Gyulai Líviusz

animációs filmjeiről

Gyulai LíviuszNem az lesz most, amit a programban meghirdettünk, mert abban reménykedtem, hogy az új rövidfilmem kész lesz. Ez sajnos nem jött össze. Közben a Pannoniát eladták, mindenki költözik, nagy a felfordulás. Ma tudtam csak a musztereket megnézni. Még vágni kell, meg hangosítani. De helyette elhoztam régebbi filmjeimet, hogy mutassak belőle egy párat nektek.

Nem marad el az eredetileg tervezett program, csak halasztódik. Ugyancsak a két könyv is, amit szerettem volna bemutatni, abból az egyiket karácsonyra ígérték, az lehet, hogy esetleg még kijön. Mindegyik a Magyar Nemzeti Kulturális Alapnak a segítségével jöhetett csak létre. Illetve a filmem a Filmalapnak a segítségével. Pályáztam és úgy nyertem egy töredékét. Emiatt a film rövidebb lett. De a lényeg az, hogy ennek is örültem, hogy kaptam erre lehetőséget. Annyit a filmekhez, hogy ez, amivel kezdeném, egy tízperces film, a második animációs filmem. Nagyon örülök neki, hogy itt egy csomó zenével foglalkozó mester van, mert ez nekem egy olyan találkozás volt a filmmel és a zeneszerzőkkel, zenészekkel, ami egy ismeretlen és izgalmas és furcsa találkozás volt, mert nem értettem hozzá, de sejtettem és elképzeltem, hogy milyen zene kellene. Ezért különböző filmekhez más-más zenekart kértem fel. Volt, ahol népi fogantatású, de nem igazán népi együttest, például ennél a filmnél a Kolinda együttest, akik a Vízöntőből időnként összeverbuválódtak Kolinda együttes néven. Ezekkel mind véletlenül találkoztam, tehát hallottam őket játszani a stúdióban vagy elmentem a koncertre. Nagyon élvezték, nem csináltak még filmzenét. Ugyanilyen találkozás volt egy másik filmnél, a Szörényi Leventéékkel, mint Fonográf együttessel, akik szintén az első filmzenéjüket nekem csinálták és szintén nagyon élvezték. A másiknál pedig egy érdekes kísérlet volt, ott egy Amerikába disszidált csaj, aki a tévében és rádióban vágott hangot, Zsedényi Erzsike, ollóval vágta a hangot mindenki csodálatára. Abból is tudok majd mutatni egy pici részt. Hát az egészen biztos, hogy a zene értő füleiteknek nem egy non plus ultra, a mi technikai keverési lehetőségeink igen gyatrák voltak. S a filmek is régiek, és egész primitív és elhasznált herkentyűkön kellett dolgozni annak idején. A legfrissebb is nyolc éves mozi. Ebből van két tv-sorozat gyerekeknek, úgyhogy abból is egy egy résszel fárasztalak benneteket.

Most jön a legelső. Muszáj, hogy egy pár szót szóljak ehhez. Ez egy érdekes kalandozás az animációs film műfajába, hiszen én grafikus vagyok. Úgy kezdődött, hogy egyszer fölkértek a Pannónia Filmstúdióból, hogy van-e kedvem csinálni animációs filmet. Mondtam, hogy van... Tízmillió cég van. Például nálunk most azért nem tudjuk levetíteni a filmet, mert gépészünk sincs.

Bozay Attila: Én a mozgásra szeretnék egy-két kérdést föltenni. Van egy alapfigura. Azt először megcsinálod alapállásban. Az vagy megy vagy ezt, vagy azt csinál. A különféle fázisokat újból meg kell rajzolni?

Igen.

Bozay Attila: Van erre valami időmérték? Tehát van-e szerepe az ingerküszöbnek, a tűrési küszöbnek?

Persze.

Bozay Attila: Ezen a tűrésküszöbön belül mindegy, hogy mikor jelenik meg? Ezen belül kell lenni, és kész?

Ahogy mondjátok a zenében, hogy a fül egy gyarló valami.

Bozay Attila: De időben mondjuk mennyi? Két fázis között.

