|
Péri József Munkajelentés a Szent Koronáról |
| A középkornak ez nem okozott gondot. Természetesnek tartotta, hogy az teljes egészében az a jelvény, amelyet első szent királyunk II. Szilveszter pápától kapott. Csak a XVIII. Században veszik észre rajta a görög feliratokat s értelmezik történelmi ismereteik szerint. Noha a Korona közjogi szerepe nehezíti a kutatást - az folyamatosan halad. Megállapítja, hogy a korona két részből, egy bizánci és egy latin részből áll. Kétségbe vonja a latin rész Szent Istváni eredetét. Felveti lehetőségét annak, hogy a két részt III. Béla egyesíti, de keletkezésének titka - lévén ötvöstechnológiai természetű. Továbbra is rejtve maradt. 1945-ben a Korona hadifogságba esik. Csak egy Kelleher nevű amerikai zsákmányolótiszt láthatta, aki doktori disszertációt írt róla. Mivel ötvöstechnológiai ismeretei alig voltak, írása a működésképtelen elméletek sorát növeli. A hazatérés után az iránta megnövekedett érdeklődés következményeként, készülésének módja, helye és ideje kérdésében számos - ha nem is mindig eredeti - elmélet született. Némelyik keletkezésének nem is oka, hanem célja van. E történeti hivatkozásokra, művészettörténeti analógiákra alapított elméletekben egy közös: mind olyan - elképzelt - tárgyról szól, amely kielégíti a róla elgondoltakat. Így azonban csak logikai konstrukciókat ismerhetni meg, a Korona, a maga valóságában megközelítetlen marad.
Pedig a Korona, szent szimbólum volna mellett ötvösremek is, amely nem lett, mint szamárnak a füle, hanem készítették, az ötvöstechnológia szigorú és évezredek óta változatlan rendje szerint. Csak e készülési nyomok figyelmes szemléletet árulhat el valamit lényegéről, a technológiai rend feszes volta pedig jó néhány spekulációt, mint képtelenséget önmagától kirostál. Amikor ezek az elméletek egyre hangosabban nyilvánosságra kerültek, a Korona Bizottság akkor döntött úgy, hogy megnézeti ötvösökkel is, pontosan ezekre a kérdésekre válaszolandó. László Gyulának köszönhetően kerültem bele Papp László kollégámmal együtt a dologba. Amit mi megfigyeltünk, azt ketten figyeltük meg. Ha szamárságot mondok, az engem terhel, ha netán-tán valami érdem volna benne, az közös. Válaszolni kell a következő kérdésekre.
Először nézzük azt, hogy egységes tervezés-e? Minden mesterségben ha valaki egy tárgyat, épületet el akar készíteni, akkor először a szerkezeteket kell megcsinálni és utána következnek a díszítések. Ha tehát egy ötvösnek olyan feladatot adnak, hogy készítsen egy olyan koronát, amely áll egy abroncsból és azt befedi egy egymást keresztező boltozat, akkor először is a szerkezetet kell megcsinálnia oldhatatlan kemény forrasztással. Tehát a karima pántjait is keményen hozzá kellett volna forrasztani az alsó abroncshoz. És utána föl lehet rakni azt, amit csak akar. Itt azonban egészen más helyzettel állunk szemben. Eltekintve attól, hogy két markánsan különböző karakterű rész kerül egymás mellé, a két részt durván, úgyszólván műhely nélkül szegecselték össze. Tehát nem lehet szó egységes tervezésről. Ezek alkalmi egyesítések, összeeresztések és aki ezt szakszerűnek tartja, annak fogalma sincs az ötvöstechnológiáról. A másik súlyos kérdés a csonkítás. A koronának a belsejében lehet látni, hogy minden egyes zománckép alatt van egy homorulat. Ezen a pánton is lehet jól látni, mindegyiken van még egy egyharmadnyi. Ha egységes tervezés volna, akkor egyúttal hozzáforrasztották volna a lemezt, és semmiképp nem csináltak volna egy olyan tárgyat, amelyen még van egy egyharmadnyi foglalatnyom. Ez inkább arról tanúskodik, hogy a pántok végéről egy-egy apostolt levágtak. Még van valami, ami az egységes tervezés ellen szól, nevezetesen, a latin pantokrátor megcsonkítása. Hogy elhelyezhessék a keresztet, egészen brutális módon megcsonkították. Látni, hogy kipereg a zománc, össze-vissza csavarodnak a rekeszek. Ilyen torzulások csak utólagos fúrásnál jöhetnek létre. Ha ugyanis eleve azt tervezik ikonográfiai perverzitásból, hogy Krisztusnak a hasából jön ki egy kereszt, ha egy zománcozott tárgyra egy másik zománcozott tárgyat akarunk helyezni, amely feszüléses alapon támaszkodik, akkor oda egy fémlapot, jelen esetben egy gyűrűt kellett volna helyezni, hogy ne pattantsa ki a zománcot. Különben feszültségeket idéz elő. Ennek itt nyoma sincs. Ellenkezőleg, amennyire látni lehet, abból az derül ki, hogy az eredeti alsó lemez, ami egyébként 0,4 milliméter vastag, így a fúrástól össze-vissza torzul. Tehát nem egyenes sík, hanem össze-vissza kitüremkedik. Mint hogyha a kutyák rágták volna szét. Sajnos nem tudjuk pontosan megnézni, mert IV. Károly koronázása után becinezték a keresztet. A kereszt ugyanis úgy működik, hogy csőből van, van egy hozzávaló csavar egy csavarfejjel és a cső szárában menet van. Be lehetett volna csavarni. Nyilván kellett volna egy negyed fordulatot húzni rajta, de