Magyar Művészeti Akadémia
  • Akadémikusok
    Tagozatok
  • Könyvtár
  • mma.hu
  • mma-tv.hu
  • Súgó
  • Impresszum
  • Adatvédelem
  • Szerzői jogok
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • magyar English [Beta]
Magyar Művészeti Akadémia
  • Akadémikusok
  • Könyvtár
  • mma.hu
  • mma-tv.hu
  • Súgó
  • magyar English [Beta]

format.option.empty_header
26684
MMA6612

 
Galéria >
 

Életrajz

Életrajz

Mezey Katalin
Kossuth-díjas költő, műfordító
Budapet, 1943. május 30.
Az MMA rendes tagja (2011–)
Irodalmi Tagozat
Az Irodalmi Tagozat vezetője (2012–)


Tovább...

Életrajz

  • Életrajz
  • Díjak
  • Interjú

Életrajzi adatok
Budapest, 1943. május 30.

Tanulmányok
1957–1961: Móricz Zsigmond Gimnázium, Budapest
1961–1964: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, magyar-népművelés szak, nappali képzés
1964: Universitaet Zürich, Filológiai Kar, német szak (egy vendégfélév)
1965–1967: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, magyar-népművelés szak, levelező képzés
1972: MÚOSZ Újságíró Iskola

Munkahelyek
1964–1966: Mező Imre Általános Iskola, Tatabánya, tanár
1966–1967: Tatai Faipari Szövetkezet, népművelési előadó
1967–1969: Komárom megyei KISZÖV (Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége), népművelési előadó
1969–1970: Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége, népművelési előadó
1970–1977: a NÉPMŰVELÉS c. folyóirat szerkesztő munkatársa
1970: Kísérlet című irodalmi folyóirat, szerkesztő
1977–1980: Szovjet Irodalom c. folyóirat versrovatának szerkesztője
1981–1982: Lapkiadó Vállalat Irodalmi Osztálya, munkatárs
1982–1987: Belkereskedelmi Szállítási Vállalat üzemilapjának (BSZV Hiradó) munkatársa
1987–1988: Kossuth Könyvkiadó szerkesztő munkatársa
1988–: szabadúszó író, az Írók Szakszervezetének titkára
1989–: Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely, alapító, vezető 

Művészeti szervezeti tagság
1970–: Magyar Írók Szövetsége (később Magyar Írószövetség), 1986–: választmány tagja, 1989–: elnökségi tag
1970–: Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja (később a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete)
1987–: Írók Szakszervezete, titkár
1990–: Országos-, majd 1995-től Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és a sárvári irodalmi tabor szervezője, vezetője
1991–1993: LIGA Szakszervezeti Szövetség, ügyvivő
1993–2004: MEI (Művészeti és Média Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége), majd az UNI-MEI elnökségi tagja
2004–2011: Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja
2011–: Magyar MűvészetiAkadémia, rendes tag, Irodalmi Tagozat vezetője
Szabadfoglalkozású Írók Alapszervezetének alapítója, titkára

Eredetmonda, két tételben

Mezey Katalinnal beszélget Mohácsi János

 

1943. május 30-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE BTK magyar-népművelés szakán végezte. Tagja a Kilencek költőtársaságnak, versei szerepeltek az Elérhetetlen föld című, csak nagy nehézségek árán 1969-ben megjelentetett antológiában. Dolgozott tanárként, népművelési előadóként, újságíróként. Irodalom-szervezői munkássága is jelentős: kezdeményezte az Írók Szakszervezetének létrehozását, majd titkára volt. Közel harminc éve az Írószövetség elnökségének tagja. Az Írók Alapítványának és a kor-társ magyar és európai írók műveit megjelentető Széphalom Könyv-műhelynek alapítója és vezetője. 2004 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2011-től Irodalmi Tagozatának vezetője. 1990-től a Sárváron évente megrendezett, és az egész Kárpát-medencére kiterjedő Középiskolás Irodalmi Pályázat és Tábor egyik szervezője. 2015-benKossuth-díjat kapott.

Beszélgetésünk apropója a Magyar Napló Kiadónál Ajánlott énekek címmel megjelent új könyve, összegyűjtött verseinek kiadása. De kérem, kezdetnek meséljen a családjáról. Honnan jön a költő?

Olyan családból származom, amely mondhatni, hogy Magyarország négy sarkából verődött össze. Ha felsorolom nagyszüleim szülő-helyét, érthető lesz ez az állítás: Mezey nagyapámé a Solt megyei Máriaház a puszta, nagyanyámé a mátyusföldi Nádszeg, Somogyi nagyapám Nagykállóban született, Szatmár-Németiben nőtt fel, anyai nagyanyám pedig pesti születésű. A dédszülők révén hozzájön a fel-soroláshoz Kalocsa, Apostag, Szeremle, a felvidéki Eperjes, az erdélyi Szamosújvár és a délvidéki Pélmonostor. Mezey/i ágon föld-művelők, kisiparosok, gyári munkások, Somogyi ágon iparosok és értelmiségiek voltak a felmenőim, de volt köztük művész és tudós is. Voltak jómódúak és voltak szegények is. Sok balsors és sok jószerencse, minden megtörtént ebben a családban, amelynek tagjai mindig sokat dolgoztak, ha kellett, összetartottak, megvédték egymást, és mindent megtettek a gyermekeikért. Érdekes, hogy anyám, nagyanyám, dédanyám, három egymást követő generációban egy-egy nagyon szegény, de nagyon tehetséges és jóravaló férfiba lett szerelmes, és családjuk akarata ellenére kitartottak választásuk mellett egész a házasságig. Anyai dédapám kamasz fiúként Szeremléről mezítláb gyalogolt fel Pestre, később ő lett családunk leggazdagabb tagja, bankhivatalnok, pénzügyi szakember. Legidősebb lánya mégis a fél-árva molnár-ivadékot választotta férjének, aki tizennyolc évesen nincstelen, de szépreményű zongoristaként jött tanulni Szatmárból Liszt és Erkel Zeneakadémiájára, majd – épp nagyanyám kedvéért – orvosi diplomát szerzett, és praxisa mellett az egyik első magyar nép-egészségügyi közíró lett, ő tartotta például az induló magyar rádióban az első orvosi ismeretterjesztő öt perceket. De ő volt a kezdeményezője, szerkesztője és egyik szerzője a ma raritásnak számító, A család egészsége című enciklopédikus ismeretterjesztő kötetnek is, amely a két háború közötti években számos kiadást ért meg. Évtizedeken át szerkesztett egy népegészségügyi folyóiratot is, amelyet maga alapított, maga adott ki, sok cikkét ő írta. A folyóirat kiadás akkoriban is kockázatos vállalkozás volt, az előfizetők számától függően hol kisebb, hol nagyobb ráfizetésekkel járt. Édesanyámat, aki anyjának-apjának már gyermekként is támasza volt, nagyapám mindenben szellemi társának érezte. A „szegények orvosaként" kapcsolatban állt a pesti művészvilággal is a Fesztyektől, a pályakezdő Rippl-Rónaitól kezdve számtalanfestő, szobrász járt a rendelőjében. Anyáim, nagyanyáim tehát generációkra visszamenőleg az anyagi javaknál többre tartották az emberi-erkölcsi értékeket. Ez olyan örökség, azt hiszem, amire nemcsak lehet, de kell is építeni.

Beszéljen az édesapjáról is.

Apám kilencéves volt, amikor meghalt az édesapja. Ezt követő-en, 1913-ban a rákos falvi albérletből Pestre költözött a család, mert özvegy nagyanyám öt gyermekével lakást kapott a Ganz-MÁVAG Kolóniában kazánkovács nagy-apám volt munkahelye, a MÁV segítségével. Apámat mint szegény sorsú, jó tanulót felvették a Gaál Mózes vezette tisztviselőtelepi gimnáziumba, amelynek határozott célkitűzése volt a tehetséges munkásgyerekek beiskolázása. A hatodik osztályba még beiratkozott, de 1918szeptemberében spanyolnáthában meghalt az édesanyja, tizenöt évesen kenyérkereset után kellett néznie, annál is inkább, mert a paraszti sorban élő vidéki rokonok nem jelentkeztek az árván maradt gyerekekért. Apám már korábban is, hogy segítse a család ellátásában édesanyját, aki a Kolónián takarítónő volt, diákként a népligeti kertészetben dolgozott. Amikor abba kellett hagynia a tanulást, itt kapott munkát, itt szerzett kertészsegédi képesítést is. Az öt test-vért jólelkű családoknál, illetve árvaházakban helyezték el. El is kallódhattak volna a húszas évek pesti apokalipszisében, ehelyett mindannyian szakmát tanultak, és nincstelenségük ellenére megállták helyüket az életben. A katonaságnál kitűnt, hogy apámnak kitűnőadottságai vannak a sporthoz, előbb jó futónak, majd ügyes síelőnek bizonyult: annyira, hogy a húszas évek közepétől sífutásban és az északi összetettben is a magyar mezőny egyik legjobbja volt – noha a síelés akkoriban kifejezetten úri sportnak számított. Felnőtt fejjel, negyvenévesen érettségizett le, épp akkor, amikor én születtem. Gyermekként gépészmérnök szeretett volna lenni, ami nem csoda, hiszen korán meghalt édesapja is a gépek nagy szakértője volt, Solton élő testvérei részére „masinát",cséplőgépet épített. Apám is minden szerkezethez értett, intelligenciája, humora, olvasottsága, öregkoráig kitartó széleskörű érdeklődése és istenhite sem volt átlagos. Anyám is kicsi korától feltűnően jó eszű gyerek volt, jó tanuló, aki rengeteg memoritert tudott, egészéletünkben hallgathattuk: ontotta magából a latin közmondásokat. Németül és franciául is írt, olvasott, beszélt, emellett kitűnő szakember és háziasszony volt. Érettségi után a Kertészeti Intézetbement, 1925-ben okleveles kertész-ként kapott diplomát. Ez a szakma a saját választása volt. Haláláig az volt a véleménye, hogy Magyarországot csak az agrárértelmiség mentheti meg, virágoztathatja fel. Hatvanéves korában továbbtanult, és kertészmérnöki végzettséget szerzett. A szakmáját minden pátosz nélkül, elkötelezetten szerette, csodálta a természetben működő teremtő zsenialitást, hálás volt, hogy sikeresen együtt tudott működni vele. Apámban találta meg azt a valakit, akihez igazodni tudott, akit szeretett és tisztelt. 1937-ben házasodtak össze, ez anyám második házassága volt. Első férjét az Intézetben ismerte meg, ő is kertész volt, ő is szegény családból származott, de ő más útját választotta a boldogulásnak, mint apám. Az ismert nagytőkés Mauthner család egyik tagja volt a főnöke, jó barátok lettek, együttmerültek el Budapest éjszakai életében. Anyám végül elvált tőle, és34 évesen házasodott össze apámmal. Első három gyermekük magzatkorban elhalt, bátyám volt az első 1942-ben, aki megszületett, aztán '43-ban én. Édesanyánknak életmódot kellett váltania ahhoz, hogy várandósságait ki tudja hordani. Addig naponta csak 4–5 órát aludt, későn feküdt, korán kelt. Orvosa tanácsára kialudta a napi nyolc órát, és megszülettünk. Apámhoz hasonlóan jó fizikai adottságú, magát a munkában soha nem kímélő ember volt: 87 éves koráig, egészen addig, amíg testileg képes volt rá, kertészkedett, dolgozott a gyümölcsösében. Úgy fogott az agya, mint a tűz. Apám megfon-tolt ember volt, ritkán szólalt meg, de akkor oda kellett figyelni rá. Anyám – apámon kívül – senkit sem respektált, és soha nem tett lakatot a szájára, őszintesége nemegyszer volt bántó és kellemetlen, sőt, elfogult. De legalább utólagosan dolgozott benne a kontroll, igyekezett jóvátenni, ha megbántott valakit. Nem voltak könnyű emberek a szüleim, elég sok konfliktusunk is volt egymással, talán mert én sem vagyok könnyű ember. Ezzel együtt alapvető, meghatározó máig is számomra ez a család.

Miután már pár éve együttdolgozunk, tudom Önről, hogy erőshite is segítette a nehézségek legyőzésében, amiben volt része elég.

Anyai nagyanyám házában nőttünk fel, valójában ő nevelt minket. Hat elemijével nem voltértelmiségi, de orvosfeleségként sok mindent megtanult. Igazi családanya volt. A Váci utcai angol-kisasszonyokhoz járt iskolába, itt találkozott az elkötelezett istenhittel. Aztán nagyon fiatalon férjhez ment, Somogyi nagyapám pedig nem volt vallásos ember. Nagyanyám 1913-ban, azután tért meg véglegesen, miután első három gyermekük meghalt. A Szent Szűz segítette át őt azon a mély depresszión, amit ezek a tragédiák váltottak ki benne. Haláláig skapulárét viselt, hajnali fél ötkor már ott ült az ágya szélén, és mondta a Rózsafűzért. Édesanyám viszont „modern" keresztény volt, ebben édesapját követte, aki a századelőminden szellemi kalandja iránt érdeklődő, világi ember, koncertjáró, nagy operarajongó volt. A mondását, hogy - „Hegyet lentről, templomot kintről, kocsmát bentről" – nagyanyám fejcsóválva idézte, hozzátéve, hogy pedig nagyapa alkoholt véletlenül sem fogyasztott. A már említett népegészségügyi könyvében nagyon komoly fejezet található az alkoholizmus veszélyeiről, ami már az ő idejében is elterjedt betegség volt. Panteistahit, lovagiasság, határozott erkölcsi tartás és nagy közösségi felelősségérzet jellemezte. Nem a kereszténység nevében, hanem sajátsorsa tanulságaként volt a szegények és a magyarság iránt elkötelezett ember. Végül is ezek az elköteleződések tartották össze a családunkat. Ez volt az a környezet, amiben felnőttem, kaptam életmintákat az istenhithez. Mégis, amikor 18 évesen egyetemre kerültem, megpróbáltam mindezzel szembehelyezkedni. Szüleimmel ekkortól nagykonfliktusaink voltak. Ők 1961-ben, amikor én egyetemre mentem, már58 évesek voltak, idősek ahhoz, hogy tőlem a késő-kamasz attitűdöt elfogadják. Apám nem tudta elviselni, hogy anyámmal állandóan veszekszünk. Én persze nem veszekedtem, csak mentem a magam útján, ami akkoriban nem volt túlságosan koncepciózus. Józan és határozott anyám számára ez épp elég okot adott a veszekedésre. Hosszú időbe tellett, amíg visszataláltam hozzájuk.