Egy másodperc 24 kocka. A gyakorlott szem, hogyha sokat nézed, akkor például mondjuk az operatőr ront, akkor beledugja a kezét a kamera alá és két kockát nyom rá és észre lehet venni. De így csinálnak reklámokat is. Azokat a tudatalatti reklámokat, hogy nem veszed észre, de benne vannak és mégis észreveszed. Nyugaton csinálnak ilyen reklámokat. De gyakorlatilag ez az egész a szem gyarlóságán múlik. De rettentő fontos szerepe van, azért én sosem használtam hangot a zenén kívül. Mindig úgy gondoltam, hogy végigtáncolják a történetet a figurák. Most azért mondom a zenével való kapcsolatot, mert zeneileg abszolút dilettáns vagyok. De az ember tudja, mikor mit akar, s szeretné azt úgy viszontlátni. És azt tudom mondani, hogy jó kapcsolatom volt a zenészekkel. Szóval rögtön megértették az egésznek a lényegét. Nem volt locsogás, a képi dolgokra ment az egész, és nagyon élvezték csinálni.

Pongrácz Zoltán: Mondd, nem történtek arra kísérletek, hogy megrajzolsz alapállásban egy figurát, és nem lehetne a computerbe bizonyos mozgásmodelleket beprogramozni? S aztán úgy mozgathatod, ahogy akarod. Meg lehet már nálunk csinálni?

Persze. Én már évek óta nem csináltam mozit és nem ismertem rá a berendezésekre. Pillanatnyilag idegesít. A mozgáspróbát már nem filmre teszik, hanem computerre, tehát irtó gyorsan végig lehet nézni. De szemben a filmszalagra vett mozgáspróbával, nekem mindig megakasztják a történésnek a folyamatát, mert a computer nem bír sokat földolgozni egyszerre. Nekem jobb volt a másik megoldás, de például a kifestést computerrel csinálják már nálunk. Tehát ilyen szolgai, rabszolga munkát bíznak rá. De én például ezt az utolsó filmemet is kézzel húzattam ki. Tudniillik a computer nagyszerűen megcsinálja, de elveszik a vonal élete. Az egészestés filmeknél, ami egy irdatlan meló, hát annál fantasztikus a computer, mert pontos munkát csinál. De pici filmeknél, ahol nagyon fontos, hogy a lüktetése meglegyen az egésznek, akár kifestésben, akár rajzolásban, jobb dolog a hagyományos. Azt is el kell mondanom, hogy a hagyományos eljárás sokkal drágább és lassabb. Régebben volt egy alapfigura és öten, hatan rajzolták tovább. Egy egész csoport. Mert az meggyorsította a munkát.

Pongrácz Zoltán: Ezt ma már nem csinálják?

Most már ezt a hagyományos módot nagyon kevés helyen csinálják. S ez annyit jelent, hogy most már a hagyományos festés is kezd visszafejlődni. S emiatt a festékgyártás is. Nálunk rengeteg a bérmunka, mert azért még igénylik a hagyományos filmet. Még Amerikából is. Állati olcsók vagyunk. Ettől félünk, illetve ez lesz a jövő, ez most már tisztán látszik, hogy ilyen bérrabszolgák leszünk. Ők hozzák a sztorijukat, a figuráikat, az ízlésvilágukat, tulajdonképpen mindent. Most ott tartunk, hogy a mormonokhoz szeretnénk beszállni. Hát kíváncsian várom, mi lesz ebből.

Mezey Gábor: Nem azért szimpatikusak neked a mormonok, mert több feleségük lehet?

Nem. Csak megjelent az a pár fiatalember és én még ott tartok a mormonoknál.

Pongrácz Zoltán: Világhírű énekkaruk van, készült róluk egy gyönyörű film. Körülbelül száztagú, pazar hangokkal és a Szentföldön vették föl.

Mezey Gábor: És gazdagok. Gazdag szekta.

Igen, pénzük nagyon sok van.

Pongrácz Zoltán: Amikor a Golgotánál vannak, úgy látszik, annyira meghatotta őket, mindegyiknek potyog a könnye. Az egész énekkarnak. Nagyon szép film. Nem tudom, miért nem adják nálunk.

Bozay Attila: Ment az már valahol. Igen, ment már a Magyar Televízióban.

Én egyszer láttam egy filmfesztiválon, hogy az észtek – akkor még a Szovjetunióhoz tartozó kis nép volt – évente egy ilyen katlanban összegyűltek és ott énekeltek. Az döbbenetes volt. Most is lúdbőrös vagyok, hogyha eszembe jut.

Dubrovay László: Igen. Ötszázezer ember. Az egésznek a közössége.

