Életrajz
Zsigmond Vilmos Szegeden született. Apja Zsigmond Vilmos, futballedző, anyja Illichman Bozena hivatalnok, később kocsmatulajdonos. A középiskolát a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Édesapja fényképezőgépével fedezte fel a fotózás nyelvét, de először a Műegyetemre jelentkezett, ahova származása miatt nem vették fel. Ezután a Kenderfonógyárban dolgozott. Az ötvenes évek elején, még Magyarországon kezdett el komolyabban érdeklődni a fotóművészet iránt. Nagy hatást tett rá Dulovits Jenő Művészi fényképezés című könyve. Ennek segítségével autodidakta módon megtanulta a kompozíciós elveket, a fénykezelés jelentőségét és a film nyersanyagok sajátosságait. Az előhívást szintén maga végezte, így elsajátította a fotózás laborálási eljárásait is. A gyár párttitkárnője arra ösztönözte, hogy legyen hasznos a munkásosztály számára. Ezért fotóklubbot szervezett a gyárban, a párttikárnő nagy örömére, aki ezután maga küldte el a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola felvetélijére. 1955-ben szerzett operatőri diplomát Illés György tanítványaként. Zsigmond mindig hangsúlyozta, hogy a főiskolán nagyon jó képzést kapott, elsősorban a világításról, a fények használatáról. A tanárok maguk is világító operatőrök voltak, akik tanítványaiknak is átadták a tudásukat a különböző típusú izzókról, irányított fényekről és árnyékokról. A diákok befényelték a jeleneket, felvették, előhívták a filmet, majd visszanézték a felvett anyagot, így szereztek komoly ismereteket arról, hogy melyik fényfajta hogyan mutat a filmen.
1956-ban Zsigmond több főiskolai társával megörökítette a forradalom eseményeit, majd '56 novemberében Kovács László operatőrrel – táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel – elhagyta Magyarországot. Ezek a felvételek hamarosan bejárták a világsajtót. Kettejüknek óriási szerepe volt abban, hogy a „Nyugat" tudomást szerzett a budapesti eseményekről. Zsigmond – miként Kovács is – az Egyesült Államokban telepedett le. Majdnem tíz év telt el, mire sikerült beilleszkednie új hazájának társadalmába, illetve operatőrként képes volt kitűnni az amerikai mezőnyből. Óriási hátránnyal indult, miközben európai iskolázottságával meg is előzte korát: Zsigmond Vilmos a szovjet–orosz avantgárdon, a francia lírai realizmuson, az olasz neorealizmuson iskolázódott. Mindez egy adott pillanatban nagy előny lett számára. Ehhez azonban mozgóképes látásmód- és generációváltásra volt szükség. Amikor az 1960-as években a független amerikai film új rendezőnemzedéke megjelent a színen, hirtelen fontos lett Zsigmond Vilmos vizuális látásmódja.
Amerikában apáról fiúra szálltak az operatőri állások, nehéz volt bekapcsolódni a vérkeringésbe. Szerencsére a magyaroknak jó híre volt Hollywoodban, (lásd Tony Curtis, Gábor Zsazsa, Kertész Mihály, Rózsa Miklós munkásságát.) Zsigmond kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmekben és reklámfilmekben kapott feladatot. Barátjával és kollégájával Kovács László operatőrrel ők voltak a 100 dolláros stáb. Egy furgonba bepakolt kamerákkal és lámpákkal 100 dollárért lehetett őket kibérelni egy napra, bármilyen forgatásra. Minimális költségvetésből készült, B-kategóriás horrorokat és thrillereket készítettek, melyekben Kováccsal cserélgették az operatőri és a fővilágosítói posztot. Zsigmond 1968-ban forgatta a Prelude című kisfilmet John Astin rendezésében, amit Oscar díjra jelöltek. A szakma perifériáján eltöltött sok éves bizonytalan hányódás után ez a kisfilm nyitotta meg előtte Hollywood kapuit. Majd Peter Fonda 1971-es A bérmunkás című westernje volt az első igazi, színvonalas amerikai nagyjátékfilmje, amely beindította a karrierjét.
Kivándorlása után 10 évvel főiskolai tanára, Illyés Gyula kiment hozzá Kaliforniába azzal a jó hírrel, hogy már hazatérhet Magyarországra. Ugyan mindenki tudja, hogy a forradalmi képanyagokat kivitte az országból, de már nem részesülne megtorlásban. Zsigmond Vilmos azonban ekkor már teljesen beilleszkedett az amerikai társadalomba és az ottani filmszakmába. „Magyarul étkezem, de amerikai a feleségem, és burzsoának számítanék a sztálinista rendszerben" – mondta, és maradt.