 És hogyan voltak a kezdetek? Honnan ered a költészet iránti el-kötelezettsége?

Tizenegy éves voltam, amire emlékszem, hogy az első verset kigondoltam. Fejben, éjszaka. Télvolt, apánk elment sípályát építeni a Bükkbe, nagyon hiányzott, ez indított arra, hogy egyik éjszaka kigondoljak egy imádságszerű, nyolcsoros kis verset. '56-ban Vörösmarty stílusában a forradalombukásáról írtam keserves költeményeket. Nyolcadikos koromban,1957 tavaszán már elhatározottan költő akartam lenni. Édesanyámnak kitűnő könyvtára volt, csupa magyar klasszikus, amiket még gimnazista korában a nagyapjától kapott zsebpénzből vásárolt. Később megvette a népi írók köteteit is. Ott volt minden Móricz- és Gárdonyi-regény, sok Sinka, és az Erdélyi Szépmíves Céh összes könyve. A halinások is. Amikor bátyám – még iskoláskora előtt – megtanult olvasni, anyám a kezébe adta a teljes Toldit, hogy valami gyereknek valót olvasson. Odaadta a három, féltett, vörös és aranyozott, díszkötésű kötetet. Az egyik első versélményem volt ez, a mai napig előttem van. Napközben mi is a kertészetben voltunk anyánkkal, ott olvasta bátyám a Toldi szerelmét. Én meg unatkoztam, és nyaggattam. Anyánk megparancsolta neki: „Olvass hangosan, kisfiam, akkor majd abbahagyja a húgod a nyafogást! "Bátyám mérgében kikereste nekem azt, hogy miért nem nősül meg Toldi: olvasni kezdte azt a részt, amikor Toldi a házasságról, Piroskáról beszél. Hogy a nők folyton nyikorognak, mint az ajtó sarka. El voltam a verstől bűvölve. Máig látom magam előtt a verssorokat a szép sima, famentes papíron. Tehát anyám könyvtára voltgyermekkori olvasmányaim forrása.
Amikor iskolába kerültem, természetesen ott is tanultunk verseket, ezek is ragadtak rám. Emlékszem, valami traktoros lányról szólót is megtanultam, valószínűleg Juhász Ferenc versét. A szüleim barackot nyomtak a fejemre: - Jól van. Ezt bent az iskolában mondjad! De az első irodalmi hatások még a Toldinál is korábban értek, amikor anyám esténként felolvasott nekünk a Süss fel Nap! című folklórgyűjteményből. Vas Laci meséjében magamra ismertem. Ebben mondja a sárkány: „Tudtam, tudtam, Vas Laci, amikor még meg sem születtél, hogy nekünk megkell harcolni. " Úgy éreztem, hogy én vagyok ez a Vas Laci. Ezek az élmények engem az irodalom felé vezettek, de a bátyámat például nem az irodalom felé indították el. Nagyon korán megmutatkozott mindkettőnk alapvető érdeklődé-se. Attól kezdve, hogy megtanultam olvasni, zömmel olvasással töltöttem a gyerekkoromat. Amikor elvették a kertészetet, annyit betegeskedtem, hogy év végén külön vizsgát kellett tennem. Valószínűleg az okozta, hogy ettől kezdve kevesebbet voltunk a szabadlevegőn. Odáig minden nap, amikor hazamentünk az iskolából, a kertészetbe mentünk. Folyamatosan a szabadban voltunk. Amikor bekerültünk a négy fal közé, mindenlétező betegséget megkaptunk, akkor szoktam rá végképp az olvasásra. Másodikos koromban szamárköhögéssel kéthetes karantént rendelt számomra az orvos, anyám pedig odaadta nekem Petőfi összes költeményeit, hogy ne unatkozzam. Már ekkor nagy hatást tett rám, megborzongtam a Jövendölést vagy a Sors, nyiss nekem tért című verset olvasva. Volt egy-pár gyerekkönyvünk is, ami átment a családi szűrőn, mint pl. Károlyi Amy Körhinta című mesekönyve, vagy L. Fittler Vilma Saláta Sárája, ezekre is jól emlékszem. Szerintem is nagyon fontos, hogy a gyereknek ne legyenek hamisművészi élményei, mert ebben akkoriban minden nagyon erős hatást gyakorol a képzeletére. A rossz is, a giccses is.

  Tehát Önöknél is működött a kettős nevelés?

Messzebbről kezdeném: apám, anyám, nagyanyám - de nagy-apám is, akit én kevéssé ismertem, mert 1946-ban meghalt –, átélték az ún. Tanácsköztársaságot, aminek következtében meggyőződéses antikommunisták lettek, abszolút azzá tette őket a kommün. Nagyapám szociálisan gondolkodóember volt, akkoriban az újpesti hajógyárban üzemorvosként dolgozott. A megalakult munkástanács őt hazaengedte, három másik orvos-társát viszont „kezelésbe akarták venni", mondván, hogy munkás-nyúzók. Nagyapám úgy döntött, hogy akkor ő sem megy haza. Őt is ugyanoda vigyék, ahová a három kollégáját. Végül valamennyi orvost elengedték. De egyes, lenin-fiúvá lett hajógyári munkások később felkeresték nagyapát, úgymond beteghez hívták. Valójában lenin-fiúk által őrizetbe vett emberek brutális megkínzásánál kellett volna orvosként segédkeznie. Rosszul lett, így hazaengedték. De legközelebb is eljöttek érte, ekkor eljátszotta, hogy súlyos beteg. Szinte az egész kommün alatt betegnek mondta magát, nehogy megint elvigyék. Apám katonaként, a II. világháború idején többször járt a Szovjetunióban, látta az ottani nyomort, a kifosztott falvakat, a leromlott városokat. Hogy egy embernek két négyzetméternyi lakhelyet utaltak ki, hogy Kijevben éhínség volt, közben pedig a pályaudvaron, a hó alatt zsákhegyekben állt a gabona. Apám nem tűrte, hogy a szocializmus bármilyen nyomdai terméke bejöjjön a lakásunkba (a Nép-sportot kivéve). Egyszer a bátyám hazahozott az iskolából egy Pajtásújságot, mert volt benne egy írás és rajz a kétéltű emberről. Apám nagyon leszidta. - De benne van a kétéltű ember, aki a víz alatt is tud élni. – Az egészből egy szó sem igaz! Hazugság, hazugság az utolsó szóig! Mit képzelsz, írnak ezek olyasmit, ami igaz?! – Akkoriban szinte csak orosz filmeket játszottak, amelyekben a katonák nem is töltöttek, csak lőttek. Minden orosz film arról szólt, hogyan győztek a háborúban. Szüleim soha nem mentek, minket sem engedtek el filmet nézni. Kivételt képezett a Micsurin, amit az iskolában vetítettek, és amit a szüleim is megnéztek. Színes film volt, elismerték, hogy szép, de szakemberként úgy tartották, hogy tele van hazugságokkal. Valószínű, igazuk volt. Hálás vagyok azért, hogy csak aminőséget engedték közel hozzánk. Ma is képtelen vagyok rossz filmet nézni. Krimiket sem, öt perc után elegem van, kivonulok vagy lekapcsolom a tévét. Az egész családom egységesen állt szemben azzal a korszakkal: nem külön apám, anyám, nagy-anyám vagy Ancsur nénénk, ha-nem mindannyian, és ez be tudta tájolni az embert, meghatározóvolt mind a kettőnk számára. Bátyám neutronfizikus, 1972-ben ösztöndíjjal kiment Franciaországba, azóta folyamatosan külföldön él.

Amikor a '90-es években kezdett gyakrabban hazajárni, akkor jöttem rá, hogy mindenről hasonlóan gondolkodunk.

A kettős nevelés nem hagyott bennem rossz emlékeket, mert nem tiltás, inkább cinkosság volt: - Ezt nem mondjuk el másoknak és abból, amit odakint hall az ember, minden hazugság. 1956 élménye végképp meghatározó volt, ami-kor annak ellenére, hogy szüleim nem reméltek semmit, a rádió mellett velünk együtt szinte végigzokogták a tizenkét napot. A forradalom egy rövid időre, 3–4 napra büszkeséget, felszabadultságot, aztán pedig végzetes törést jelentett. Budán, ahol éltünk, nem voltak forradalmi cselekmények. A Széna téri eseményekről tudtunk, és november 3-án, amikor elhallgattak a fegyverek, apám bevitte bátyámat motoron a városba, hogy megnézze a történelmet. Másnap,4-én vitt volna engem is. De erre már nem került sor, én már nem láttam a forradalmi várost, csak annyit tudtam, amennyit a bátyám elmesélt. Hosszú időn áthallottuk a folyamatos ágyúdörgést, láttuk a torkolattüzek villogását a pesti égbolton, és láttuk, hogy az Országos Levéltárkigyulladt, és szikracsokrokat lövellve az égre, napokig égett. Az oroszok kilőtték. Anyám azt mondta, hogy most minden elég. Elég az ország múltja.

 Berzsenyihez való vonzódása már első kötete verseiben érződik. Volt-e más irodalmár is a családjukban?

Nem, nem volt. De azon a könyvhéten, amikor születtem, jelent meg Berzsenyi Dániel összes verse, amit édesapám születésem alkalmából megvett ajándékba az édesanyámnak. Bele is írta, ott a dátum a kötetben, a születésnapom. Ezért lett kedvencem Berzsenyi, pedig nem értettem verseiben a sok mitológiai utalást, hiszen mi a szocialista tantervnek köszönhetően már nem rendelkeztünk görög-római műveltséggel. 14 éves koromra már anyám összes könyvét kiolvastam. A klasszikus magyar irodalom javát. Amikor végeztem Vörösmarty rémdrámáival is, elkezdtem járni a Törökutcai könyvtárba. Ott kerültek a kezembe Balzac Az emberi színjáték című regényfolyamának kötetei. Elhatároztam, hogy az összes Balzacot, amit csak találok, elolvasom. Később megszerettem Walter Scott, Jack London, de Mark Twain regényeit is. Ami időm volt, azt én olvasással töltöttem. Édesanyám mondta egyszer, amikor valami nagyon izgalmasat olvastam, és hiába hívtak, nem mentem vacsorázni: „Most értem meg, mit jelent az, hogy valakit megrontanak a könyvek." Szerintem perszenem ezt jelenti ez a mondás, hanem a káros, rossz könyvekre vonatkozik, de tény, hogy nagyon lekötött és kiszakított a családi életből az olvasás. Bátyám állandóan Merklinből épített mindenféle bonyolult gépezetet, vagy matematika példákat fejtett, én pedig állandóan olvastam. De persze sokmást is csináltunk. Apám nagyevezős is volt, amíg a Duna be nem fagyott, minden vasárnap evezni mentünk. Télen pedig, ahogy leesett a hó, mentünk a Harangvölgybe vagy a Normafához síelni, amihez ugyan nekem nem füllött a fogam, de azért mentem.

1969-ben az Elérhetetlen földcímű antológiában jelent meg először egy ciklusra való verse.

 Így van. Irodalmi indulásom egyébként Nagy Lászlóhoz kötődik, ő jelentette meg 1963 augusztusában az Élet és Irodalomban három versemet. Ő tanácsolta azt is, hogy vigyem át a Szépirodalmi Kiadótól a kötet-kéziratomat a Magvetőhöz, amikor odahívtak, mert a Szépirodalminál akkor már jó ideje elfeküdt, noha eredetileg Juhász Ferenc ösztönzésére került hozzájuk. De aztán a Magvetőnél is megvárakoztattak. Csak 1970-ben jött ki végre első verseskönyvem, az Amíg a buszra várunk. Sík Csaba volt akkor a felelős szerkesztő, aki művelt és intelligensember volt, de elég feudálisan gazdálkodott a kortárs magyar írókkal. A kiadó igazgatója, az ÁVH-tól átigazolt Kardos György után ő volt ott a második ember. Valószínű, hogy az Elérhetetlen földkörüli hercehurcák miatt kellett várnom, a kézirat elfogadása után jó másfél évig halasztódott a könyvem megjelenése, amit elég nehezen viseltem.

Az Elérhetetlen föld című antológia és a Kísérlet című folyóirat körüli bonyodalmak máig kevéssé ismertek. Ön ott bábáskodott megjelenésüknél. Kérem, ossza meg velünk emlékeit.

