Életrajz
Mintha lenne valami koncentrikusság abban, ahogyan Barta Zsolt Péter elindult szülőföldjéről Szihalomról, és Miskolcon, majd Budapesten és Vácon töltött évei után visszatért Észak-Magyarországra, Kétbodonyba. Az először gyermekként megélt felhőtlen szabadság és a természethez való kapcsolódás lételemét alkotja ma is, miközben művei és ő maga bejárták a világot. A rendszerváltást követően kezébe vette a sorsát, munkáit kocsijába pakolva meg sem állt Ausztrián, Svájcon és Németországon keresztül Franciaországig, Belgiumig és Hollandiáig. Fotóit kézről kézre adták műgyűjtők és galériások, alkotásai hamarosan bekerültek a nagy nemzetközi kiállítótermekbe. Többek között Berlinben, Bolognában, Bonnban, Bresciában, Denverben, Esslingenben, Lausanne-ban, Lyonban, Luccában, Milánóban, New Yorkban, Salzburgban, Torinóban, Pozsonyban, a hazai legrangosabb kiállítóhelyek közül a Szépművészeti Múzeumban, a Ludwig Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában és a Műcsarnokban megrendezett tárlatokon láthatta fényképeit a nagyközönség. Művei eddig közel ötven nemzetközi magángyűjteményben és kilenc múzeumban kaptak helyet. Barta Zsolt Péter családja apai ágon Berlin mellől jött át Magyarországra, nagy valószínűséggel Mária Terézia utolsó betelepítési hullámával, anyai ágon pedig tradicionálisan magyar parasztok voltak. Generációkon át mezőgazdasággal és szőlőműveléssel foglalkoztak, a föld volt mindenük. A párthatalom az erőszakos iparosítás és a kollektivizálás után alig hagyott belőle valamit, és gyermekként a testvérével együtt erre a megmaradt „háztájira" jártak ki dolgozni nyaranta. Anyai nagyapja, Kovács Pál megjárta a Don-kanyart, a kevesek egyike volt, aki hazatért. Az ötvenes évek elején még a szovjet kolhoz modell és a termelőszövetkezetek megjelenése előtt a szintén földműveléssel foglalkozó családtagokból és ismerősökből kialakítottak egy csoportot, mondván, közösen könnyebb termelni. Nem engedték, hogy működjenek és ennek egyenes következménye volt, hogy mint megbélyegzett kuláknak, nem akartak számára munkakönyvet adni, amiből országos botrány lett. Bajor Nagy Ernő, az akkor még fiatal, de később híres újságíró rádiós interjút készített nagyapámmal és családjával, végül ennek hatására dolgozhatott újra. Barta Zsolt Péter már gyerekkorában képzőművész akart lenni, az általános iskolái alatt rajzszakkörre járt, rajzolt, festett és önszorgalomból végig rágta magát a művészettörténeten, később főiskolai előkészítőre járt. A hetvenes években édesapjával megnéztek egy árvizet, aminek a látványa annyira megdöbbentette, hogy úgy érezte, muszáj valahogyan megörökíteni és elkérte a fényképezőgépét. Megfertőződött a fotográfiával, 1980-tól pedig már tudatosan foglalkozott a fényképezéssel, gépet, állványt, objektíveket vett, és emberi testeket fotózott, kézenfekvően először a saját testét. Az egyik legmegrázóbb élménye az volt, amikor meglátta Plohn Józsefnek a 1848-as forradalom és szabadságharc honvédjait ábrázoló fotóit, amit Plohn egy szikár fehér háttér előtt üveglemezre fényképezett. Plohn a huszonnegyedik óra hatvanadik percében fotózta le az egykori katonákat, és Barta Zsolt Péter szerint rettenetes volt látni, hogy a „nagy tiszteletnek és megbecsülésnek" örvendő honvédek milyen állapotban voltak akkor, elszegényedve, megrokkanva, lepusztulva. Ha valamit meg lehet érezni a fotográfia drámai erejéből, akkor számára ezeken a képeken érzékelhető. A biztos megélhetést nyújtó szakma megszerzése miatt elvégezte a miskolci vendéglátóipari szakközépiskolát, és belföldi vonatokra került szakácsnak. Bejárta az egész országot, így hiteles képet kapott az akkori Magyarország társadalmi rétegződéséről. Már abban az időben is annyira érdekelte a fényképein később megjelenő emberi test, hogy miután a vonaton megismerkedett egy sátoraljaújhelyi boncorvossal, megkérte, hogy engedje be egy boncolásra, amit lefilmezett. Az akkori etikai normák ezen a téren is eltértek a maiaktól, és talán az érdeklődése és a lelkesedése is hozzájárult ahhoz, hogy legyőzve a félelmét, vállalta a helyzetet. Korai képeivel jelentkezett hallgatónak a Magyar Televízió segédoperatőri iskolájába. Bizonyítványának