A hetvenes években induló új hollywoodi rendezőnemzedék legnagyobbjaival dolgozott együtt: Robert Altman, John Boorman, Michael Cimino, Brian De Palma, Martin Scorsese, Steven Spielberg, Woody Allen kérték fel legjobb filmjeikhez. A következő évtizedekben több mint 65 produkciónak volt a vezető operatőre.
Az életrajzot összeállította: Muhi Klára [2017]
Munkásság
Muhi Klára: Zsigmond Vilmos operatőr
Zsigmond Vilmos költői realizmusként definiálja stílusát. A valóság természetes ábrázolására törekedett, de mindig került költészet a képeibe. A fényt és a kompozíciót tartja a legfontosabb eszközeinek, a technika, a kamera minősége csak másodlagos fontosságú számára.
Zsigmond a fény tudósa volt, 17–19. századi festők fénykezelését tanulmányozta, főleg Rembrandt, Caravaggio és Latour hatottak rá. Filmjeiben gyakran alkalmazott szórt fényt a természetes hatás eléréséhez. Beállításaiban mindig onnan jön a fény, ahol természetes fényforrás is van vagy lehetne. A képkivágatban gyakran megmutatja a fényforrásait (asztali lámpa, álló lámpa, ablak, stb.). Kora reggel szeret legjobban forgatni, mert akkor az ablakon beáramló fényt keverve használhatja pár belső lámpával. Nem szeret egy fényforrástól függeni, hogy a különböző fények legelőnyösebb kombinációját hozhassa létre a színészek megvilágításához is.
Zsigmond Vilmos azt vallotta, hogy a dokumentumfilmtől eltérően a játékfilmben a történet és a színészek mellett hangulatteremtő képességük miatt is nélkülözhetetlenek a fények. Nincs olyan film- vagy digitális technika, amely a sötétség mélyén is érzékelni tudna kontúrvonalakat, erre csak az emberi szem képes. A fényeket gyakran használja nem realisztikus hatások elérésére, valamint arra is, hogy segítségükkel adott érzéseket váltson ki a nézőkben, hiszen a film másfajta, alternatív valóságot is képes megteremteni. A nézők pedig már megszokták a filmnyelvet, és ismerik ezt a valóságot. Zsigmond Vilmos gyakran impresszionista technikákkal dolgozik, például filmjeiben a hold szinte sosem olyan, mint a természetben, hanem sokkal fényesebb és kékebb. Ahogy a reggeli fények is sokkal erősebbek és csillogóbbak a valóságos reggelek fényeinél. Ezek az impresszionista túlzások elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nézőben a kívánt erős érzelmi hatás megszülessen.
Zsigmond mindig nagyon fontosnak tartotta munkáiban a szoros együttműködést és a jó emberi viszonyt a rendezőkkel. Mindig próbálta megalkotni a történethez legjobban illő vizuális világot, ugyanakkor igyekezett alázatosan alkalmazkodni a rendezői elképzelésekhez. Robert Altmannal, Michael Ciminóval, Brian De Palmával és Woody Allennel többször is dolgozott, de például a Franco Zefirellivel való együttműködése kudarcba fulladt.
A nagy rendezőkkel végzett közös munka során lépésről lépésre új vizuális kifejezőeszközökre tett szert. Robert Altmannál sajátította el a zoom használatát. (Magyarországon nem használtak zoomot abban az időben, mert akkor még valójában nem is létezett.) A zoom-ot például nagyon jól lehetett korrigálni a fahrt mozgással, elősegítve a közeledés-távolodás tökéletes egyensúlyának megtalálását. Brian De Palmával kezdte el 360 fokban mozgatni a kamerát.
Zsigmond Vilmos alapvető stílusjegye, hogy a színészeket, nem a hátteret világította meg. Nagy mozgásteret engedett a színészeknek, nem világított szoros mozgáspontok közé, így a színészek szabadon mozoghattak a játékterükben.
Zsigmond alkalmazta először Amerikában a flashing technikát, ami a negatív előzetes megvilágítását jelenti, mint mikor fényt kap a fényképezőgépbe befűzött negatív. A kép így szemcsésebbé, a színek fakóbbá válnak, valamint jobban látszanak a sötétben játszódó, árnyékos felvételek. Ez a technika költői realizmusának egyik fő eszközévé vált.