1961-ben kerültem a Bölcsész-karra, ahol az első évben népművelés-magyar szakon Utassy Jóskával és Oláh Jánossal csoporttársak voltunk. Aztán Utassy nem kapott aláírást valamiből, elment, dolgozott egy évig, majd visszajött, és az egy évvel alattunk járó Kiss Benedek csoporttársa lett, szintén népművelés szakon. Konczek Jóska, Győri László, Péntek Imre és Rózsa Bandi egy-két évvel fölöttünk jártak. Valamennyien kollégisták voltak, vidéki fiúk. János mellett Rózsa Bandi és Utassy is nagy szervező volt. Kovács Pista később érkezett az egyetemre, ő akkor került közénk, amikor már az antológiát szervezték a fiúk. 1962-ben Kiss Benedekék évfolyama Mozdulók címmel kőnyomatos lapot indított az egyetemen, a KISZ Bizottság és az egyetemi alkotókör támogatásával a sokszorosítást is sikerült megoldaniuk. Ebben szerepeltünk először együtt szinte mindannyian. Ezt követte 1962-ben a Napok című kőnyomatos, sokszorosított folyóirat, aminek én is szerkesztője voltam. Abból három szám jelent meg. Azután jött a Tiszta szívvel, amit már nem a hallgatók kezdeményeztek, hanem a BTK KISZ Bizottsága. Bella István, Asperján György, Módos Péter és Sumonyi Zoltán voltak a szerkesztői. Tehát a hatvanas években ebben az egyetemi mikrovilágban elindultak az antológia- és folyóiratszervezések. Úgy tűnhetett, hogy ez a mi generációnk mániája. Az egyetemen valamiféle külön időszámítás érvényesült, hiszen ez még az '56-osmegtorlások időszaka volt, de egyben a kulturális élet újraszervezésé is, amelynek során az új nemzedékekről nem akart tudomást venni a politika. Megkötötte a maga alkuját az idősebb generációk íróival, aminek eredményeként elindult az Új Írás című folyóirat. A fiatalok lapjaként, de fiatalokon nem az akkor indulókat, a huszonéveseket értették, mert mi még nem voltunk tényezők. Az volt a vélemény, hogy „Nem rólatok szól a mese". Nem volt hol publikálnunk, ezért jelentkeztek a bölcsészkaron sorra a kőnyomatosok, a házi kiadványok, amelyekben a hangját próbálgatta a generációnk. A KISZ valahogy integrálni akarta a mozgolódó fiatalokat. De még ebből is konfliktus támadt. A KISZ-ben is, az MSZMP-ben is többféle, egymással küzdő irányzat volt. Amit az egyik még elviselt, azt a másik már nem tűrte. Ebben az esetben is valamibe be-lekötött valaki, és három száután befullasztották a Tiszta szívvelt. Ekkor, 1966–1967-ben kezdődött az Elérhetetlen föld története, amely azonban alulról szervezdött. Oláh János és Utassy Jóska voltak a kezdeményezők. Engem is János hívott meg az antológiába, noha akkor már félbehagytam az egyetemet, és általános iskolában tanítottam, majd művelődési előadó lettem Tatabányán. Későbbén is feljártam néha a szerkesztői megbeszélésekre, érdekelt, hogy mi lesz a kézirataink sorsa. 1969-benmunkát kaptam Budapesten, visszaköltöztem a fővárosba, épp, amikor végre megjelent az Elérhetetlen föld. Sokfordulós mérkőzés volt ez: amikor a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó is visszaadta a kéziratot, a fiúk elmentek vele a minisztériumba, hogy magán-kiadásra kérjenek engedélyt. Azt mondták, ha együtt lesz a kiadásköltsége, akkor lehet róla szó. Már fölvettünk mindannyian 4000 Ft OTP-kölcsönt – ehhez is protekciókellett, mert ez akkor körülbelül két-háromhavi fizetésnek felelt meg –, amikor Utassy és Kovács Pista Kiss Ferenc irodalomtörténész segítségével elvitték Darvas Józsefhez a kéziratot. Darvas az Írószövetség elnöke volt, és váratlan fordulatként az ügy mellé állt. Így az Ifjúsági Lap- és Könyv-kiadó lett a könyv kiadója. Kivetettek ugyan az anyagból emlékeim szerint egy-egy Utassy és Oláh János verset, de betehettek helyettük másikat. Tehát még egy picit módosult a kötet, de sokat nem változtattak rajta. 1969. november 25-én jelent meg az antológia, akkor kellett elhoznunk a nyomdából. A terjesztést már nem vállalta a kiadó, ezt a feladatot ránk és a Fiatal Művészek Klubjára hárították. Márciusra elfogyott a 2000 példány. Az olvasóközönség szeretett minket, teltházas felolvasóestjeink voltak, de jóformán az egész irodalmi élet megharagudott. Olyan kompetenciát bizonyítottunk azzal, hogy a kiadók ellenére kiverekedtük a kötetet, amelyre szerintük nem volt alapunk. Rosszkritikák jelentek meg a Népszabadságban, az És-ben, miközben égbe menesztették azt a másik két antológiát, az Első éneket és a Költők egymás köztet, amit a Magvető és a Szépirodalmi adott ki szintén 1969-ben, nagy sietve, néhány hónappal megelőzve az Elérhetetlenföldet. Ma úgy látom már, hogy pirruszi győzelem volt a miénk. A mi generációnk emlékszik a történetünkre, de az utánunk következők átvették a hivatalos véleményt, velünk szemben határozták meg magukat, mondván, hogy tehetségtelen, akarnok társaság vagyunk, akik nem voltak képesek a hatalommal konszenzusra jutni. Ez utóbbi egyébként igaz.
A több éves küszködés utáni sikeren felbuzdulva, azonnal elkezdtünk szervezni egy generációsirodalmi folyóiratot. Az irodalomszervezői munkák motorja főként Oláh János volt, a Kísérlet ötletét viszont a vajai múzeum igazgatója, Molnár Mátyás vetette fel. Úgy gondolta, hogy a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanácsnál egyszerűen elintézhető egy rendszeresen megjelenő múzeumi értesítő engedélyeztetése, ami szolgálhatna irodalmi folyóiratként is, lehetne belőle nemzedéki periodika, hiszen a vajai múzeum alkotóházában sok fiatal költő, író megfordult. Ugyanakkor felmerült két Kárpát-medencei, nemzedéki antológia összeállítása is: egy próza- és egy versantológiát terveztünk. Kovács István és Oláh János járt Erdélyben és a Felvidéken, mind a kilencen jártunk Délvidéken, kialakulta kapcsolatunk a kárpátaljai Együtt körével is. Egész addig szervezkedtünk, amíg 1970 novemberében Nyíregyházán be nem tiltották, és a könyvtár sokszorosítóüzemében rendőrileg le nem foglalták a Kísérlet első három számának kinyomtatott, bekötésre várópéldányait. Ezzel megtorpant a lendületünk, és elkezdődött egy sokéves vesszőfutás egyrészt a Kísérlet újraindításáért, másrészt a minket ért retorziók leküzdéséért, később már csak elviseléséért. Nem volt könnyű, hiszen nekem például 1978-ig, nyolc évig nem jelenhetett meg a második kötetem, és a folyóiratok sem közölték a verseimet. Utassy Jóskát szintén ugyanezekben az években sújtották szilenciummal. Az én verseim kódoltabbak voltak, az Amíg a buszra várunkat nem lehetett volna a Nemzeti Múzeum lépcsőin elszavalni, mint Utassy Jóska Zúg márciusát, mégis ugyanúgy megkaptam a nyolcévi szilenciumot, mint ő.

Csak az antológiáért nem lennének érthetőek a következmények.

A Kísérletről évtizedekig nem esett szó. Pedig a tervezett folyó-iratba szinte mindenkit, aki velünk egyszerre indult, és már felmutatott valamit, meghívtunk. Az első szám Juhász Ferenc köszöntőszavaival indult, a másodikban Voigt Vilmos írta a lapkezdőt. Mások mellett Bálint István, Donáth Péter, Kodolányi Gyula, Bereményi Géza, Kiss Anna, Petri György is szerepelt az első számokban. De a Kísérletet lefoglalták, és mi hosszú távra megbuktunk. Hosszabb-rövidebb időre legtöbb nemzedéktársunkkal megzavarodott a kapcsolatunk, azokkal is, akik a folyóiratban szerepeltek. Az Elérhetetlen föld megjelenésekor kifogásolták, hogy az antológia nem képviseli a generációnkat, csak kilencen vagyunk benne, és hogy ez koncepció volt a részünkről, mert élcsapatot akartunk kreálni magunkból. A Kísérlettel olyan generációs folyóiratot akartunk indítani, amelyikben mindenki szerepelhet, aki érdemes rá. Amikor betiltották, valószínű, mindenkit, aki írást adott bele, megkérdezték: „Tényleg azonosulsz ezekkel?" Nem gondolom, hogy súlyos dolog lenne, ha valaki ekkor már nem vállalt velünk közösséget, hiszen nem volt mód arra, hogy nyilvánosságra hozzuk, mi is történt. Fű alatt mindenki tudta, hogy nem sikerült. De sokakban ott motoszkálhatott, hogy: „Tudtam én előre megmondtam, hogy úgysem le szebből semmi."

 Annak ellenére, hogy már indulásakor ennyi nehézséggel kellett szembenéznie, kiadós életművet sikerült megalkotni. Megjelent hat prózakötete, benne a kisregényeket tartalmazó Zöld vadon, majd három regénye: a hetvenes évek fiatalságának történetét felidéző Élő film, aztán az ötvenes években játszódó Lyukak az osztálykönyvben és az 1956-os történetet elbeszélő Levelek haza című, amely 1989-ben és '90-ben két ki-adást is megért, 33 ezer példányban fogyott el, elnyerte az IBBYÉv könyve-díját, és amelynek újkiadása, ha jól tudom, most van előkészületben. Gyermekkönyvei sorát a Csutka Jutka meséi indították el 1983-ban, és tavaly vehettük kézbe új, bővített kiadását Rényi Krisztina emlékezetesen szép akvarelljeivel. Szintén két kiadást ért meg eddig a Kivala Palkó Nemlehetországban című meseregénye is, amelynek gyönyörű illusztrációi Berki Viola keze munkáját dicsérik, és amelynek 1999-ben németfordítása is megjelent. Említhetem öt drámáját egybegyűjtő, A kétegyforma királyfi című könyvét is, és a még kötetben meg sem jelentmese- és hangjátékait, amelyek többször elhangzottak a rádióban. De most még új könyvéről, az Ajánlott énekek című verseskötetéről kérdezném, amely ötvenöt évlíráját és hét kötetének verseit fogja egybe. Ami az olvasónak azonnal feltűnik, hogy szinte önéletrajzszerűen személyes hangvételű és nagyon egységes ez az ötszáz oldalas kötet. Noha ma már ritkán használja a hetvenes években írt verseire jellemző abszurd vagy avantgarde megoldásokat, a versek alanya és a költői szemlélet nyilvánvalóan azonos az abszurdokban és a dalszerű vagy éppen gondolati versekben, végig a legkülönbözőbb versmegoldásokban is.

Valószínű, hogy az ember nem bújik ki a saját bőréből, akkor sem, ha verset ír. Másrészt ez indulásom óta, mondhatni, ars poetica-szerű szándékom is. Valamikor, nagyon fiatalon arra döbbentem rá, hogy semmiben sem lehetek bizonyos, legfeljebb a sajátszándékaimban, érzelmeimben, gondolataimban. Az író felelőssége pedig legalábbis számomra abban is áll, hogy semmi olyasmit ne vessen papírra, aminek az igazságáról nincs meggyőződve, ami saját maga számára nem száz százalékosan bizonyos. Pedig Petőfi azt írja, hogy „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége avilágnak, / S azért a szent fát félretedd." Hát akkor választhatja-e az ember költészete, írásai tárgyának „saját fájdalmát, örömét"? Még ha erre a „nem" lenne is a helyes válasz, én akkor sem választottam mást. Fontosabbnak érzem, hogy ha nem is a világnak, de legalább magamnak, mint egyetlen biztos olvasómnak arról írjak, amiről meg vagyok győződve. Egyfajta pszichológiai realizmusban gondolkodtam, akár versről, akár prózáról legyen is szó. Azóta már nem használok ilyen átfogó definíciókat, és azt is beláttam, hogy a prózaíró soha nem tud megállni annál, ami valamikor valóban megtörtént, mert nem hord magánál bekapcsolt magnetofont, hogy mindent úgy rögzítsen, ahogy elhangzik. De a történet belső hitelességét prózaíráskor is máig nagyon fontos szempontnak tartom. Mint ahogy azt is, hogy közvetítsenek az írásaim, a verseim egy koherens világlátást, annyira, hogy az esetleges olvasóm egy idő után már maga is tudja az én szememmel látni a világot, tudja, hogy én mit mondanék arra, ami épp megtörténik vele, amit éppen érez vagy gondol. Még akkor is, ha nem ért egyet velem.

 Feltűnően hiányzik verseiből a divatos „szöveggyártás", a l'artpour l'art, a vers a versért, a szöveg a szövegért. Mintha csak akkor írna, ha muszáj.

Tolsztoj mondta, hogy „Csak akkor szabad írni, ha nem lehet nem írni." Tehát, ha muszáj. Persze mindenki más alkat, minden-kinek máshol és máskor kezdődik az a bizonyos „nem lehet nem írni", az írni muszáj. De nekem is vannak hiányérzeteim, különösen a gyerekversek és a mesék területén. Életem során sok mindenbe belefogtam, és amibe belefogtam, azt csak nagyon nehezen tudom abbahagyni, nehezen tudok egyes tevékenységeimtől búcsút venni, megszabadulni, legyen az a könyvkiadás, szerkesztés, az irodalom-szervezés, vagy akár a családi, a házi munka. Így hát mindig mindenre kevés időm jut, az írásban is nagyok az adósságaim. Sok befejezetlen kézirat maradt eddig fiókban, akár versről, akár prózáról beszélünk. Az idő pedig elszaladt. Ezért igyekszem az utóbbi években legalább azt egybegyűjteni és letenni az irodalmi nyilvánosság asztalára, ami elkészült. A közeljövő feladata novelláim, kisregényeim, drámáim, esszéim egybegyűjtött kiadása. De a korábbi évtizedekben megjelent regényeim új kiadását is igyekszem előkészíteni, hogy a befejezetlenek befejezéséről és a még papírra sem vetettek megírásáról már ne is beszéljünk. 

(2016. április,Nyitott Műhely)

Munkásság

Munkásság

A „Kilencek" Elérhetetlen föld (1969) című antológiájával indult költői pályája, és ezzel hosszútávra kivívta az akkori politokrácia, de az irodalmi élet hivatalos hangadóinak is az ellenszenvét, ugyanis a kilenc fiatal költő (köztük Oláh János, Utassy József, Kovács István, Kiss Benedek) maga válogatta, szerkesztette meg bemutatkozó versgyűjteményét, kikerülve a paternalista kultúrpolitika mindenható megmondóembereit. Ez a törekvésük annak idején legalább annyira botrányt keltett, mint verseik elkötelezett történelmi tudata és szabadságélménye: az, hogy „a torkonvágott forradalmak pirosát és gyászát viselték belül" – ahogy a kötet előszavában Nagy László írta, aki Mezey Katalin pályakezdésének is meghatározó segítője volt.;
Tovább...

