Sára Sándor A Duna Televízióról

1993 tavaszán lent voltam Köveskálon, ahol van egy parasztházam, ott szoktam pihenni, meg a filmre készülni. Dokumentumfilmjeimnek a zömét ott állítottam össze, már ami a papírmunkát illeti. Egy hosszabb pihenésre, olvasásra mentem ide le, amikor is jött egy telefon. Csoóri hívott és azt mondotta, hogy nekem el kellene vállalni a Duna Televízióban valamilyen feladatot. Mondtam, hogy nem akarok semmiféle feladatot elvállalni. Akkor fejeztem be a háromrészes dokumentumfilmet, aminek a címe Magyar nők a Gulágon volt. Amiből aztán az utolsó játékfilm is létrejött. S akkor fejeztem be a Vigyázók című játékfilmemet, tehát úgy gondoltam, hogy rám fér egy kis pihenés, meg egy kis föltöltődés, olvasás, gondolkodás. De Csoóri ott erősködött a vonal másik végén. Néhány nap múlva följöttem Pestre és akkor már elkezdődtek a személyes tárgyalások. Kezdett körvonalazódni, hogy ők mire gondolnak. A Duna Televízió 1992 Karácsonyán kezdte meg a sugárzást, s a tárgyalás körülbelül 1993 májusában volt. Akkor elkezdődött egy hosszabb és többszörös párbeszéd. Egyrészről, hogy mit kellene csinálni, másrészt, hogy milyen feltételek mellett kellene ezt csinálni. Menet közben kiderült, hogy a Duna Televíziónak volt egy kuratóriuma. Csoóri volt ennek az elnöke, Kodolányi Gyuszi volt még benne, Kőhalmi Feri, Illés Gyuri, Jankovics Marcell és még mások. Kiderült, hogy engem műsorigazgatónak szánnak ott, de én azt sem tudtam, hogy mi az egy televíziónál, hogy műsorigazgatás. A televízió is elég távol volt tőlem, de mondtam, hogy nagyon szívesen segítek abban, hogy akár a televízió játékfilm részlegének a vezetését vagy irányítását bíznák rám, vagy a dokumentumfilm részlegének a vezetését és irányítását. S azt szívesen elvállalom, mert ahhoz értek, de ilyen műsorigazgatáshoz egyrészt nem is értek, másrészt nem is érdekel és nem is akarom csinálni. De az is kiderült a későbbiek folyamán, hogy valójában addig a kuratórium kézi vezérléssel irányította a televíziót. Összegyűlt egy szűkebb társaság, Szakály Feri, Jankovics Marcell és nem is tudom, ki volt a harmadik, ők minden héten összejöttek, és volt akkor már néhány szerkesztő, és ezek a szerkesztők azt mondták, hogy ők ezt szeretnék csinálni és akkor Jankovics Marcell rábólintott, hogy jó, csináljátok vagy ne csináljátok. Tehát igazából koncepció, elképzelés vagy szervezett működés nem volt. Ugyanakkor azt is akarták - ismétlem, ez később derült ki -, hogy jó, én igazgassam a műsorokat, meg tegyem rendbe, meg rakjam adásba, de ők azért ezt a kézi vezérlést szerették volna fönntartani. Ez odáig ment, hogy adás előtt betelefonáltak a stúdióba, hogy miért ilyen a haja a bemondónőnek vagy miért ilyen blúz van rajta és miért nem amolyan. Tehát ilyen huszadrangú kérdésekben hallatták a hangjukat. Úgy látszik, hogy aki hatalmi helyzetbe kerül, az szereti ezt megtartani és nem akarja kiadni a kezéből. Ezeken a tárgyalásokon, ami két hónapig eltartott, mert később bekapcsolódott ebbe Lugossy László filmrendező barátom és Hanák Gábor, aki hajdan történészként a televízióban és a filmgyártásban dolgozott, s akkor már hárman voltunk. Fokról fokra rájöttünk, hogy ezt nekünk csak akkor szabad és érdemes átvenni, hogyha teljes mértékig a kezünkben van. Ugyanakkor a kuratórium ott van és velük meg lehet állapodni elviekben és nagyvonalakban a műsorrendben, műsorstruktúrában, de hogy naponta mi történjen, azt nekünk kell eldönteni és arra is rájöttünk, hogy ennek egy piramis szerkezetűnek kell lenni, és akarva akaratlan ott egy személynek végül is a legtöbb esetben dönteni kell. Tehát egy ilyen funkció már közelebb áll ahhoz, amit én megszoktam, mert játékfilmnél, filmnél is az van, hogy bár elég sokan készítik, ott van a rendező, az operatő, a színész, díszlettervező, jelmeztervező és sorolhatnám még tovább, és egy ideig beszélgetni is lehet, meg vitatkozni, sőt kell is, de elérkezik egy bizonyos pillanat, amikor valakinek azt kell mondani, hogy ez így lesz és nem másképp. Mi hárman olyan feltételekkel vállaltuk el a Duna Televíziót, hogy ez így lesz és nem másképp. Azt hiszem, hogy ez a kuratórium végül is fogcsikorgatva, de belement, illetve volt, aki kivonult a kuratóriumból. A kuratórium ebbe fogcsikorgatva belement, de bele kellett, hogy menjen, mert kezdett széthúzni a dolog. Addig, amíg abból állt a Duna Televízió, hogy volt egy Közép-Európai Magazin, az átment Erdélybe és forgatott valamit, aztán volt egy zenei szerkesztőség, amelyik fölvett egy hangversenyt és azt közvetítették, ezen kívül elővették az archívumból a filmeket, addig lehetett ezt csinálni, de ahogy nőtt a műsorfolyam, akkor ha ez nincs kitalálva, nincs rend és