megszerzése után rögtön kiemelték, Neumann László csapatába és Mátrai Mihály mellé került segédoperatőrnek, így találkozott egy forgatáson Tóth György fotóművésszel, aki akkor a Magyar Televízió standfotósa és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja volt, ő hívta el az akkori főiskolai fotós képzés hiányát pótolni hivatott stúdióba. Amikor 1984-ben taggá vált, végleg eldöntötte, hogy fotózással foglalkozik, innentől számítja a szakmai pályáját is. Meglátása szerint a közvetlenül előttük járó művészgeneráció túlságosan is megszokta a készen kapott készségeket, a könnyű kisfilmes kamerákat. Barta Zsolt Péter viszont azt vallotta, hogy vissza kell nyúlni a tradicionális fényképezési formákhoz és egyébként is úgy tekintett a fényképezésre, mint amely az egyetemes művészet szerves része. A nyolcvanas évek művészettörténetének fordulóján véget ért a neoavantgárd korszaka, és beköszöntött a posztmodern, vagy más néven az új hullám, és generációsan úgy gondolták, hogy bár a szakmaiságot evidenciaként értelmezik, de a művészi tartalmat illetően szakítanak az előttük járó nemzedékkel. XIX. századi, vagy XX. század eleji fényképezőgépeket használtak, ami miatt a fotóik formailag klasszikusnak tűntek, miközben olyan témákhoz nyúltak, mint például az emberi test vizsgálata, amely egyáltalán nem illett bele a szocialista embereszmény ábrázolásába és az akkori fősodorba. Éppen ezért az államhatalom és a művészeti közélet nagy része sem tudott mit kezdeni velük. A régi fotográfusi attitűd szerint a megtalált részletet kivágták a valóságból és új jelentéstartalommal ruházták fel. Esetükben viszont ők magunk alkották meg a valóságot úgy, hogy előre megtervezték a műveket. Barta akkoriban testfotókat készített, olyan formákat mutatott meg a képein, amik a valóságban nem léteznek. Feszegette a határokat, folyamatos kísérleteket végezve megpróbálta láthatóvá tenni a láthatatlant, megmutatni a lehetetlent. Különösképpen nem érdekelte a fotónak a szocializmusban hangsúlyt kapó riport-szocio szerepe, úgy érezte képtelen volt lefotózni azt, amihez nem volt köze. A nyolcvanas években az utolsó testkép sorozata is egyfajta képzőművészeti parafrázis, festményeket rendezett meg fotónak, modellekkel, kellékkel, díszlettel és világítással. A rendszerváltás után Barta Zsolt Péter számára kinyílt a nemzetközi szakmai világ, amiben szerepet játszott az is, hogy szerette volna magát megméretni az európai térfélen is. Úgy tekintett magára, mint aki egyenrangú a nyugati kollégákkal, csak még nem ismerik eléggé. A munkáival együtt beült az autójába és hónapokon át tartó utazással felkereste a többek között osztrák, német, holland, svájci, francia és belga gyűjtőket és galériákat, abból a célból, hogy érvényesítse a műveit és élővé tegye a korábban elindult szakmai kapcsolatokat. Különleges meglepetésekben is volt része, például amikor a hollandiai műgyűjtőnek, Bert Hartkampnak megmutatta a munkáit, a tehetős ügyvéd levette többezer darabos könyvtárának a Grafis Edizioni kiadásában 1988-ban megjelent Il nudo fotografico nell'europa dell'est című könyvét, kinyitotta a fényképénél, elé tette és azt kérdezte: „-Ezek lennének azok?", majd holland galériaáron megvette három képét, amiből hónapokig fedezhette tovább a külföldi körútját. Abban az időszakban ismerte meg, hogy külföldön a fotót már komoly műtárgyként értékelik. A II. világháború előtt természetes volt, de azt követően, 1948 után megszűnt a magántulajdon és eltűnt a műgyűjtő kultúra. Barta Zsolt Péter elődei nem adták át ezt a szemléletet, így ők már meg sem ismerhették. Amikor haza-hazajött, először szakmai körökben kezdte el tájékoztatni a kollégákat a fotóműtárgy általános szabályairól, majd később megírta A kortárs fotóműtárgy alapjai című tanulmányát, amely összefoglalta a fotóműtárgy nemzetközi világának írott és íratlan szabályait. Pimasz fiatalsága miatt az idősebbek nehezen fogadták el a műtárgyi feltételrendszert bevezetni szándékozó új látásmódot. Az International Photographersben, az Imagóban, a Fotóművészetben, a Műértőben és az Új Művészetben jelentek meg írásai és lehetősége volt a Fotó, majd a Fotográfia című lapoknál művészeti szerkesztőként tevékenykedni, amely többek között a XIX. századi archaikus technikákról szóló sorozatával szintén azt a célt szolgálta, hogy megváltozzon a magyarországi fotográfusi kultúra. 