Munkásság

  • Pályakép

Mohácsi János: Mezey Katalin költő-író, műfordító pályaképe


Mezey Katalin 1943-ban Budapesten született. Felmenői között földművesek, iparosok, gyári munkások, értelmiségiek is voltak. Számára, egy interjúja tanúsága szerint, életre szólóan fontos és meghatározó volt a családja alapját képező mentalitás, hogy az anyagi javaknál többre tartották az emberi-erkölcsi értékeket. Nagy hatással voltak személyiségére szülei és anyai nagyanyja is, akik a háborút követő években nagy erőfeszítéssel dolgoztak megélhetésük biztosításán. Világnézetét a család erkölcsi értékrendje, átélt keresztény hite és 20. századi keserű történelmi tapasztalatai döntően meghatározták: két nagyszülője is a mai határokon túlról származik: anyai nagyapja Szatmárban (Erdélyben) nőtt fel, apai nagyanyja a mátyusföldi Nádszeg (Felvidék) szülötte volt. De a családi emlékek a 1919-es budapesti kommünről, a 2. világháborúban szerzett keserves tapasztalatok is a történelemlátásának fontos tényezői lettek, mint az is, amit a fordulat évét, 1949-et követően a „proletárdiktatúra" természetéről, a téeszesítésről stb. kisgyermekként megtudott. Az '56-os forradalom napjait kiskamaszként élte meg, ekkor lett életre szóló élménye a szabadság, majd annak elbukása.
A „Kilencek" Elérhetetlen föld (1969) című antológiájával indult költői pályája, és ezzel hosszútávra kivívta az akkori politokrácia, de az irodalmi élet hivatalos hangadóinak is az ellenszenvét, ugyanis a kilenc fiatal költő (köztük Oláh János, Utassy József, Kovács István, Kiss Benedek) maga válogatta, szerkesztette meg bemutatkozó versgyűjteményét, kikerülve a paternalista kultúrpolitika mindenható megmondóembereit. Ez a törekvésük annak idején legalább annyira botrányt keltett, mint verseik elkötelezett történelmi tudata és szabadságélménye: az, hogy „a torkonvágott forradalmak pirosát és gyászát viselték belül" – ahogy a kötet előszavában Nagy László írta, aki Mezey Katalin pályakezdésének is meghatározó segítője volt.
Első önálló kötetét 1970-ben adta ki a Magvető Kiadó (Amíg a buszra várunk), amelynek versei a dalformától (Fohász utoljára, Hidegebb lesz, Nagycsütörtök, nagypéntek), a plasztikus képiségtől, a szabadon és könnyedén kezelt költői formáktól, gondolatritmusoktól (Színes kép, Nyugtalan kikötő, Kormos szél, A hontalanság évszaka, Ünnepeink) a hatvanas években feltűnő avantgárd irányzatokig, az abszurd megjelenítésig, a képversekig ívelnek (Kifutópályák, Vékony álom, Így készül, Amíg a buszra várunk). Bár az '56-os forradalom emlékét idéző – egy egyetemi folyóiratban 1963-ban még megjelent – verse, a Nem változol (később: Október) nem kerülhetett be a kötetbe, az Amíg a buszra várunk, a Rendjeleink, a Kifutópályák sorai a forradalom leverését követő évtized egész magyar társadalmát jellemző kudarcélményt, a megfelelni nem tudást és nem akarást fejezik ki: „Ki lehet úrrá / az erősebbeken? // Ki lehet úrrá / a hatalmasokon? // A túlélőknek fontos az / erkölcsi / győzelem is. // Nem ismerem / az ellenállás törvényeit. // De mit ismerek akkor / egyáltalán?" (Kifutópályák) A szürkeségtől, a mindennapok rutinjától szenvedő fiatalság kitörésvágyát, kiábrándultságát és reménytelenségét több vers is megfogalmazza (Ismét az utaknak, Mire jó?, Erőnk, Miféle világ ez?, Vadrózsás domb). Ez a költő minden emberi kapcsolatát meghatározó érzelmi és gondolati alapélmény visszaköszön a kötet szerelmi lírájában is, relativizálja a boldogságról alkotott képet, így nélkülözi az önfeledtséget, a beteljesedés, a párkapcsolat fiatalos könnyedségét (Visszatérő sorok, Szerelmem, Ismerj rám, Nyugtalan kikötő). A kötet szakmai fogadtatása jó volt, különösen a korai, József Attila, Nagy László, Weöres Sándor költészetének hatását magukon viselő verseit ismerte el a kritika, míg a képverseket, az avantgárd lírai darabokat kevésbé értékelték.
Ennek ellenére a költőnek nyolc évig kellett várnia második verseskönyve kiadására, és 1978-ban is csak Nagy László közbenjárásának köszönhette a megjelenését. Az Agyagtanulmány (Szépirodalmi Könyvkiadó) Mezey 1968 és 1975 között írt verseit tartalmazza, amely első három ciklusában az Amíg a buszra várunk záróverseinek avantgárd útkeresését folytatja, abszurd és talált versek, szöveg- és formakísérletek nagy változatosságát nyújtja. Konkrét témák feldolgozásánál is sűrűn alkalmaz absztrakt megfogalmazást (Vőlegény, Szerkezet, Kút 1–2, Fénykép, Elhatárolódás, Beszéd, Nemzetiségi kérdés, Kompozíció, Ajánlott énekek). A kötet Anyagtanulmány című ciklusának külön érdekessége a szó mint eszköz és a matéria találkozása. Ehhez a ciklushoz tartozik az Eltávozott szavak című vers is, amelyet Határ Győzőnek ajánlott, és amelyben az a veszteség kap hangot, amit az 1956-ban kivándoroltak jelentenek. „Akik elmentek, elvitték magukkal a szavakat is… Sehol sincs, amiről beszélünk, a szublimált szív, mégis minden szavunk esszencia. Ha kinyitom az üvegcsét, elszökik, ahogy elhangzik, nem igaz. A szavak tömények, a világ híg, s a világ tömény, a szavak hígak… Megszólaltatom magam időknek idején át egy árva papírdarabról, s máris ketten vagyunk, akik egy nyelvet beszélünk." A Szárazföldi tél című ciklus versei súlyosan hordozzák édesapja betegségének és halálának képeit: „novemberben / hálóingben / teste / az úttestre kerül / ajtónyitás / (két egyennadrág / lépked / a feje körül)…" (Vég). A kötet egyik legfontosabb témája ez a veszteség (Áttűnés, Képek, Napló, Följegyzés, Rekviem I–II.,  Emlékvers), valamint a kettejük elrontott és immár lezárult viszonyából sarjadó fájdalom (Hiányos tánc).
A Választás című ciklusban a versszöveg sokszor még erősen kódolt, mégis jól azonosíthatóak a költőt foglalkoztató kérdések. A hétköznapok monotóniája (Két véletlen, Reggel) és meddő küzdelmei (Küzdelem, Töredékek az „Ördög politikájá"-ból) pesszimizmussal töltik el (Kezdet és vég). Ezt erősíti az is, hogy szakmai pályájának alakulását kilátástalannak ítéli: „recsegünk mint őrlőben kavics / diódarálóban a héj" (Jövő), hisz mindenhová csak „előre megváltott jeggyel" lehet eljutni (Eszme futtatás). A politikához való viszonyát a viszolygás hatja át. Nagyon zavarja, hogy a rendszer megfigyeli: „Rólam kiderül majd, / hogy üldözési / mániában szenvedek. / Hogy róluk / mi derül ki – / elképzelni is / rettegek." (Üldözési mánia). Miután történelmi hagyományai vannak nálunk a kudarcra ítéltetésnek (A folyamszabályozó), az adott körülmények közt még a fennmaradás is megkérdőjeleződik számára (Fennmaradás). Családját gondozó emberként látja személyisége, ideje, ereje állandó megosztottságát, az időzavar áthatja mindennapjait, akár csak a mulasztások tudata, a társadalmi lét sokféle szorongató fenyegetettsége, a szeretetkapcsolatok kiszolgáltatottsága (Naplótöredék, Választás, Türelmetlenség borít el, Két egymást követő perc között a szakadék, Reggel a kertben, Mégis, Anteusz ébred), a sokféle feladatból fakadó testi-lelki kimerültség: „Nem tudom vinni már terhemet, Uram. / Más életekkel megrakva gazdagon / Hozzád fohászkodom. // Mostoha gyermeke / pénznek, hírnek, sikernek, / képességeim elődbe hullt hevernek." (Nem tudom vinni már).
Édesapja halálának motívuma végigvonul Mezey Katalin második kötetén. Nem csak a gyász fájdalma ihleti ezeket az írásokat: a költő számára ő volt a mérték, az értékrendje beleivódott a gondolataiba, azonosult vele: „Ameddig élek, bennem élsz, / ameddig élek. / Kerek, konok fejed / és a köves, rossz véredények."(Ameddig élek)
1979-ben jelenik meg Mezey Katalin első prózakötete, a Zöld vadon, benne egy kétrészes kisregény (Két kudarc) és egy elbeszélés (Búcsú). Előbbi a nevelés és nevelhetőség témáját egy általános iskola mindennapjaiban és egy fiatal édesanya első kisbabája nevelésének eseményeit követve közelíti meg. A Búcsúnak egy fiatal (lány) a hőse, aki egy vidéki gyárban kezd dolgozni, és az új környezetben, ahol már nincs körülötte a család védőburka, fokról fokra ébred rá személyisége körvonalaira, sebezhetőségére és az önmagáért viselt felelősségre.
Első mesekönyvét Csutkajutka meséi címmel 1983-ban adja ki a Móra Kiadó. Az állatmese fejezet humoros történetei az ezopuszi mesék rokonai. Csutkajutka történetei vidéki környezetben játszódnak és az élénk képzelettel megáldott gyerekhősök kalandjait mesélik el. A szerző gyermekeiről és a család kedvenc állatairól szóló meséket is olvashatunk a kötetben, valamint kóstolót kapunk a szerző gyermekverseiből is.
A hetvenes évek kisvárosi világába visz Mezey Katalin első – és eddig egyetlen – nagyregénye, az Élőfilm (1984, Szépirodalmi Könyvkiadó), amelynek főhőse egy 21 éves fiatal lány, aki a középiskola elvégzése után varrónőként kezd dolgozni egy vidéki üzemben. A regény a szocializmus korszakának háttérvilágát, egy korrupt rendszert modellez. A főhős keresi a helyét, keresi a társait, miközben megkísérli, hogy kitörjön a hosszútávon szürke rutint kínáló környezetéből. Fiatalsága révén kiszolgáltatott a hatalmukkal visszaélőkkel szemben, életét meghatározza széteső családja, nem tud a maga ura lenni, sodródik, és sodródás közben belefut akaratával, meggyőződésével az ellenkező élethelyzetekbe is.
Harmadik, Újra meg újra című verseskötete 1985-ben jelenik meg Weöres Sándor ajánló fülszövegével (Szépirodalmi Kiadó). „Ritka költő, még a legnagyobbak között is, aki olyan fogékony a mindennapi apró szenzációkra, mint Mezey Katalin. A napi élményeket úgy tudja versbe és verssé varázsolni, hogy felsóhajthatunk: ilyen a valóság, ez a valódiság és keresetlen őszinteség! Dörgő, megrázó, nagy eseményekkel valószínűleg semmit se tudna kezdeni, de a városi lakás, a bentről kifelé nézett természet, a család: kifogyhatatlan meglepetésekkel szolgálnak a költőnőnek. (…) Mezey Katalinnál nincs elvont emberiség, hanem a környezetébe tartozó emberi lények egyenként vagy kis csoportokban, minden fájdalmukkal és kevés örömükkel. S az emberek körül ott röpül a sok levetett ing, mosatlan tányér, szobasarok gyűjtötte, szeretett hulladék (…) minden felolvad ebben az együttélésben, mely csupa izgatott rezgés, de végső lényegében csupa szeretet."
Ezért a könyvéért ítélik oda Mezey Katalinnak a Füst Milán-díjat (1985), amelyet Weöres Sándor kezéből vehet át. A kötet formailag és tematikailag is érett költészet foglalata. Családversei – nem egyszer életképszerű rajzukkal – a családot ellátó, mellette kenyérkereső munkát vállaló, de művészként is dolgozó ember őrlődéséről, boldog-fáradt gondolatairól tudósítanak:„Vetetlen ágyak, / lógó takarók / közepén ülök, /orosz verseket / fordítok. / Kenyérért, pénzért, / nem titok." (Nem titok). Öniróniával megírt versek sora szól így a „kis világról": Ha nem is úgy, Végletek, A lélek néha, Zsoltár. Ezek sorában említést érdemel két kísérleti vers is, amelyekben humoros témaleltárt készít: saját életadatait mintegy betáplálja egy számítógép „mesterséges intellektusába" (Mezey Katalin, a komputer első saját költeménye; Mezey Katalin, a komputer második saját költeménye). Apa- és anyaversek idézik meg a korán eltávozott édesapa hiányát és rajzolják be a természethez mélyen kötődő, a tudhatatlant tudni látszó édesanya személyiségét (Nézem, Újra meg újra, Anyám mindig tud valami újat, Salátamag).
A kötet verseinek másik visszatérő témája a személyiség és a társadalom, a „nagyvilág" viszonyának megjelenítése. Ezek között is figyelmet érdemelnek önarckép-versei, melyek a szabadsághiányos lét légszomját is érzékeltetik (Azonosítás, Ruhák, Nagy kérdés). A modern kori ember veszélyérzetét a „szigorúan ellenőrzött" „szocialista" társadalom bezártságélménye kiszolgáltatottság-tudattá fokozza, amit a mindennapok rajzában, máskor expresszív víziókban jelenít meg a költő: „Mert nem engem igazolt az élet, / önmagamat számkivetve élek. / Szaremberek levegőjét szívom, / s elrothadok még innen a síron…" (Honvágy Arany János után). Nincsenek illúziói, a világ számára elidegenedett közeg, amely az emberi gyarlóságra és nem az erkölcsi értékekre, nem az igazságra épít, és ezt mindenki a saját bőrén érzi. (Japánkakasunk halálára, Ne tépjétek szét, Védtelen, Úgy halok meg, Egy régi témára).
Érzékeli, hogy a személyiség fejlődését, lehetőségeit meghatározzák, olykor tragikusan korlátozzák a kor viszonyai, a történelem menetét alakító ideológiák és a velük takaródzó, kíméletlen hatalmi törekvések (Ha Krisztus még egy esztendőt megér, Úgy halok meg, Apokalipszis, Régi hibánk, Mentem). Fájdalmasan látja a legnemesebb emberi célok és értékek esetlegességét, a társadalom rideg közönyét:„A világ fényes / almája a kezemben, / arany tükrén / törött fogam / karcolást sem hagyott" (Ki hitte volna?).
A materiális lét végessége és az emberben mélyen gyökerező abszolútum utáni vágy ellentmondásának feloldásával küzdenek a nyolcvanas évek közepén született nagy gondolati versei: „A lánc egyetlen láncszemének lenni, / de amíg – érezve, tudva –, mint az Isten, / akinek csak a kéznyomára lelni / könnyű, mégis minden azt sugallja: nincsen." Felismeri, hogy az ontológia örök kérdése „gondolkodó nádszál"-létünkből törvényszerűen következik: „van-e kajánabb csapda a tudatnál? / van-e fájóbb a lét-nemlét sebénél, / melyet gyógyítani jobb gyógyszerre vágynál / az egyedül létező létezésnél?" (Credo) Az anyagi valóság vizsgálatánál elakadó, „felvilágosodott" tudományosság egyfajta „csakazértis" mentalitást keletkeztet, amikor az intellektus önként mond le arról, hogy megválaszolhatatlan kérdéseire a metafizikai, szellemi valóságban keressen választ (Attól félek, Üdvözletek).
Mezey kiútként ismeri fel azokat a menekülő-ösvényeket, amelyeket az emberi jóság, a szeretet, a méltányosság tapos ki: „Lehet, nem olyan volt a világ, / amilyennek írta Tömörkény, / de túlélte sok végzetes baját / ez a szelíd, szívbeli önkény" (Lehet, nem olyan).
Megrendülten állít emléket pályakezdését segítő mesterének, Nagy Lászlónak is: „Ma vádol már, ami akkor csak tompán sajgott: idő előtt föléltük kőszikla erejét. S elfújta a betegség, akár egy tollpihét." (Nagy László) Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően jut el, ekkor még csak a metafizikai létre irányuló kérdések feltevéséig: „Ó, lélek pestise, romlékonyságtudat. / Megleljük valaha az orvosságodat? (Ez marad)
1986-ban jelenik meg Lyukak az osztálykönyvben című regénye a Móra Kiadónál. Hősei általános iskolás kislányok. Az osztálykönyvből kiradírozott rossz osztályzatok kapcsán sok oldalról és sokféle megvilágításban rajzolja meg a szerző a tanár – diák, osztályközösség –, az egyes tanulók viszonyrendszerét, a barátság és a szolidaritás, a gyermeki és a felnőtti felelősség kérdésköreit is bejárva. Az iskolai élet hétköznapjait átitatja az ötvenes évek embertelen, gyanakvó politikai légköre. Árnyalt jellemrajzok teszik élettelivé a történetet, amelynek tétje az is, tud-e megoldást kínálni a gyermek nehéz helyzetére a főhős családjának a rendszerrel szemben álló világnézete, erkölcsi alapállása.