nincsenek szabályozva a dolgok, akkor az szétfolyik és összeomlik. Ezt ők nyilván érzékelték. Mégpedig azt érzékelték, hogy ezt csak nagyon határozottan és kemény kézzel megfogva lehet vezetni. Végül is egy hosszabb alku után mi ezt a pozíciót elvállaltuk. Nyilván belső konfliktusok is voltak, az Imre is otthagyta akkor a kuratóriumot, mert ő is benne volt. Tényleg, miért hagytad ott? Makovecz Imre: Nagyon egyszerű oka volt. Elég komoly szerepet játszott a Duna tévének a létrejöttében egy tipikus háttérember, aki ugyanakkor egy nagyon agyafúrt, nagyon kemény, nagy spieler. S ez a Zelnik József. Róla tudni kell, hogy mindig háttéremberként volt jelen Nagy László, Csoóri Sándor mozgásainál. Ez azt jelentette, hogy a 60-as, 70-es években Jóskának - aki egy Hatvan környékéről nagyparaszti családból származó fiú -, amikor mások még arra sem gondolhattak, hogy rollerjük legyen, neki már Volkswagenje volt. És ezzel a Volkswagennel hozta, vitte Nagy Lászlót, Csoóri Sándort és másokat Erdélybe és azokra az utakra, ahova nekik járni kellett. A hatvanas, hetvenes évek népművészeti mozgalmai nagy mozgásteret jelentettek az országban. Zelnik Jóska elnyűhetetlen érdemeket szerzett ennek a szervezésével az Aczéllal szembeni kacskaringós és partizán játékokban. De még abban is, hogy a magyarországi népzenét mondjuk képesek legyenek egyáltalán kiadni lemezen. Mert ez nem volt annyira egyszerű. Mert az akkori lemezgyártó cég azt mondta, hogy nincs kapacitás. Ilyen technikákkal ment akkor is ez a dolog. És akkor Zelnik Jóska szervezésében el lehetett intézni mégis csak, hogy megjelentették a táncházi lemezeket. Ebből egy egész sorozat keletkezett Nagy László fiának a grafikáival. Zelnik Jóska komoly háttérmunkát végzett kezdetben a Duna Televíziónak a létrejöttében. S akkor egyszer csak egy ilyen kuratóriumi ülésen kiderült hogy a Zelnik Jóska nem lehet abban a pozícióban, amiben korábban szánták, sőt, egyik percről a másikra a Zelnik Jóskának nem lehetett szavazati joga sem. S akkor Csoóri Sándornak azt mondtam, hogy én ezt a stílust nem szeretem. Mert hogyha valaki nekem nélkülözhetetlen segítőtársam volt éveken keresztül, akkor az legyen nélkülözhetetlen akkor is, amikor nem nélkülözhetetlen. Akkor ezt a határozatot visszavonta a kuratórium és én elmentem szabadságra Mártélyra. És ott tartózkodásom alatt az újságban olvasom, hogy ezt mégis végrehajtotta a kuratórium, miután én elmentem. S akkor táviratilag azonnali hatállyal lemondtam kurátorságomról. Ez a történet. Lehet, hogy meg kellett volna kérdeznem, hogy őszintén válaszoljak-e vagy rejtjelesen. Ez a te személyeddel közvetlen nem volt összefüggésben. Azért ez a történet rávilágít arra, hogy milyen feszültségek működtek már a legelején. No, akkor elkezdtük a munkát és mindent szabályozni kellett és tulajdonképpen mindent ki kellett találni. Hanák Gábornak voltak televíziós tapasztalatai, amik részben jók voltak, részben nem voltak jók. De elkezdett működni ez a verkli, elkezdtük szabályozni. Ezt nem akarom most itt végigmondani, de hát azóta - mert a kezdettől fogva - a Duna Televízió a figyelem és az érdeklődés homlokterében áll, vagy mint egy céltábla, szeretnek rá lőni még ma is bizonyos emberek. És voltak ilyen, olyan, amolyan célirányos vizsgálatok, amelyeket nyilvánvalóan ellenünkre akartak létrehozni. A vizsgálók azonban kénytelenek voltak leírni, hogy rendben van, pénzfegyelem van, átlátható, satöbbi, satöbbi. És ha belegondoltok, a Duna Televízió körül - immár negyedik éve működik - nem volt botrány, pedig nagyon akarták, hogy botrány legyen. S akarják mind a mai napig. Piszlicsáré kis ügyeket próbáltak felfújni s ezek kipukkadtak, mert miért ne pukkadtak volna ki? Nem volt könnyű ez a négy év. Most sem könnyű, mert állandóan aknákat helyeznek el. Ugyan háromnegyed éve már, miután az is egy komoly erőfeszítés volt s ebben a Lugossy Lacinak elévülhetetlen érdemei vannak, hogy amikor a médiatörvényt fogalmazták, Laci bulldog módjára hat héten keresztül végigülte s nem mert kimenni még pisilni sem. Mert abban a pillanatban, amint kiment, benyomtak valami szabályt, hogy nekik ez kell. Lacinak erre agya is van, hogy odafigyeljen. Az ő tevékenységének nagy része van abban, hogy végül is a Duna Televízió ugyanolyan jogállású, mint a Magyar Királyi Televízió, tehát a közszolgálati televízió. A baj csak ott van, hogy azok a dolgok, amik kezdettől fogva gondot okoztak, tehát a pénzhiány, ez mind a mai napig nem oldódott meg. Erről is kell, hogy mondjak valamit. Mióta a Duna Televízió létrejött, a második kormány alatt vagyunk. Az első kormány, amelyik szerette és akarta ezt a televíziót, az olyan botkezű, botlábú volt ebben az ügyben, hogy