Schéner Mihály Kézkivirágzások

Ágh István: Schéner Mihály nyomtatott szövegeit képzeljük kézírásnak, amint a grafika tenyerének dombjairól, az élekről és az ujjhegyekről, ujjbegyekről indázik elő. így azonosul igazán az ábrázolat és a kalligráfia tudatunkban. A káoszból a végső formákba, absztrakcióba vezet az útja. Képírás-jelentése van a rajznak, melynek a szöveg a megfejtése. Így világosul meg igazán, így érthető. Közben a cserépbutykosokra, az emlékműfeliratokra, falvédők szentenciáira is gondolhatok, a skriptor iniciálékból, miniatúrákból kiinduló betűsorára. Az ábrázolt kéz és alkotóművész kezének kivirágzása ez a könyv. "Ezek a transventációk... egymás után nyomultak, tolultak elő kéz a kézben és szívbéli jókedvvel, olykor pajzánsággal a mézeskalácshuszár virtusával. Vágtattam velük előre, transzspirálva a konfigurációkon, abszurd formákon és koegzisztenciákon keresztül. Külön neveket kellett adnom nekik, hogy kibabázhassam őket." Csupa nagyvonalúság, semmi aggodalom az alkotásban. Együtt a kéz és a szöveg természetesen, ahogy tavasszal kifeslenek a bimbók, mert eljött az idejük. Verspróbának mondom, költeményként kell olvasni, annak a mindenségen átható nagy metaforának a jegyében, hogy a kéz az ember, a kéz te vagy. "Minden ami van, a kéz által született, és ami nincs, elpusztult, az is a kéz által szűnt meg." Az egész világ lényegét, az univerzum ki- és befelé növő végtelenségét akarja a kézben fölmutatni, nagy térré tágít tenyeret, mesei időszarkofágból támasztja föl hősét, aki önmaga jelenideje és beláthatatlan múltja, millióéves szarkofágbaba. Oltalmazó igazgatója a Bona Dea, a Jó Istennő. "A kéz ölelése nélkül nincs semmi, ami megfogható. Az érintkezés egymás átélése." Ha metafora a kéz, akkor az egész emberi lényeget kifejezheti, az univerzális űrtől a szerelemig, mint isteni magánügyig. Michelangelo sixtusi képén a teremtő mutatóujjával közelít Ádáméhoz s abban az örök közelítő távolságban az emberi nem törekvése, vágya tölti ki a betölthetetlen űrt. Michelangelo Ádám a kiűzetés előtt. Állandónak festette oda magát az Istennel való végtelen találkozás reményében, melyet a szépség emberen túli csodájával akart elérni. Egyrészt kozmikus kielégületlenség, másrészt földi megistenülés az Ádám-Éva egyesülés. "Add kezembe e zárt világ kilincsét, könnyű kezed, vár kint a tavasz." (József Attila.) E két pólus között örvénylenek Buddha kezei, s a kétkezű ember megannyi kézbeszéde szólal meg némán. Itt e könyvben 188 kézábra szerint "Az agy és a kéz szüntelen konfluenciája." Miért mondhatom költészetnek? Mert többre vállalkozik, mint amennyi prózában közölhető. Az a többlet, ami a cselekményen, a leíráson, a hétköznapi nyelven túli, fölüli nyelvzenében, mely nyelvzenébe, látomásba, láttatásba csap át "szent őrületben". Olyan indulat, ahogy fölkiált Hamlet a döbbenettől, "Hol van a tollam, hadd írom le!" Az a vers, amit csak úgy és akkor lehet kifejezni, csak egyszeri szavakkal mondható. Nem magyarázni, csak idézni lehet. Schéner is a létezés alapkérdéseivel foglalkozik. A kéz kétfelé választja a világot, jóra és rosszra, szentre és gonoszra. Ugyanakkor a kéz maga is jó és rossz. Gyermeki és anyai, simogató, szeretetre nyúló. Megszólítja a művészt, hogy nyelve emelkedett legyen, mint a prófétáké, sejtelmes-rejtelmes, mint az álmoskönyv, és találékony, mint Nostradamus jóslatai. Fő motívuma a példázat, a tanítás, a törvény. "Nincs hatalmunk a megnevezhetetlen, a sötétségben lévő felett. Ne engedjük, hogy a gonosz sötétségével eltakarja a fény hatalmát, a sötétségben minden megtörténhet!... Formát kell adni a rossznak, hogy megfoghassuk az üstökét." A káoszból az absztrakcióba, a végső formába vezet az útja. A rajz hieroglifa, melynek a szöveg a megfejtése. Megvilágosul. Előző, Diabolikon című albumában ördögöket "festett a falra", s megjelentette a