A Levelek haza című regény (1989, 1990, 2017) az '56-os forradalom idején az édesanyjával külföldre menekült kamaszlány-főhős történetét bontja ki barátnőjének írt, de végül el nem küldött levelei segítségével. Levélről levélre formálódik ki a 2. világháború utolsó éveitől egészen az 1957 nyaráig tartó történet, amelyben az egymást követő tragédiákat csak a családtagok mindig felülkerekedő összetartozástudata, megértő szeretete teszi elviselhetővé. Az új életet kereső édesanya így sem tudja jóvá tenni a háború és a rákövetkező politikai rendszer okozta sebeket és veszteségeket, de ha kényszerpályán is, a regény hősei végül megtalálják a maguk útját, kibontakozását. Ez a regény 1990-ben elnyerte az Év Könyve-díjat (IBBY-díj).
1987-ben jelenik meg Mezey Katalin Kivala Palkó Nemlehet-országban című meseregénye, amely egy világjáró vándorlegény, valamint barátja és hűséges kísérője a Vaskályha útját követi egy olyan országban, ahol a háború megszüntetett szinte minden életet. Kalandjaik során elérkezik az a nap is, amikor a pusztítást okozó, vértes katonákat legyőző Jó király visszatér országába és megjutalmazza a sokat szenvedett túlélőket, köztük Kivala Palkót, Vaskályhát és új barátjukat, Annát, a nélkülözések közt felnőtt, életrevaló kislányt.
Válogatott és új verseinek kötete, a Szárazföldi tél (1991, Széphalom Könyvműhely). A könyv három új versciklust is közread. Ezekben is megszólalnak Mezey Katalin költészetének eddig is legfontosabb témái: a személyiség-közösség kapcsolatának feszültségeiből született versek tónusában egyfajta távolságtartás érzékelhető, a múlt és a jelen képeinek egymásra vetítése során a költő maga rajzolja meg – mint a sorozatfénykép a mozgás fázisait – az elmozdulás irányát és jellegzetességeit (Járnék a házban, Azelőtt és most, Fiatalasszony mondja, Ahhoz, Sanzon, Sors jelentés, Hunyadi László, A körön kívül). A személyiségnek a külső világgal való kapcsolatát meghatározza az erősebbek, a hatalmi pozícióban lévők élet iránti közönye és az ebből fakadó kiszolgáltatottság, eltévedettség-érzet (Szentivánéji álom, Vándor dalok).
Mezey Katalin az okokat keresve önmagát is – mint a társadalmi-történelmi konfliktusban alulmaradt, vesztes fél egyik képviselőjét – vizsgálat tárgyává teszi: „…aki egyszercsak rádöbben arra, hogy / a sírba épp az ő jövője száll. / Nem trónörökös már. Inkább fattyúnak / tartják. Illetlenül fölösleges…" (Hamlet-változatok). Ez juttatja el a személyiségben rejlő ellentmondások belátásához, amelyek a belső törvénnyé vált erkölcsi értékrendhez való ragaszkodásból, az önfeladás elutasításából is fakadnak (Önvizsgálat, Kínai vers)
A két egyforma királyfi című drámakötete (1994, KÉZirat Kiadó) öt színművet tartalmaz: a Hely és idő játékai című abszurd egyfelvonásos 1969-ben született, először 1970-ben amatőrszereplők, 1971-ben az Universitas Együttes mutatta be (rendezte: Bodnár Sándor), 2010–2011-ben Molnár János rendezésében a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad nagy sikerrel adta elő, szerepeltek vele anyaországi fesztiválokon is. A Két egyforma királyfi az azonos című magyar népmese felhasználásával készült két részes, lírai-filozófiai „lassújáték". Család című egyfelvonásosát hangjátékként mutatta be 2001-ben a Magyar Rádió Rádiószínháza (rendezte: Kőváry Katalin), a Guiscardus és Gismunda pedig az azonos című széphistória nyomán készült kétrészes verses dráma. Szerepel a kötetben Arany János Toldijának színpadra írt változata is. További drámai alkotásai közül „A lángon ördög ül – hangjáték Szapolyai János királyról" című munkáját 1996-ban mutatta be a Rádiószínház (rendezte: Kőváry Katalin), A Kivala Palkó Nemlehet-országban című mesejátékot 2002-ben (rendezte: Kőváry Katalin), Az őrangyal csípése című hangjátékot 2003-ban (rendezte: Bognár Mónika), majd az Ismernek téged című kisregényt 2015-ben mutatta be a Rádiószínház. További drámai művei: Nemigen bujdosása (kétfelvonásos mesejáték, kézirat), Petőfi Sándor: János vitéz (verses színpadi játék, kézirat).
Ötödik verseskötete a Párbeszéd (1991–2002, Felsőmagyarország Kiadó), amelyben „a gyermeki úgy áll a játékos közelében, hogy utal a szó keresztény tartalmára is, arra az Ártalmatlan állapotra, ahol az érzékek alszanak. Hogy Mezey Katalin Párbeszéde Istent megszólító, Isten felé forduló párbeszéd, kellően bizonyítja a Párbeszéd, a Fohász vagy az Adj uram némaságot című vers a kötet élén, vagy az Uram, aki, a Visszatérés, az Imádság fonala, az Ahogy fény-ezredéveket, az Isten a pusztulásra gondol vagy Az Isten, mint egy megunt feleség című versek a kötet vége felé, s ebből a párbeszédből olyan erőteljes sorok hallatszanak ki, mint: „Akár a rozsdás késeket, / egymással köszörül / minket az Isten." (Akár a rozsdás késeket)"– írja kritikájában Weéry Imre. A kötet másik meghatározó témája ismét a történelmi idő, amelyet most a magyar társadalom egészét megmozgató világpolitikai és gazdasági „rendszerváltozás", a változás és a változatlanság játszmája határoz meg (Dal a véletlenről, Helyzetdal, A bukott ember, Történet, Egy ember ül, Újra lejátszódik, Álarcos álarcos, Utazás). Minden változás az igazság pillanata is, amikor az új helyzetben kell megtalálni az élet folytatásának lehetőségét. A jövő kétségessé válása feszültséget, a „mindent vagy semmit" kérdését veti fel: „Egy nagy kártyaadósság, / olyan ez a kis ország. / A kártyára feltette / valaki, s elvesztette.../ Hát megfogyva, szegényen / a batyúk tetejében / ülünk, s várjuk a végét, / a dobok perdülését…"(1996). A történelmi idő egyszersmind a személyes életidőnk is, az idő, mint múlandóság is egyre fontosabb helyet kér a lírai témák sorában (Bizonytalan, Két őszi strófa, Aki most észrevétlenül, Jeleket vélhetnénk, Negyven felé, Koszta Rozália).
Az Akár a rozsdás késeket című ciklus a kötet legmegrázóbb része. A hétköznapi tárgyak túlélőkként idézik meg a rég elhunyt édesapát (Emlékek ingei). Az édesanyjához fűződő, konfliktusokkal teli kapcsolatot is átértékeli az egymásrautaltság, a betegség, a halál, a gyász. Megrendüléssel és empátiával rajzolja meg a test és vele a személyiség pusztulását meg a gyász új életkorszakot bejelentő állapotát (Játszunk anyámmal, Születésnapi labdarózsák, Akár a rozsdás késeket, Új este ez, mindenben új, A gyászeset).
A kidöntött kerítés (2003, Széphalom Könyvműhely) novellafüzér, amelyben a gyermekkor történetei sorakoznak. Kísérlet ez a könyv is arra, hogy az írás segítségével átmentse egy új idősíkba mindazt, ami nyomtalanul elmúlt. A gyermek látószögéből megrajzolt történetekben a töredékes tudást a gyermeki fantázia ellenpontozza, a történelmi kor, az ötvenes évek abszurditása ennek következtében válik olykor komikussá, és a szeretet teszi szorongatottságában is meghitté.
A Holdének (2007, Széphalom Könyvműhely) Mezey Katalin gyermekverseit gyűjti egybe. Témájukat és verselésüket tekintve is széles skálát mutatnak ezek az írások: a népdalszerű, kötött formában születettektől (Madarak repülése, Hej, legények, Áprilisban) a világ dolgainak ciklusokba rendezett bemutatásától (Járművek) a tréfás vagy komoly életképekig (Anyák napja az óvodában, A Mindent Leejtő néni, Ó, a macska, Amikor én autózom, Túl sok a lyukas zokni odaát). A formai játékok, a költői kifejezés lehetőségeinek feszegetése és a fantáziagazdag, de kiszolgáltatott gyermeki létnek, mint az ember archetipikus állapotai egyikének felidézése, egyaránt szerepet játszik a szépen illusztrált kötet életteli verseiben (illusztrációk: Oláh Katalin és Oláh Mátyás László).
2002 és 2010 között született verseit a Bolygópályák című kötetében adja közre a költő (Széphalom Könyvműhely, 2010). A számára lényeges témákat külön, tematikus ciklusokba rendezi. Az Uram, ha nem vezetnél című a költő hitét szólaltatja meg, akit a nehézségek vezetik el Istenhez: a szenvedés elviselését a hit próbájának érzi (9. stáció, Még mindig tervez, Uram, aki). A ciklus címadó verséről írja Simon Ferenc: „arra is jó példa, hogyan lehet magas színvonalon, egyszerre megfelelni a teológiai és esztétikai elvárásoknak: 'Uram, ha nem vezetnél / mindég tüskés utakra, / aligha ismernék rá / sorsomban kéznyomodra. / Uram, ha nem vezetnél, / akkor senkim se volna, / aki vergődő, lázas / lelkemnek válaszolna.'" (Eső VII. évf. 4. sz., 2004. tél). Korábbi, Isten a pusztulásra gondolt verse folytatásának tűnik a kötetben az Örökre rab című, amely az embernek a sátánhoz fűződő illúzióit sorakoztatja fel. (Örökre rab).
A Nem szerep és a Férfi és nő című ciklusok az emberi kapcsolatokról szóló versek foglalatai. A költészet itt nem a kitárulkozás eszköze, hanem a jelenségek néven nevezésére, bemutatására, a problémák feldolgozására szolgál. Verseinek visszatérő témája a hűség. A férfi-nő viszonynak többféle asszimetriája nem egyszer humoros megfogalmazásban jelenik meg: „Azt várja mind, hogy dícsérj, igézz és udvarolj, / hinni akarja, mindez valóban neki szól. / Hipnotizáljad őt, szinte követeli, / és hogy hazudj, hazudj, hazudj folyton neki…" (Terített asztal) Ironikus monológokkal jellemzi az emberi gyengédség vámszedőit: „Higgye csak mindhalálig, / szeme lehúnyásáig / szerelmem mindegyik, // Fájdalmas hűségemről / delejes nézésemből, / kínzott ábrázatomból, / tűnődő homlokomról / olvassatok! A hallgatásaimból, / elharapott szavamból / higgyétek meghatottan: / csak tiétek vagyok." (A fogoly Hermész) „Simul, szorongat, kényeztet, ígér, / sír, könyörög, zsarol és fenyeget, / mégis azt teszi, amit te akarsz, / könnyen az újad köré tekered…" (Kettős bordícséret) A tökéletlen szeretetkapcsolat, az emberi kiszolgáltatottság drámai, fájdalmas, mert befejezett állapotát is megszólaltatja: „De sokat is kellett szeretnem, / hogy rámordítsák: – Takarodjál! / De sokat kellett sírnom ahhoz, / hogy könnyeimet kinevessék…" (Öregasszony mondja).
Az Október hazalátogat ciklusában a történelem és egyes ember, történelem és emberi közösség, nemzet kapcsolatának – kataklizmák okozta – fénytörései kapnak szerepet. Tragikus hangvételű, de maró gúnnyal megírt versekkel találkozunk ebben a fejezetben: „Veszélyes a szabadság-részeg, főként, ha nem is kér kegyelmet, / veszélyes csőcselék a szellem, maga írná a történelmet. // De a szellem nem tér a sírba, szabadon száll, nem köti semmi, / amint a test zárja fölpattan, többé nem lehet rabbá tenni..." (Október hazalátogat). Mezey Katalin társadalmi-történelmi tárgyú költészetének olyan fontos darabjai sorakoznak itt egymás után, mint az Európai megfigyelő, a Népdal, a Ne hívd vendégül, a Lelki gyakorlat, a Boldog, az Előbb ízleltelek.
„A szavak jelentésmezőinek legtávolabbi kapcsolódási pontjait leli meg és köti össze egymással a Mezey-vers. Ezzel az aktussal idézi elő a késleltetett hatást, nyújtja meg a vers befogadásának idejét. Ettől olyan látványszerűek a hosszabb versek: az Elmentek szánkózni, A város, a Születésnap, ötvenes évek, a Kettős bordicséret, az Álomversek, A fogoly Hermész, a Látja Isten, a Hívtál, hiába nem hallottalak, az Október hazalátogat, a Berekfürdői gyászdalok, s kedvencem a kötetből, Az arpinói rozmaring.
A Mezey Katalin-vers azonban, túl az alkalmazott módszeren, mindenekelőtt: utolérhetetlenül gyengéd, hogy azt ne mondjam: anyai. Óvó, átkaroló természetű, nem az egót nagyra növeszteni szándékozó apróságok, az élet leglényegét pótcselekvésekkel helyettesítő »csipkeverés« költészete, hanem a teljes létezés elfogadásának természetből fakadó gesztusát gyakorló." – írja a Bolygópályák című kötetet elemezve Kemsei István (Az eszköztelenség eszközei. Győri Műhely, 2010.)
2014-ben a Magyar Napló Kiadónál jelenik meg a szerző új prózakötete, az Ismernek téged, amely két kisregényt, A kidöntött kerítés kibővített változatát és az Ismernek téged címűt, illetve további elbeszéléseket foglal magában. A negyvenes-ötvenes évek gyermekhangon megszólaltatott világát az '56-os forradalom történetei, majd egy, a forradalom tragikus utórezgéseit hordozó, hatvanas években játszódó kisregény követi. Az Ismernek téged főhőse egy fiatal nő, akinek fokozatosan nyílik ki a szeme és érti meg az ismert történetek valódi rajzolatát, miközben maga is megszerzi első csalódásait: a fiatalság gyanútlanságát fokozatosan megkérdőjelezi a jelent is meghatározó, mindenben jelenlévő múlt.
Mezey Katalin összegyűjtött és újabb verseit (Ajánlott énekek) 2016-ban a Magyar Napló Kiadó 520 oldalon jelentette meg. A kötet magában foglalja az eddig tárgyalt valamennyi verseskönyvének az anyagát. Utolsó fejezete (Tedd jóvá) a 2010 és 2016 között született verseket adja közre. Az elmúlás problematikája – bizonyosan férje, Oláh János súlyos betegsége miatt is – mind erősebb hangsúlyt kap ebben a ciklusban (Megszületni, A rajz születése, Akinek álom, Év zárul, év nyílik, Takács Gyula, Megbocsátatlan emlékek). Az újabb generációkhoz való viszonyáról gondolkodva írja: „Megérezzük a mélyét az időnek, / mint a mérőón, belesüllyedünk, / vagy mint a horgony, hogyha bolyát rögzít, / a zátonyokra figyelmeztetünk. (Zátonyok). De az élet csodáját apróságokon keresztül is képes meglátni (Egy tányér cseresznyével), és az emberi gyengeségek ellenpontjaként rátalál hőseire, azokra, akik hűséggel, meg nem alkuvással áldozták életüket nemzetükért, eszményeikért, hitükért. (Mikes Kelemen úton a vezérlő fejedelem szívével Grosbois-ba, Ami felvitte a hegyre, Megérkezés, Viszontlátás). Élet és halál, lét és nemlét határmezsgyéjét látva, János jelenéseinek hangvételében, megrendülten, mélységes hittel, látomásos versben ír Isten megnyilatkozásáról, időtlen jelenlétéről (Ómega és alfa).
Mintha eddigi élete mérlegét így állítaná fel végül: „Az életemet, / mint egy / áldozatot, / bemutattam. / Kegyelmet / nem kértem / és nem is kaptam. // Nagy távolságot / áthidalni / nem tud a szikra. / Nem ugrik át / túl messze fekvő / pólusokra. // Az ég fölöttem / csillagos, / távoli, tiszta. / Ha föl se nézek, / akkor is / alatta élek" (Az életemet).
Mezey Katalin angol, német és orosz nyelvből fordít, elsősorban verseket és gyermekirodalmi alkotásokat. Mások mellett Robert Bly, Nicholas Kolumban, Denis Levertov, Robert Lowell amerikai költők, illetve többek között Gottfried Benn, Paul Celan, Reiner Kunze német költők lírájának egyes darabjait fordította magyarra. A 20. század első évtizedeinek orosz költészetéből Oszip Mandelstamm, Maximillian Volosin, Andrej Belij és mások munkáiból készített műfordításokat.
Az általa is kezdeményezett, 1987-ben létrejött Írók Szakszervezete 1989-ben megalapította könyvkiadóját, a Széphalom Könyvműhelyt. Ennek – néhány esztendőnyi megszakítással – a kezdetektől máig Mezey Katalin a vezetője. Az évtizedek során sok száz szépirodalmi kötetet szerkesztett, készített elő kiadásra, ezek közül kiemelkedő jelentőségűek a Jókai Anna-, Várkonyi Nándor- és Karácsony Sándor-életműkiadások. Az 1950-es évektől szilenciumra ítélt író, eszme- és művelődéstörténész, Várkonyi Nándor 7000 oldalnyi kézirathagyatékának kiadásra való előkészítése, szerkesztői gondozása és publikálása egy a magyar írásbeliség mindmáig felfedezetlen géniuszának teljes életművét tette elérhetővé az értő szakmai- és olvasóközönség számára.