az nem igaz. A másik pedig hasonlóképpen. Elmondom az idei költségvetésünket. Az idei költségvetésünk 3,5 milliárd forint. A Magyar Televíziónak a költségvetése 30,5 milliárd. Tehát a tízszerese. És mi is reggel nyolctól éjfélig adunk. Tehát alig adunk valamivel kevesebbet és mégis tízszer kevesebb pénzből kell kijönni. De ez a pénz sincs meg soha, most sincs meg, mert év eleje óta hiányzik 1 milliárd 200 millió forint. Nem akarom részletezni, hogyan, mint, de annyit azért elmondok, hogy az előfizetési díjakból mi soha egy vasat nem kaptunk. Az előfizetési díjakból bejön körülbelül 14 milliárd forint, s az megoszlott eddig a Televízió és a Rádió között 70 és 30 százalékban. S mi ugyan három éve működünk, de egy vasat nem kaptunk az előfizetői díjakból. Márpedig néznek minket idehaza éppen úgy, mint a határon kívül. Sikerült elérni azt, hogy valamit mégis kapjunk mi is az előfizetői díjakból, s ez ugyan a törvényben nincsen benne, de megígérték és mindenféle hatpárti, meg kulturális bizottság tárgyalásán az volt, hogy a második félévtől kezdődően mi is kapunk az előfizetési díjból s mi kiszámoltuk, hogy ez 1,2 milliárd forint. S annak ellenére, hogy én már a koratavasszal próbáltam különböző helyeken, Pénzügyminisztériumban, Postán és egyéb helyeken elintézni, hogy az év második felében, amit beszednek előfizetési díjakat, azt ne adják automatikusan a Postának, s a Posta ne adja automatikusan a Televíziónak és a Rádiónak, hanem csökkentse azzal az összeggel, ami nekünk jár. Azt tegyék letétbe s abban a pillanatban, amint megszavazzák számunkra ezt az 1 milliárd 200 milliót, akkor az rendelkezésünkre álljon. Húzódott, halasztódott a dolog, végül is megszavazták az 1 milliárd 200 millió forintot. Persze azt nem sikerült elérni, hogy a pénz ne kerüljön a Rádióhoz és a Televízióhoz, úgyhogy mire ezt megszavazták, mire érvényes lett, addigra nincs honnét kifizetni. Ezért gondolom, hogy ez csúszni fog. Jó két hónappal ezelőtt én elkezdtem a kuratóriummal megbeszélni - mert be kell vonni bizonyos dolgokba -, hogy vegyünk föl 300 millió forint bankkölcsönt. Részvénytársaság vagyunk, ők a tulajdonosok, meg van szabva, hogy 300 milliót fölött az ő hozzájárulásuk kell. Én éreztem és sejtettem, hogy itt létre fog jönni ez a lyuk. Hogy ugyan megszavazza a parlament, de mégsem jutunk hozzá a pénzhez vagy nem jutunk hozzá időben. Nagy veszekedések után sikerült elérni, hogy a kuratórium hozzájáruljon legalább ahhoz, hogy elkezdjük intézni ezt a hitelfövételt, mert 300 milliós hitelfölvétel az minimálisan egy hónap papírmunka és intéznivaló. Végül is ezt nagy nehezen elintéztük és fölvettük a hitelt. Tehát most van 300 millió adósságunk, plusz a bankkölcsön és az az 1 milliárd 200 millió még nincsen sehol. Tehát a Duna Televízió pillanatnyi pénzügyi helyzete olyan, hogy elkövetkezik december másodika és a dolgozók nem fognak kapni, senki nem fog egy vasat sem kapni, mert nincs miből. Az a 370 dolgozó, szemben a Televízió 3700 dolgozójával, ahol - ezt több Állami Számvevőszéki vizsgálat megállapította - pazarló gazdálkodás van. Nem érdekes, ugyanannyian vannak, ugyanúgy pazarolnak, a 30 milliárdot ugyanúgy széthordják, s mi itt vagyunk, és itt lehetetlenkedünk. Magunk között szólva ez nem véletlen. Idáig lehetett nyíltan támadni, hogy nincs szükség a Duna Televízióra, olvasszák be, nyelje el a másik Televízió. Most már ezt nem lehet mondani, mert a törvény másképpen rendelkezik, viszont gazdaságilag alá lehet vágni s azt lehet mondani, mert ilyen képtelenségek is előadódnak, hogy ugyan a tizedannyiból gazdálkodunk, mint a másik televízió, de azért mondani azt is lehet, hogy pazarló volt a gazdálkodás, hogy nem értettek hozzá, mert művész vezetője van. Ez most a legújabb. Éppen a napokban hallottam. Mert mindig jön valami és ráadásul ez a spieler Zelnik barátodtól jön, már idézőjelbe mondom a dolgot, hogy miért nem vesz be a Duna Televízió 2 milliárdot a reklámból. Azért nem vesz, mert ez nonszensz, mert ha megfeszülünk, ebben az évben akkor sem veszünk be többet, mint 250 milliót. Minden számítás azt mutatja, hogyha akármit teszünk, akkor sem tudunk 300 milliónál többet bevenni, de ahhoz már le kell rontani a Duna Televíziónak a műsorát. Tudniillik a reklámok bizonyos típusú filmekhez jönnek. Jönnek a horrorhoz, jönnek a krimihez, jönnek az ilyen, amolyan vígjátékokhoz és ezekből a Duna Televízióban egy sincs. Mert ha lenne is, az legfeljebb 100-150 milliót jelentene. Tehát a dilemma ott van, hogy megéri elrontani a Duna Televízió műsorát? Jó, hát nem éri meg elrontani. Most innen jönnek az alávágások, hogy hogyan lehet gazdaságilag lehetetlenné tenni. Egyetlen vagyonunk, amit nagy nehezen