1990-től útjára indította CodeX című, a mai napig is tartó és azóta ikonikussá vált, dramatizált látványt felmutató konstruált képeinek sorozatát is. Meglátása szerint, ha létezik organikus építészet, akkor létezik organikus fotográfia is, amelynek eszközeivel minden esetben a saját világát mutatja meg. A realista és urbánus szemlélettel ellentétben szándékosan a természet felé közeledett, az általa megtervezett képeken a mai napig a szerves élet megjelenése foglalkoztatja, még ha az számos esetben halott is. Ebből fakad a képeinek önmagán túlmutató egyfajta transzcendens volta, ebben a tekintetben a szerves építészet mesterének tekintett Makovecz Imre szellemiségét is követi. A CodeX-en belül, az üvegház sorozatában is visszaköszön az organikusság, a csarnok sorozatban is az érdekelte, hogy az ipari létesítmények belső tereiben a természet hogyan foglalja vissza korábban elvett, saját területét, ráadásul ezek az ipari tájak a gyermekkorára is emlékeztetik. Makovecz Imrével a nyolcvanas években találkozott először. Egy jó ismerőse, Taksás Mihály akkor az építész karon tanult és bekerült Makovecz Imre köreibe, a tanítványa volt. Az ő barátsága révén járt be a Bercsényi Kollégiumba, ahol komoly művészeti élet is zajlott. Makovecz révén ismerhette meg Rudolf Steiner antropozófiáját, Hamvas Béla szellemiségét, és Kós Károly szemléletét. Olyan szamizdatokhoz jutott, amikhez máshol nem lehetett hozzáférni és részt vett a legendás visegrádi építész táborok egyikében (Barlang, 1982). A kétezres évek közepén fogalmazódott meg benne, hogy szeretne a Magyar Művészeti Akadémia tagja lenni. Két akadémikust ismert, az egyikük a jelentős életművet alkotó és kiváló fotóművész Haris László volt, akivel már korábban is alkalma nyílt több közös tárlaton kiállítani, másikuk pedig Attalai Gábor, akit a nyolcvanas évektől egyik mesterének tekintett. Ő adta át számára azt a mentalitást, hogy a műalkotásnak érvényt kell szerezni. Azonban mielőtt sor került volna beszélgetésükre a felvételével kapcsolatban, Attalai Gábor váratlanul meghalt. Néhány évvel ezelőtt az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatában fölmerült egy kiállítás lehetősége, ez lett később a Kép/Társak című tárlat, amelyen minden kiállító akadémikus választott maga mellé egy nem akadémikus társ-kiállító művészt. Barta Zsolt Pétert Tóth György kérte fel, hogy legyen a kiállító párja. Miután Balogh Rudolf-díjas volt, javasolták, hogy jelentkezzen nem akadémikus köztestületi tagnak, később megválasztották a fotósok közgyűlési képviselőjévé is, és végül tavaly tartotta meg CodeX – Az organikus fotográfia címmel akadémiai székfoglalóját. Barta Zsolt Péter legutóbbi csoportos kiállítása Kerekes-Barabás projekt címmel 2019. április 8-án nyílt meg az Artphoto Galériában.
Az életrajzot összeállította: Oláh Zsolt [2019]
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Életrajzi adatok:
Eger, 1962. június 23.
Tanulmányok:
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Munkahelyek:
Szellemi szabadfoglalkozású
Művészeti szervezeti tagság:
1984–89 Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
1989-től Magyar Fotóművészek Szövetsége
1994-től Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE)
2008-tól Nemzetközi Kepes Társaság
2014-től Magyar Művészeti Akadémia, köztestületi tag
2017-től Magyar Művészeti Akadémia, levelező tag
Munkásság
Munkásság
Barta Zsolt Péter pályaíve jól tükrözi a nyolcvanas évek fotóművészetének korszakváltó környezetében induló, majd a rendszerváltás után kiteljesedő friss szellemiségű, új nemzedék útkeresését, művészi önidentitásképző törekvését és a saját szakmai élettér megteremtésére történő kísérleteinek beteljesülését. Új jelentéstartalmat adott a fotónak, miközben eszközhasználatát tekintve visszanyúlt a tradíciókhoz. Többek között az előbbi kettősség inspiráló vibrálása teremthette meg azt a progresszív alkotói attitűdöt, amely Barta Zsoltot a hazai és nemzetközi fotográfia kiemelkedő művészévé tette.; Tovább...