[2017]

Bibliográfia

Bibliográfia

Tovább...

Válogatott bibliográfia

  • MMA könyvtári állomány
  • Önálló könyvek
  • Recepció
  • Közlések

Önálló könyvek

Versek
Amíg a buszra várunk. 1960–68, 1970
Anyagtanulmány. 1968–75, 1978
Újra meg újra, 1985
Szárazföldi tél. Válogatott és új versek 1960–1991, 1991
Furcsa világ (Kiss Benedekkel és Utassy Józseffel), 2000
Párbeszéd. Új versek, 2002
Holdének és más versek gyerekeknek, 2007
Mezey Katalin válogatott versei, 2008
Bolygópályák. Új versek, 2010
Ajánlott énekek. Összegyűjtött és új versek, 1960-2015, 2016

Regények, elbeszélések
Zöld vadon, 1979
Csutkajutka meséi, 1983
Élőfilm, 1984
Lyukak az osztálykönyvben, 1986
Kivala Palkó Nemlehet-országban, 1987
Levelek haza, 1989
A kidöntött kerítés. Gyerekkori történetek, 2003
Ismernek téged. Elbeszélések és kisregények, 2001-2013, 2014

Drámák
A két egyforma királyfi, 1994

Művei idegen nyelven
Selected Poems (Oláh Jánossal; ford.: Nicholas Kolumban, 1990
Again and Again. Poems (Ford.: Nicholas Kolumban, 1995
Erzählungen (Oláh Jánossal; ford.: Hans Skirecky, 1991
Paule Werbistedenn im Lande Gehtjanicht. Märchenroman (Ford.: Hans Skirecki, 1999

Recepció

„...minden mindenre vágyik..." : antológia Mezey Katalin 70. Születésnapjára, 2013
Ágh István: Harminc év múlva; Mezey Katalin emlékkönyvébe. Hitel, 2013/7. p. 16-17.
Alföldy Jenő: Mezey Katalin: Szárazföldi tél. Kortárs, 1992/6. p. 98-100.
Aniszi Kálmán: „Felvet, mint az ár, s mélybe húz, mint az ólom..." (Mezey Katalin válogatott versei). Magyar Napló, 2010/4. p. 34-35.
Aniszi Kálmán: Mezey Katalin válogatott versei. Várad, 2010/4
Aniszi Kálmán: Színe és visszája : kisesszék – könyvek bűvkörében, 2014
Baán Tibor: Mezey Katalin: Bolygópályák. Kortárs, 2011/10. p. 117-120.
Baán Tibor: Mezey Katalin: Ismernek téged. Kortárs, 2014/10
Baán Tibor: Mezey Katalin: Párbeszéd. Kortárs, 2003/1
Bakonyi István: Mezey Katalin bolygópályái. Magyar Napló, 2010/12. p. 62.
Balázs Géza: Beszélgetés Mezey Katalin költővel 70. születésnapján. Édes anyanyelvünk, 2013/5. p. 16.
Bay Endre: Egy szerző, két kötet, három műfaj: Mezey Katalin: Élőfilm újra meg újra. Alföld, 1986/1. p. 75-76.
Bertha Zoltán: Mezey Katalin köszöntése. Partium, 2013/nyár p. 5.
Elek István: Mezey Katalin: Anyagtanulmány. Alföld, 1978/6. p. 81-82.
Faragó Laura: Szülőföldem  - zengő anyanyelvem, 2015
Fiatal magyar költők, 1980
G. Komoróczi Emőke: Nemzedéki sorsmodell – Kilencek: Gondolatok Mezey Katalin és Oláh János költészetéről. Hitel, 2006/6. p. 102-116.
G. Komoróczy Emőke: „Szerencsék véletlene minden..." : Mezey Katalin. In: A tűrt és tiltott határán : az elmúlt félszázad háttérbe szorított alkotóiról, 2010
Iancu Laura: „Már nem bánt, hogy nem értlek" (Mezey Katalin: Bolygópályák). Hitel, 2011/1. p. 122-123.
Ircsik Vilmos: Apai örökség. Egy uralkodó motívum Mezey Katalin költészetében. Magyar Napló, 2015/2. p. 891-935.
Ircsik Vilmos: Mintha csak magamnak írnám: Mezey Katalin: Levelek haza. Magyar Napló, 2017/6. p. 63-64.
Jenei László: Az élet ritmusában: Mezey Katalin: Újra meg újra. Napjaink, 1986/9. p. 27-28.
Kemsei István: Az eszköztelenség eszközei (Mezey Katalin: Bolygópályák). Műhely, 2011/4. p. 65-66.
Kofrán László: Mezey Katalin: Szárazföldi tél. Vigilia, 1992/6. p. 98-100.
Ködöböcz Gábor: A fényhozó írástudó: A partiumi Írótábor 2013. évi Irodalmi Díjával kitüntetett Mezey Katalin köszöntése. Magyar Napló, 2013/8. p. 33-35.
Ködöböcz Gábor: Szépen magyarul, szépen emberül : esszék, tanulmányok, pályaképek, 2014
Laczkó András: Mezey Katalin: Anyagtanulmány. Kortárs, 1978/10. p. 1665.
Nagy Gábor: „Két part között" (Mezey Katalin: Párbeszéd). Forrás, 2003/2
Pósa Zoltán: A megtalált bizonyosság epizódregénye (Mezey Katalin: A kidöntött kerítés). Magyar Napló, 2004/6. p. 52-53.
Rónay László: Mezey Katalin: Amíg a buszra várunk. Alföld, 1971/1. p. 88-89.
Sütő Csaba András: Hold-ének (Mezey Katalin: Holdének és más versek gyerekeknek). Pannon Tükör, 2007/5. p. 50.
Szegő János: Mezey Katalin: A kidöntött kerítés. Szépirodalmi figyelő, 2004/2
Szemes Péter: Történelem közelnézetben. Mezey Katalin Ismernek téged című kötetéről. Pannon Tükör, 2015/3. p. 76-81.
Toldi Éva: Az emlékezetpróza történelmi tapasztalata (Mezey Katalin prózapoétikájáról). Magyar Napló, 2013/12. p. 29-33.
Toldy Éva: Önértéstörténet és történelmi tapasztalat : Mezey Katalin prózapoétikájáról. In: Újrealizmus és modern népiség a mai magyar irodalomban konferenciakötet, 2015
Változatok helykeresésre : Mezey Katalin epikus művei. Új Forrás, 1994/6. p. 52-60.
Vasy Géza: A létezés sokarcúsága (Mezey Katalin költészetéről). Magyar Napló, 2008/6. p. 6-11.
Vasy Géza: Mezey Katalin. Palócföld, 1987/5. p. 77-83.
Vasy Géza: Töredék és egész : tanulmányok, esszék, 2012
Végh Attila: Mezey Katalin: Ismernek téged. Magyar Napló, 2014/8. p. 63.
Weéry Imre: Mezey Katalin: Párbeszéd. Szépirodalmi Figyelő, 2002/4

A bibliográfiát összeállította: Marosi Edit [2017]

Gyűjteményes könyvekben magyarul megjelent írások

Az év novellái 2014. Szerk.: Kontra Ferenc. Bp. 2014. Magyar Napló Kiadó. 69-75. l.
Szeged-Csanádi Egyházmegye Toronyirány Kalendárium 2014. Szerk.: Antal Zsolt. Szeged, 2014. Gerhardus Média Központ Kft. 42-46. l.

Az év versei 2013. Szerk.: Nagy Gábor. Bp. 2013. Magyar Napló Kiadó Kft. 91-95. l.