Robert Altman McCabe & Mrs. Miller című westernjének operatőreként nagy szakmai megbecsülést vívott ki magának a forradalmi flash technika alkalmazásával. Ennek a klasszikus, gyönyörűen fényképezett westernnek szinte minden snittje festményértékű. Németalföldi mesterek stílusa jellemzi a belsőket, Benczúr Gyula hatása a külső felvételeket. A táj, a tavaszi fák, a friss zöldek homogén egységet alkotnak a pasztell színű épületekkel és kopott kosztümökkel. A film alacsony költségvetésű, de nagyon igényes kivitelezésű volt, harmonikusan felplánozott jelenetekkel. Zsigmond betartotta a műfaj szabályait, a McCabe és Mrs Miller minden plánja tökéletesen westernszerű. Az amerikai tájat karakterisztikusan ábrázolja, az emberekkel kölcsönhatásban fényképezi az őket körülvevő természetet. A világításnál nagy figyelmet fordított a részletekre: a törtfehér gallérok, kötények, ágyneműk, korsók esztétikus ábrázolására. A színvilág három-négy alapszínre redukálódik. A fák friss, még kicsit fakó tavaszias zöldjére, a nadrágok, ingek és az ég fakó kékjére, a fa- és kőházak pasztelljére, és bizonyos ruhadarabok, gallérok, használati tárgyak sűrű törtfehérjére. A film minden kockáját festményként ki lehetne akasztani a falra, mintha csak Vermeer vagy Sargent képei lennének. Zsigmond egyszerre piszkos és festői szépségű vadnyugatot teremtett.
A Madárijesztő Jerry Schatzberg 1973-as dokumentarista hangulatú road movie-ja. A film annyira természetes hatást kelt, mintha ott sem lenne a kamera. Zsigmond külsőben nem használt világítást, a belsőkben pedig kevés, egyszerű fénnyel dolgozott. A nyersanyag elővilágítása, a flashing lehetővé tette, hogy kevés fénnyel dolgozzon. És épp ez a film erőssége, hogy szinte nem "látszik" rajta a technika. Zsigmond Vilmos realizmusának fontos jellemzője, hogy egyáltalán nem érzékeljük a technikai apparátust a beállítások mögött. A Madárijesztő igazi független film, olyan, mint egy home movie. Sok a dekomponált beállítás, sokszor kiesik a szereplő a képből, vagy kisétál belőle, majd visszatér. Kis stábbal dolgoztak, a filmezési módszer a dokumentarizmusra emlékeztet, ahol mindenki mindent csinált, a szövegeket pedig gyakran improvizálták. A legfontosabb jeleneteket – amilyen például Hackmann sztriptíze vagy Pacino megőrülése – csak egyszer vették fel. A színészi játék hihetetlenül természetes, Pacino és Hackman nem játszanak, hanem léteznek az amerikai mélyvilág nyomorult krimóiban, a lecsúszott vagy a társadalom peremén egyensúlyozó sokaság miliőjében. Zsigmond mindig elcsípte a sok apró pillanat és gesztus között a legkifejezőbbet. A miliő-ábrázolás legalább annyira fontos volt számára, mint a cselekmény lekövetése.
Zsigmond élete egyik legnehezebb feladatának tartotta a végül Oscar-díjjal jutalmazott Harmadik típusú találkozások fotografálását: Steven Spilberg koncepciója eredetileg az volt, hogy a film dokumentarista jellegű legyen. Zsigmond azonban meggyőzte, hogy sokkal nagyobb hatást érhetnek el, ha az űrhajók intenzíven színes és erős fényforrásokká válnak. "Elhatároztuk, hogy sok fényt fogunk használni az űrhajókhoz, ezzel is jelezve, hogy a földönkívüliek technikai fejlettsége jóval előrébb tart, mint a miénk. Ehhez azonban nagyon sok lámpára volt szükségem, amire nem volt keret a költségvetésben. Tulajdonképpen ötször annyi világító berendezés kellett volna, mint amennyi rendelkezésre állt. Ez persze nem tetszett a producereknek, mert így megnőtt a büdzsé." Zsigmond végül szinte az utolsó pillanatban, a helyszínen talált megoldást az ufók megérkezésének híres jelenetére. Óriási tükörfelületekre szórta rá a fényt, majd mikor ez még mindig nem adta a kívánt hatást, a tükröket összetörte. Az apró darabokra tört tükrök sokszorosára növelték a rájuk lövellt fénymennyiséget. Így született meg végül a "harmadik típusú találkozás" egyszerre ijesztő és csodálatos földönkívüli atmoszférája.