Munkásság
Oláh Zsolt: Barta Zsolt Péter pályaképe
Barta Zsolt Péter pályaíve jól tükrözi a nyolcvanas évek fotóművészetének korszakváltó környezetében induló, majd a rendszerváltás után kiteljesedő friss szellemiségű, új nemzedék útkeresését, művészi önidentitásképző törekvését és a saját szakmai élettér megteremtésére történő kísérleteinek beteljesülését. Új jelentéstartalmat adott a fotónak, miközben eszközhasználatát tekintve visszanyúlt a tradíciókhoz. Többek között az előbbi kettőség inspiráló vibrálása teremthette meg azt a progresszív alkotói attitűdöt, amely Barta Zsoltot a hazai és nemzetközi fotográfia kiemelkedő művészévé tette. Barta Zsolt Péter fényképeinek vizsgálatakor talán a legalapvetőbb, hogy szemléletváltó definíciójával a fotót műtárgyi rangra emelte, és azóta is autonóm képzőművészeti alkotásnak tekinti. A II. világháború végéig természetesnek számító magántulajdon és műgyűjtő kultúra a szocializmus évtizedeiben ideológiai alapon érvényét vesztette, így sem a művészeti gyűjtők, sem maguk a fotóművészek nem tekintettek a fotóra úgy, mint értékes, birtokolható műtárgyra. Barta Zsolt ezt a közel negyvenöt évig uralkodó látásmódot változtatta meg, először az általa készített fényképeken keresztül, később pedig szakmai közéleti aktivitásának erősödésével párhuzamosan katalizátorává vált a hazai fotográfus szakma műtárgyi, műkereskedelmi szemléletváltozásának. Az alkotó fényképein szembetűnik az őt foglalkoztató időmúlás, melankólia. A fiatalabb, vagy idősebb, élő, vagy élettelen emberi testek különböző részei, a repedező, töredezett, málló, penészes falfelületek, a többek között párás, fülledt környezetben élő növények mintha kiindulópontjukat tekintve azonos kérdéskörre mutatnának rá: az egységnyi eltelt idő alatt zajló változásoknak egy konkrét pillanatban kirajzolódó mibenlétére. A kiragadott, megállított pillanat és a folyamatosan múló idő viszonyrendszere egyébként is magában hordozhat egyfajta feszültségteremtő kettősséget, azonban ez a tetten érhető kettősség Barta Zsolt alkotói látásmódjában többszintű jelentéstartalmat kap. Ennek első lehetséges oka a pályájának indulásakor rendelkezésére álló és elérhető technikai eszközökben, részben pedig a szocialista realizmus sematikus látásmódjának tagadásában rejlik. Eszközhasználatát tekintve visszanyúl a fotótörténeti elődök nagy kameráihoz, amellyel fotóin tradicionális és klasszikus értékeket képvisel, ezzel párhuzamosan pedig átlépve a szocreált, addig nem látott kortárs tematikát jelenít meg. Előszeretettel készít fekete-fehér fényképeket, amellyel szintén a hagyományokhoz való kötődését jelzi, de ezzel egyúttal kifejezésmódjának esszenciálisabb módját is megtalálja, ebben az értelemben fekete-fehér fényképeivel, majd többek között a színes Üvegház sorozatával az absztraktabb ábrázolásmód felé közelít. Barta Zsolt Péter a mindennapi életünkben megjelenő tematikát kifordítja a megszokott látásmódból, a pályája kezdetén fotózott női testek Balett sorozatában már-már lehetetlen pozíciókba helyezkedve tárulnak elénk. Mindez magában hordozza a kortárs táncból is építkező újszerű testkép vizsgálat megjelenését, a test mozdulatai végső határainak kutatását, amellyel felülírja a szocializmusban uralkodó finomkodó, giccsesen erotikus ábrázolásmódot. Barta Zsolt Péter a fényképein megjelenő élő és élettelen testrészeket az előbbi sorozatán túl is szinte zavarba ejtően bizarr módon tárja a néző elé, minden esetben többlet jelentéstartalommal felruházva azokat, az ellentétes esztétikai minőségekből létrehozva az egyedi, sajátos, csak rá jellemző látványt. Az előbbiek magukban hordozzák a fénykép korábbi dokumentáló identitásától eltérő lírai és gyakran filozofikus hangvételt. Tört üveg című 1993-ban, zselatinos ezüst, baritált technikával készült fényképén üvegben, formalinban tárolt emberi fej látható, a folyadék a fénykép nagyjából