megkaptunk, egy épület és a beszerelt technika. Az ér olyan 1 milliárd 100 ezer forintot. Abból már 300 millió le van terhelve. Ha rászorítanak arra, hogy vegyünk fel még 300 milliót, akkor nem is vagyunk többségi tulajdonos, már ki lehet söpörni bennünket. Ez a kisöprési, elnyelési technika nagyon érdekes. Vagy második éve lehettünk ott, egyszer csak fölhívott engem a Szabó Iván s azt mondja, most voltam Amerikában és Kanadában és ott találkoztam Demján Sándorral, s neki nagyon jó ötletei vannak. Ülj le vele és beszéljétek meg, ő gazdaságilag is segíthetne rajtatok. Mondja Szabó Iván, az az Iván, aki azt a taktikát választotta, választották, hogy nem adnak nekünk oda 2 milliárd forintot, nem tesszük bele a költségvetésbe, mert mit szól az ellenzék, hanem majd a kormány tartalék keretéből megadják azt az egymilliárdot. Igen ám, csak elfogyott a kormány tartalékkeretje, s nem volt miből megadni az egymilliárdot. De jött a nagy ötlet, hogy a Demján. Le is ültem vele és elővezetett egy konstrukciót. Nem vagyok és nem is voltam pénzügyi szakember, de ennek a lényege az volt, hogy ő nekünk rögtön kölcsönöz, vagy folyamatosan kölcsönöz hat vagy hét milliárd forintot - ez hiányzott nekünk - és azt majd szép lassan visszafizetjük. Utána elkezdtem gondolkozni és rájöttem, hogy ez csak arra megy ki, hogy egy idő után mi nem tudjuk visszafizetni, tehát ő simán bekebelezi a Duna Televíziót úgy, ahogy van. S akkor mondtam Ivánnak, hogy miért küldted nekem, mint remek üzleti partnert. S akkor ő elcsendesedett. Másik ügy. Fölvettem egy embert PR menedzsernek. Azt hiszem, hogy ő jelentkezett, nem én kerestem. Beszélgettem vele, elég szimpatikus volt, behízelgő is volt, mondta, hogy látta a filmemet, meg ez, meg amaz. Fölvettem. A két fiú, Laci és Gábor sehogy nem jöttek ki vele. Én is kezdtem érezni, hogy ő azon munkálkodik, hogy hogyan vegye át ott a hatalmat. Fölmondtam neki, főleg a fiúk nyomására. Akkor még nem kellett nagy összegeket fizetni. Valamit kellett. Fölmondtam neki. Ez a fickó, úgy hívják, hogy Korda Sándor, most az ÁPV RT-nél van, most akarta átjátszani az Antenna Hungáriát a Sarlós vagy melyik érdekcsoportnak. Erre csak most jöttem rá, hogy a beépülés rögtön az elején megindult. Állandóan számítanunk kell arra, hogy a Duna Televízió bizonyos csoportokat irritál. Két dolog miatt. Egyrészt, mert más a hangvételünk, teljesen más. Azt hiszem, ezt nyugodtan mondhatom. A másik pedig, hogy bebizonyított valamit, éspedig azt, hogy egy televízió készítéséhez nem kell 30 milliárd, nem kell 3700 ember és nem lehet jó műsort készíteni. Ez a legfájdalmasabb, mert ameddig a Televízió monopolhelyzetben volt, addig azt lehetett mondani, hogy kérem, ez ilyen. És hiába küldték oda az ÁSZ-t vizsgálni, nézte a könyveket és a könyvekben össze lehetett hozni, hogy minden rendben van. És még egy. Ezt zárójelben mondom el, hetek óta a kuratóriumnak egyik főtitkára egy házépítési üggyel kapcsolatban egyszer csak azt mondja nekem, hogy 200 millióért már ölni is lehet. No most, ahol 30 milliárd van, nem kell ölni, de lefizetni lehetett. Ez a borzasztóan irritáló. Most megint vizsgál minket az ÁSZ, már túlvannak a félidőn, mondják, hogy minden rendben van. Ez hihetetlenül bosszantó lehet. Azzal kezdtem, és nem akarok erről többet beszélni, hogy beszippantott engem ez a Duna Televízió, és azóta tulajdonképpen reggeltől estig ott bent kell lenni, mert mindenre figyelni kell. Amikor jöttem ide, beugrott valaki mellém a liftbe, hogy amíg lemegyek a lifttel, addig tudjon valamit mondani, s amíg ideértem, volt a kocsiban három telefon. Ezt nem nagyzásból mondom, hanem amiatt, hogy a feleségem megkérdezi, hogy én ki vagyok. Ha néha találkozunk. Azt hiszem, nem szabad mégoly szép érveknek is, nem mondom, hogy bedűlni, mert ez csúnya szó. Csak utalok megint valamire. Amikor volt az első ülés, megbeszélés, kétszer is azt mondtam, hogy nem, nem vállalom. S egyszer jött a Tőkés Laci s azt mondja, neked ezt el kell vállalni. Hát miért, azt gondolod, én azt csinálom, amit szeretnék? Az ilyen érvek után az embernek nem kellett volna megpuhulni, de az Isten tudja, mert ugyanakkor én természetesen tisztában voltam azzal, hogy mit jelent a Duna Televízió. A különböző beszélgetéseken én is ott voltam, s kezdett kialakulni. Főleg az 1960-as években igen sokat jártam Erdélyben, ahol egy csomó barátom, ismerősöm volt. Amikor a Szervátiuszék átjöttek, már kevésbé. Főleg, amikor hozták azt a rendelkezést, hogy az ember nem alhat meg a barátainál, hanem szállodába kell menni. Nem a szállodai összeg miatt nyilván, hanem hogy az ember nem tölthet el azokkal egy estét, akikkel jól érzi magát. Volt egy friss, közvetlen élmény is