*
Zsigmond Vilmos legkedvesebb munkája A szarvasvadász. „Tökéletes film, amit csak egyszer csináltam életemben." Ebben is kitűnik kiemelkedő képessége, hogy minden filmjében, ahol lehetősége van rá, érzékenyen festi meg a természetet. A szarvasvadászt ugyan tavasszal forgatták, de a filmhez a történet szerint őszi, borús hangulatot kellett teremteni, ezért túltelítették a színeket. A három fő helyszín is rendkívül karakterisztikus lett. A gyárakkal, autókkal, bárokkal tele hideg iparvárosban a sötétkék árnyalatai, füstök és neonfények uralkodnak. A város fölött emelkedő tiszta, kékeszöld hegyvidék a film nyugalmi pontja. Végül Vietnam, ahol a természet élénk zöldjébe mindig véres képek, tűz és robbantások vegyülnek.
A külső jelenetek megvilágítása természetes. A vietnámi epizód egyik fontos éjszakai jelenetét a folyón forgatták. Az áramgenerátorok nagy része nem működött, ezért az optikát akkorára nyitották, amekkorára csak lehetett. A jelenet realizmusát az adja, hogy az arcokon sok az árnyék, és szinte csak annyit látunk, amennyit egy ilyen helyzetben a valóságban is látni lehet.
[2017]
Filmográfia
Operatőr
Hajnal előtt, 1955, rövidfilm, 15', H, rendező: Zsuffa József
Ungarn in Flammen/Magyarország lángokban, 1957, dokumentumfilm, 56', D, rendező: Erdélyi István
The Blue of the Sky / Az ég kékje, 1958, rövidfilm, USA, rendező: Zsuffa József
A Man with Many Trade / Egy sok foglalkozású ember, 1963, dokumentumfilm, USA, rendező: Gárdonyi Ferenc
The Story of the Wholesale Market / A nagykereskedelem története, 1963, dokumentumfilm, 12', USA, rendező: Leonard Greenberg
The Sadist / A szadista, 1963, 92', USA, rendező: James Landis
Living between Two Worlds / Két világ között élve, 1964, 75', USA, rendező: Bobby Johnson, író, producer, szereplő: Horace Jackson
What's Up Front? / Mi a harci helyzet?, 1964, 83', USA, rendező: Bob Wehling
The Time Travellers / Az időutasok, 1964, 82', USA, rendező: Ib Melchior
Rat Fink – My Soul Runs Naked / Patkány spicli – Meztelenül fut a lelkem, 1965, 80', USA, rendező: James Landis
The Nasty Rabbit / Koszos nyúl, 1965, 90', USA, rendező: James Landis
Deadwood '76, 1965, 97', USA, rendező: James Landis
Tales of a Salesman / Egy ügynök meséi, 1965, 53', USA, rendező: Dan Russell
Psycho a Go-Go / Menő psycho, 1965, 85', USA, rendező: Al Adamson
The Cat / A macska, 1966, 87', USA, rendező: Ellis Cadison
Road to Nashville / Út Nashville-be, 1966, 88', USA, rendező: Will Zens
U.S. Water Polo / Vízilabda, 1968, USA, rendező: Nagy Gábor
Mondo Mod, 1967, 89', USA, rendező: Peter Perry Jr.