nem, becinezték. Eltekintve attól, hogy a cinezés rongálásokat okoz, a további vizsgálódásoknak is gátat vetett. Kemény Henrik: Bocsáss meg, savval cinezték vagy viasszal? Egy fenét viasszal. Savval. Kemény Henrik: Az megrongálja. Persze. Tehát négy nagyon súlyos mesterségbeli érv szól az ellen, hogy a szentkorona egységes tervezés eredménye volna. Ezzel, azt hiszem, a Csomor-féle nézetek egyszer s mindenkorra tárgytalanná váltak. Ezzel egyszerűen nem szabad tovább foglalkozni. A korona graeca abroncsának, képeinek, köveinek és pártázatának viszonya. A legnagyobb meglepetésünkre, amikor az abroncsot vallattuk, kiderült az, hogy a korona abroncsa, a pantokrator és a Dukasz Mihály lemez hátlapja, valamint a pártázatoknak ez a vékony kis kontúrlemeze egyazon darabból van. Iszonyatosan súlyos következményekkel járó megállapítás ez. Ugyanis ez azt jelenti, hogy a korona graeca pártázatokkal, oromdíszekkel, és más okból a láncokat tartó kis bakocskákkal együtt született. Erre más lehetőség nincsen. Ez a felismerés lehetetlenné teszi azokat az elméleteket, amelyek úgy gondolják, hogy érkezhetett egy görög sztemma, amelyre aztán később fölfogatták a pártázatokat és a csüngőket. Nem lehetséges az, hogy ez oromdíszek nélkül esetleg Szent István gyöngyös koronája lehetett volna. Tehát a tradicionalisták és a bizancinisták vitájában a tradicionalisták tévedésben tartózkodnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a másik oldalnak igaza volna. Az, hogy egy olyan koronával állunk szemben, amely eredetileg olyan volt, hogy a császári ékességnek számító csüngő bakjai már eredetileg rajta vannak, súlyos kérdéseket vet föl a keletkezésének helyét illetően. De erre majd később visszatérek. Még egyszer azzal hozakodnék elő, hogy ha egy ötvösnek koronát kell csinálnia, amelyen képek, kövek, és fölöttük egy pártasor van, akkor olyanra méretezi a pártákat, hogy vagy akkora, mint a kép, vagy kétszer akkora, szóval valamiféle harmóniába hozza ezeket egymással. Itt azonban azt látjuk, hogyha középről, a pantokratortól indulunk el, már ott elkezdődik a sandaság, mert a pártázat az angyalképen túl lóg, a másik oldalon pontosan ott kezdődik és ez a furcsa diszharmónia ez végigvonul az egész abroncson. Ez csak egyetlen dolgot jelenthet: itt az ötvösnek előre letettek az asztalra bizonyos elemeket, amelyeket okvetlenül fel kellett használnia. Tehát kellett, hogy az asztalon szerepeljenek a már említett kivágott lapon kívül a képek, kövek, csüngők és a pártázat. Hogy ezek honnan kerültek elő, arra ez a dolog nem ad választ. De arra, hogy ezek eleve ott voltak, arra igen. Ugyanezt a gyanút erősítik meg a kövek foglalatai. Ugyanis, ha megnézzük, a kövek foglalata csámpás. Itt is csámpás, ott is csámpás, tehát rosszul vannak kiosztva. Ha megnézzük, hogy a bizánci képek milyen hallatlanul nagyrendűek, akármelyiket mutatom, olyan iszonyatos kvalitáskülönbségek vannak a kettő között, hogy elképzelhetetlen, hogy ezeket egy műhelyben csinálták volna. A harmadik dolog, ami e kérdéshez tartozik, hogy ez a fajta karmos foglalás, amit idáig mutattam, Bizáncban rendkívül ritka. Kovács Éva, aki két lábon járó lexikon volt, egy példát tudott fölmutatni. Több egyszerűen nincsen. Ez is azt a gyanút erősíti, hogy ilyen formában ez a tárgy Bizáncból nem érkezhetett. A következő kérdés, hogy a képek egy kéz, illetve egy műhely munkái-e? Ha figyelmen kívül hagyjuk is Moravcsik Gyula megfigyeléseit, illetve a paleográfiai bizonyítékokat, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a felismerést, hogy ez két hierarchia, egy földi és egy égi, a csak az ötvösre tartozó aprólékos összehasonlítgatások a következők: Ha megnézzük a szíveket a ruhán, a bizánci császárét, itt látható, hogy a vállán vannak, igen, fejjel lefelé vannak, itt vannak Konsztantinosznál és itt vannak a Demeternél. És ezek egy kéz munkái. Tehát a két korjelző képen és egy nem korjelző képen ugyanattól a kéztől származó ilyen apró kis szívecskék vannak. Gézáé különböző, az kövérebb, mint ezek. Aztán ha az ember összehasonlítgatja a szájakat, akkor kiderül az, hogy Demeter szája, Konsztantinosz szája és Szt. György szája azonos vonalvezetésű. Hasonlóképpen egészen fura a mutatóujjak formája. Ilyen furcsa, bekunkorított mutatóujjakkal találkozunk Dukasz Mihálynál, Konsztantinosznál és a katonaszenteknél egyaránt. Itt is ugyanaz a megoldás van. Tehát a korjelző és nem korjelző képek hasonlóságát mutatják ezek az apró kis jelek. Hasonlóképpen Dukasz Mihály haja olyan, mint Konsztantinosz haja, ez pedig olyan, mint az angyaloké. Ezek a jelek mind azt mutatják, hogy ez nem egy helyről került ki. Kemény Henrik: A tűzzománcok anyaga megegyezik egymással? Miután nem volt szabad mintát venni, megsérteni az anyagot, nem tudjuk. Ránézésre igen. Ha az ember megnézi a zománcok fényét, a színét, tónusát, akkor ezek azonosak. Ezek