egy író-olvasó találkozón Erdélyben, amit a Hitel szervezett. Nos, valahogy én is odakeveredtem, és amíg az urak fölolvastak, meg mondták a magukét, meg amilyen kérdések jöttek, meg ott néz rájuk hatszáz szempár és várja a segítséget vagy nem a segítséget, de vár valamit, ez egy elég friss élmény volt bennem, és lehet, hogy ennek is ellent kellett volna állni. De úgy látszik, rossz volt az ember nevelése. Ebben vagyok benne és mondhatni vagy kérdezhetni, hiszen az idén tavasszal a három év letelt, kuratóriumváltás volt, meg pályázni kellett, hogy akkor miért pályáztam? Teljesen jogos a kérdés, amit én föltettem magamnak. Több érvem volt és van amellett, hogy nem kellett volna pályázni, de éppen mert az ember látta, meg tudta ezeket az elnyelő szándékokat, hát akkor azt mondtam, hogy nem. Most még nem. Hátha meg tud ez erősödni annyira, hogy egy vagy két év múlva el lehet köszönni, s nem kell kitölteni ezt az elnyert négy évet. Lugossy Laci jut eszembe, aki bizonyos alkalmakkor szokta mondani, hogy fejet ajándékba nem adunk. Az ember filmet szeretne készíteni, ameddig még tud, mert az a meglátásom, hogy ahogy öregszenek a filmrendezők, úgy értenek egyre kevesebbet a filmhez. Meggyőződésem, hogy a filmkészítés, nagyon kevés kivételtől eltekintve, valahogy a fiatalok műfaja. Talán még nem érzem magam annyira öregnek, hogy ne menjek bele egy olyan kalandba, amit a filmkészítés jelent. Ennyit a Duna tévéről. Lázár Ervin: Valamikor nem volt hirdetés a ti televíziótókban, s ez nekem nagyon rokonszenves volt. Azt hittem, hogy ezt meg lehet tartani. S most mondod, hogy az nem olyan nagy összeg, amit így szereztek. Mennyi ez a bevétel, s erre okvetlen szükség van? Okvetlen szükség van, mert a médiatörvény azzal is jár, hogy az állam ki akar vonulni a finanszírozásból. De legalábbis nagyon keveset akar adni. Igazad van, mert nagyon kevés reklám volt, sőt, egy időben nem is volt reklám, s akkor a nézők - és nem is annyira itthon, mint Erdélyben - kérdezték, hogy miért nincs a Duna Televízióban reklám? Azt hiszem, hogy most már ennyivel, amennyi van, megelégednének. Én is megelégednék, de látod, olyan híresztelések vannak, hogy mi nagy erőfeszítéssel 250 milliót mondjuk be tudunk szedni ebben az évben, s erre a nagyokosok azt mondják, hogy miért nem veszünk be kétmilliárdot: Mert akkor nem kellene az államnak hozzátenni. Kocsár Miklós: Vannak adataitok a nézettségről? Hogyne. Kocsár Miklós: Műholdon jön? És lehet fogni bárhol Európában? Lehet fogni Angliától Kazahsztánig és az Északi sarkkörtől Afrika északi partjáig. A világ minden tájáról jönnek és érkeznek a levelek. Kocsár Miklós: Például Kanadában nem tudják fogni. Amerikában nem. Mezei Gábor: A média szakmában elég sokan dolgoznak több helyre. Ez most teljesen szét van választva, vagy nem? Eléggé szét van választva. A médiaszakma a Duna Televízió belépéséig úgy dolgozott, hogy valóban volt egy vagyon és egy ringlispíl, hogy rádió, televízió, újság. Ez a ringlispíl is kipukkadt. Nem azt mondom, hogy egy-két ember nem dolgozik több helyre, de azok általában a hírműsoroknak. Igazából nem is jó, mert ekkor jöhet létre az, hogy ugyanaz a szűk klikk telepszik rá a Rádióra, mint a Televízióra. Akkor nem tud másféle lenni, más lenni gondolkodásban, szemléletben, szándékokban. A másik, hogy egyrészt három év egy televízió életében semmi. Egyéb helyen mondjuk három évig készülnek arra, hogy elinduljon egy televízió. Próbaműsorokat csinálnak, embereket vesznek föl. Ez a televízió pedig elindult öt emberrel. S nulla technikával. Épületet kellett szerezni, a technikát kiépíteni, a munkatársakat megszerezni, a műsortípusokat kitalálni és egyfolytában etetni kellett a dobozt, miközben építkeztél, illetve még építkezel most is. Ami még egy disznóság, nem beszéltem róla, hogy megkaptuk ezt az épületet. Ahol bizonyos átalakítások kellettek, a mennyezetet kiverni, hogy a műterem elférjen, és így tovább, és így tovább. Most ott áll másfél éve legalább hat vagy nyolc helyiségünk üresen. És van egy közvetítőkocsink, amit arra vettünk, hogy tudtuk, lesz egyszer egy átállás, amikor a Róna utcából elköltözünk. S akkor az adásnak még valahogy menni kell. Tehát akkor a közvetítőkocsi át tudja venni az adás szerepét, meg a felvételi stúdiókból is fel tudja venni az anyagokat. Ez a hat vagy nyolc helyiség másfél éve üresen áll, másfél éve a közvetítőkocsiból megy az adás, amiben nyolc ember olyan szorosan ül egész nap, mint a keszonban. Jó, két műszakban váltják egymást. Szóval ilyen a világon nincs. Supka Magdolna: De az miért áll üresen? Mert nincs meg az a 40-50 millió forint, amiből beraknák az üres helyiségekbe ezeket az eszközöket, meg amik kellenek. Fölszabadulna