|
Pongrácz Zoltán: Információelmélet és zene |
|
(l. ábra) Néha bármelyik egység kimaradhat, vagy kettő összeolvadhat. Zenei információ esetén hírforrás maga a zeneszerző, a kódoló szintén ő. Adó a hangverseny, illetve rádiós közvetítés. A két oldalt összekötő csatorna a levegő, (például hangversenyen), vagy rádiós közvetítés esetén az elektromos hullám. A csatornába sokszor "zaj" kerülhet be. Például rádióközvetítés esetén villámlás, mennydörgés, vagy bármi más, ami a vételt zavarja. Hangversenytermi előadásnál kibernetikai zavart jelent az is, ha például a zongoraművész melléüt, vagy a karmester eltéveszt valamit, vagy az énekes hamisan énekel. De nincsenek egyértelmű jelek és jelzések: ugyanaz a valami lehet az egyik esetben "hasznos jel", míg egy másikban már "zaj". Mindig konkretizálni kell, hogy adott esetben mik a hasznos jelek és mik a zajok. Zajok jelenhetnek meg már a modell (csatorna) baloldalán is, ha például szándékolatlanul vagy szándékoltan hamisan történik a kódolás, esetleg a túlsó oldalon a kódok megfejtése és értelmezése (s ez lehetőséget nyújt például a híradásokban elég gyakran előforduló "csúsztatásokra"). Mindezekből kitűnik, hogy a kibernetikai zaj nem feltétlenül hallható (írás, kódolás is lehet), de mindenképpen zavarja a helyes értelmezést. Valamit a kódokról. A kódok egyértelmű jelek, ezek lehetnek úgynevezett "analóg" jelek, melyek alfanumerikus (betű- és számjelzésekkel) vannak ábrázolva. Ha belépek egy terembe vagy vasúti fülkébe, s ott látom ezt a felírást "Dohányozni tilos", ez analóg jelzés. Az ilyesmi csak annak ad információt, aki érti a nyelvet, és ismeri a hozzá tartozó alfanumerikus jeleket. De például egy angolnak, vagy orosznak nem mond semmit, de még az olyan magyarnak sem, aki nem tud írni és olvasni. Van azonban másfajta jelzésmód is, amely betűk és számok helyett grafikus ábrákat használ. Ez az úgynevezett digitális közlésmód. Ezeket a rajzos jelzéseket minden anyanyelvű és minden analfabéta is megérti. Az előbbi analóg jelzésmód grafikus ábrázolása ilyen: (2. ábra) (a tilalmat az áthúzás jelzi.) Az információelmélet alapján egy új zeneelmélet keletkezett, ami sok mindent egészen másképpen lát. Motívumok helyett az úgynevezett alakzatokban (gestalt) gondolkozik. Ezek a motívumoknál sokkal kisebb olyan egységek, amelyeknek már van bizonyos zenei tartalmuk. Ezek a zenei formálás alapkövei, s aszerint hogy hány hangból állnak, rajzos modellekben ábrázolhatóak. Egy háromhangú modell például ilyen: (3. ábra) Értelmezése: ami először megszólal, az a modell középső hangja, a másodszor megszólaló ennél magasabb, a harmadszorra megszólaló pedig mélyebb hang. Hogy a valóságban hogyan fog egy szólni, az attól függ, milyen paramétereket (hangközöket) rendelünk hozzá. (4. ábra) Mindhárom alakzat hangzása más és más, de mozgásirányuk ugyanaz! A példa harmadik jelzésmódja ma már közismert (cluster = az amerikai Henry Cowell zeneszerzőtől származik, olyan hangfürtöket, halmazokat jelent, amelyek nem akkordok, hanem szorosan, egymástól fél, vagy egész hangtávolságban kapcsolódnak egymáshoz). Az itt lévő három cluster értelmezése: (5. ábra) = a hangszer legmagasabb, illetve legmélyebb hangja + két kis szekund. (6. ábra) = Igen sok kromatikus hangból álló (zongorán például fehér és fekete billentyűkből) álló hangfürt, hanghalmaz. Ezek a kódok, illetve alakzatok nem csak három hangból állhatnak, hanem akármennyiből. Rendezésük (formálásuk) függvényformában ábrázolható, és tükröztetéssel vagy transzpozícióval sokszorosítható az x és y tengely körül: (7. ábra) De rendezhetők másféleképpen is. Van nekem egy versenyművem cimbalomra és elektronikára. A versenyművek - híven műfajukhoz - általában "versenyt" képeznek a szóló hangszer és a zenekar között, s mindkettőnek tematikus anyaga ugyanaz. Az én versenyművemben azonban merőben más a helyzet. A cimbalom a közismert temperált hangrendszerben szólal meg, az elektronika viszont nemtemperált rendezésben, amit én magam szerkesztettem. Ez utóbbit láthatjuk a következő grafikus ábrán: (8. ábra) Értelmezés: a legalsó frekvencia (rezgésszám) 100, a legfelső pedig 1220 Hertz. A továbbhaladások a szaggatott vonalak mentén 1,24, az egyenes vonalak mentén viszont l,33 állandó arányok szerint vannak elrendezve. Az ábrán összesen 31 különféle frekvencia található (némelyik többször is ismétlődik). A frekvenciatáblázat a maga egészében ellipszoid, beljebb már erősen közelít a köralakhoz, még tovább dodekaéder, oktaéder, majd tetraéder formájú. Az egyes frekvenciák egymás után haladva különféle melódiákat eredményeznek, egyszerre megszólaltatva viszont a temperált rendszerben nemlétező "harmóniákat". A rendezés és átrendezés során lefelé 170, fölfelé pedig 270 fokos fordulatot kap az egész frekvenciatartomány, így összesen 66 hangot eredményez 67 és 2032 Hz között. Ilyenformán 18 "átkelőhely" keletkezik a temperált és nemtemperált rendszer között (18 olyan frekvenciájú hang, amelyek megtalálhatók mindkettőben). A "verseny" tehát a temperált és temperálatlan hangok közt folyik, de a 66 közös hang folytán nem oltják ki egymást, ellenkezőleg: kiegészítik. Egy másik információelméleti dolog a különféle küszöbök kérdése. Van ingerküszöb, tűrési küszöb és telítettségi küszöb. Ami az ingerküszöb alatt van, az nem hallható, illetve nem zavaró. A tűrési zónában minden használható, a telítettségi küszöb fölöttiek nem hallhatók, vagy nem használhatók. Nagyjából ezek a legfontosabbak a zeneszerző részére. Az információelmélet világhírű tudósa Abraham A. Moles. Két könyvét olvastam, az egyiket Hollandiában olvastam - angolul, szótárral, mert olyan jól nem tudok angolul, hogy mindent megértsek. Másik könyve, az Információelmélet és esztétikai élmény megjelent magyarul is 1980-ban a Gondolat kiadásában. Csodáltam mindkét könyvét. 1981-ben mindketten meghívást kaptunk Franciaországba, s mindketten előadók voltunk ugyanazon a konferenciasorozaton. Akkor személyesen is megismerkedhettem vele. Amikor megláttam, hát mit mondjak?! Lukács György hozzá képest szépségkirálynő, de csodálatos és rendkívül nagytudású. Anyanyelvi szinten beszél és előad németül, angolul, franciául és spanyolul. Ha még kapható a könyve, nagyon ajánlanám mindegyiteknek! Akkoriban öt napon át sokat beszélgettünk egymással, és igen sokat tanultam tőle. Szerinte a zene "meta-nyelv", tehát olyanokat mond el, amiket szavakkal nem lehet kifejezni. Ezt régebben Mendelssohn így határozta meg: "Ha a zenével olyasmiket is el lehetne mondani, mint szavakkal, soha többé egyetlen zenei hangot sem írnék le." Debussy pedig így mondta ugyanezt: "A zene birodalma ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér." Gyurkovics Tibor: Hadd kérdezzem meg, hogy elképzelésed szerint az őskorokban, tíz-húszezer évvel ezelőtt az ének elkülönült a közléstől? Elég volt egy hangulat kifejezéséhez a dallam vagy ahhoz kellett egy szó? Elég volt-e csak az éneklés vagy együtt volt? Ez azért érdekes, hogy milyen módon kapcsolódott egybe a zene és a szöveg. A zenei hang és a vershang. Mert Ady oldotta meg ezt a legérdekesebben a magyar költészetben, hogy a hangsúlyos verselést és a jambikus verselést egybepréselte a saját erőszakos egyénisége szerint, de olyan zseniálisan, hogy minden versben önállóan ezt megteremtette, de nem csak úgy, hogy egy versszakban, hanem végigviszi hat-nyolc versszakon ugyanazt a ritmust, amit ő maga ott kitalált. Ezen később