egy műhely termékeinek mutatkoznak. A csüngőkről a következőket kell tudni. Négy, plusz négy, plusz egy csüngő van jelenleg. Eredetileg kettő, kettő, egy volt. Ezeknek van a már említett kis bakocskájuk. Két dolgot kellene még megemlíteni. Bizáncban a csüngőkben lévő kövek fehérek. Ezek vörösek. A foglalatokon nem látszik kifoglalásnak a nyoma, tehát nem lehet szó arról, hogy ezeket kicserélték volna. Egy-egy kifoglalásnak egészen durva nyomai vannak. Ez nem lehetséges. Még valami, amit itt meg kellene jegyezni a női koronaelmélettel kapcsolatban. Nevezetesen azt, hogy a női koronákon mindenütt gyöngy van, vagy pedig hímzett szalag, drágakövekkel kirakott szalag. Soha nem lánc. Az objektív megítélést itt az is nehezíti, hogy egyetlen egy eredeti tárgy nem maradt fenn, csak mozaikok, zománcképek, miniatúrák azok, amelyekkel találkozunk. Nem lehet pontosan eldönteni mindig, hogy az anyag okozta változások, az anyagszerűség miatt valóban azt látjuk-e, amit ő szándékozott láttatni. A láncok lemezből vannak. Kalapácsnyomok vannak rajta. Ez azért fontos, mert lemezhenger a XVI. század előtt nincsen. Tehát maga ez a tény korjelző. Még valamit meg kell jegyezni a bizánci és a magyar szent korona csüngői közötti különbségeknél. Nevezetesen azt, hogy a háromszög alakban egymáshoz forrasztott kövek a bizánci koronán a csúcsukon, a magyar koronán az alapjukon függnek, a csúcsuk néz lefelé. Tehát itt is az a kérdés vetődik föl, hogy vajon ezek a csüngők eredetileg ehhez a koronához készültek-e? Ezt a kérdést az teszi súlyossá, hogy a csüngőtartó bakok eredetileg föl vannak forrasztva a keményen nyers lemezre. Tehát azt csak akkor lehetett fölforrasztani, amikor ez még nyers állapotban volt, képek, kövek nélkül, mert utána tűzbe vinni a tárgyat nem lehet. Kérdés, elképzelhető-e, hogy Bizáncból császári ékességekkel ellátott koronát küldjenek, az ő fogalmaik szerint egy ilyen jobbféle patríciusnak? Hiszen a koronaküldésnek politikai indítéka az volt, hogy a szent császár legmagasabb megelégedését fejezi ki a megajándékozottal szemben. De a császár nem teheti a megajándékozottat önmagával azonos rangúnak. Márpedig ez a fajta csüngő a császáré is. Még egy meggondolandó dolog van, ez pedig a következő. Ezek a csüngők úgy vannak földrótozva. Ha egy ötvös olyan feladatot kap, hogy egy lánc végére helyezzen el bármilyen tárgyat, akkor arra egy karikát forraszt. Tehát itt nem drótdaraboknak kellene lenni, hanem egy karikának. Hiszen abba lehet beakasztani a láncszemet. Kemény Henrik: És itt a láncszemek össze vannak forrasztva? Vagy csak összeakasztva? Forrasztva vannak. A függők maguk két típusra különülnek. Az egyik fajtánál két szál úgynevezett gyöngydrót van egymás mellett. Nagy valószínűséggel ezek az eredetiek. Hiszen itt egy gyöngydrótot hengereltek meg, a másiknál pedig ezt utánzandó, vésési nyomokat láthatunk. Tehát nyilvánvalóan ahol egy technológiát utánoznak, az a másodlagos. Az első típusnál - ezt el kell hinniük becsület szóra - ilyen két egymásra hajló lapocskának a maradványa van. Ezek azonosíthatók úgy, mint letört fülek. Igen ám, de ezeknek olyan széles ez a kiszélesedő vége, hogy nem fér át a láncszemen. Tehát a feldrótozásnak ez az oka. De ha ide készültek volna, akkor azt megfelezték volna. Ez az a pont, amit némi gyanakvással kell fogadni, mert ezt ugyan megfigyeltük, de nem ellenőriztük. Tehát lehet, hogy tévedek, bár a valószínűsége nem nagy. Most jön a legkínosabb kérdés. A Dukasz Mihály kép. Azt látjuk, hogy az összes ábrázolás szépen rendesen be van foglalva. Ezek rendes foglalatok, ugyanis a képeknek a hátsó oldalára két darab lemezcsík van fölforrasztva, amelyek távolságtartóul szolgálnak. Ezeknek a szélessége 5 milliméter. A foglalatok 6 milliméter magasak. Ha megkocogtatjuk a foglalatot oldalt, akkor üres hangot ad. Látszik tehát, hogy ezek távolságtartók, nem foglalómasszával foglalták, hanem ez adott módot arra, hogy kalapáccsal foglaljanak. Egyszerűen ezt az arany lemezcsíkot poncoló szerszámmal végigponcolták, és ezzel hajlították rá a lemezre. A Dukasz Mihály lemeznél körülbelül 8 milliméterrel kisebb a foglalat, mint maga a kép. Soha nem lehetett benne. A foglalat oldalán ilyen nyújtásra utaló keresztirányú kalapálás nyomai látszanak végig. Még egy dolog van, ami egészen furcsa a többi dologhoz viszonyítva. Nevezetesen az, hogy az oromdíszen lévő gyöngy másképp szerelődik föl, mint az összes többi helyen. A legzseniálisabb szerkezet, ahogy a koronát összeállították. Másutt ugyanis a csúcsokon lévő kövek csapját nem forrasztották. Hanem a következőt csinálták. A fenéklemez elé odaforrasztották az erősítésül szolgáló úgynevezett gyöngydrótot. Ilyen kis gyöngyszemekből álló drótot. Ezt úgy préselik. A fölforrasztás után - miután így vannak a gyöngyszemek, itt van a fenéklemez, ilyen kis háromszögek képződnek. A gyöngytartó csapot - bármelyiket – kónikusan lereszelik, és erre fölreszelnek egy menetet. A kis háromszögeknél picikét fölfúrják az anyagot, és mivel a korona abroncsa finomabb, tehát puhább, mint ezek a csapok, egyszerűen belecsavarják, és a reszelt menet helyet vág magának. Ez azt jelenti, hogy szorul. Ha kilötyögősödik, egy negyed fordulatot tovább hajt rajta és megint szilárd marad. Ez az, amit nem tudott az a pesti ötvös, aki Ferencz József koronázása előtt megigazításra megkapta a koronát. Ugyanis az ilyen fajta meglötyögősödött köveket mind becinezték. Magát a Dukasz Mihály lemezt is. Itt nagyon jól lehet látni, ekkora cindarab van. Visszatérve az itteni csapra, ez a csap nem a gyöngydrót mellé szorul be, hanem külön áll. Viszont a tövében ott van egy olyan másfél milliméter szélességű meg nem olvadt forrasztódarab. Tehát ezt keményen forrasztották. Ez azt jelenti, hogy ez a csap eredeti. Ez azért nagyon fontos kérdés, mert fölvetődött Csomor Lajoséknál az ötlet, hogy itt volt hátul az a bizonyos kereszt, amelyet Izabella királynő letört volna. Hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, itt hátul, lefelé a középvonaltól számítva jobboldalt körülbelül 6-7 milliméter szélességben olyan kimorzsálódott anyagrész van. Ez két dologtól származhat. Egy: letöréstől. És származhat attól, hogy vége van az anyagnak. Kemény Henrik: És formailag megegyezik vele? Csak az egyik oldalon van. Abban az esetben, ha ez letörés és mondjuk ferdén törik, akkor a másikat el lehet reszelni. Igen ám, de hogyha ez törés, azt csakugyan ide-oda hajlítgatják. És amikor letörik, akkor vagy erre, vagy arra, de kihajlik. Itt ennél tökéletesen sík. Tehát a letörés elméletet nem lehet bizonyítani. Kemény Henrik: Lehet, hogy esetleg megcsiszolták. Nem. Annak látszanék a nyoma. Teljesen homogén a felület, ezt nem csiszolta senki. Fennmaradt a lehetőség, de nyugodt lélekkel lehet mondani a vizsgálatok után, hogy ez anyagvég. Hiszen gondoljuk meg, akkoriban egy ekkora nagy darab aranyat kikovácsolni, igen nagy munka volt és nem igen lehetett kiszámítani, hogy elég lesz-e az anyag? És nem igen lehetett belenyújtani egy ilyen bonyolult formába. Lehetséges, hogy itt az anyag vége van, azzal találkozunk és a foglalat csak kínlódásos megoldás ebben az esetben. Azaz: nem leszerelésről van szó és nem arról, hogy utólag tettek ide egy képet, hanem eredetileg nem adta ki az anyag és valami kényszermegoldáshoz folyamodtak. Ez azonban megint újabb kérdéseket vet föl, minekutána a Dukasz Mihály képet eredetileg ezen a két lukon keresztül fúrt szegecs tartotta. Hogy így van, azt az bizonyítja, hogy a szegecset hátulról lehetett csak kifúrni a következők miatt. Ebben itt alul és ettől körülbelül 4-5 milliméterre, valahol itt két darab távolságtartó van. Pontosan olyan mély, mint a foglalat. Illetőleg leszámítva a ráhajtást, tehát 1-2 milliméterrel rövidebb. Ez rögtön magyarázza azt, hogy miért ilyen lehetetlen helyen fúrták ki. Mert lejjebb már ott van a távolságtartó. Tehát ott nem fúrhattak. Ezen a két ponton keresztül szegecselték föl a korona graecára. Tehát nem úgy, ahogy most van. Ugyanis most a korona latinán is átmegy ugyanaz a két fúrólyuk. Ugyanis nagy valószínűséggel a koronának ez a része összeomlott. Ezt bizonyítja az, hogy az alatta lévő zafírt is ki kellett cserélni. Ezen a két ponton volt tehát eredetileg fölerősítve. Akkor viszont meg kell gondolni a következőt. A bizánci korona küldése diplomáciai értelemben a császár felsőbbségének a demonstrálása volt. Az, hogy elkápráztassák azt a barbárt, aki ebben a nagyon nagy megtiszteltetésben részesült. De gondoljuk meg, valóban lehetséges, hogy egy ilyen összebarkácsolt császárképpel ideküldenek egy küldöttséget? Vagy később hozták a képet és utólag rakták rá? Hát ezzel nem hiszem, hogy el lehet kápráztatni valakit. Itt valamiféle más megoldásnak kell lennie. Még egy dolog hozzáteendő az ügyhöz. Nevezetesen az, amit Váczi Péter fedezett fel a Cronice Saeculorumban.. Ugyanis Irene császárnő levelet ír II. István magyar királynak, amelyben magyarázkodik, hogy a férje azért indított háborút a magyarok ellen, amit aztán el is vesztett, mert ő a magyar királyt vazallusának tartotta abból az okból, hogy a magyar király egy bizánci császár képét viseli a koronáján. Tehát ez magyarul azt jelenti, hogy 1116 és 1124 között ez a kép már rajta volt a graecán. Tehát minden olyan elmélet, amelyik azt mondja, hogy ezt utólag cserélték ki politikai okokból, nem állja meg a helyét, mert hiszen írásos nyoma van annak, hogy ez már akkor rajta volt. Hát akkor mi történhetett? Azt hiszem, komolyan mérlegelni kell annak a lehetőségét, amit Dér József vet föl, hogy ezek a bizánci képek nem koronán kerültek ide, hanem valamely ilyen árkádos szerkezetű ajándéktárgyon, például ereklyetartó dobozkán, amelyről leszedve készítették el a koronát. Bogyay Tamásnak