Az év versei 2012. Szerk.: Zsiga Kristóf. Bp. 2012. Magyar Napló Kiadó Kft. 94-99. l.

A szeretet túlcsordulása. Annáról Annának. Szerk.: Lengyel Klára. Grafika: F. Tóth Zsuzsa. Bp. 2012. Éghajlat Könyvkiadó Kft. 82. l.

Az év versei 2011. Szerk.: Szentmártoni János. Bp. 2011. Magyar Napló Kiadó Kft. 92-96. l.
Páskándi Géza Emlékkonferencia. 2011. november 28. Szerk.: Pécsi Györgyi. Bp. 2012. Magyar Művészeti Akadémia. 123-129. l.

Csoóri Sándor 80. Bp. 2010. Éghajlat Könyvkiadó Kft. 49-53. l.

Az év versei 2009. Szerk.: Szentmártoni János. Bp. 2009. Magyar Napló Kiadó Kft. 267. l.

Sárkány apó - CD-vel. Verseskötet és CD gyerekeknek. Szerk.: Gryllus Dániel. Grafikus: Vogronics Zsuzsanna. Bp. 2008. Helikon Kiadó.

Az év versei 2008. Szerk.: Szentmártoni János, Molnár Csenge-Hajna. Bp. 2008. Magyar Napló Kiadó Kft. 267. l.

Az év versei 2007. Szerk.: Szentmártoni János. Bp. 2007. Magyar Napló Kiadó Kft. 293. l.

Tarisznyakönyv. Polgár Rózsa kárpitjai versekkel. Szerk.: Zászkaliczky Zsuzsanna. Bp. 2007. Luther Kiadó. 50. l.

Az év versei 2006. Bp. 2006. Magyar Napló Kiadó Kft. 295. l.

Az év versei 2005. Szerk.: Szentmártoni János. Bp. 2005. Magyar Napló Kiadó Kft. 303. l.

Lecsukott szemeden át látom. Kortárs magyar női szerelmes líra. Szerk.: Pálmai Nóra. Grafika: Hermann Zoltán. Bp. 2005. Alfadat-Press.127-128. l.

Európai utasok. A vasfüggönyön innen és túl/Írások a Magyar Rádió "krónika" című műsorából. Szerk.: Filippinyi Éva. Bp. 2004. Magyar Rádió Rt. 29. l.

Szerepválaszok. Esszék és tanulmányok 1988-2003. Orpheusz Kiadó. Bp. 2004. 203-208. l.

A magyarokhoz. Magyarság- és istenes versek az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és Napjainkig. Szerk.: Medvigy Endre. Lektor: Bíró Zoltán, Bertha Zoltán. Bp. 2004. Felsőmagyarország Kiadó-Kiskapu Kiadó. 327-329. l.

Az év novellái 2004. Szerk.: Nagy Gábor, Bíró Gergely. Bp. 2004 Magyar Napló Kiadó. 73-77. l.

Az év versei 2004. Bp. 2004. Magyar Napló Kiadó. 133-137. l.

Arany-ima az én anyámnak. Válogatás a magyar irodalomból. Bp. 2003. Magyar Könyvklub. 153. l.

Schéner Mihály virágtára. Meseházi költők antológiája. Szerk.: Szakolczay Lajos. Szeged, 2003. Bába és Társa Kiadó. 79., 122., 156-159., 163. l.

Nemzeti irodalom és globalizáció. Illés Gyula születésének 100. évfordulója - Megemlékezés/Műhely, szellem, jövőkép - Harmincéves a Tokaji Írótábor. Szerk.: Serfőző Simon. Fotó: Sáray Ákos. Miskolc, 2003. Bíbor Kiadó. 15-17. l.

Az év versei 2003. Bp. 2003. Magyar Napló Kiadó. 282. l.

Az év novellái 2003. Szerk.: Nagy Gábor. Bp. 2003. Magyar Napló Kiadó. 312. l. 

Szárnyak és Hullámok. Az első dél-alföldi nemzetközi költőfesztivál antológiája. Szerk.: Tandi Lajos. Grafika: Keresztes Dóra. Szeged, 2002. Bába Kiadó. 56-58. l.

A költészet napja - Antológia II. Bp. 2002. Noran. 102. l.

Karácsony van, száll az angyal. Szerk.: Lengyel Anna, Rados Péter. Bp. 2000. Holnap Kiadó Kft. 65. l.

Fidelitate Mariae. Előadások 1994-1999. Grafika: Filep Sándor. Lektor: Dr. Dienes Ottó. Székesfehérvár, 2000. Szent István Művelődési Ház. 67-71. l.

Magyar honvédsorsok. Rádiódrámák és dokumentumműsorok. Szerk.: Sumonyi Papp Zoltán,
Solténszky Tibor. Bp. 2000. Magyar Rádió Rt. 333-349. l.

5lett-könyv I-II. Irodalmi antológia / I.: Új Babérligetkönyv / Kaleidoszkóp / Esszék, tanulmányok / Képírók könyve; II.: Száz vers. Bp. 1999. Szent László Gimnázium. II. kötet. 81. l.

Az én naptáram. - Jaj, ebben a dolgos házban. = Arany-ima az én anyámnak. Válogatás a magyar irodalomból. Vál. és szerk. Ambrus Éva. Bp. 1999. Magyar Könyvklub, 32-33. l.

The science of in-between. A közvetítés tudománya - An Anthology of Nineteen Contemporary Hungarian Poets/Tizenkilenc kortárs magyar költő antológiája. Szerk.: Nicholas Kolumban. Fordító: Nicholas Kolumban. Bp. 1999. Széphalom Könyvműhely. 253. l.

Ahogy fény-ezredéveket. - Téli mondogatók. - Felperzselte a kerteket a fagy. = Verskarácsony. Szerk.: Bella István. Illusztrációk: Borsos Mikló. Bp. 1998. Beza Bt., 140-142. l.

Magyar királyok. Rádiódrámák. Szerk.: Sári László. Bp. 1997. Magyar Rádió Rt. 567-583. l.
A folyamszabályozó. = Ezernyolcszáznegyvnegyvennyolc, te csillag. A forradalom és a szabadságharc olvasókönyve. Szerk.: Medvigy Endre. Előszó: Pozsgay Imre. Bp. 1997. Püski. 201. l.

Nappal és éjszaka. - Mellékutcákon. = Magyar költőnők antológiája. Összeáll.: S. Sárdi Margit, Tóth László. Bp. 1997. Enciklopédia, 281-284. l.

Mellékutcákon. = Mindenfélékből Pantheont. Kortárs költészeti antológia. Vál.: Deák László, Pomogáts Béla, Tarján Tamás, Tóth László. Előszó: Somlyó György. Budapest - Dunaszerdahely, 1997. Orpheusz - Nap, 210-211. l.

Credo. - A solymász. - Mellékutcákon. = Hét évszázad magyar költői. Szerk.: Kovács Sándor Iván, Lakatos István, Németh G. Béla. Békéscsaba, 1996. Tevan, 2431-2433. l.

Fiatal írók tanácskozása, Lillafüred, 1969. Teljes jegyzőkönyv, Jegyzetek, Dokumentum-melléklet.  Szerk.: Zimonyi Zoltán, Mezey Katalin. Bp. 1995. Széphalom Könyvműhely. 34-36. l.

Ezüstkönyv. 1969-1993. Szerk.: Kovács Lajos, Jász Attila, Monostori Imre, Tóth László, Wehner Tibor. Tatabánya, 1994. Magánkiadás. 211-212. l.

Elérhetetlen föld 1994. Szerk.: Angyal János. Grafika: Szikszai Károly. Bp. 1994. Anonymus Kiadó. 103-125. l.

A magyar irodalom és kultúra változásai 1990-1993. Az 1993. évi tokaji írótábor tanácskozása. Szerk.: Zimonyi Zoltán. Fotó: Sáray Ákos, Vass Ferenc. Miskolc, 1994. Tokaji Írótábor Egyesület. 77-102. l.

Félkegyelmű. F. M. Dosztojevszkij emlékezete. - Nézem. = Ezüstkönyv 1969-1993. Szerk.: Kovács Lajos. A szerk. munkatársai: Jász Attila, Monostori Imre, Tóth László, Wehner Tibor. Tatabánya, 1994. Alfadat-Press ny., 211-212. l. (Új Forrás könyvek 20.)

Galgóczi Erzsébet emlékkönyv. Galgóczi Károlyné közreműködésével vál. és szerk., valamint az életrajzi vázlatot és a bibliográfiát összeáll.: Vasy Géza. Ajánlás: Mezey Katalin. Bp. 1993. Széphalom Könyvműhely, 8. l.

Tamási Lajos: Hazatérés. Válogatott versek. Bp. 1993. Hét Krajcár Kiadó. 259-261. l.
Hétköznapok. Szerk.: Gerő János, Kárpáti Sándor, Kiss Dénes, Tamás Menyhért. Bp. 1980. Táncsics Könyvkiadó. 167. l.

Némajáték. Csoóri Sándornak. = A lélek senkiföldjén. Csoóri Sándor köszöntése. Összeáll., szerk.: Szakolczay Lajos. Előszó: Mányoki Endre. Bp. 1992. Széphalom Könyvműhely. 95. l.

Írj orvosságot. Mészöly Miklós születésnapjára. = "Tagjai vagyunk egymásnak." A Tarzuszi szavaival köszöntik a hetvenéves Mészöly Miklóst barátai. Szerk.: Alexa Károly, Szörényi László. Bp. 1992. Szépirodalmi Könyvkiadó - Európa Alapítvány, 340. l.

Ezerkilencszázötvenhat, te csillag. A forradalom és szabadságharc olvasókönyve. Szerk.: Medvigy Endre, Pomogáts Béla, Jeney Károly, Obersovszky Gyula. Bp. 1991. Püski Kiadó Kft. 163-164. l.

Sirató. = Gondjainkra bízva. Szépirodalmi antológia. Szerk.: Madár János. Nyíregyháza, 1991. Váci Mihály Irodalmi Kör. 260-261. l.

Mellékutcákon. = Egyetlen verseink. Szerk., Előszó: Somos Béla. Bp. 1991. Szépirodalmi Könyvkiadó. 221-222. l.

Titkos szolgálat. - Anno. - Üldözési mánia. - Mért hallgatunk? Domokos Mátyásnak és Orbán Ottónak. = Szép versek 1990. Szerk.: Alföldy Jenő. Előszó: Csoóri Sándor. Bp. 1991. Magvető, 266-268. l.

Ez marad. = Forrás antológia 1979-1989. Szerk.: Füzi László, Pintér Lajos, Szekér Endre. Kecskemét, 1990. Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. 94-95. l.

Így készül. - Október. - Rendjeleink. - Bevált. Egy őrült naplójegyzeteiből. - A hatalom asztalhoz ül. - Hunyadi László. - Kitüntetés. - Történelmi forduló. - Albatrosz. - Nyugodt jövő. - Önarckép vályuval. = Oly sok viszály után. A forradalom 33. évfordulóján. Szerk.: Benke László. Amstelveen - Szentendre, 1989. Forum, 384-391. l.

Az én naptáram. - Madarak röpülése. - Fészkéről a cinege. - A macska. - A motoros postás. - Jaj, ebben a dolgos házban. - Az állatkert mögött. = Varázstrombita. Vál. és szerk. Farkas László. Grafika: Molnár István. Bp. Móra, 1988. 80., 91-92., 106., 208., 259. l.

Szép versek 1986. Szerk.: Ilia Mihály, Székely Sz. Magdolna. Fotó: Vahl Ottó, Csigó László, Szabó Róbert, Székely Péter, G. Fábri Zsuzsa, Móser Zoltán, Balla Demeter, Bacsa József, Hollós János, Horváth Dezső. Bp. 1987. Magvető Könyvkiadó. 212-215. l.

Kibontott zászló. Szerk.: Benke László, Falus Ottó. Lektor: Bodó Klára, Tamási Lajos,
G. Komoróczy Emőke. Bp. 1987. Csepeli Munkásotthon. 100. l.

Beszélgetés. Csorba Győzőnek. = Tiszteletadás Csorba Győzőnek. Vál., szerk.: Tüskés Tibor. Pécs, 1986. Baranya Megyei Könyvtár. 136. l. (Pannónia Könyvek)

Semmi több. - Múzeumban. = Versmondók könyve. Válogatás a mai magyar költészetből. Hetvenegy költő, százhuszonkilenc vers. Szerk. Dobozi Eszter. Bp. 1984. Népművelési Intézet, 78-81. l.

Tamási Lajos: Születésnapomra. Szerk.: Benke László. Lektor: Fekete Gyula, Vészi Endre. Bp. 1983. Csepeli Munkásotthon. 182-184. l.

Elérhetetlen föld II. Szerk.: Angyal János. Bp. 1982. Magvető Könyvkiadó. 33-59. l.

Húsvét. = Hétköznapok. Antológia. Szerk.: Gerő János, Kárpáti Sándor stb. Bp. 1980. Táncsics, 167. l.

Poésie hongroise. Magyar versek - Anthologie/Antológia. Szerk.: Marc Delouze. Fordító: Marc Delouze. Bp. 1978. Corvina Kiadó. 142-145. l.

Verses országjárás. Szerk.: Kormos István. Bp. 1977. Kozmosz Könyvek. 423. l.

Add tovább! 55 mai költő és író/Antológia. Bp. 1976. Kozmosz Könyvek. 422. l.

A jámbor úr és a balga szolga. = Mindenki királysága. Budapest, 1975. Népművelési Propaganda Iroda, 51-57. l. (Színjátszók kiskönyvtára 173.)

Szén és ember. Válogatás a bányászköltészetből. Szerk.: Viktor Gyula, Baráth Lajos, Éless Béla, László Tibor. Grafika: Karkus István. Tatabánya, 1973. Tatabányai Szénbányák Szakszervezeti Bizottsága. 43. l.

Szép versek 1970. Szerk.: Mátyás Ferenc, Z. Szalai Sándor. Bp. 1971. Magvető Könyvkiadó. 215-218. l.

Elérhetetlen föld. Kilenc költő versei. Szerk.: Angyal János. Bp. 1969. Írószövetség KISZ-szervezet. 29-45. l.