Erről a zenéről jut eszembe, a minap egész véletlenül bekapcsoltam a rádiót, a 11 órás híreket akartam meghallgatni, és a Kossuth rádiónak a rövidhullámára kapcsoltam át, s ott adták a parlamentet. Nem is tudtam, hogy ott a parlamentet adják, de nem ez az érdekes, hanem Torgyánnak volt egy remek fölszólalása, hogy Horn Gyula kiállított magáról egy bizonyítványt négyesre. Torgyán fölsorolta, minősített szekunda, nulla, úgyhogy osztályismétlésre sem minősíthető. S akkor mondja, hogy itt volt az 1100 éves évforduló, s egyetlen egy állami ünnepségen meg nem jelent az államelnök, meg nem jelent a miniszterelnök, meg nem jelent a házelnök, nem jelentek meg a legnagyobb méltóságok és így tovább, és mikor volt a fölsőháznak a tervében a nem tudom micsoda ülése, se nemzeti zászló nem volt, se Himnusz, se Szózat, se satöbbi, s azt mondja, ellenben tudom, hogy Kuncze úr, aki ott ült, az részt vett a XV. vagy hanyadik kerületben egy millecentenáriumi ünnepségen, ahol a Bunkócskát énekelték, és maga is énekelte. Ismeritek. A Millecentenáriumi ünnepségen. Jó, mi? Nagyon érdekes volt, másfél órán keresztül ez ment. De egy kicsit elkanyarodtunk az énekléstől.

Jánossy György: A zenét a filmhez utólag írják, ugye? Már kész van a film.

Igen. Másképp nem nagyon lehet.

Jánossy György: Fordítva nem próbáltad még?

De. Sokszor szerettem volna megpróbálni. De sose lehet igazán egy koncepciót végig vinni. Majdnem minden dolognak, ami gyár, tehát már ez jelen van, a rajzfilmgyár, a gyárnak ez a szörnyű szava, van egy gyártásvezető, ezt nagyon utálom, ő kezeli a pénzt, még életemben nem találkoztam szimpatikus gyártásvezetővel.

Mezey Gábor: Úgy kezeli, mintha a sajátja lenne.

Igen. És muszáj neki mindent elhinni, mert élet halál ura. Sokszor próbáltam kijátszani, de lehetetlen. Ebből kifolyólag ő aztán úgy kavar, hogy egyszerűen észre se vesszük, és már irányítja a gyártási folyamatokat. Fontos és érdekes lett volna számomra, egy zeneszerzővel közösen megbeszélni a munka menetét. Tehát elmondom a koncepciót és ő ugyanolyan kis zenei ötletekkel erősíti a film mondanivalóját. Ha ez nekem nem ilyen kirándulás jellegű a rajzfilmgyártás területén, akkor érdemes lett volna visszatérni ideámhoz, egy Krúdy film elkészítéséhez. Elmondanám, hogy Krúdy melyik novellájából akartam csinálni filmet. De Ronche kapitány a címe és erősen nyíregyházi vonatkozású, és egy nagyszerű játék, mert önmagát játszatja, mint ifjú ember és mint öregebb. Ezek úgy összetalálkoznak. Az ifjúság, akit Hermannak nevez, De Ronche egy idősebb kolléga. Biztos ismeritek, hogy fiatalemberként volt két idősebb barátja. Egy költő és egy színész. Ezek fölkarolták és mindegyik szerette az életet és a tizenhat éves kamasz Krúdyt okították, és ez végigkísérte Krúdy egész irodalmát. Az egész dolog pici epizódokra van osztva, hogy meglesik a nőket. Itt a legrafináltabb módszerekkel, például ilyen gólyalábakon leskelődnek, mikor a nőknek melegük van és kitakaróznak, akkor a rejtélyes hölgyek, akiket senki nem látott, csak néha ilyen özvegyi fátylakba beburkolózva, s ilyen magas falak között működnek, s akkor meglesik, s kiderül, hogy a csodálatos hollófekete hajú nő pipázik és van egy szőke babája a nőnek, akit ver. Tehát a kapcarongya, s ez ilyen furcsa kapcsolat a két hölgy között. Akkor artista nő, aki egy gorillának a fényképén őrjöng, s ilyen csomó kis epizód. S ebben keveredik a biedermeiertől a századforduló hangulatáig minden. Ebben remekül lehetett volna technikai dolgokkal eljátszani, de nem ment a játék. Nem hagyták, hogy megcsináljam. És ebben fontos szerepe lett volna a hangoknak és a zenének. S ehhez valóban egy olyan folyamatos munka kellett volna, ami nálunk sosem volt rendesen. Mást értettek kísérletezés alatt, mint amit alkotás címen vélünk. Más a marháskodás és más az alkotómunka. S nálunk a marháskodás és a dilettantizmus, a mindenféle ilyen baromkodás a modern kísérletezés. S erre ment minden pénz. Én csak sóvárogva tudtam nézni olyan filmizéket, amik hasonló színvonalon álltak, mint például a Zágráb Stúdió, hogy kiment Amerikába a rendezőjük és csinálták ezeket a ramaty filmeket és visszajöttek mindig Zágrábba és nevelték a fiatalokat. És minden évben kitermelődött egy-egy fiatal ember, fiatal lány, aki produkált valami újat. Tehát állandóan pátyolgatták a honi filmgyártást. Persze most minden szarrá ment ott is. De én nagyon szerettem ezeket. Nem volt politikai izéje az egésznek, a válogatásnak. Egyedül az oroszokat nem szerették. Remekműveik voltak az oroszoknak és nagyszerű felkészültségű mesterek. És nem voltak szakmai sznobok a zsűriben, minden lement a programban, ha úgy érezték, hogy van benne valami újszerűség, akár egy nagyon vacak tálalásban, de egy nagyon érdekes felfogású kísérletnek tűnt. Nekem például a bolgárok nagyon tetszettek, ezt a Jónást a bolgárokkal szerettem volna megcsinálni, mert kifejezetten nekik van az a klassz néptáncuk, az a lüktető zenéjük és vagy festők vagy népitáncosok voltak a rajzfilmeseik. Tehát valahogy mindegyik az animációs filmhez került, s ez mind a filmek javára szolgált. Én midig levetítettem a stábomnak néhány bolgár animációs filmet. Hogy körülbelül érezzék, hogy mire gondolok. A mozgásnak és a zenének a kapcsolatát.