szőrös, kretén szörnyeket, nevet adott nekik. A Kézkivirágzásokban is fölidézi őket, ták, bőrgubany, kéjcsökmőkelégy, s a globula legfőképpen. Van kézbomba, globulakéz, gomolya-globula. "A jövő a globuláké, a formák kiürülnek, hogy mással feltöltődjenek; így a jóból és szépből rossz és gonosz lesz... A jövő embere, a koponyatetőszemű és talpszemű Globula... Az ember- és istennélküliség csak globulákat alakít a bűzös és mérgező sugárzásban, többé nincs produktuma a születésnek, az alkalomnak megfelelő ortopéd genezis érvényesül." Nyakunkon a globula-globalizáció, melynek következménye az Armageddon. Csak ebben az értelemben van értelme a megváltó harcnak. "Hullámzik a rét az esti szélben, minden elszenderedik az est lila bársonyán, minden golyó a fészekbe gurult, a madár is megpihen a fán, és vele Angelus harangszavára az egész világ elcsendesül. Elterül körülötte a béke." "Kezedben kinyílnak szíved virágai." Ősi magyar népmesék felső és alsó világa, tündér- és ördögjárása, Tündér Ilona, vasorrú bába, Hétszőrű és Lao Ce, Gilgames, János jelenései, Dante Isteni színjátéka, Blake próféciái, Rimbaud Egy évad a pokolban, Juhász Ferenc televényeposzai, Pilinszky Apokrifje, Kondor angyala, ördög, költő jut eszembe róla. x x x Részletek Schéner Mihály Kézkivirágzások című könyvéből: Idegen testek kerültek tenyerembe, hogy megzavarják jó szándékaimat. A becsületesség, a tettrekészség, a szorgalom parazitái ők, agyam üzeneteit a maguk javára hangolják, és igájukba hajtják a dolgos kezet. Milliók szolgálják a rosszat anélkül, hogy tudnának róla. A hízelgő és megnyerő szólamok mögött szinte lehetetlen felfedezni az alattomosságot. Honnan is tudhatnánk, hogy a kézfogás mit pecsétel meg? Üdvösségre vezet-e, avagy a gonoszság útvesztőibe? Előbb szerezz bizonyosságot, csak azután nyújtsd a kezed! A nehéz és erős munkát mindig a bal kezemmel végzem. Rajzalbumomba sok figurát a poklok mélyéről kellett kiemelnem, súlyos bűnök terhelik őket. Összetartoznak és szövetségeseiktől is el kellett őket szakítanom, hogy a sötétből napvilágra hozhassam őket, és felmutathassam előttetek valamennyit. Ki kellett kutatnom fondorlatos agyuk rugóinak mozgását, mert még a legbutábbak is szinte zsenik a gonoszságban. Cselekedetüknek sajátos törvényük van, amit olykor nagyon nehéz megfejteni, különösen a naiv, jó szándékú, humánumhoz szokott embereknek. De tudjuk, manapság egyre jobban tapasztaljuk szerte a világban, hogy a gonosz rafinált, a becsületes és a jó szándékú előtt jár, felveszi tulajdonságaikat, úgy téveszti meg őket. A rossz maszkot hord, gyakran az ártatlan és a jóhiszemű maga nyit előtte ajtót. Félbemaradt integetése, mert eltávozott, a Semmi végtelenjében tétován kővé dermedt. Hideg formán holt mozdulat lett. Értelmetlenné vált, ami elkezdődött. Csontok sírhalmán kereszt nélküli szeretet. A halálban széthullott, ami együvé tartozott. Kezek ütközése. Mint a szemből, nagy sebességgel egymásnak rohanók, egymáson összetörnek. Ami tökéletes organizmus, csodálatos isteni, emberi szerkezet volt, az felismerhetetlen roncs lett, használhatatlan és kifejezéstelen, semmire sem alkalmas. A félelem ver tanyát az összetorlódott formákon, a részek szanaszét hullottak, egymás hegyén-hátán préselődnek; összevissza dobált értelmetlenség és abszurditás. Pedig ez a pusztítás is emberi erő műve volt. A túldimenzionált erő és sebesség rombolása az alkotás hosszú folyamatának eredményét egyetlen pillanat alatt képes megsemmisíteni. Vajon sorsunk végzete felé rohanunk? Vagy gonosz erők triumfálnak a jó, igaz és szép fölött? Ki fogja visszahozni a teremtés és alkotás műveit, ha elveszítjük őket? Öt ujjam között megforgattam a világot, madaram erről az elliptikáról szárnyalt fel olykor egészen az égig. Mélységes indulatok ívein röppentek ki ujjaim hegyéből a magasba terveim, s vágyaim - mint vándorfelhők - az egész világba szétterültek. Ujjaim szemei mindig fölfelé tekintettek, lángolásom súrolta a Napot. Közelsége szárnyamon megolvasztotta a viaszt, úgy hullottam alá, mint Ikarusz. Lent három nagy csatát is túléltem, és amikor azt hittem, hogy az egész világot bebarangoltam, visszatértem, szülőföldemre, megkérdezni, ki is vagyok én? Ma is irgalmas az Úr hozzám, erőt ad kezemnek és szívemnek, hogy megvalósítsam a földit és az égit, s hogy mind a kettő közötti vándor, munkám örömével kivédjem a rossz csapásokat és alkotásaimmal felemelkedhessek. Fáradozásom legyen továbbra is a szép és az igaz keresése! Játszadozik, ujjai között gurigáznak az angyalok, megpördül a Hold, a Nap és a csillagok, lejönnek hozzá a magasban lévők. Tarisznyájába teszi őket, de később, mint a madarat, útjára engedi valamennyit, hogy szárnyaljanak fel, az égbe. A kéz oldalával és tenyerével felénk néz; a mozgás e vetületképeit nem is szoktuk észrevenni, hiszen kezünk alig pihen, állandó mozgásban van, agyunknak ő a legkifejezőbb, legsokoldalúbb automatizmusa. Az általunk és mindenki más által manipulált kéz kedvesünk és ellenségünk parancsának egyaránt engedelmeskedve teszi, amit kell, akár büntetésként, kínszenvedésre ítélve. Alázatos és megalázott szolgálója az embernek. Minden, ami van, a kéz által született és ami nincs, elpusztult, az is a kéz által szűnt meg. A kéz a mi kapcsolatteremtő lehetőségünk, közlekedő faktorunk, a produkció végrehajtója, végső kimunkálója, hullámosságok, szögletek, testszerű, geometrikus mega- és mikrovilágok idomára, csippentője és építője, érzelmeink simogató bársonya és haragunk botozója. Rétegek alján, szivárványok ívén, égi és pokolbeli szférák között vonulunk, és keressük végzetünk célját. Akik hozzánk jöttek, akikkel együtt voltunk, távol vannak már tőlünk. Talán csak útitársaink voltak, akiket barátainknak hittünk. Miért reménykedtünk az ideiglenes találkozásokban? Az úton lévő vándorral minden előfordulhat, minden, ami rossz és jó, és ami eltér attól, amire a másik vándor vágyik. Csak a találkozás esetlegességébe kapaszkodhatunk, ami biztos, az maga az eltérés: mindenkinek más az életútja. Ezért amikor barátokra lelünk, készüljünk fel arra, hogy vagy mi hagyjuk el őket, vagy ők minket. Nagy az én népem, már nem fér a tenyerembe, sem az életfám alá, pedig mennyi gyümölcsöt hullattam nekik! 69-ben születtek valamennyien, már a legfiatalabb is majdnem harminc éves, de vannak közöttük száz évesek is, mert tényleges koruk háromszorosát élték meg; jómagam is három rendszert abszolváltam. Kies tengerparton várom őket, valamennyi oly kedves nekem! Utamon sokféle jóval és rosszal találkoztam és sok kedvesnek tetsző lénnyel, akik közül többen máig sem nőttek fel. Igaz, gyakran mondták rólam is, hogy lassan érő vagyok. Számos teremtményemnek én vagyok a szülőapja, a kakashuszárnak, a csikóhalhuszárnak, a globuláknak, a grumpliknak, a lapatyoknak, a lötykőknek, a tízszűjbendősöknek, az igazságtákolóknak és sok más abszurd, konfiguratív lénynek. Mind kezem és szellemem által váltak létezővé. Mindig hittem a művészet teremtő erejében, és abban, hogy a művészetben az irreális is megvalósítható. Vannak teremtményeim között, akik a dicsőséget, az ártatlanságot szolgálják, de van sok olyan is, akik a görög mitológia fantáziaisteneire és furcsa, bizarr lényeire emlékeztet. Számomra már nemcsak a kentaurok léteznek, hanem a hátsó-rakétameghajtású turbószörnyetegek is, akik denevér szárnyakon, avagy repülőgép szárnyakon érkezve a rosszat küldik ránk az égből. Vannak földi rontólények is, amolyan pénztökölő szörnyetegek, akik megbabonázzák, és telhetetlenné teszik a tízszájbendősöket és a duplaszájúakat. Legkedvesebbek számomra a kisdedeknek szánt teremtményeim, őket tartom legszívesebben tenyeremben. 1997 május 15. Schérer Mihályról részletesebben itt olvashat