Karácsony Rita: Sulyok Miklós művészettörténész pályaképe

Sulyok Miklós rendkívül széleskörű és mindig napra kész szakmai tudásáról és tájékozottságáról az első találkozás alkalmával meggyőződhetünk. Művészettörténeti ismereteit az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán alapozta meg, ahol 1986-ban szerzett diplomát. Ezzel párhuzamosan az olasz szakot is elvégezte, oklevelét 1983-ban állították ki.
Elsősorban mint művészettörténészt ismerjük, de fordítóként, lektorként is figyelemre méltó munkásságot fejt ki. 2000-ben az Akadémiai Kiadó olasz–magyar és magyar–olasz szótárának lektorálásával bízták meg; több kiadó számára fordított olaszról magyarra, így például a Corvina Kiadó A művészet klasszikusai sorozatából a Manet, Cézanne és a Giorgione című köteteket, vagy az Agapé Kiadónál megjelent A ferences rend története című könyvet. 2016-ban A holland festészet aranykora című kiállítás katalógusába fordított angol nyelvből. Az említetteken kívül a szerkesztés, valamint a tartalmi és nyelvi lektorálás is – magyar, olasz és angol nyelven – több évtizede szakmai tevékenységének részét képezi.
Olasz szakos diplomamunkájának témája a két szakterületet ötvözi, és az itáliai kora reneszánsz építészettörténet forráskiadásának területéhez köthető: a legfontosabb Brunelleschi-forrást, Antonio di Tuccio Manetti Vita di Ser Filippo Brunelleschi című 15. század végi életrajzát fordította magyarra és bevezetőt írt hozzá olasz nyelven.
Ebből is látható, hogy már az egyetem alatt érdeklődött az építészettörténet iránt. Ez a szakterület később egyre inkább meghatározta pályáját, de az egyetemes történeti építészet helyett a kortárs magyar építészet kezdte foglalkoztatni, amelynek kutatását és közvetítését jelenleg is legfőbb feladatának tartja.
A közvetítésére rögtön az egyetem után alkalma nyílt, ugyanis 1986-ban Budapest Főváros kortárs művészeti intézményénél, a Budapest Galériánál helyezkedett el az építészeti és képzőművészeti tárgyú kiállítások kurátoraként, ahol – néhány éves megszakítástól eltekintve – máig művészettörténész munkatársként dolgozik. 1993–1998 között a Római Magyar Akadémia művészeti titkára volt Rómában, mely során nemzetközi művészeti programok szervezésével foglalkozott. A munka keretében gondozta – többek között – Makovecz Imre kiállítását 1995-ben.
A Budapest Galériában számos építőművészt, építészirodát és -csoportot bemutató kiállítást rendezett, így például a Pécs Csoport (1986) és a Miskolci Építész Műhely tevékenységét összegző tárlatokat. Építészcsoportnak, legalábbis szellemi műhelynek nevezhetjük a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Középülettervezési Tanszékét is. Az 1946-ban alapított tanszék fennállásának 60 éves évfordulója alkalmából megvalósított, az oktatók és a nagy elődök munkáiból válogató kiállításnak Sulyok Miklós volt a társkurátora, a belső kurátor pedig Major György építész. A Budapest Galériában az említetteken kívül például Dévényi Sándor (1989), Bán Ferenc, Szalai Tibor (2001), Ferencz István (2004), Zsuffa Zsolt és Kalmár László (2005) munkásságának egy-egy szakaszát vagy a teljes életművet, valamint egy-egy ország – Finnország, Svédország, Dánia, Svájc – építészeti, iparművészeti alkotásait is megismerhette a magyar közönség Sulyok Miklós rendezésében.
Számos képzőművészeti és iparművészeti tematikájú kiállítás is fűződik a művészettörténész nevéhez, ezek közül csak néhányat megemlítve: Schmal Károly (1999 és 2016), Erdély Dániel (2005), Molnár Sándor (2006), Csáji Attila (2007) kiállításai. Molnár Sándor Sunjata című kiállításának folytatásaként tekinthetünk a Pesti Vigadóban 2016-ban megrendezett tárlatra, amelynek Sulyok Miklós volt a társkurátora Lajta Gábor mellett, és melyen a festőművész öt nagy korszakának ötödik állomásából, az Ürességből az ún. fehér képek kerültek bemutatásra.
