla = Magyar Hírlap, 1976. szeptember 26. 10.
Szederkényi Ervin =Új Írás, 1977. 1. 112-113.
Szigeti Lajos = Tiszatáj, 1977. 11. 95-97.
Sziládi János = Kritika, 1976. 11.
Tamás István = Élet és Irodalom, 1976. 23. sz. 11.
Tóth Piroska = Forrás, 1976. 11. 90.
Tüskés Tibor = Jelenkor, 1976. 7-8. 762-763. – T. T.: Mérték és mű. 1980. 394-398.

Délutáni beszélgetések (1978)
Alföldy Jenő = Élet és Irodalom, 1979. 14. sz. 11.
Farkas László = Új Írás, 1979. 10. 102-103.
M. I. (Mátyás István) = Napjaink, 1979. 12. 30-31.
Tarján Tamás = Kortárs, 1979. 10. 1660-1661.
Varga Lajos Márton = Népszava, 1979. február 24. 8.
Vekerdi László = Jelenkor, 1979. 5. 461-468.

A fejedelem sírja felett (1980)
Berkes Erzsébet = Élet és Irodalom, 1981. 10. sz. 11. – B. E.: Pillanatképek, 1984. 94-99. Az Ilyen az egész életed-ről is.
Borbély Sándor: Tájékozódás. 1986. 335-339.
Iszlai Zoltán = Új Írás, 1981. 5. 107-109.
Kulcsár János = Életünk, 1981. 5. 447-448.
Nácsa Klára = Népszava, 1981. február 8. 11.
Szerdahelyi István = Magyar Hírlap, 1981. március 3. 10.
Taxner-Tóth Ernő = Magyar Nemzet, 1981. 37. sz. 11.
Zöldi László = Élet és Irodalom, 1981. 37. sz. 11.

Ilyen az egész életed (1980)
Bata Imre = Jelenkor, 1981. 7-8. 760-763.
Doboss Gyula = Kortárs, 1981. 7. 1156-1157. – D. Gy.: A bálnavadász. 1999. 49-52.
Pósa Zoltán = Alföld, 1981. 9. 69-71.
Szabó B. István = Új Írás, 1981. 6. 110-111.
Szakonyi Károly = Népszava, 1981. március 8. 11.
Szávai János = Új Írás, 1981. 6. 112-113.
Szerdahelyi István = Magyar Hírlap, 1981. március 29. 10.
Taxner-Tóth Ernő = Magyar Nemzet, 1981. április 4. 13.
Tüskés Tibor = Tiszatáj, 1981. 11. 57-60.
Varga Lajos Márton = Kritika, 1981. 5. 27-28.

Fehér rozsda (1982)
Berkes Erzsébet = Élet és Irodalom, 1982. 23. sz. 11. – B. E.: Pillanatképek, 1984. 99-102.
Fülöp László = Alföld, 1983. 2. 88-90.
Gyurkovics Tibor = Népszava, 1982. június 12. 9.
Laczkó András = Tiszatáj, 1987. 6. 81-83.
Mátyás István = Kritika, 1982. 10. 29.
Nagy Sz. Péter = Új Írás, 1983. 1. 121-122.
Pákovics Miklós = Népszabadság, 1982. június 12. 15.
Szendi Miklós = Jelenkor, 1983. 1. 17-21.

Medvetáncoltatás (1983)
Bebesi Károly = Jelenkor, 1984. 6. 602-605.
Bor Ambrus = Magyar Nemzet, 1984. március 18. 6.
Borbély Sándor = Kortárs, 1984. 10. 1668-1670.
Csizmadia Ervin = Kritika, 1984. 6. 26-27.
Eszéki Erzsébet = Magyar Nemzet, 1984. április 4. 11.
Jovánovics Miklós = Élet és Irodalom, 1984. 8. sz. 11.
Laczkó András = Tiszatáj, 1987. 1-2. 165-168.
Pomogáts Béla = Magyar Hírlap, 1984. március 17. 8.

Különleges megbizatás (1983)
Rónay László = Magyar Hírlap, 1983. május 1. 9.

Árnyak és lovasok (1986)
Bor Ambrus = Élet és Irodalom, 1987. 2. sz. 11.
Czetter Ibolya = Tiszatáj, 1987. 10. 92-95.
Doboss Gyula = Új Írás, 1987. 7. 108-111. – D. Gy.: A bálnavadász. 1999. 53-58.
G. Kiss Valéria = Alföld, 1987. 5. 81-83.
Koczkás Sándor = Kortárs, 1987. 11. 157-160.
Pomogáts Béla = Magyar Hírlap, 1986. december 19. 9.
Vasy Géza = Népszava, 1987. január 24. 10.