a közvetítőkocsi és mehetne színházat közvetíteni és mehetne sportot közvetíteni. Egyenes adást Erdélyből vagy Felvidékről. Szóval millió helye lenne és oda van kötve. Arról nem is beszélve, hogy ott rettegünk, hogy mikor vágnak hozzá egy kézigránátot. Ugyan be van kerítve, de ennyi az egész. És kellene hozzá egy ilyen védő akármit csinálni és arra meg nincs pénzünk. És ha hozzávágnak egy kézigránátot, kit fognak elővenni? Engem. Hogy miért nem gondoskodom arról, hogy biztosítva legyenek a közvetítőkocsik. Arról nem is beszélve, hogy bármelyik pillanatban meghibásodhat, és akkor nincs adás. Finta József: Elég kényes és nehezen megoldható téma, hogy Erdélyben és a Felvidéken a fiatalok, a magyarság ugyanazzal az igénnyel nézik a tévéket, mint itt. A fiatalokat ugyanúgy félrenevelik az iskolákban. Nekünk erről tapasztalataink vannak. Református papi családban néztük a tévét, a Duna tévében valamilyen tánc ment, vagy magasröptű beszélgetés a legnézettebb időben és a felnőttek nézték, de a fiatalok úgy átkapcsolták, mint a sicc, ha az ottani tévében valamilyen krimi vagy horror vagy bármi ment. Ha jól tudom, nehéz azt a nagyon érzékeny és nagyon labilis helyzetet megfogni, és úgy beállítani a műsorpolitikát, hogy ezeket a fiatalokat is meg lehessen fogni. Szép a misszió és nyilvánvalóan ez az, ami a Duna tévét itthon is és külföldön is megtartja, de azt is tudomásul kell venni, hogy ilyen életet élünk a világban, hogy a felnőttek napi 12 óra után hazapottyannak az ágyba Erdélyben is, Magyarországon is és teljesen el akarnak ereszteni és nem akarnak komoly problémákkal foglalkozni. Ez a tévézés problémája. Elhangzott, hogy esetleg éppen azért szóltak, hogy nincs a tévében reklám, mert ő azt megszokta. Ez borzasztóan nehéz probléma. Tulajdonképpen meg kell alkudni bizonyos eszközökkel azért, hogy mégis csak ezt nézzék, mert mégis magyarul nézzenek még egy hülye krimit is, mert jobb, ha magyarul nézi, mintha románul. Nehéz ügy. De konkrét tapasztalataink vannak és sorozatban, amikor jön valamilyen hülye krimi románul, a gyerekek átkapcsolnak. Igen, hát a televízió nem tud megoldani mindent. Mert amit nem tud megoldani az iskola, nem tud megoldani a család, azt nem tudja korrigálni a Duna tévé sem. Mezei Gábor: Ennek két oldala van. Az egyik az, hogy ennek a problémának ha ez valós, márpedig nyilván valós, nem az a megoldása, hogy akkor több krimit kell adni, hogy nézze azt, mert ezzel nem érünk el semmit. Finta József: Nem ezt mondom, csak ez nagyon kényes ügy, hogy esetleg ne a krimit nézze, de legyen egy nagyon érdekes természettudományi film, ahol a cápa eszik, és akkor azt megnézi. Mezei Gábor: A televízió az egész világon a reklámról szól, tehát minél több néző van, annál jobb. Az Egyesült Államokban van nyolcvan csatorna és annál több reklám megy, minél többen nézik. Ez egy rendkívül egyszerű dolog. Tök mindegye neki, hogy mit csinál, csak egy szempontja van, hogy minél több nézője legyen. Tehát sem morális, sem művészi, sem semmilyen megfontolása nincs. Ez ugyanaz a szemlélet, mint a politika. Hatalomra kell jutni, mindegy, hogy milyen eszközzel. Abban a pillanatban, amikor nem erről szól a történet, akkor érdektelen. Nem kell, hogy mindenki nézze. Nem kell, hogy még nézze százezer ember. Ne nézze. Itt semmilyen kompromisszumot nem szabad kötni, abszolút nem szabad ennek a tömegigénynek utána menni, hanem azt kell mondani, hogy mi ezt a nívót produkáljuk és akinek ez megfelel, annak legyen egy lehetősége. Különben minél vonzóbb, annál jobb, de abba az irányba elmenni egy jottányit sem szabad. Nem kell századiknak beállni a sorba. A meggyőződésem az, hogy az a típusú televíziózás, amelyik nem feküdt le ennek a tömegigénynek, egyre vonzóbb lesz. Mert az embereknek elege lett ebből. Ezt látni lehetett azokban az országokban, Hollandiában és egyéb helyeken, amikor a szexet teljesen felszabadították, volt egy konjunktúra de az emberek ezt pár év alatt megunták. A televíziózásban ugyanez lesz. Egy üdítő dolog, hogy oda kapcsolok egy csatornára, ahol éppen nem a blődli megy. Én nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki számára ez üdítő, hogy a képernyőt éppen nem lövik szét. Elképesztő az, hogy az ember tíz csatornán végigmegy és az a benyomása, hogy ugyanazt a filmet játsszák mind a tíz csatornán. Finta József: Vagy reklámot közvetítenek. És ugyanazt a reklámot. Az ember tizenöt csatornát végigpörget, és a világon mindenütt ugyanaz a reklám jön. Ezzel már benne vagyunk Európában. De Magyarország csak résztöredékeket tud megvenni. Amikor bedobják a szakadékba azt az autót, annak van folytatása is. De azt már nem tudták megvenni. Ráadásul a reklámozó cégek