közepén, vízszintesen osztja a fotót. A bomlás jelei az üvegre tapadt különböző organizmusok által a fénykép bal fölső és jobb fölső sarkában is megjelennek, Barta Zsolt Péter a bevilágítással mégis élőnek láttatja az élettelen testrészt, a szemgolyó sötétben hagyásával látóvá teszi a halott szemet. A medikusok számára mindennapi és megszokott tárgyak, demonstrációs eszközök eredendő funkcióját megszüntetve, azokat transzcendens jelentéstartalmakkal ruházza fel, lehetőséget nyújtva a néző számára, hogy a fényképek vizsgálata közben önmaga számára is megfogalmazza az élethez és a halálhoz fűződő személyes viszonyát. Élő és élettelen viszonyrendszere Csarnok sorozatában is hangsúlyt kap. Az ipari létesítmények sötét, belső, elhagyott, lassan szétmálló falai mellett az ablakmozaikon át a friss zöld növények bekukucskálnak a rothadásba, mintha a külső terek felfedezése, eredendő élőhelyének részbeni visszafoglalása után szemet vetnének az újjáteremtett saját élettér határainak lehetséges bővülésére. Az alkotó Csarnok - Újratöltve LKM4152 című 2010-ben készült fényképén tovább fejlesztette a tematikát, az ablakok már részben kitörtek, a növények az épületen kívül eső térben berendezkedtek, a fénykép jobb alsó sarkában megfigyelhető zöldes, sárgás színárnyalat-változatuk a szilánkos üveg sárga graffiti feliratának maradványaira asszociál, előrevetítve a belső térrel történő viszonyrendszer kialakulását. LKM 3145 című, 2010-ben készült fényképen (Giclée print) a növények térfoglalásának szinte horrorisztikus brutalitását láthatjuk, a külső térből szinte már alig érzékel valamit a néző, a terebélyes szárak és levelek majdnem betöltik a több méter magas üvegablak mozaikokat és benyúlnak a lepusztult épület belső terébe, véglegesen eldöntve ezzel az alkotót már gyermekkorában is foglalkoztató természet és ipari létesítmények területszerzési párharcát. A fenti vezérfonalon haladva, és egyre inkább az absztraktabb formák felé fordulva készíti el 2008-ban Fal című kompozícióját. Az alkotó penészes falfelület-részletet fényképezett, a fotó alsó ötödén széles horizont és sivár, rideg tájkép rajzolódik ki, amelyre mintegy végítéletként penészpöttyök sűrű meteoresője zúdul. Geopont című fényképét szintén 2008-ban alkotta meg, az alig fél méteres piszkos, mohás betondarabba fúródó mérőpont több kilométer magasból fényképezett műholdas domborzati térképnek és a távolság okán pontszerűre zsugorodott földmérő állomásnak tűnik. Föld című, 2004-es képén a közelről lefotózott földdarab óriási merőleges sziklafalként tárul elénk, amelyet erősít, hogy Barta Zsolt Péter a vízszintesen hármas osztású fényképre beemeli a földdarab előtti csekély sík területet, az azon elhelyezkedő apró kavicsdarabok messziről látható épületekként törpülnek a falmonstrum előtt. Üvegház sorozatából válogatva, 2008-as Üvegház 04553 című fényképén a szétmálló fal reménytelenségében osztozhatunk, melyet a bevilágítással, a térfoglaló penész és a bekúszó növény levelének emocionális töltettel bíró emberi arccá formálásával ér el. Többek között a fenti fényképeivel Barta Zsolt Péternek nem áll szándékában közérthető és jól körülírható üzeneteket megfogalmazni, csupán lehetséges fókuszt ajánl az általa felvetett gondolatsorra. Fényképei sosem lezártak, mindig a szemlélőben nyernek konkrét értelmet, amely a nézőnek az élethez, a halálhoz, a transzcendenciához fűződő kapcsolata által válik személyessé. A meghatározhatatlan, vagy behatárolhatatlan formák megjelenése már nem is a fotó, hanem a képzőművészet területére viszik a nézőt. Így, bár szemlélőként sokszor szinte ösztönösen törekszünk a megismerhető, a konkrét és az egyértelmű felfedezésére, Barta Zsolt Péter fényképei nem csupán a fotóin látható élőlényeket és tárgyakat, de bennünket is kifordítanak megszokott napi valóságunkból, hogy megadják a játékos asszociációk, és a gondolkodás szabadságát.