Willendorfi Vénusz (1988)
Jolsvai András = Új Írás, 1988. 10. 126-128.
Megay László = Magyar Nemzet, 1988. június 6. 6.
Megyesi Gusztáv = Élet és Irodalom, 1988. 22. sz. 11.

Írók, színészek, börtönök (1990)
Alföldy Jenő = Élet és Irodalom, 1990. 24. sz. 11.
Ágh István = Magyar Fórum, 1990. június 2. 8.
Laczkó András = Új Írás, 1991. 1. 117-118.
Tüskés Tibor = Új Idő, 1990. 9. 50-54.

Kémnő a sárkányrepülőtéren (1992)
Kellei György = Hazánk, 1993. március – K. Gy.: Pár fontos mondat. Veszprém, 2001. 10-12.

Egy író állatkertje (1992)
D. Magyari Imre = Napló, 1993. október 30.

Utazás fehér lavórban (1994)
Körmendy Zsuzsanna = Könyvvilág, 1994. 7. 8.
L. G. (Lőcsei Gabriella) = Magyar Nemzet, 1994. június 29.
Szakonyi Károly = Heti Nemzeti Újság, 1994. 34. sz. 5.
Vasy Géza = Heti Nemzeti Újság, 1994. augusztus 5. 6.

Kommunizmus délutáni napfényben (1996)
Iszlai Zoltán = Magyar Hírlap, 1997. január 21.
Peterdi Nagy László = Tekintet, 1998. 2-3. 145-159.
Tüskés Tibor = Lyukasóra, 1997. 3. 34.

Bertha Bulcsu beszélgetései (1999)
Vasy Géza = Új Könyvpiac, 1999. december, 10.

Amerikai fiúk (2000)
Major Anna: Bertha Bulcsu hangjátékai. = Bertha Bulcsu Emlékkönyv. 1999. 52-53.

Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése 1961-1995 (2004)
Kákonyi Péter = Magyar Nemzet, 2004. április 3.

Színházi bemutató
A fürdőigazgató. (Vígjáték.)
Megjelent: Jelenkor, 1978. 7-8. – Bertha Bulcsu: Amerikai fiúk. 2000.
Miskolci Nemzeti Színház, 1977. A bemutató kritikái:
Barta András = Magyar Nemzet, 1977. június, 10. 4.
B. E. (Berkes Erzsébet) = Kritika, 1977. 12. 31.
Illés Jenő = Film Színház, Muzsika, 1977. 24. sz. 5-6.
Molnár G. Péter == Népszabadság, 1977. június 7. 7.
Rajk András = Népszava, 1977. június 12.
Szántó Judit = Színház, 1978. 1. 30-32.
Szekrényessy Júlia = Élet és Irodalom, 1977. 24. sz. 13.

A kesudió-vita az Élet és Irodalomban
Bertha Bulcsu: Kesudió. = 1976. 9. sz. 3-4.
Lázár István = 10. sz. 5. – Bácskai Tamás = 11. sz. 5. – Lovas Márton = 11. sz. 4. – Bor Ambrus = 12. sz. 4. – Maróti Lajos = 12. sz. 5. – Ordas Iván = 12. sz. 4. – Mocsár Gábor = 13. sz. 5. – Veress Miklós = 14. sz. 5. – B. Lőrinczy Éva = 15. sz. 5. – Hagelmayer István = 16. sz. 5. – Mit mond az olvasó? = 17. sz. 4.