van egy nagyon meggondolandó tanulmánya az esztergomi Porta Speciosáról, ahol leírja, hogy Jób érsek egy bizánci tanultságú valaki volt, aki a Porta Speciosát Bizáncban rendeli meg. Ide hozzák a képet darabokban, s itt rakják össze. És nem egészen a bizánci program szerint, mert hiszen az itteni tanultságú mesterek más iskolázottságúak, mint a bizánciak és apró kis félrecsúszásokkal találkozunk állandóan. Azt hiszem, föl kell vetni azt a kérdést, hogy itt nem ugyanerről van-e szó? Azt a kérdést feszegetném ezzel nevezetesen, hogy a királyi kincstárban voltak ilyen bizánci képek,párták, kövek, csüngők. Odaadták az ötvösnek, hogy ezekből tessék egy kamelankiont készíteni. A kamelankion azt jelenti - ezt el kellett volna mondanom -, hogy zárt korona, pontosabban beboltozott korona. A kamelankion eredetileg a perzsa nagykirályok trónszéke fölötti kis kupola, amely tele volt festve Nappal, Holddal, csillagokkal, tehát a világmindenséggel. És a megistenült király fölött ott volt a Világmindenség. Ezt a képzetet veszik át a bizánciak, és száll le az isteni császár fejére a világmindenséget jelképező szférikus korona. A szféra másik felét, a földit, a szent arc teszi ki, amely mellett ott vannak a fehér kövekkel csillogó csüngők. Egy ilyen típusú koronát csináltatnak tehát az itteni iskolázottságú mesterekkel. Ezek bizánci szemmel és bizánci mértékkel mérve nyilván valami satnya dolgot formáltak. Ez hihető ebben a dologban. A korona latina pántjairól a következőt kellene megemlíteni. Kelleher azt állítja, hogy ezek a pántok könyvtábla részei voltak. Ez azonban nem gazdálkodható ki a háromszor négyes pántokból. Semmi mesterkedéssel nem lehet két darab négy apostollal ékesített darabot csinálni. Tehát ez az elmélet nem állja meg a tárgyvalószínűsítés próbáját. Györffy György kupolás tárgyat sejt benne, noha ennek a kupolás mivoltnak nagyon komoly nehézségei vannak. Nevezetesen az, hogyha egy ötvösnek egy olyan tárgyat kell csinálnia mondjuk lemezből, amely boltozatos és zománcképekkel díszítik, akkor a zománcképeknek is követniük kell a boltozat hajlását. Ez azonban nem itt így van. Van olyan kép, amelyik enyhén hajlott, és van olyan, amelyik egy kicsit hajlottabb, de a kép közepénél, a szentnek a hasa körül hajszálrepedések vannak. Bizony ez arra mutat, hogy ezeket a képeket gyengéd erőszakkal meghajlították. Vannak olyanok, amelyek teljesen egyenesek, sőt, a Szent Péter kép ráadásul még homorú is, tehát kilóg alul felül a foglalatból. Ennek ellenére a négyezethez keményen hozzá van forrasztva a négy pánt. Zavarba ejtő, hogy kemény forrasztás mellett még meg is szegecselik. Rejtélyes hogy miért, mert hiszen annak meg kellett állnia anélkül is. Rejtélyes az ügy, nem tudjuk, hogy ez miért történt. De ez mindenképpen azt mutatja, hogy a tárgy eredeti. Azt az elméletet, mely szerint ez az ortodox liturgiában használatos csillag lett volna, cáfolja az, hogy a 0,4-es lemez a saját súlyát nem bírja el. Hiába merevítik bordával, gyöngydróttal, az kevés. Szétcsúszik. Eredetileg természetesen 12 apostol volt, ahogy már az előbb szó esett róla. És Lovag Zsuzsa volt az, aki próbát tett azzal, hogy megmodellezte kartonpapírból a négyszer három apostolnyi területet. Valamennyit ráhagyott, mert az ilyen fajta fejereklyetartók olyanok, hogy rásimulnak a koponyára és alul tartja egy pánt. Átballagott a múzeum népvándorlási osztályára, hogy adjanak neki egy koponyát. Hoztak egy koponyát, alá tette, persze hogy lötyögött rajta. Szomorúan mondta, hogy ez nem jó. S akkor kérdezték tőle, hogy mi ez? Elmagyarázta, hogy miről van szó. Ha a koponyának megvan az állkapcsa, akkor a magassága megnövekszik kb. 2,5 centimétert. S hoztak egy olyan koponyát, aminek megvolt az állkapcsa. Rátette és pontosan rásimult. Bizonyosnak vehető az, hogy ez a tárgy, bármi lett légyen is a zománcok eredeti funkciója, ebben a formájában kupolás tárgynak készült. De ez mi lehetett? Nyilván egy fejereklyetartó. Azonban az a kérdés, hogy kinek készült? Kinek készülhetett ilyen díszes fejereklyetartó? Közelebb visz a válaszhoz, ha meggondoljuk: a latin pantokrator a görög ábrázolás másolata. Kérdés, miért? Mitől volt e kép oly becses, hogy lemásolják? A kérdés második fele: ki volt az, aki számára e becses kép másolata készült? A választ kéretik gyanakvással fogadni, de azért végiggondolni. Tehát: a kép a királyi korona oromdísze – 1074 után vagyunk – és olyan ember számára készült, akit e méltóság megilletett. Ilyen díszes fejereklyetartót egy esemény indokolt e korban. 