Kaján Tibor: Bemutatkozás

Nagy megtiszteltetés számomra a Magyar Művészeti Akadémia döntése, mellyel tagjainak soraiba emelt. De nem tagadhatom meghökkenésemet sem és a gyanúmat, hogy nincs-e valami tévedés a dologban. Nem ismerek ugyanis olyan karikaturistát a művészettörténetben (ha egyáltalán a karikatúra műfaj ide befogadtatik), aki akadémiai tag lett volna. A karikatúra legnagyobb alakja Honoré Daumier sem tartozott a Francia Akadémia tagjai közé. Hitem szerint ez a döntés a Magyar Művészeti Akadémia lenyűgöző nyitottságát jelzi és azt, hogy nem követ megrögzött előítéleteket. Rám pedig a magas színvonalnak való megfelelés nehéz feladata hárul (melyre titkon, lelkem mélyén mindig is törekedtem) és a köszönet. A karikatúra grafikai műfaj és publicisztika egyszerre. A legtöbb világlap, magazin közli, számot tart különleges hatására, amely eltér a nyomtatott betűsorok hatásától. De megjelenik kötetekben, albumokban is. A karikatúrának nagy skálája van, a politikai rajztól, a vicc illusztrációig, a pornográfiától a felismert fonákságokon keresztül a rajzolt filozófiáig. Jellem és emberség kérdése, hogy melyik fokozatot választja. A karikatúra tárgya lehet az emberi lélek, az érzelmek világától kezdve az emberi tevékenységek garmadája, mesterségek, hagyományok, hobbik, tudományok, művészetek, szokások, állatvilág, technikai csodák, születés és halál, vallások és tévhitek, tapintat és agresszió, művelődés és műveletlenség. Mindezekről szólhat a karikatúra éppúgy, mint a költészet, vagy a drámaírás. A politika a maga önző kíméletlenségével maga alá gyűri ezt a nagymultú, de a művészettörténetben szerényen szereplő kifejezőmódot, műfajt. A politika szegényít és nem gazdagít. Ha gazdagít, akkor csak önmagát. Keletkezése az egyiptomi szatirikus tekercsekig (London, British Museum) nyúlik vissza, a gótikus szoborábrázolásokon és a kódexek iniciáléin keresztül a mai nyomtatott formájáig.   A karikatúra ötlete valahol a tudat alatt születik meg. Az embernek van egy bizonyos elraktározott műveltsége, van a fejében egy képtár, régi idők múzeuma, a karikaturista ebből válogat analógiákat, felmerülő példa és ellenpélda képeket. A karikatúra védekezés a kétségbeesés ellen, fölébe kerülés a gonosznak, a butaságnak, az emberi hitványságnak. Lágerekben, börtönökben, elnyomatásban is születtek karikatúrák. Az iskolapadokban és padokon bevésve a drill ellen. Ezt nem lehet ugyanolyan hitvány rajzokkal támadni, itt fölényes, erőteljes, szép vonalakra van szükség, eleganciára és méltóságra, itt az ártalmat vétkeket kell meggyűlöltetni, nem magát a rajzot. A rossztól, a gonoszságtól kell elvenni a néző emberek kedvét, nem a rajztól. Ha a rajz förtelmes, ügyetlen, az ellenkező hatást éri el. Divat a művészeti alkotások üzenetéről beszélni. Minden karikatúra üzenet. És az üzenet még nem művészet. A művészet jelenlétét nem lehet erőltetni, nagy szerencse kell hozzá, hogy az a munkánk nyomába szegődjön, hogy a munkánk katarzist okozzon. Olyan állapot szükséges, hogy ezt létre tudjuk hozni. A karikatúra nem elégedhet meg a nyelvöltögetéssel, egy parányi bölcsesség szükségeltetik hozzá. Felismerés, átlátás, ráébresztés, ezek a jelzői az igazi karikatúrának. A karikatúra állandó kísérője az irónia, a humor. A humort fejtegetni, magyarázni a leghumortalanabb dolog a világon. Azt azonban meg kell állapítani, hogy jelenléte enyhíti azt az indulatot, amit a lesújtó kritika okoz. Lehetővé teszi a szelíd győzelmet a butaság és a butaság tulajdonosa fölött. Lehetetlen erőltetni, valahogy hívatlanul bukkan elő a tudatunk alól, bánatunkat, dühünket, szorongásainkat elűzi. Oldottá teszi a légkört, melyben minden kimondható lesz. Vannak rossz dolgok az életben, melyekkel semmiképpen nem békülhetünk meg. Ilyenkor kerül elő a "gyilkos humor", aminek éle van, és amit csak pontosan, nagy körültekintéssel forgathatunk. De csak tökéletesem bizonyított, ártalmas dolgokkal, ügyekkel szemben szabad használni. Ez védelmi fegyver. Támadni, sérteni vele csak kihívás esetén ajánlatos. De a karikatúra felemelni is tud. Tiszteletre méltó, nagy életpályát befutó személyiségekről, elismerő, nagyra értékelő karikatúra is létezik. A politikai életben pedig, az a politikus, akiről nem készül karikatúra, nem rúg labdába. Akiről készül, az jelentős személyiség. Tehát a karikatúra avatni is képes. Létezik (elnevezésem szerint) nekrológkarikatúra is. Egy kiváló, vagy jelentékeny személy halálakor olyan portré készülhet, amely valamiféle sajátos eszközzel, motívummal a megtett pálya fő eseményét, jellemző tárgyát, vagy a személyt jellemző tulajdonságát, esetleg hobbiját is kifejezésre juttatja. Ezek néha tragikomikus, de kegyeletes-ironikus karikatúrák. Az irónia legszebb formája az önirónia. Ez feljogosít arra, hogy másokon is ironizálhassunk. A magyar humornak és karikatúrának gazdag hagyománya van. A nóták, anekdoták, a népművészetben a pásztorfaragások, Miska kancsók, forrásértékűek. Csokonai, Petőfi, Arany, Madách, Mikszáth, Tömörkény, Karinthy, Kosztolányi, Szép Ernő, Molnár Ferenc, Heltai írásai, Jankó János, Gáspár Antal, Major Henrik, Szabó Vladimír rajzainak színvonalát a karikaturistáknak is emlékezetükbe kell vésni, és nem volna szabad alulmúlni. Nincs a világon olyan himnusz, mint a magyar, amely jókedvért, víg esztendőért fohászkodna. Ezt a kérést igyekszik a karikatúra, az ironikus rajz is a maga eszközeivel kielégíteni. 1997 január 23. Kaján Tiborról részletesebben még itt olvashat