Tanulmányok, cikkek
Illés Béla: Aki elvesztette a világháborút. = Új Írás, 1962. 1395-1396. – I. B.: Pipafüst mellett. 1967. 490-492. (Az Őthey-lány.)
Ungvári Tamás: Egy-két szó egy novelláról. = Új Írás, 1962. 579-580. (A halakat nem lehet kipusztítani.)
Juhász Mária: A gondolat ereje. = Jelenkor, 1963. 6. 549-550. (Változatok egy témára.)
Tüskés Tibor: Egy nyugtalanító írásról. = Jelenkor, 1964. 6. 554-558. (Nyugtalan Európa.)
Gondos Ernő: Vonások három fiatal arcon. = G. E.: Mű és valóság. 1965. 65-82.
Szederkényi Ervin: Portrévázlat Bertha Bulcsuról. = Jelenkor, 1965. 7. 665-668.
Lázár Ervin: Bertha Bulcsu. = Élet és Irodalom, 1966. április 2. 14.sz. 4.
Pomogáts Béla: Fejezetek egy nemzedék önkereséséhez. Bertha Bulcsu újabb könyveiről. = Jelenkor, 1970. 5. 490-496. – P. B.: Regénytükör. 1977. 290-296.
Tüskés Tibor: Bertha Bulcsu írói útja. = Kortárs, 1972. 7. 1154-1160. – T. T.: Pannóniai változatok. 1977. 191-210.
Fenyő István: Bertha Bulcsu és Simon István interjúiról. = F. I.: Figyelő szemmel. 1976. 488-491.
Szakonyi Károly: Berta Bulcsu ötvenéves. Jelenkor, 1985. 5. 445-448.
Tóth Gyula: Bertha Bulcsu szép emberi rendje. = T. Gy.: Hadak, hitek, históriák. 1986. 577-580.
Zöldi László: Az ÉS vitái. 1987. 86-96.  – A kesudió-vita és főszereplői. = Bertha Bulcsu: Willendorfi Vénusz. 1988. 320-329.
Száraz György: Van-e menekvés!? = Új Írás, 1989. 8. 126-128.
Rónay László: Bertha Bulcsu. = A magyar irodalom története 1945-1975. III/2. A próza és a dráma. Akadémiai Kiadó, 1990. 1072-1076. Bibliográfiával.
Bodnár György: A mánia igazsága.= Új Írás, 1990. 8. 91-94.
Szentesi Zsolt: Leegyszerűsített hősképzés, túlpolarizált értékrend. Magyar Napló, 1990. 9. 12.  ?????????????
Tüskés Tibor: Vallomásos regények, magabiztos hősök. = Élet és Irodalom, 1990. 5. sz. 11.
Tüskés Tibor: Bertha Bulcsu újabb művei. = Új Horizont, 1993. 5-6. 102-104.
Szabó B. István: Bertha Bulcsu. = Lyukasóra, 1994. 1. Kicsoda az az én? c. melléklet, IX-X.
Molnár Miklós: 5ven író. Berthástul 5ven1 és a többi. = Kortárs, 1994. 2. 119-128.
Kiss Dénes: „Fizetek, főúr, volt egyszer egy életünk." Bertha Bulcsu hatvanéves. = Somogy, 1995. 3. 256-258. – Bertha Bulcsu Emlékkönyv.1999.20-23.
Meghalt Bertha Bulcsu. = Magyar Nemzet, 1997. január 20. 11.
Varga Lajos Márton: Elhunyt Bertha Bulcsu. = Népszabadság, 1997. január 21. 11.
Bata Imre: Meghalt Bertha Bulcsu. = Élet és Irodalom, 1997. január 24. 9. 4. sz.
Pomogáts Béla: Elszürkülő balatoni fények. = Árgus, 1997. 2. 75-83.
Kellei György: Bertha Bulcsu író halálára. = Napló, 1997. január 25. – Bertha Bulcsu Emlékszám, Lyukasóra, 1997. 3.
Kerék Imre: A Balaton Szinbádja: Bertha Bulcsu.
 = Somogy, 1998. 3. 320-322.
Bodnár György: Hol van már a tavalyi kesudió? = B. Gy.: Jövő múlt időben. 1998. 377-389.
L. G.: Bertha Bulcsu emlékezete. = Magyar Nemzet, 1995. 85. sz. 10.
Major Anna: Bertha Bulcsu hangjátékai. = Bertha Bulcsu Emlékkönyv, 1999. 52-53.
Ekler Andrea: Utószó.  = Amerikai fiúk. Szekszárd, 2000. 377-384. 
Tüskés Tibor: Bertha Bulcsu hite. = Lyukasóra, 2005. 6. 20-21.
Marafkó László: A napfény lovagja. = Tempevölgy, 2009. január, 21-22.
Szakonyi Károly: A gyanakvó író. = Sz. K.: Írók lámpafénynél. 2013. 7-8.
György Péter: Ilyen az egész életed. (Bertha Bulcsu) = Élet és Irodalom, 2013. február 22. 8. sz. 5.