1083-ban felemelik Szt. István testét, s tudjuk, hogy koponyáját Szt. László parancsára díszes tartóban őrzik, a zágrábi püspökség megalapításáig, amikor a székesegyház kap egy darabot Szt. István koponyaereklyéjéből. Tehát lehetséges és elképzelhető, hogy ez a másolás Szent István számára készült. Szent István fejereklyetartója számára készült és ebben az értelemben ez a korona valóban szentistváni korona. Hangsúlyozom, hogy ez egy lehetőség. De számomra logikusnak tűnik. Az utolsó kérdés a kereszt. A pantokrator átfúrásáról beszéltünk. Arról kell szót ejtenünk, hogy akkor, amikor a képek tisztelete hihetetlenül magas fokon állt, nem lehetett egy Krisztus képet csak úgy megcsonkítani. Egy esetben lehetett. S ez úgy történt. Egy esetben lehetett, ha valami magasabb érték ezt szükségessé tette. Itt tér vissza a Kovács Éva által felvetett lehetőség, hogy ilyen ereklyetartó kereszt volt az eredeti. Hogy ez a mostani kereszt nem lehetett az eredeti, az bizonyos. Ugyanis az egész középkor folyamán ilyen csőből készült kereszt nem volt, én nem találkoztam vele. Mindenütt laposak, doboz szerűek vagy lemezek. Ugyanis ezeknek a technológiája és előállítása sokkal bonyolultabb, az összemetsződéseknél, forrasztásoknál, a szétcsúszások lehetősége sokkal nagyobb. Tehát ez legkorábban XVI. századi lehet. Kemény Henrik: És a kereszt elgörbülése? Az a kupolának a behorpadása. Ha a cső erősebb, mint az őt tartó lemez, akkor a tartólemez fog berogyni. Berogyott. Össze is tört. Ácskapocs szerű kis aranykapcsokkal van összetűzve. Kemény Henrik: Le is eshetett. Leeshetett. Erre a leesésre utal ennek a nagy zafírnak a minősége. Ugyanis ez az összes többi kőtől különbözik. Ezt II. Mátyás tétette a koronára, mert a helyén lévő kő eltört. Ezt a Korona Bizottság szembehunyása mellett szétszedtük, ugyanis két menetes csavar tartja. Ezt leszedtük. Alatta ott van a régi foglalatnak a nyoma, amelyet egészen durván csipkedtek le. Összefoglalva az egészet, valami olyasfajta készülési sorrend látszik elfogadhatónak vagy igazolhatónak a tárggyal kapcsolatban, hogy elkerült Magyarországra egy bizánci ajándéktárgy, amelyen szerepeltek ezek a képek. Lehetséges, hogy a pártázat is Bizáncból jött, de az is lehet, hogy itt készítették. A kutatók véleménye ezzel kapcsolatban megoszlik. Deér azt mondja, hogy ezek durva magyar munkák, teljesen barbár darabok, nem kerülhettek Bizáncból ki. Azonban ő nem látta soha. Ugyanis ezek a meglehetősen durva, kis feketének ható rajzolatok - a szakirodalom pikkelymustrát említ - ha megnézzük ezeket áteső fényben, akkor látjuk, hogy ezek pávatollak.. Ezt nem a bizánciak találták ki, hanem megint a perzsák. Hiszen gondoljunk arra, hogy egészen 1979-ig pávatrónnak hívták a perzsa trónt és pávakoronának a perzsa koronát. Tehát valami egészen nagyrendű dologgal állunk megint szemben. Tehát megérkezett az ajándéktárgy, amelynek képei, mint ahogy szó volt róla, 1067-ben kellett hogy keletkezzenek. Itt elkészül akár az itt lévő, akár Bizáncból ide érkező pártákból, magyar alaplemezből, bárhonnan előkerülhető kövekből, valamint a csüngőkből, amelynek az eredetiségéhez igen csak sok kétség fér. Nagyon könnyen elképzelhető az is, hogy népvándorlás kori példányok, amelyek egy kincstárban bőségben előfordulhattak. Ezekből a tárgyakból elkészül a görög korona. A mogyoródi csata után ezzel a görög koronával koronázzák meg Gézát. Hiszen az érvényes korona Salamonnál van. Ennek a koronának az oromdíszét, Krisztusát másolják le a szentistváni fejereklyetartó számára. László Gyula: 1938-ban én is részt vettem a Szent Korona vizsgálatában. 1938 Szent István halálának a 900. évfordulója volt, de egyúttal nyugaton a nemzeti szocialista birodalom felerősödése. A kettő nem véletlen. Tudniillik, mikor felolvasták az engedélyező iratot – nagyon szép volt a királyi várban, a Szent Korona középen, kétoldalt a testőrök – egy mondatára pontosan emlékszem. A Szent Koronát kézzel illetni nem szabad. Akkor mit csináljunk? Mondták a koronaőrök, hogy nagyon szívesen forgatják nekünk párnával együtt, de ők sem érinthetik kézzel. Ez annyit jelentett, hogy éppen belülről nem nézhettük meg a szentkoronát, ami lényeges lett volna. Én tudom, hogy miért volt az, hogy kézzel érinteni nem szabad. Egy bizonyos politikai feszültség miatt. Ebben az időben Tóth Zoltán, az idősebb Tóth Zoltán kifejtette azt a véleményét, hogy a szentkorona küldésében a német-római császároknak nagy szerepe volt és idézte Thietmárt, aki leírja, hogy Szent István püspökséget alapított, templomokat építtetett, tehát koronát kapott a német-római császártól. Ez annyit jelentett volna, hogy Szent István hűbérese lett a német-római császárnak. Ezért nem volt szabad a magyar kutatóknak tüzetesen megnézni a szentkoronát, mert amilyen objektívek, még tényleg bebizonyítják ezt. Kérdeztük: és a jogart szabad? Tessék. Azt megfoghattuk. Most tagja vagyok a Szent Korona Bizottságnak, úgyhogy láthattam többször és megérintettem kézzel, megsimogattam. Nos, a magam részéről mire jutottam? A korona nem lehet se nyugati, se bizánci. Ilyen nagy kövek nem voltak sehol. Amikor Szent Istvánt halála után szentté avatták, 1063-ban, fölemelték a koporsó födelét és