Lakatosné Ircsik Teréz: Oberfrank Pál színművész pályaképe

Miért érdemes színházat csinálni?

„Takáts Ervin, osztályfőnököm Piarista Színpadán éltem át először azt a furcsa titkot, hogy beléptem a színpadra, és István királlyá, Pázmány Péterré váltam. Beleremegtem az élménybe máig hatóan, és később is reszketve néztem a színházba érkező, még civil ruhás színészeket, amint a művészbejárón a színházba léptek, és nem értettem, csak csodáltam a változást, amikor a színpadon kosztümben megpillantottam őket. Ezért féltem a színháztól, a főiskolától, és csak akkor mentem el felvételizni, amikor már nem volt más választásom." (Oberfrank Pál: „Lehet-e az ember csak színész ma Magyarországon?" – Önvallomás Nagypénteken. Akadémiai székfoglaló előadás, 2014. április 19.)
A főiskola elvégzése után egyenes útja vezetett a Vígszínházba, ahol osztályfőnöke, Marton László jóvoltából gyakorlatát is töltötte. Hamar átvette a „vígszínházi stílust". Azt a fajta természetes társalgási játékstílust, amely ugyan nagyon könnyednek látszik, valójában azonban nagyon precíz munkát, viselkedés- és mozgáskultúrát igényel. Még főiskolásként Ádámot alakította Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című színművében, majd Valvert vicomte-ot Edmond Rostand: Cyrano de Bergeracjában. Első igazi főszerepét 1992-ben kapta: Tony volt Leonard Bernstein: West Side Story című musicaljében. Ebben a szerepben más oldaláról ismerhette meg a közönség. Kiderült, hogy nem áll távol tőle a líraiság, ami a szerelemes fiú figurájának ábrázolásához szükséges. Ebben a szerepében megmutathatta remek hangi és táncos adottságait. A kritika is nagyon pozitívan értékelte alakítását. Maga így nyilatkozott sikeréről: „…a színházban nem csak elöl, a színpadon játszódik a történet, hanem hátul, a színfalak mögött is. Hogy a bútoros Bubu ott áll a takarásban és drukkol érted. Meg a többiek is. A  műszakiak, a színészkollégák egy-egy mondattal vagy gesztussal éreztetik, hogy melletted állnak. És ettől a rád áradó szeretettől a sokszorosát tudod kihozni magadból, mint amire egyébként képes lennél." (Kiss Péter: Ober-frankó, Program Magazin, 1995. január 19–25.)
A szeretet, az érzelmek meg- és átélése mind a színpadon, mind a civil életben nagyon fontos a számára. Akkor tud a leghitelesebben játszani, ha harmóniával, szeretettel fordul az általa eljátszott figurához, még ha negatív is az a szerep.
Következő fontosabb feladata 1996-ban Julien, a megcsalt férj alakja volt Jean Anouilh: Colombe című darabjában, amelyet Alföldi Róbert rendezett a Pesti Színházban. Hihetetlen intenzitással alakította a férfit, aki rádöbben, hogy asszonya már nem az, akit elvett, és hitvesi esküjükből már semmi nem igaz. A különben kacagtató vígjátéknak ez volt az egyetlen igazán drámai pillanata, és Oberfrank Pál alakításában ez a momentum felejthetetlenné vált.
2000-ben egy nagy és fontos szerepet játszhatott el Korognai Károly rendezésében Szegeden. Ebben az évben a Szabadtéri Játékok egyik kiemelkedő produkciója Madách Imre: Az ember tragédiája című műve volt. Oberfrank Pál Szabó Gabi Évája és Szalma Tamás Luciferje mellett Ádámot alakította. Játékára az aprólékos, elemző játékmód volt a jellemző, amellyel árnyalta a figura ábrázolását. Az előadás, nyári produkció lévén, viszonylag keveset volt látható, de minden alkalommal nagy sikert aratott, elsősorban a főszereplők remek alakításai miatt.
A színpadi szerepek mellett filmes feladatok is megtalálták. Így került sor például 2001-ben arra, hogy eljátszhatta Géza király szerepét a Koltay Gábor rendezte Sacra Corona című filmben. A király személyiségével való azonosulást megkönnyítette számára, hogy mint nyilatkozta, sok közös vonást fedezett fel az uralkodóval. Ilyen volt a szigorúan vallásos világnézet, a befelé fordulás, az elmélyülésre való hajlam, a túlzott érzékenység és önemésztés. Ezek a lelki hasonlóságok és a rendező, Koltay Gábor instrukciói segítségével tudta hitelessé tenni alakítását. A forgatás alatt balesetet szenvedett: a lóról leesett és eltörött a kulcscsontja. Művészi alázatát, elhivatottságát jelzi, hogy ennek ellenére, sérülten is tovább játszotta vígszínházi szerepét a Szent István körút 14. című darabban.
Nyelvtudása lehetővé tette, hogy több külföldi filmben is szerepeljen, de meg se fordult a fejében, hogy ne magyar színész legyen. Azonban a 2000-es évek második felében a színházában nem igazán találták meg a megfelelő, őt megillető feladatok. Úgy érezte, hogy nagyobb kihívást igénylő szerepeket is kaphatna. Ezért szívesen elfogadott más színházakba szóló felkéréseket. Vendégszerepelt az Ódry Színpadon, a Karinthy Színházban. Energiájából futotta arra is, hogy lakhelyén, Nagykovácsiban létrehozzon egy lokálpatrióta egyesületet. A Nagykovácsi Alkotóművészek Egyesülete minden évben programokat, színházi előadásokat szervez. A befolyó összegből helyi ügyeket támogatnak, például a falu templomainak felújítását finanszírozzák.