készítik, készíttetik azokat a szappanoperákat, amelyeket szintén benyomnak a televízióba. A Magyar Televízió műsora akkor ment tönkre, amikor ezeket a szerződéseket megkötötték. Tudniillik a reklámért - és ez az óriási trükk - nem pénzt kaptak, hanem szappanoperát. Fő műsoridőben. Ki van kötve, hogy fő műsoridőben a hírek előtt jön a szappanopera, utána jön a reklám, aztán jöhet a hírek, aztán megint reklám és megint egy másik szappanopera vagy krimi. A pénz pedig nem folyik be. És nem lehet áttenni még egy másik időpontra sem, mert elő van írva, hogy azt a nyavalyát, azt szombaton 8 és 10 között kell adni. Mezei Gábor: Ez a szerződés meddig tart? Hány évre van megkötve? Ez örökre így van. Idáig volt egy olyan szisztéma, hogy ha ment egy krimi vagy valami, akkor az előtte és utána következő reklámba beleszámított ennek a kriminek a nézettsége. Most már nem számít bele. A krimi már nem is érdekli őket, ráálltak arra, hogy csak azt mérik, hogy a reklámot hányan nézik. Sőt már ráálltak arra, hogy csak aszerint fizetnek, hogy nők nézik vagy férfiak nézik, és amelyik reklámot nőknek szánták, azt hiába nézi férfi, nem számít bele. Hovatovább az van, hogy a reklám miatt van a televízió. Van ugye a reklám és néha még van valami más műsor is. Lázár Ervin: Van egy találmányom, csak ki kell dolgozni. Az elmélet a következő. Minden reklám előtt egy jelet kellene sugározni a televíziónak, amit a készülék fölfog és otthon be van készítve mondjuk egy francia nyelvlecke a videódba, mert te éppen franciául akarsz tanulni. És ahogy a reklámot kezdi a televízió sugározni, a jelre elindul a videód és a francia nyelvleckét játssza. Amikor vége a reklámnak, visszakapcsol. Soha nem kell reklámot nézned. Én már ott tartok, hogy azt mondtam, amit most reklámoznak, azt soha többé meg nem veszem. Mezei Gábor: Ezt már majdnem kitalálták. Lehet kapni egy készüléket, tudniillik a reklámok hangereje nagyobb, mint a normál tévéadásé. Nyilván a figyelemfelkeltés miatt. Lehet kapni egy készüléket, ami ezt a hangot leveszi. Rengetegen panaszkodtak, hogy ülnek, kávéznak és egyszer csak elkezd ordítani a készülék. Hogy ne ordítson, vesznek egy ilyen kis dobozkát, azt bedugják és a reklám hangját leveszi arra a hangerőre, ami a normál adás. Ezt a kis dobozkát kell csak megvenni. Ha te a te találmányodat beépíted a televíziódba, akkor nem mennek hozzád reklámozni. És akkor miből finanszírozod az adást? Lázár Ervin: Te adod az adást, csak a reklám lesz halkabb. De azt a bizonyos jelet nekem kell kisugározni. Supka Magdolna: Én a krimihez kívánnék még hozzászólni. Hogy a fiatalok átkapcsolják a románra. Én úgy vagyok vele, hogy amikor elfáradok, okvetlenül krimire kapcsolok, mindegy, hogy hol van. Ennek lehet egy egyszerű oka. Kifáradok, belehülyülök a saját gondolataimba és akkor azt mondom, öljenek meg már valakit. Én például minden éjszaka úgy alszom el, hogy krimit olvasok, kizárólag krimit. Beteg vagyok tőle, ha valami okosat kell olvasni. Viszont olasz krimit olvasok, mert az marha jó. Magyart nem bírok, két perc múlva tudom, mi fog történni. A krimin nem lehet segíteni, azt nem lehet kihagyni, de ha bármi érdekel, abban a percben a Duna tévét bekapcsolom, mert tudom, hogy abban nem csalódhatok. Ez így fog megoszlani a világ végezetéig. Mezei Gábor: Először is van egy felmérhetetlen különbség a könyvkrimi és a filmkrimi között, ez az egyik A másik a mennyiség. Nem arról van szó, hogy ki kell irtani, de az, hogy fogható nálunk 16 csatorna és a 16 csatornából 14 csatornán délután hattól éjfélig lőnek, ez azért elképesztő. Miután ez internacionalista műfaj, a film maga a valóság, ennek hatása teljesen más. Ha valaki lefekszik és elővesz egy Agatha Christiet és azt olvassa, az teljesen más dolog, mint az, hogy a televízióban lövöldöznek. Vathy Zsuzsa: Hadd kérdezzem, mert azt mondta, hogy a Duna Televízió beszippantotta, pedig még jó volna filmet csinálni. Bár úgy tűnik, hogy filmet fiatalon kell csinálni. Miért? Egy-két kivételtől eltekintve a legjobb filmjeit az emberek fiatalon készítették. Aztán is csinálhatnak jó filmeket, de valahogy az már nem annyira friss. Vathy Zsuzsa: Miért előny a filmkészítésben a fiatalság? Nem inkább a fordítottja az igaz? Egyrészt fizikai megpróbáltatás, másfelől a film egy új művészet, ha egyáltalán az. És itt kell a fiatalok bátorsága ahhoz, hogy mindent kipróbáljanak, mindenen túllépjenek, hogy mondják azt és mondják annak az ellenkezőjét. De a film közel sem annyira megállapodott, mint bármelyik művészeti műfaj. Talán az sem véletlen, hogy egy idő után a filmrendezők elkezdenek írni, mert valamilyen művészeti véna mozog bennük. Vagy elkezdenek mást csinálni. Nem tudom. Ezt