The Name of the Game is Kill / A játék neve gyilkolás, 1967, 84', USA, rendező: Gunnar Hellström
Jennie, Wife-child / Jenny, feleség-gyerek, 1968, 83', USA, rendező: Robert Carl Cohen
The Monitors / Felvigyázók, 1969, 92', USA, rendező: Jack Shea
Hot Rod Action / „Hot Rod" autós akció, 1969, 76', USA, rendező: Gene McCabe
Five Bloody Graves / Öt átkozott sír, 1969, 88', USA, rendező: Al Adamson
Futz, 1969, 92', rendező: Tom O'Horgan
Prelude / Előjáték, 1969, rövidfilm, USA, rendező: John Austin
Horror of the Blood Monsters / A véres szörnyek rémsége, 1970, 85', USA, rendező: Al Adamson
The Ski Bum / Sícsavargás, 1971, 136', rendező: Bruce D. Clark
Red Sky at Morning / Reggeli Vörös ég, 1971, 112', USA, rendező: James Goldstone
The Hired Hand /A bérmunkás, 1971, 90', USA, rendező: Peter Fonda
McCabe and Mrs Miller / McCabe és Mrs Miller, 1971, 120', USA, rendező: Robert Altman
Deliverance / Gyilkos túra, 1972, 109', USA, rendező: John Boorman
The Long Goodbye / A hosszú búcsú, 1973, 112', USA, rendező: Robert Altman – Amerikai Filmkritikusok Szövetségének Díja, a legjobb operatőr (1974)
Scarecrow / Madárijesztő, 1973, 112', USA, rendező: Jerry Schatzberg
Cindarella Liberty / Hamupipőke szabadság, 1973, 117', USA, rendező: Mark Rydell
The Surgarland Express / Sugarlandi hajtóvadászat, 1974, 110', USA, rendező: Steven Spielberg
The Girl from Petrovka / Lány a Petrovka utcából, 1974, 103', USA, rendező: Robert Ellis Miller
Sweet Revenge / Édes Bosszú, 1976, 90', USA, rendező: Jerry Schatzberg
Obsession / Megszállottság, 1976, 98', USA, rendező: Brian De Palma
Close Encounters of the Third King / Harmadik típusú találkozások, 1977, 137', USA, rendező: Steven Spielberg – Oscar-díj, legjobb operatőr (1978)
The Deer Hunter / A szarvasvadász, 1978, 183', USA, rendező: Michael Cimino – BAFTA-díj, legjobb operatőr (1980); Oscar-díj, legjobb operatőr jelölés (1979)
The Last Waltz / Az utolsó valcer, 1978, koncertfilm, 117', USA, rendező: Martin Scorsese
The Rose / A rózsa, 1979, 125', USA, rendező: Mark Rydell
Winter Kills / Téli gyilkosságok, 1979, 97', USA, rendező: William Richert
Heaven's Gate / A mennyország kapuja, 1980, 219', USA, rendező: Michael Cimino
Blow out / Halál a hídon, 1981, 107', USA, rendező: Brian De Palma
Jinxed! / Cinkelve (Balszerencsét), 1982, 103', USA, rendező: Don Siegel
Table for Five / Asztal öt személyre, 1983, 122', USA, rendező: Robert Lieberman
No Small Affair / Fotós szerelem, 1984, 102', USA, rendező: Jerry Schatzberg
The River / A folyó, 1984, 124', USA, rendező: Mark Rydell – Oscar-díj, legjobb operatőr jelölés (1985)
Real Genius / Valóságos zseni, 1985, 108', USA, rendező: Martha Coolidge
The Whitches of Eastwick / Az eastwicki boszorkányok, 1987, 108', USA, rendező: George Miller
Fat Man and Little Boy / Fat Man és Little Boy, 1989, 127', USA, rendező: Roland Joffé
The Bonfire of the Vanities / Hiúságok máglyája, 1990, 125', rendező: Brian De Palma
The Two Jakes / Cinikus hekus, 1990, 137', USA, rendező: Jack Nicholson
Stalin / Sztálin, 1992, 172', USA-H, rendező: Ivan Passer – Emmy-díj, legjobb operatőri munka tévéfilmben (1993), Amerikai Operatőrők Egyesülete, legjobb operatőr
Sliver, 1993, 107', USA, rendező: Phillip Noyce
Intersection / Vágyak vonzásában, 1994, 98', USA, rendező: Mark Rydell
Maverick / Maverick – Halálos póker,1994, 127', USA, rendező: Richard Donner
The Crossing Guard / Menekülés az éjszakába, 1995, 111', USA, rendező: Sean Penn
Assassins / Bérgyilkosok, 1995, 132', USA, rendező: Richard Donner
The Ghost and the Darkness / Ragadozók, 1996, 110', USA, rendező: Stephen Hopkins
Playing by Heart / Szeress, ha tudsz!, 1998, 121', USA, rendező: Willard Carroll
The Argument / Az érv, 1999, rövidfilm, 14', USA, rendező: Donald Cammell
The Body / A test, 2001, 109', USA, rendező: Jonas McCord