Egyéni kiállítások:
1988 TEST, Duna Galéria, Budapest
1992 NATURES MORTES / POLAROID TRIPTYCHS, Galerie Focale, Nyon, Switzerland
1993 NATURES MORTES II., Dorottya utcai Galéria, Budapest
1993 NUDI, Museo Ken Damy, Brescia, Italy, Galleria Ken Damy, Milano
1995 NATURES MORTES III., Vasarely Múzeum, Pécs
1996 ÚJ MUNKÁK, Bolt Galéria, Budapest
1998 CODEX [Human], Bolt Galéria, Budapest
PAUSE, Miró Galéria, Fészek Galéria, Budapest
CODEX II., Városi Képtár, Székesfehérvár
CODEX [retro], Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
CSARNOK, Nessim Galéria, Budapest
2009 X KÓD, Nessim Galéria, Budapest
2010 CSARNOK II. [újratöltve], Nessim Galéria, Budapest
2016 CODEX [üvegház], Artphoto Galéria, Budapest
2018 TEKINTETTEL [Haid Attilával], Artphoto Galéria, Budapest
2018 CODEX [tárgyak, jelenségek], Artphoto Galéria, Budapest
2018 CODEX [növény], Muzeális Gyűjtemény, Hévíz
Csoportos kiállítások:
1984 ÖNKIOLDÓ 2. "ember"
Gödöllői Galéria, Gödöllő
1985 IL NUDO NELLA FOTOGRAFIA DELL EST EUROPEO, Accademia Albertina, Torino
1986 "HARMADIK" FIATAL FOTÓMŰVÉSZEK STÚDIÓJA, Ernst Múzeum , Budapest
1987 HEDENDAAGSE HONGAARSE FOTOGRAFIE, Canon Photo Gallery/Cultureel Centrum de Moor, Amsterdam
1988 JUNGE UNGARISCHE FOTOGRAFEN, Galerie Treptow, East-Berlin
1988 IL NUDO FOTOGRAFICO DELL'EUROPA ORIENTALE, Galleria D'Arte Moderna, Bologna
1988/89 ZEITGENÖSSISCHE FOTOGRAFIE AUS UNGARN, Galerie Fotohof, Salzburg
1989 JUNGE UNGARISCHE FOTOGRAFEN, Pumpe, West-Berlin
1989 FOTOGRÁFIÁK, Vajda Lajos Stúdio, Szentendre
1989 IL NUDO FOTOGRAFICO NELL'EUROPA DELL'EST, Palazzo Correale, Sorrento, Italy
1989 MÁS-KÉP, Ernst Múzeum, Budapest
1990 CENT PHOTOGRAPHERS DE L'EST, Musée de L'Elysée, Palais de Beaulieu, Lausanne
1990 "NEGYEDIK" FIATAL FOTÓMŰVÉSZEK STÚDIÓJA, Ernst Múzeum, Budapest
1991 THE WALL / THE FALL, Colorado Photographic Arts Center, Denver, Colorado, USA
1991 IL NUDO IN FOTOGRAFIA, Fondazione Ragghianti, Lucca
1991 IL NUDO IN FOTOGRAFIA, Museo Ken Damy, Brescia
1992 XL FOTOGRÁFIÁK, Pajta Galéria, Salföld
1992 SZÍNEZETT FOTOGRÁFIÁK, VIII. Fotográfiai Biennálé, Rondella Galéria, Esztergom
1992 2. INTERNATIONALE FOTO-TRIENNALE, Galerie der Stadt, Villa Merkel, Esslingen, Germany
1993 SZÍNEZETT FOTOGRÁFIÁK, VIII. Fotográfiai Biennálé, Ernst Múzeum, Budapest
1993 MAGYAR FOTOGRÁFIA '93, Vigadó Galéria, Budapest
1993 NU INCO-NU, Museo Ken Damy, Brescia
1994 PÉCSI JÓZSEF ÖSZTÖNDÍJASOK, Dorottya utcai Galéria, Budapest
1994 E U R O P A - E U R O P A, Kunst und Ausstellungshalle der BRD, Bonn
1994 CSOPORTKÉP, Vigadó Galéria, Budapest
1994 PHILOZOO (Month of Photography), Galéria Artotéka, Bratislava
1995 KORTÁRS MAGYAR FOTOGRÁFIA ‘95, Pécsi Galéria, Pécs
1995 IN MEMORIAM LÁSZLÓ MOHOLY-NAGY, Galéria 56, Budapest
1996 K O N C E P T, Pavilion of Art , Zagreb, Croatia
1996 CONTEMPORARY HUNGARIAN PHOTOGRAPHY, Month of Photography, Bratislava
1996 SÍKFILM, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom
1997 L' ARTE DELLA FOTOGRAFIA CONTEMPORANEA NELL'EUROPA DELL' EST, Museo Ken Damy, Brescia
1997 REGARD SUR LA PHOTOGRAPHIE CONTEMPORAINE HONGROISE,
Galerie Vrais Reves, Lyon
1997 RÉTROSPECTIVE 1996-1997 DE LA GALERIE VRAIS REVES, Recontres Internationales de la Photographie, l'Hotel du Musée, Arles
1997 KORTÁRS MAGYAR FOTOGRÁFIA'97, Pécsi Galéria, Pécs
1997 ÁLLATOK, Bolt Galéria, Budapest
1998 KÉP ÉS SZÖVEG, Bolt Galéria, Budapest
1998 TAKE FIVE, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
1999 HUNGARY TODAY, Sarah Morthland Gallery , New York
1999 ZEITGENÖSSISCHE FOTOGRAFIE AUS UNGARN, Akademie der Künste, Berlin, Altes Rathaus, Potsdam