Napok. Szerk.: Szabó István, Bodó Sándor, Farkas János, Mezey Katalin. Bp. 1964. Egyetemi Alkotókör. 16-18. l.

Folyóirat/periodikum-publikációk magyarul

A Dunánál. Magyar napló, 2015. (27. évf.) 5. sz. 1. l.

Ferenczes István születésnapjára. Magyar napló, 2015. (27. évf.) 2. sz. 1. l.

Megbocsátatlan emlékek.  Szépirodalmi figyelő, 2015. 3. sz. 3. l.

Vári Fábián László dicsérete. Pannon tükör, 2015. (20. évf.) 4. sz. 88. l.

A kortárs magyar irodalom alkotóinak és intézményeinek helyzetéről (1990-2014). Magyar Napló, 2014. (26. évf.) 10. sz. 18-22. l.

Borbándi Gyula hűséges élete. Magyar Napló, 2014. (26. évf.) 9. sz. 1. l.

Focistadionok és más vesszőparipák. Magyar napló, 2015. (27. évf.) 1. sz. 1. l.

Babits Mihály és az Akadémia. Magyar Művészet. 2014. október. 3-4. 130-133. l

Égi királynő. Magyar napló, 2014. (26. évf.) 8. sz. 1. l.

Éjszakai kibeszélgetés. Irodalomismeret, 2014. 2. sz. 3. l.

Ami felvitte a hegyre (Erőss Zsolt emlékére) Magyar napló, 2014. (26. évf.) 4. sz. 17. l.

Világosság és sötétség. Magyar napló, 2014. (26. évf.) 5. sz. 1. l.

A természet konnektora. Magyar napló, 2014. (26. évf.) 2. sz. 1. l.

Mit sulykolnak belénk a plakátok? Magyar napló, 2014. (26. évf.) 7. sz. 1. l.

Jókai Anna ember- és világképe.  = Jókai Anna-konferencia. Az író 80. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Pécsi Györgyi, Csábi Domonkos. Bp. 2013. Magyar Művészeti Akadémia. 57-63. l.

Kecske. Magyar napló, 2013. (25. évf.) 5. sz. 6-8. l.

"...a verset nem írják: a verset élve élik!" Utassy József síremléke előtt. Stádium: társadalmi és kulturális hírlap, 2013. (2. évf.) 7. l.

Az igazi ajándék. Magyar napló, 2013. (25. évf.) 12. sz. 1. l.

Tér és idő határai nélkül. Magyar napló, 2013. (25. évf.) 6. sz. 47-48. l.

Egy régi kísérletről. Szabolcs-Szatmár-Beregi szemle: társadalom, tudomány, művészet, 2013. (48. évf.) 4. sz. 19-21. l.

"...a tüzet is felgyújtom, a vizet is eloltom, a földet is elföldelem!": Marsall László halálára. Magyar napló, 2013. (25. évf.) 8. sz. 44. l.

Várkonyi Nándor elnémítása. Magyar napló, 2012. (24. évf.) 10. sz. 41. l.

Jókai Anna ember- és világképe. Magyar napló, 2012. (24. évf.) 12. sz. 6-7. l.

Szabadpiaci lágerregény (Böszörményi Zoltán: Regál). Magyar napló, 2012. (24. évf.) 4. sz. 65-66. l.

Műveljük lelkünket. Magyar napló, 2012. (24. évf.) 11. sz. 1. l.

Nyelvhatár. Magyar napló, 2012. (24. évf.) 1. sz. 1. l.

A Teremtő társa. Vigilia, 2012. (77. évf.) 4. sz. 282. l.

Omega és alfa. Pannon tükör, 2012. (17. évf.) 6. sz. 9. l.

Egy KIÁLLÍTÁS képei. Műhely: kulturális folyóirat, 2011. (34. évf.) 4. sz. 34-35. l.

Mély kútba tekinték. Magyar napló, 2011. (23. évf.) 8. sz. 45-61. l.

Jámbor óhajok. Hitel, 2011. (24. évf.) 2. sz. 82-85. l.

A magyar irodalom élete és állapota (39. Tokaji Írótábor). Magyar napló, 2011. (23. évf.) 7. sz. 1. l.

Óvatlan lépések egy új kánon felé. Magyar napló, 2011. (23. évf.) 11. sz. 1. l.

Nyelvünk aranyfedezete. Magyar napló, 2010. (22. évf.) 9. sz. 1. l.

Az utolsó szó jogán. Magyar napló, 2010. (22. évf.) 2. sz. 25-27. l.

Tokaji Helikon. Magyar napló, 2010. (22. évf.) 10. sz. 7. l.

Halottaim. Pannon tükör, 2010. (15. évf.) 2. sz. 14. l.

„Immár halálig levetkőztem"(Utassy József, Ózd, 1941. márc. 23. – Zalaegerszeg, 2010. aug. 27.). Pannon tükör, 2010. (15. évf.) 5. sz. 54. l.

Kiss Ottó a laskodi könyvtárban. Könyvtári kis híradó, 2009. (14. évf.) 2. (54.) sz. 13. l.

Találkozások Galgóczi Erzsébettel. Magyar napló, 2009. (21. évf.) 8. sz. 33-36. l.

Beszélő talentumok (Báger Gusztáv: Míg leírom, felébredek). Magyar napló, 2009. (21. évf.) 1. sz. 60-61. l.

Poétikai forradalom Nagy László önvallomásainak, elemző írásainak a tükrében. Hitel, 2009. (22. évf.) 9. sz. 25-29. l.

A talicska és a hátizsák. Magyar napló, 2008. (20. évf.) 12. sz. 1. l.

"...a tüzet is fölgyújtom, a vizet is eloltom, a földet is elföldelem!" (Marsall László 75. születésnapjára). Magyar napló, 2008. (20. évf.) 11. sz. 5. l.

Szendrey Júlia keszthelyi kiállításának megnyitóján. Hévíz : művészeti és művelődési folyóirat, 2008. (16. évf.) 2-3. sz. 14-18. l.

Az egyetemesség forrásvidéke. Magyar szemle, 2008. (17. évf.) 1-2. sz. 129-131. l.

Haszontalan. Magyar napló, 2008. (20. évf.) 7. sz. 1. l.

"Kukucskálok lyukas halálon" (A Péterfi Vilmos-díjas Kiss Benedekről). Magyar napló, 2008. (20. évf.) 2. sz. 24. l.

"elhagyja kocsiját, és gyalog megy tovább, az igazság tiltja a kocsikázást..." - karátson Gábor köszöntése. Kortárs, 2007. (51. évf.) 1. l.

Téli aratás (Lázár Ervinről). Magyar napló, 2007. (19. évf.) 2. sz. 4-6. l.

A közösségbe zárt beszéd-avagy miért írtam avantgard színművet egy népmeséből? Magyar napló, 2006. (18. évf.) 9. sz. 21-23. l.

Nagy Gáspár és 1956. Magyar napló, 2006. (18. évf.) 4. sz. 14. l.

A kis kiadók helyzete. Magyar napló, 2005. (17. évf.) 6. sz. 60-62. l.

Jankovics Marcell. Magyar napló, 2003. (15. évf.) 5. sz. 33. l.

„A természet polgára": Kolumbán Miklósról. Hitel, 2003. (16. évf.) 10. sz.

Minden és minden helyett is minden. Magyar könyvgyűjtő, 2003. (3. évf.) 8. sz. 24. l.

Történelmi tudatunk hiánybetegségei. Magyar napló, 1999. (11. évf.) 4. sz. 61. l.

Laudatio Várkonyi Nándor (1896-1975) író, szellemtörténész munkásságának Magyar Örökségként való megnevezéséhez. Magyar iparművészet, 1999. 1. sz. 83. l.

Petőfi-nyelvjárás. Irodalomismeret 1998. 1-2. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság folyóirata - IX. évfolyam május. 47-49. l.

Ahol az író házigazda és vendég egyszerre. Magyar napló, 1997. (9. évf.) 7-8. sz. 43-44. l.

Múzeumba az írószövetséggel? Magyar napló, 1997. (9. évf.) 3. sz. 25-27. l.

Immár. Kortárs, 1996. (40. évf.) 1. sz. 54-55. l.

A Mándy-sziget. = Holmi. 1996. 4. sz. 514-515. l.

Pörirat az európai szellemtörténetről. = Árgus. 1996. 6. sz. 42-44. l.

Apológia vagy irodalom. Alföld, 1996. (47. évf.) 2. sz. 94-95. l.

Örökség. Magyar napló, 1996. (8. évf.) 5-6. sz. 9-11. l.

Mezey Katalin levele. = Fiatal írók tanácskozása. Lillafüred, 1969. Teljes jegyzőkönyv, jegyzetek, dokumentum-melléklet. Szerk., szöveget gond., jegyzetek: Zimonyi Zoltán. Utószó: Reményi József Tamás. Bp. 1995. Széphalom Könyvműhely - Új Kilátó Irodalompártoló Egyesület. 34-36. l.

Másfél évtized magyar költészete. Érzület, eszme, mesterség. Az 1994. évi Tokaji Írótábor tanácskozása. Szerk.: Serfőző Simon. Fotó: Sáray Ákos. Miskolc, 1995. Tokaji Írótábor Egyesület. 38-40. l.

Európai szövedék. Beszélgetés Ilma Rakusával. = Magyar Napló. 1995. 2. sz. 22-24. l.

Százágú regény - Találkozás a nagy teniszbajnokkal. Magyar napló, 1995. (7. évf.) 9. sz. 4-5. l.

Irodalom egy nagyon ismerős szabad piacon. Magyar napló, 1994. (6. évf.) 17. sz. 33-35. l.

Augusto Sciacca kiállítása Balatonfüreden. Magyar napló, 1994. (6. évf.) 16. sz. 37. l.

József Attila a változó világban. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1993. (27. évf.) 2. sz. 109-111. l.

József Attila a változó világban. Köszöntő Költészetnapra. = Palócföld. 1993. 2. sz. 109-111. l.

Rigó József vers-jeleiről. = Új Forrás. 1993. 6. sz. 53-55. l.

A világ piacán. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1993. (27. évf.) 1. sz. 11-13. l.

Napló helyett IX. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1990. (24. évf.) 2. sz. 74-75. l.

Mit keres ma az író? = Stádium. 1992. 2. sz. 49-53. l.

Egy "Kísérlet" dokumentumai, 1970-1972. = Remetei Kéziratok. 1990. 1. sz. 53-70. l. A Vajai Alkotóotthon Baráti Körének Kísérlet címmel tervezett és betiltott művészeti és irodalmi értesítőjének sorsa.

Napló helyett VII. Krumpliszedés 1988 őszén. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1989. (23. évf.) 2. sz. 85-87. l.

Napló helyett VIII. Zrínyi és Frangepán. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1989. (23. évf.) 5. sz. 79-80. l.

Napló helyett VI. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1989. (23. évf.) 1. sz. 83-84. l.

Napló helyett V. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1988. (22. évf.) 5. sz. 79-81. l.

Napló helyett IV. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1988. (22. évf.) 4. sz. 39-41. l.

Napló helyett III. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1988. (22. évf.) 3. sz. 58-59. l.

Napló helyett II. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1988. (22. évf.) 2. sz. 77-79. l.

Napló helyett I. Egy évad a pokol tornácán. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1988. (22. évf.) 1. sz. 45-48. l.

Mit keres az író? = Élet és Irodalom. 1988. márc. 11. 5. l.

Hodossy Gyula munkái elé. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1987. (21. évf.) 3. sz. 43-45. l.

Hodossy Gyula munkái elé. = Palócföld. 1987. 3. sz. 43-45. l. Bevezető az érsekújvári költő versei és novellája elé.

Az emberben élő világ költészete : Prológusként egy verscsokorhoz. Napjaink : észak-magyarországi irodalmi és kulturális lap, 1987. (26. évf.) 3. sz. 3. l.

A gyilkos lélektana - az áldozat lélektana. = Életünk. 1986. 6. sz. 533-534. l. Berzsenyi Dánielről.

A "Kilencek díja". = Egyetemi Lapok. 1986. 2. sz. febr. 10. 7. l. A díj történetéről, az 1986. évi jutalmazottról, Kemény Istvánról.

Ferenczy Teréz minden verseiről. = Palócföld. 1984. 1. sz. 57-62. l.

Nicholas Kolumban. = Új Tükör. 1984. máj. 13. 17. l.

A hely és idő játékai. Mozgó világ, 1984. (10. évf.) 6. sz. 40-50. l.

Költők - az indulás pillanatában. Mozgó világ, 1984. (10. évf.) 4. sz. 105. l.

Ferenczy Teréz minden verseiről. Palócföld: irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, 1984. (18. évf.) 1. sz. 57-62. l.

Ferenczy Teréz minden versei. Salgótarján, Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága, 1983. 53 l.

Fenyő a szakadék fölött. Illyés Gyula nyolcvanéves. = Vigilia. 1982. 12. sz. 899-901. l.

Milyen jól lehet írni "Aranyul." = Köznevelés. 1982. 33. sz. 16-17. l.

Ciolkovszkij járművei - Szavva Kulis: Szárnyalás. Filmkultúra: Filmelméleti és filmművészeti szemle, 1981. (17. évf.) 3-4. sz. 30-32. l.

Tolsztoj "filmnovellája" és két Tolsztoj-film - Protazanov: Szergij atya; Talankin: Szergij atya. Filmkultúra. 1980. (16. évf.) 7-8. sz. 16-21. l.

Bohózatok és tragédiák - Abuladze: A kívánság fája. Filmkultúra. 1979. (15. évf.) 7-8. sz. 38-41. l.

Ki verte meg Dózsa György seregét? Szabolcs-Szatmár-Beregi szemle: társadalom, tudomány, művészet, 1972. (7. évf. ) 2. sz. 43. l.
 


Kapcsolódó tartalmak

  • hírek
  • események
  • videók
További események >
További hírek >
További videók >
  • © Magyar Művészeti Akadémia, 2017

  • facebook
  • Hírlevél
  • Szakértők
  • Impresszum
  • Adatvédelem
  • Szerzői jogok
  • Kapcsolat