Mezey Gábor: Azért nagyon sajnálatos, amit mondasz, hogy teljesen leáll a magyar rajzfilm, mert nagyon az élen jártunk.

Igen. Most próbálják Kecskeméten a zágrábit kiváltani, kicsit nemzetközivé tenni a dolgot. Már tavalyelőtt annyira sikerült, hogy francia, olasz zsűrije volt. Borzasztó sokba kerül az ilyen filmfesztivál, hiszen akiknek beválasztják a filmjeiket, azoknak teljes ellátást, útiköltséget kell fizetni. Van ugyan egy nemzetközi szervezet, amelyik ehhez hozzájárul, de sajnos ezek a folyamatok megszakadtak. A zágrábi stúdió is egy emberen múlt. Meghalt a gazdasági igazgató, aki szívügyének tekintette a dolgot. Minden fesztiválba külön majdnem belehalt, hogy összeszedje a pénzt, és aztán tényleg belehalt. Kapott egy infarktust és vége volt. S a fesztivál lezüllött. Ez párhuzamos volt az ottani gazdasági helyzettel is. Egyre kisebb moziba szorult a fesztivál. Már egymás között is csak dollárral tudtak tárgyalni a cégek is. A honoráriumot dollárban kérték. Szóval annyira lehetett látni, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz.

Dubrovay László: Mondd már el, hogy például egy háromperces filmnek az elkészítése mennyit időt vesz igénybe?

Ez viszonylag egyszerűbb film, ami most készül.

Dubrovay László: Csak azért fantáziálok, azért gondolkodom, mert elképzelhetetlen, hogy ne lehetne egy-egy eldugott félnapot beszorítani arra, hogy egy ilyen stúdióban az emberek saját magukat is megmutassák. Bármennyire is a bérmunka fizet.

Igen. Nagyon drága. Most tudtam meg, hogy a labormunka annyi dollárban, mint akárhol. Mint Münchenben vagy Londonban. Ugyanannyit kérnek érte.

Dubrovay László: Mégis idejönnek?

A nyersanyag ugyanígy fölemelkedett. A celluloid lap. Régen öt forint volt, meg nyolc. Most ötven meg hatvan. Egy celluloid lap. És többezer kell. Szóval mindennek fölment az ára.
Dubrovay László: S ezek csak egyszer használatosak?

Igen. Csak egyszer. Néha lehet többször, ha olyan technikával csinálják. Ha egy kicsit igénytelenebb. De azért a film érzékeny. S nagyon vigyázni kell, hogy újra föl lehessen használni.


1996 december 19.

Gyulai Líviuszról részletesebben még itt olvashat