kiemelték belőle a csontokat, akkor valóságos tolongás lehetett ott, hogy megszerezzenek egy kis darabot a csontjaiból, ruhájából. Az ereklyék tisztelete elképesztően nagy volt, ami ellen az egyház részben kikelt. Ez nem egyszerű teológiai dolog, hanem ez a mindennapi hitélet. Az ereklye fétis, az minden rosszat eltávolít tőlem. A köveket kiemelték a szentistváni koronából, ami nem állami korona volt, hanem magánkorona. A Thietmar féle szöveget legutóbb Váczy Péter elemezte és kiderítette, hogy a szentkoronát nem a pápától, nem a császártól kapta Szent István, hanem angyalok hozták. Nem emberi kéz alkotta. Hadd jegyezzem meg, hogy azok az eltolódások, amiket te említettél az aranyrészek és a zománcképek között, az Bizáncban elképzelhetetlen. Ahogy ma nálunk van a minőségvizsgálat vagy mi, hát ott ötszörösen volt. Az egyik bizánci ezüsttálon például öt ellenőrző pecsét van. Amit az udvarnak szántak az ötvösök, az olyan ellenőrzésen ment keresztül, hogy teljes lehetetlenség ilyen ritmuseltolódás a képek és az oromdíszek között. Ez a ritmuseltolódás abból fakad, hogy a köveket fel kellett tenni. A koronáról nagy fehér gyöngyök csüngöttek le, ugyanúgy, ahogy a bizánci császároknál is. Ez hozzá tartozhatott. Tehát meggyőződésem, hogy eredetileg a koronán gyöngyök voltak. Gyula bátyám, Révay négy dolgot mond. Azt állítja, a Megváltó almát tart. Azt állítja, hogy fehér kövek. Nem gyöngyöket mond, hanem köveket. Azt állítja, hogy a kilenc darab csúcson a kilences szám, mint az isteni tökéletesség, tehát kilenc darab csúcs van, és azt állítja, hogy a koronán hátul Szűz Mária van. Tudjuk, hogy az Üdvözítő nem tart almát. Tudjuk, hogy a kövek vörösek. Tudjuk azt, hogy a csúcsok száma vagy nyolc, vagy tíz. A négy állításból tudjuk, hogy három nem úgy van. Akkor feltehető, hogy a negyedik sem nagyon valószínű és ez vonatkozik a kövekre is. Nem látszik tömeges kifoglalás. László Gyula: Máris van egy megoldandó kérdés, a kövek szimbolikája. Nem véletlenül kerültek oda ezek a kövek. Egyiket-másikat kicserélték, mit tudom én kik. Azoknak a köveknek mondanivalójuk volt, ahogy a bizánci zománcoknak. Apróság, hogy a bizánci zománcra tett Krisztusnak középütt kis hajtincse van, és az arkangyaloknak nincs. Az egész bizánci művészetben ez a hajtincs középütt csak Krisztusnak jár. Még egy fontos dolog, a koronakeresztnek a hajlása. Az egy hatalmas ütés következtében hajlott el. Ennek a nyoma megvan a kereszt felső gömbjén, behorpadt és megvan az alatta lévő zománcon is. Egy nagyon erős ütésről van szó, ami nem lehet azonos a korona elvesztésével. Elvesztették a koronát, leesett a lóról, de nem ettől görbült el. Ez erős ütés. Hál Istennek van még dolgom, de amit ti csináltatok ötvösök, és nem az aranyművesek, az egészen más. A korona nem aranyműves mű, a korona ötvös mű. Amit Péri Jóska csinált ezen a területen, az alapvetően új szempontokat hozott elő. Dávid Katalin: Ez a bizonyos angyalok hozták, ez 1164 körüli feljegyzésben szerepel először. Angyalok hozták a magyar koronát. Nem tudjuk, mire vonatkozik. Én nagyon hajlok Győrffy felé, aki azt mondja, hogy Kálmán idejében állították össze. Tudniillik a Harovik legenda ragaszkodik ahhoz, hogy Szent István koronája, apostoli korona. Ez arra utal, hogy a korona összeállításának ebben az időben meg kellett történnie. Tehát a Harovik megírta, hogy István koronája apostoli korona, akkor a következő király nem fogja mással megkoronáztatni magát. Elképzelhető, hogy ez a nagy erőszak az apostoli korona meséjéről nem igaz. Ez azért történt meg, mert akkor igazolni akarták az összeállított koronát. Lehetséges. A korona graecat is igazolja Szent László látomása, ami a Képes Krónikában is benne van. Dávid Katalin: Igen, de Szent László nem koronáztatja meg magát. Az egyetlen királyunk, aki meg sem koronáztatja magát. De a következő, Kálmán, ő már megcsinálja az apostoli királyság elméletét, és ő megkoronáztatja magát. Ettől a perctől kezdve mással nem lehet koronázni. Egy dolog szól a Kálmán kori dolog ellen. Nevezetesen ez a brutális összeakasztás. Ha nincs rendkívüli helyzet, hogy elindult a sereg és akkor gyorsan a koronát utánam, akkor nem értem, hogy miért van ilyen iszonyatosan rondán összeakasztva? A két koronarész egyesítése iszonyatosan, szinte eszközök nélkül ment végbe. Így bármelyik cigány kovács meg tudja csinálni, olyan kriminálisan van szegecselve, gondatlanul, félrefúrások is vannak rajta. Ez csak valami hirtelen esemény következtében történhetett. Mert szabad szegecselni. Érthető, hogy jelen esetben a két különböző részt nem lehet másképp egyesíteni. De díszesen is lehet szegecselni. Makovecz Imre: Éveket fordítottam arra, hogy a VIII., IX., és X. századi tarsolylemezekkel, tápéi ásatással és sok minden más ilyesmi dologgal foglalkozva - részben László Gyulának is köszönhetően -, kialakult egy képem arról, hogyan