szűrtem le a magam számára. Energia meg erő kell hozzá, az kétségtelen. Én nem hiszem, hogy most már a Nyolcvan huszárt mint rendező, végigcsinálnám. Vagy egyáltalán végig tudnám csinálni. Nem tudnám végigcsinálni. Esetleg két obsitost a kocsmában. Mezei Gábor: Nem is tervezel filmet vagy játékfilmet? Dehogynem tervezek. Harmadszor ülök le egy író barátommal és mindig azt gondolom, hogy majd két hét múlva találkozunk és addigra föl tudok készülni. Holnap is találkozunk és gondoltam, hogy majd délelőtt azért még készülök valamit erre, de délelőtt már lesz két tárgyalásom. Ha délután egy órakor találkozunk, akkor fáradtan, kitikkadtan és mindenféle gondolat nélkül fogok leülni vele szemben és az nem jó. Ezt nem kell, hogy mondjam nektek, hiszen mind gyakorlatból tudjátok, hogy csend, odafigyelés, elmélyülés kell ahhoz, hogy az ember valamit kipréseljen magából. Supka Magdolna: Hány évet kaptál volna a Vád-ért ezelőtt húsz évvel? Húszat. Nem, huszonöt volt a maximum. Azt rögtön. Finnországban vetítették a filmet televíziós szerkesztők, rendezők, operatőrök előtt és ott jelen volt a legnagyobb filmlap kritikusa. Beszélgettem vele a film után, s volt egy nagyon meggondolkoztató mondata, az pedig így hangzott: ő nem biztos abban, hogy ezt a filmet Finnországban bemutatnák. Mezei Gábor: Egy pikáns kérdés. Most van egy ilyen pártsemlegességi alapszempont a médiáknál. Ez hogy érinti a te televíziódat? Erre vigyáz most az 1-es is, a 2-es is. Ez nem jelent veszedelmet? Azt gondolom, hogy a Duna tévé számára nem, hiszen mi már egy válópert végigcsináltunk. És az akkori és ottani magatartásunk valóban nem ment bele pártküzdelmekbe és elfogultságokba, hanem igyekezett semleges maradni és én azt hiszem, hogy objektív és tárgyilagos is volt. Meggyőződésem szerint nem az a feladata egy televíziónak - sajnos ezzel az elvemmel egyedül maradtam -, mert én az elején azt mondtam, hogy minek a hírműsor? A hírműsorok teljesen feleslegesek a televízióban. Ez most is meggyőződésem. Mert át vagyunk verve. Azt hisszük, hogy azáltal, hogy nézzük a TV Híradót, sőt nézzük az egyiket, meg a másikat, meg nézzük a BBC-t is, hogy tudunk valamit a világ lényeges dolgaiból. Nem tudunk semmit. Esetleg próbáljuk kikövetkeztetni. Egyfolytában félre vagyunk vezetve az összes hírműsorral. Én azt mondogattam az elején, hogy a Duna Televízióban nem kellene hírműsor, de ezzel a véleményemmel egyedül maradtam. Ez olyan, mint a cigarettázás. Ópium a népnek. Egyfajta illúzió. Illúzió, hogy beavatott vagy. Nem vagy beavatott. A dolgok nem ott történnek és nem úgy, ahogy a hírekben ez megjelenik. Kocsár Miklós: Hadd kérdezzek még valamit. Most az újraválasztásoddal kicsit megint egy új élet kezdődik az elkövetkeződő években. Terveztek-e valami olyasfajta változást vagy valami olyan újdonságot, ami érdekes lehet. Változást folyamatosan. Már most is harmadik hete ülünk a jövő évi terven, azokon, amiket saját munkatársaink adtak be vagy mi kértünk, vagy kívülről beestek. De tervezünk változtatásokat is. Nem azért nem mondom el, mintha innen bárki azonnal a Televíziónak megsúgná, de jobb ezzel akkor előjönni, amikor meg is tudjuk valósítani. Mert a mi tervezésünk most légvár tervezés, arra az összegre, amit jövőre szeretnénk megkapni. Ez 5 milliárd. Ha ezt nem kapjuk meg, akkor ebből el kell kezdeni lefaragni, és lehet, hogy kénytelenek leszünk ugyanoda visszafaragni a műsort, ahol most van. Ezért nem beszélek arról most, hogy milyen kisebb csodákat szeretnénk produkálni. Ötletünk még van, pénz kell. Supka Magdolna: Nem is tudom, illő-e megkérdezni, miből adódott, hogy a Duna Televíziónál nem volt botrány? Kisebbek azért voltak, mert meg kellett szabadulni két főszerkesztőtől, meg egy gyártásvezetőtől. Kezdődtek azok a kisebb-nagyobb stiklik, amik a Televízióban azt hiszem, hogy napirenden vannak és szemet hunynak fölötte. Én azonnal elbocsátottam embereket. Azóta járok bírósági tárgyalásokra, de mindenki tudta, hogy ez így nem játszható. Mert az a rossz szellem, ami a Televízióban jelen van, hát azért egy kicsit átsugárzódik vagy próbál oda átkerülni, és ezt csírájában el kellett fojtani. És mondják, akik bejönnek a Duna Televízióba, hogy jó oda bejönni. Meg hogy olyan jó arcokat látnak, akikkel szintén jó találkozni. Meg azt gondolom, hogy itt is úgy van, mint egy filmnél, ha a stábnak jó a hangulata, jó az összmunka, az meglátszik a filmen. Nem teszi nyilván a művészi kvalitását vagy értékét, de valami abból átsugárzik. S azt gondolom, hogy a Duna Televíziónak ez az otthonos és jó szelleme, ami a mindennapokban megvan, ebből is valami azért átsugárzik a képernyőre is. 1996 november 14. Sára Sándorról részletesebben itt olvashat