Bánk Bán, 2002, 118', H, rendező: Káel Csaba – Camerimage, legjobb operatőr
Life as a House / Az élet háza, 2001, 125', USA, rendező: Irwin Winkler
Jersey Girl / Apja lánya, 2004, 102', USA, rendező: Kevin Smith
Melinda and Melinda / Melinda és Melinda, 2004, 99', USA, rendező: Woody Allen
The Black Dahlia / A fekete Dália, 2006, 121', USA, rendező: Brian De Palma – Oscar-díj, legjobb operatőr jelölés (2007)
Surrender, Dorothy / Ki voltál, lányom?, 2006, 120', USA, rendező: Charles McDougall
Cassandra's Dream / Kasszandra álma, 2007, 108', USA, rendező: Woody Allen
A lyukas zászló / Torn from the Flag by Klaudia Kovacs, 2007, dokumentumfilm, 97', USA, rendező: Endre Hules, Klaudia Kovacs
You will meet a Tall Dark Stranger / Férfit látok álmaidban, 2010, 98', USA, rendező: Woody Allen
Louis, 2010, 90', USA, rendező: Dan Pritzker
A halálba táncoltatott lány, 2011, 100', H, rendező: Hules Endre
Kickstar Theft, 2012. rövidfilm, 7', PL, rendező: Fred Goodich
Rendező
A tékozló apa / The Long Shadow, 1991, 80', H-IL
Szereplő
Visions of Light / A fény művészete, 1992, dokumentumfilm,, 92', H, rendező: Arnold Glassman, Todd McCarthy, Stuart Samuels
Mesterek és tanítványok, 1996, rövidfilm, 20', H, rendező: Fehéri Tamás
Ljuset håller mig sällskap / Társam, a fény (közreműködő), 2000, dokumentumfilm, S, 78', rendező: Carl-Gustav Nykvist
Szerelmes földrajz, ismeretterjesztő filmsor., H, 28'
Close Encounters with Vilmos Zsigmond / Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal, 2016, dokumentumfilm, Fr, 80', rendező: Pierre Filmon
Bibliográfia
Bibliográfia
Válogatott bibliográfia
Közlések
American Cinematographer (Hollywood), June 1974.
Dialogue on Film (Beverly Hills, California), July 1974.
Dialogue on Film (Beverly Hills, California), October 1974.
Film Heritage (Dayton, Ohio), Spring 1977.
American Cinematographer (Hollywood), January 1978.
On The Deer Hunter in American Cinematographer (Hollywood), October 1978.
American Film (Washington, D.C.), June 1979.
On Heaven's Gate in American Cinematographer (Hollywood), November 1980.
On Heaven's Gate in Millimeter (New York), January 1981.
Films and Filming (London), September 1982.
In Masters of Light: Conversations with Contemporary Cinematographers, by Dennis Schaefer and Larry Salvato, Berkeley, California, 1984.
American Cinematographer (Hollywood), June 1987.
Filmkultúra (Budapest), vol. 25, no. 6, 1989.
American Cinematographer (Hollywood), November 1989.
American Cinematographer (Hollywood), April 1990.
American Cinematographer (Hollywood), November 1990.
American Film (Washington, D.C.), November 1990.
American Cinematographer (Hollywood), November 1991.
Recepció
Lightman, Herb A., on Deliverance in American Cinematographer (Hollywood), August 1971.
Focus on Film (London), Autumn 1972, corrections in no. 13, 1973.
Lipnick, Edward, on The Long Goodbye in American Cinematographer (Hollywood), March 1973.
Gosnold, H. G., in American Cinematographer (Hollywood), March 1977.
Take One (Montreal), no. 2, 1978.
American Cinematographer (Hollywood), May 1978.
Carcassonne, P., and J. Fieschi, in Cinématographe (Paris), March 1979.
American Cinematographer (Hollywood), May 1979.
Lyman, D., in Filmmakers Monthly (Ward Hill, Massachusetts), June 1979.
Vallely, J., in Rolling Stone (New York), 21 February 1980.
Films and Filming (London), May 1980.
McCarthy, T., in Film Comment (New York), March/April 1984.
Patterson, Richard, in American Cinematographer (Hollywood), November 1984.
Betro, A., "Reaching Out to Europe," in American Cinematographer (Hollywood), June 1992.
Lueker, Rob, "At the Master's Feet," in American Cinematographer (Hollywood), February 1996.
Williams, D. E., "Night of the Hunters," in American Cinematographer (Hollywood), November 1996.
© Magyar Művészeti Akadémia, 2017