öltözött föl egy ember akkoriban. Azt mondhatom, hogy egyrészt tökéletes stílusegységben volt az öltözet teljes egészében, mindazok a rózsák vagy egyebek, amiket viselt, azok a test megfelelő helyein helyezkedtek el, tehát nem pusztán divatcikként hordozta, hanem az akkori időnek megfelelően jóval mélyebb tartalommal. És az öltözethez hozzátartozott a lónak a felöltöztetése is, tehát a nyereg, a nyeregkápa és mindaz, amit használt. Ha előveszek egy tarsolylemezt -– amihez nem kellett feltétlen nagyúrnak lenni valakinek -, akkor az a tarsoly mindenestől olyan színvonalú ötvösmunkát, olyan színvonalú anyagot és öltözeti kultúrát jelentett, amelyben ügyetlenkedésnek én nyomát nem találtam. Mi az oka annak - most már nem merem Szentkoronának hívni ezt a koronát az előadás után -, hogy ez az úgynevezett magyar királyi korona ilyen tákolmány? Hogyan lehet akkor egy középkori Európában a legjobb és legerősebben szervezett államunk? A Szent Istvánt követő időben ismereteim szerint ez a legjobban szervezett állam, hallatlanul erős és kiegyensúlyozott belső társadalmi struktúrával, kitűnő szellemi és fizikai vezetéssel, remekül megszervezett rendekkel és választási struktúrával együtt. Ahogyan elöljárókat választottak az emberek, ahogyan visszatérő rendszereket alkalmaztak, ahol mondjuk egy kommunista külügyminiszter biztos, hogy nem lehet a következő érában miniszterelnök. Ezeket a hibákat ab ovo a társadalmi struktúra nem tűrte el. Hogyan lehet ebben az összefüggésben, társadalmi, tárgyi összefüggésben egy királyi korona ilyen kiábrándító, tulajdonképpen nevetséges tárgy, amelyet ügyetlen, elhamarkodott stiftekkel összekalapáltak? Amelyet diplomáciai spekulációk hoznak létre, változtatásokat perverz ötlettől vezéreltetve, hogy a pantokrátor hasából nő ki egy kereszt. Segíts kérlek, hogy tudnám én ezt a kettőt összeegyeztetni? Azt hiszem, a műgond fogalma XX. századi, maximum XIX. századi. Csodálatosan nagyrendű bizánci zománcok vannak. Ekkorák. Keresztre feszítések és egyebek. Ezek is ekkora szögekkel vannak a négy sarkukon felszögezve egy deszkára. Ettől ez nem tákolmány, hogy több részből van, hogy így rakták össze. Szó sincs róla, hogy ez tákolmány volna. Leszámítva az összeszegecselést. Dávid Katalin: Említette Jóska, hogy erről a tárgyról bármennyit tudunk, semmit sem tudunk. Ez iszonyatosan nagy dolog. Dávid Katalin: Nem az teszi naggyá, hogy rossz helyen be merték furkálni. Az teszi naggyá, ami hozzá van kötve, és tulajdonképpen nem tudjuk pontosan, hogy ez mi? A szentistváni mítosz. Hogy mitől volt Szent Istváné? Én biztos vagyok benne, hogy a keresztjétől. Hogyha Krisztust átütötték, azért ütötték át, mert az csak egy kép volt a kereszthez képest, amit esetleg Lászlóék kivettek a sírból. Biztos, hogy nem ereklyetartó kereszt volt. Ez valószínűleg az ő halotti keresztje volt, vagy a halotti korona része, de Istvánhoz tartozott. Ez a korona Szent István fejét semmilyen formában nem érintette. Maximum a koponyáját, mint ereklyét. Mint ereklyetartó. De uralkodói jelvénye ez nem volt. Nem lehetett. Későbbi. Dávid Katalin: Igen. De meggyőződésem, hogy Istvánhoz kötött kereszt került föl a koronára. Ettől lett István koronája. Szent korona. A Krisztus kép abban a pillanatban csak egy kép. És a szentség az a kereszt, amit föltesznek rá. Makovecz Imre: Katalin asszony, én teljesen másképp gondolkozom természetesen. Ismerek olyan ábrázolásokat, amelyek fekvő férfiakat mutatnak, akiknek a hasából fa nő ki. Ez a fa az élet fája. A keresztről pedig tudjuk, hogy Krisztus, nem a tudás fájával van kapcsolatban, mint Ádám, hanem az élet fájával. Ha tehát a pantokrátor hasából egy kereszt jön ki, akkor ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy valamit elügyetlenkedtek, belevágták a keresztet, mert olyan hülyék voltak, hogy nem tudtak mást csinálni, hanem azt jelenti, amit elmondtam. Ha a kora középkorba próbálok belehelyezkedni, és meg akarom érteni, akkor el kell felejtenem azokat az álprofesszionista baromságokat, amiket tanultam az iskolában. Akkor bele kell mennem egy olyan gondolkodásmódba, amiről László Gyula beszélt, hogy megőrül egy keresztdarabkáért, mert megváltozik körülötte a világ. Ha tehát így közelítem meg a Szent Koronát, akkor egészen biztosan nem érdekelnek a stiftek, nem érdekel az, hogyan van összetákolva, mert máris a dolog megszentségtelenítésének tartom a dolog tárgyalását úgy ahogy van. mert ez magánügy. Mert magánügy az a professzionalizmus, amit mondjuk én az építészetembe beleteszek, és soha nem beszélek róla. Azért nem beszélek róla, mert fölösleges róla beszélni, maga a produkció a fontos. Ha meg tudom közelíteni ezt a szent tárgyat, és azt tudom visszahozni mindannyiunk számára, hogy miért térdelnek le a mai napig is az emberek a Szent Korona előtt, akkor bennem is megszólal a harang.
1997 szeptember 18. |
| |
| |
|