2008-ban úgy döntött, hogy megválik a Vígszínháztól, szabadfoglalkozású művész lett. 2009 őszén elhunyt Bujtor István, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. A színház művészeti vezetője, Eperjes Károly megkereste Oberfrank Pált, hogy vállalná-e az igazgatást mellette. Némi gondolkodás után igent mondott, és ezzel pályája új szakasza kezdődött el. Igazgatói koncepciójában azt jelölte ki célul, hogy minőségi, bíztató és lélekemelő előadásokkal a közönség széles rétegeihez tudjon szólni a színház. Igazgatóként is magával hozta a vígszínházi örökséget, Várkonyi Zoltán igényes, ám szórakoztató színházi elképzeléseit. Olyan népszínházat szeretett volna megvalósítani, amelyben a művészi igényesség az elsődleges szempont, így ennek jegyében igyekezett összeállítani a Veszprémi Petőfi Színház műsorát. Klasszikus és kortárs, magyar és külföldi, prózai és zenés darab egyaránt színpadra került az elmúlt években. Olyan sikeres előadásokat játszottak a nagyszínpadon, mint William Shakespeare: Szenitvánéji álom című vígjátéka Szergej Maszlobojscsikov vendégrendezésében vagy Bertolt Brecht Koldusoperája Szinetár Miklós irányításával. Musicalt és operettet is gyakran előadtak: Lionel Bart: Oliver!, Fred Ebb – Bob Fosse – John Kander: Chicago, Lehár Ferenc: A víg özvegy, Johann Strauss: Bécsi vér, hogy csak néhányat említsünk. Az időközben Latinovits–Bujtor Játékszínnek elnevezett kamaraszínházba a kisebb érdeklődésre számot tartó, intellektuálisabb előadások kerültek. Itt játszották Jean Anouilh: Jeanne d'Arc című darabját, Örkény István: Sötét galamb című művét vagy Miroslav Krleža: Agónia című színjátékát.
Zenei tanulmányait felhasználva rendezőként is kipróbálhatta már magát. 2011-ben Szilágyi László – Zerkovitz Béla: Csókos asszony című zenés játékát rendezte Veszprémben; 2014-ben pedig Georges Bizet: Carmenjét állította színre nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd ősszel az Erkel Színházban. Mindkét előadást precíz rendezői munka, erős színészvezetés jellemezte, méltán aratva sikert a nagyközönség előtt.
Igazgatói teendői mellett természetesen kevesebbet léphetett színpadra, azonban talán éppen ezért jobban megválogathatta a szerepeit. Nagyobb, és ha lehet, még érettebb alakítások jellemzik az utóbbi évek színészi teljesítményét. 2011-ben a Gyulai Várszínházban Dante szerepét játszotta Maróti Lajos: A számkivetett című monodrámájában, amelyet Juhász Róza rendezett. Oberfrank Pál végig uralta a szöveget, teljes intenzitással alakította a reneszánsz írót, aki a politika és a művészet között hányódik. A színpadi jelenléte olyan magával ragadó volt, hogy szinte egy pillanatig sem engedte el a közönség figyelmét.
2012-ben vendégként szerepelt Pécsett Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból című kamaradarabjában, melyet Esztergályos Károly rendezett. Mariannét Darabont Mikold játszotta, a férjét, Johant pedig Oberfrank Pál. Elmondásuk szerint egyiküket sem befolyásolta a darab szerzője által rendezett, 1973-as svéd minisorozat, így teljesen magukból építkezve tudták bemutatni egy hétköznapi házasság válságát. Ebben a szinte teljesen a gesztusokra, a kommunikációra épülő kamaradarabban nagyon jól érvényesült Oberfrank Pál kifinomult beszédstílusa, magasszintű mozgáskultúrája.
Az utóbbi évek szerepei közül kiemelkedik Von Walter alakítása Friedrich Schiller: Ármány és szerelem című színművében, amelyet Eperjes Károly állított színpadra. A kancellár figuráját a hatalomtól eltelt, önfejű, tetteinek következményeit felmérni képtelen embernek ábrázolja, aki még akkor sem tud másképp viselkedni, ha saját gyermekéről van szó. Súlyos és mélyen átgondolt alakítása az érett művészt jelzi.
Zárásképp álljon itt művészi ars poéticája, amelynek jegyében ma is alkot: „Színházigazgatóként is azt gondolom, lehet, hogy nem fog bejönni az, amit szeretnék, de meg kell próbálni a legemberibb hangon és a legnagyobb szeretettel dolgozni, mert a színház nem egy gyár, hanem egy templom. Ebben a világban, amiben élünk, eléggé meztelen a király, sok hazudozásra már nincs lehetőség, sem idő, sem kedv, úgyhogy a legjobb, ha megpróbálunk minél őszintébben, minél vallomásosabban színházat csinálni. Nem pedig azért, hogy másokat beledöngöljünk a földbe, vagy azt mutassuk, milyen rohadt az élet. Mégiscsak arról érdemes beszélni, ami a kínjaink és fájdalmaink ellenére felemel, emberivé tesz, reményt ad." (http://szinhaz.hu/interjuk/43642-veget-kell-vetni-az-iszapbirkozasnak-oberfrank-pal-meselt)

[2016]