Sulyok Miklós pályájának egyik meghatározó pontja volt a 2002-es év, amikor egy sikeres pályázatot követően elnyerte a Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kurátori megbízását. Három elismert magyar építész munkáit lehetett megtekinteni a pavilonban: Ferencz Istvánét, Nagy Tamásét és Turányi Gáborét. A kurátor szándéka szerint olyan tervezők alkotásait ismerhette meg jobban a nemzetközi közönség, akik a helyhez, tehát Magyarországhoz erősen kötődő építészeti tevékenységet folytatnak, ugyanakkor nyitottak a világ építészetéből jövő hatásokra is. Ezáltal arra kívánta felhívni a figyelmet a művészettörténész, hogy a múlt tisztelete, a folytonosságra törekvés nélkül nem érdemes a 2002-es biennálé hívószava, a next, a jövőbe mutató tendenciák vagy a továbblépés felé közelíteni.
A biennálét követően meghívást kapott Cságoly Ferenctől, a Középülettervezési Tanszék akkori vezetőjétől, hogy vegyen részt a tanszék posztgraduális építésztervező szakmérnöki képzésén oktatóként. Sulyok Miklós 2005-től 2013-ig volt a Kortárs hazai építészet című tárgy előadója. A kurzus keretében arra törekedett, hogy a fiatal építészek számára, velük párbeszédet folytatva adja át az ún. „kritikai regionalizmusra" jellemző gondolkodást.
A velencei kiállítás és az oktatási tevékenység hátterében is a művészettörténész fő kutatási területe állt, a már említett kritikai regionalizmus a magyar kortárs építészetben. Sulyok Miklós pályája kezdetétől az építészetnek azon területét kutatja, amely nem a törést hangsúlyozza, hanem fő célja, hogy megtalálja a meglévő történet – az adott hely, falu, közösség vagy család története – továbbírásának lehetőségét. Ezt a szemléletmódot Magyarországon többek között a Miskolci Építész Műhely munkásságában fedezte fel. Az építészcsoport – amelynek mestere a csoporthoz formálisan nem kötődő építész, Plesz Antal volt – 1977-től 1990-ig működött a miskolci Északtervnél. A csoport tagjai – a teljesség igénye nélkül – Bodonyi Csaba, Farkas Pál, Ferencz István, Golda János, Gergely Katalin, Horváth Zoltán (Figura), Klie Zoltán, Lohrmann Mária, Noll Tamás, Novák Ágnes, Pirity Attila, Rostás László, Rudolf Mihály, Szőke László, Thoma Ágnes, Viszlai József és Sári István voltak.
Ahogy a művészettörténész rámutatott, tevékenységük szemben állt a modernizmus elvont, utópisztikus, a helyhez nem kötődő szemléletével, ugyanakkor építészetük nem volt elméleti megalapozottságú, sokféleségüket és ideológiamentességüket mindig is hangoztatták. Sulyok Miklós a következőkkel jellemzi a műhely tagjainak építészetére teljesen ráillő regionalizmust: a tervező építész számára az az elsődleges, hogy megfejtse a környezetet történeti, szociális és építészeti szempontból egyaránt, tehát, hogy kapcsolódjon a helyhez, akár a helyi formakincs – utánzás és érzelgősség nélküli – alkalmazásával. Célja, hogy a kezdetektől jelen legyen a tervezési folyamatban, hogy egyfajta katalizátori szerepet vállaljon a tervezés, annak előkészítése és a kivitelezés során.