1999 100 FOTOGRÁFUS 100 FÉNYKÉP A XX. SZÁZADBÓL, Magyar Fotográfusok Háza, Budapest
2001 DIGITÁLIS TESTEK / VIRTUÁLIS LÁTVÁNYOSSÁGOK, Ludwig Múzeum, Budapest
2002 NOW AND THEN, Sarah Morthland Gallery, New York
2003 OFFLINE, Csiga Galéria, Millenáris Park, Budapest
2003 TACITES OU INSOUPCONNÉES DES INTELLIGENCES FURTIVES, ACB, Bar Le Duc, Franciaország
2004 SZIMBIÓZIS II., Magyar Fotográfusok Háza, Budapest
2005 AKKU, Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
2006 TERMÉSZETES KÉPEK XV. Fotográfiai Biennálé, Rondella Galéria, Esztergom
2006 KIVÁLASZTOTT FÉNYKÉPEK MFSZ 1956-2006, Budapest Galéria, Budapest
2007 =DIGIT=0010100011010111000101, 2B Galéria, Budapest
2008 LÉLEK ÉS TEST, Szépművészeti Múzeum, Budapest
2007 AQUA +műhely, Nessim Galéria
2008 A TUDOMÁNY KÉPEI, A KÉPEK TUDOMÁNYA, A22 Galéria, Budapest
2008 AK12, Balassi Intézet, Budapest, Institut Hongrois, Párizs
2009 TRADITION AND RECEPTIVNESS, Current Developments in Hungarian Photography, Art Depoo Galeriis, Tallin, Estonia, TR54, Tampere, Finland
2009 FÉNYELÉS, Magyar Fotográfusok Háza, Mai Manó Ház, Budapest
2010 HIÁNY, Nessim Galéria, Budapest
2011 MAGYAR EU-ELNÖKSÉG INSTALLÁCIÓJA, Justus Lipsius Ház, Brüsszel
2011 NEMZETKÖZI KEPES TÁRSASÁG KIÁLLÍTÁSA, Budapest Galéria, Budapest
2012 ENTRE CADAVRE ET BAGATELLE, Grande Galerie, Institut Supérieur Des Beaux Arts, Besancon
2012 TÁVMÉRŐ Fotográfiai munkák és látásrendszerek az elmúlt 50 évből, Kepes Intézet, Eger
2012 POLAROID 65, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
Esztergomi Vármúzeum, Rondella Galéria, Esztergom
Kolta Galéria, Budapest
2013 MAGYAR FOTÓMŰVÉSZET AZ ÚJ ÉVEZREDBEN, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2013 FOTOFEVER, BRÜSSZEL, Inda Galéria
2013, 2014 NKA 2012, Művészet Malom, Szentendre
2015 AZ ÖRÖKSÉG – Posztszocializmuson innen és túl, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
2015 SELFI – a művészeti fotográfiában, Dorsy Galéria, Art Market,Millenáris, Budapest
2016 RÖGTÖN(ZÖTT) PORTRÉK-InstArc, Mai Manó Galéria, Budapest
2016 KÉPEK ÉS PIXELEK- Fotóművészet és azon túl, Műcsarnok, Budapest
2016 ÚJ SZERZEMÉNYEK 2006-2016, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
2016 KÓPIÁK, Pajta Galéria, Salföld
2016 MEGFOGHATATLAN, XX. Esztergomi Fotográfiai Biennálé
Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeuma, Esztergom
B32 Galéria, Budapest
2016 PÉCSI 25, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest
2016 TAK WIDZA Panorama fotografii wegierskiej, Nemzeti Múzeum, Varsó
2016 KÉP / TÁRSAK, Pesti Vigadó Galéria, Budapest
2017 LÁTKÉP Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967-2017
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest
2016 FORMABONTÓK Neoavantgárd és Új hullám 1965-2005, Kepes Intézet, Eger
2016 NKA 25, Kolta Galéria, Budapest
Kurátorként:
1994 PHILOZOO (Month of Photography), Galéria Artotéka, Pozsony
2005 MOI PERSONNELLEMENT, ANDRÉ KERTÉSZ, Institut Hongrois de Paris, Párizs
2007 =DIGIT=0010100011010111000101 [Kerekes Gáborral], 2B Galéria, Budapest
2008 AQUA, Nessim Galéria, Budapest
2014 STARS & SCIENCE (Kerekes Gábor fotói), Stephen Bulger Gallery, Toronto
2015 ZÓNA (Kerekes Gábor fotói), Artphoto Galéria, Budapest
2015 SELFIE IN FINE ART PHOTOGRAPHY Art Market / Art Photo, Dorsy Galéria, Budapest
2017 ISMERETLEN KÉPEK (Kerekes Gábor fotói), Artphoto Galéria, Budapest
2018 TEKINTETTEL (Barta Zsolt Péter és Haid Attila fotói), Artphoto Galéria, Budapest
Bibliográfia
Bibliográfia
Válogatott bibliográfia
Önálló könyvek
Barta Zsolt Péter: CODEX, szerkesztette: Baki Péter, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét, 2007.