A művészettörténész Építészet, történelem, hely című, 2015. május 15-én tartott akadémiai székfoglaló előadásában számos példával illusztrálta a műhelyre jellemző tervezői felfogást. Két, Ferencz István munkásságából kiemelt tervezési feladattal különösen jól érthetően érzékeltette a gondolkodásmódot, ezek közül az egyik az ún. miskolci Zenemalom (1982), ahol a tervezési programtól eltérően a tervező a meglévő malomépület megtartása mellett döntött és harcolt a megvalósításig, a másik pedig az Újpesti Művelődési Központ, ahol a panelházaktól elszigetelt „kisvárost" teremtett az építész a művelődési házat körülölelő együttesen belül.
Sulyok Miklós kutatásában felhívja a figyelmet arra is, hogy a műhelyre jellemző szemlélet párhuzamba állítható a Kenneth Frampton által először 1983-ban kifejtett kritikai regionalizmus elméletével, és hogy a világ különböző pontjain, így Magyarországon is megközelítőleg egy időben, egymástól függetlenül fejlődtek ki a modernizmus elidegenítő hatásaira adott válaszok – amellett, hogy képviselőik nem mondtak le „a modern építészeti örökség felszabadító és előremutató elemeiről." A regionalizmus a magyar építészetben sem egy irányzat vagy formanyelv, hanem leginkább szemléletmód, amely ma is éppen olyan érvényes lehet, és amelyet – ebből fakadóan – Sulyok Miklós „taníthatónak" vagy legalábbis átadhatónak vélt a posztgraduális képzésben résztvevő építészek számára.
Kutatásaiban arra is rávilágít, hogy a Miskolci Építész Műhely tagjainak egyes későbbi munkái ugyancsak ennek a tervezői hozzáállásnak köszönhetők, mint például a Golda János által tervezett Szegedi Piarista Gimnázium épülete, de a műhelyhez nem kötődő építészekre is jellemző a regionalizmus: így például Nagy Tamásra, Turányi Gáborra, Sugár Péterre, Balázs Mihályra és a magyar organikus építészet alkotóira.
Sulyok Miklós 2014 óta az MMA Művészetelméleti Tagozatának levelező tagja. Akadémikusként fontosnak tartja a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézeten belül a posztmodern kor magyar sajátosságainak vizsgálatát, a magyar regionalizmus és az organikus építészet, valamint előzményeik kutatását. Ezen kívül az építészeti, képzőművészeti alkotótevékenység közvetítésének, az alkotói folyamat megismerésének és megismertetésének is kiemelt szerepet szán, melyre az MMA Művészetelméleti Tagozata által szervezett Keddi Kaleidoszkóp című műhelybeszélgetés-sorozat szakmai felelőseként is lehetősége nyílik. A sorozat keretén belül a Nagy Tamás építészről, Haris László fotóművészről és Anthony Gall építészről szóló estek során nemcsak a szerkesztő, hanem a kérdező szerepét is vállalta.
A művészettörténész akadémikusként, fordítóként, műsorszerkesztőként és más szakmai feladatok alkalmával is arra törekszik, hogy minél alaposabban feltárja a hazai kritikai regionalizmus történetét, jellemzőit és jelenlétét a kortárs építészetben. Eddigi kutatásainak eredménye hamarosan az olvasóközönség számára is részleteiben megismerhető lesz. A Miskolci Építész Műhelyről szóló – megjelenés előtt álló könyv – alapvetően a csoport 80-as évekbeli tevékenységét vizsgálja. Az évek óta folyó kutatás a miskolci Szeghalmy Bálint Alapítvány, az NKA és az MMA támogatásával valósult meg.
A műhely egyik legmeghatározóbb tagjáról, Bodonyi Csabáról külön monográfia készül, amely szintén lehetőséget ad a művészettörténésznek, hogy átgondolja a regionalizmussal kapcsolatban kutatásai során felmerült kérdéseket, válaszokat keressen rájuk és megtalálja a magyar regionalista szemléletmód külföldi vonatkozásait, párhuzamait. A publikálás előtt álló kötetek minden bizonnyal az életmű fontos elemeivé lépnek majd elő, de nem szabad megfeledkezni a szaksajtóban rendszeresen megjelenő írásokról, tanulmányokról sem (lásd a publikációs listát).

[2017]