Barta Zsolt Péter: CSARNOK/HALL, NKA, Budapest, 2009.
Recepció
Foto (Leusden), 1987/4. április
Foto (Leusden), 1987/6. június
Fotóművészet (Budapest), 1988/2.
BANÁN Art and Freud (Budapest), 1989
Fotóművészet (Budapest), 1989/4.
Camera Austria (Graz), 1990 № 31/32.
Titok (Budapest), 1990 №1.
Erato, 1990 2. szám, Miltényi Tibor: A megidézett romantika
Inter Art Actuel (Quebec), 1991 nov. № 52.
Fotóművészet (Budapest), 1991/3., Lisbeth N.Kohloff: Levél Denverből
Tribune de Geneve, 1992/június 9.
Fotóművészet (Budapest), 1992/2., Adamik Lajos: Paleofotográfia
Auer Index des photographes de 1839 á nos jours 1992.Geneve
Amerika Art and Cristoforo (Budapest), 1992
Volt (Budapest), 1992. nov./dec. № 5
Esti Hírlap (Budapest), 1993. jan. 9., Korrigálhatatlan örökkévalóság
Magyar Narancs (Budapest), 1993. jan. 14.Bakács Tibor: Tisztuló látás
News Museo Ken Damy (Brescia), 1993. № 14. Nudi Ken Damy
Magyar Napló, 1993. szeptember Lugo: Fényképművészet
Progresso Fotografico (Milano), 1993 szept. - Ken Damy
Pécsi József Ösztöndíj, 1994 Műcsarnok / Dorottya galéria
Fotóművészet (Budapest), 1994 3-4 sz.
FOTO (Budapest), 1994/1. május
Dunántúli Napló (Pécs), 1995. Aknai Tamás: Arcélek,tárgyak,életek
Népszabadság (Budapest), 1995. szept. 22.
Törökfürdő (Budapest), 1995/1.
Magyar Lettre Internationale (Budapest), 1995 № 19. tél
Balkon (Budapest), 1996/1,2., január, február
Törökfürdö (Budapest), 1996/1.
Photonews (Brescia), 1997 Gennaio
Balkon (Budapest), 1997/10,11. Szűcs Károly: Kortárs Magyar Fotográfia / '97 ősz
Imago (Bratislava), 1998 № 6. Summer
Népszabadság(Budapest), 1998.julius 13.Daniss Győző: A cápa utána kiáltott
Frankfurter Rundschau(Frankfurt), 1999 Oktober 13.
Photophile (New York), 1999. Winter
NewYorkTimes 1999. May 9., Lyle Rexer: Unshackled to Capture Their Country...
Fénykép az ezredfordulón (szerk: Szarka Klára), 2000. MFSZ/Budapest
Fotóművészet, 2005. 5-6 szám
Árgus, 2006/3 Tódor János: A frenológiától a Koponyabolygóig
Fotóművészet, 2007/4. szám Tímár Péter: A gótika parafrázisa
ZOOM, 2008 ősz-tél
Unit, 2008 / 7. október A +műhely kiállítása: Aqua
ZOOM, 2009. tél
Fotóművészet, 2010 2. szám, Tímár Péter: Barta Zsolt Péter, Csarnok
Fotóművészet, 2012 3. szám
Új Művészet, 2017. március
Forrás (Hévíz), 2018/11. május Tóth András: Tisztaság és szorgalom nélkül nincs művészeti teljesítmény
Fontosabb interjúk
Balázs Sándor: A dolgok anatómiája, www.mma.hu, 2017. szeptember 27.
Oláh Zsolt: Az organikus fotográfia mestere, www.origo.hu, 2019 március 9.
© Magyar Művészeti Akadémia, 2017