sokat vitatkoztak, hogy jambikus, mennyire hangsúlyos. Németh Lászlónak is ezerféle elmélete keletkezett erről, de úgy gondolom és oda akarok kilyukadni - kár, hogy ez nem került előbb sorra, mert erről érdekes lenne órákat is beszélni -, hogy a zenei gondolat és a fogalmi gondolat mennyire ütközik, mennyire egészíti ki egymást? Azt hiszem, ez teljes egységben született meg, sőt, még hozzájött a mozgás. Tehát bizonyos munkafolyamatokhoz mozgásformák, hangképzési formák is társultak, akár bizonyos szótagoknak a kiejtésével, mozdulatokkal és különböző hangmagasságok intonálásával. Makovecz Imre: Zoli bácsi, szeretnék valamit kérdezni. Fölrajzoltad ezt a sorozatot és a csatornába a zaj jeleit. Mondtad, hogy ennek vannak egyéb értelmezési lehetőségei is és nem csupán légköri zavarról van szó, hanem esetleg más is. Erre nem tértél ki. Minden egyes - akár zenéről, akár más művészetről van szó - alkotásnak meg van a maga jelrendszere és a jelösszege. Ami a jeleken kívül esik, az kibernetikai zaj. Ami az információt megzavarja, az zaj. Mondjuk, játszom egy Beethoven szonátát, annak megvan a maga összhangzattani szabályrendszere, megvan a formája, stb., minden, amit ez a tonalitás meg funkciós rendszer magába zár. Ha én ebbe beleütök egy olyan akkordot, ami ezen kívül esik - annak ellenére, hogy talán gyönyörű akkord - de nem oda való, az zaj. Zavaró. Pontosan kell tudni, hogy egy művön belül mik a zajok és mik a jelek. És mik az optimális jelek és mennyi redundancia tartalma van. Egyértelmű zajok nincsenek, hanem egy bizonyos művön belül vannak úgynevezett hasznos jelek és vannak zajok. Makovecz Imre: Most az is zaj, hogyha a hír úgy szól eredetileg, hogy Horn Gyula Iliescuval hétfőn tárgyalni fog. És ha közbe bekerül egy szó, hogy "sajnos". Akkor az zaj, ugye? Annyiban zaj, hogy az eredeti jelentését megváltoztatta. Tehát kibernetikai zaj. Makovecz Imre: De ha bekerül egy ilyen mondat, abban a csatornában jelenik meg, tehát a hírközlési struktúrában jelenik meg, nem a hírnél, nem később, nem a kódnál, hanem magánál a csatornánál rajzoltad meg, ugye? A kibernetikai zajok túlnyomólag a zajcsatornában jelennek meg. De előfordulhat - néha szándékosan is -, hogy a "zajt" a kódoló teszi oda, esetleg a másik oldalon a dekódoló. Ilyenkor félreértések, félremagyarázások állnak elő, példák erre a tv és rádiós hírek "csúsztatásai". Ezért mondhatjuk, hogy a mai ember sokkal-sokkal több információval rendelkezik, mint például az ötven évvel ezelőtti. De a sok információval rendelkező ember, nem biztos, hogy egyúttal "jólinformált" is! Ez utóbbihoz az is szükséges, hogy különbséget tudjon tenni igaz és hamis állítások között. Makovecz Imre: Én ahhoz szeretnék visszakapcsolni, amiről részben már beszélték az előadásodban, erről a bizonyos információáramlás szerkezetéről. Úgy érzem, hogy amikor arról beszélünk, hogy zene vagy építészet vagy bármi más, és ilyen analízis-szerű folyamatokat próbálunk - mindenki a maga területén - csinálni, nekem mindig az a benyomásom, hogy egy vággyal teli tehetetlen erősködésünkről van szó, mert megszakadt az információ valami olyan fontos dologgal kapcsolatosan, abban a bizonyos híráramlási folyamatban, ami miatt az analízis irányába próbálunk megokosodni, mert nincsen egy olyan gondolat, amely irányt tudna szabni. Nem működünk mint vevők. Nem működik a dekódolási folyamatuk, vagy működik, de az az információ, amelyik bejön újra és újra, az vagy hamis és átalakított bennünket, valami ilyen probléma lehet. Mondok rá egy példát. Hogyha azt mondja valaki, hogy jurta, akkor erre egy primitív nomád nép szállásépületére gondol, tudja, hogy egy faváz szerkezete van és az valamivel le van fedve. Bár nem biztos, hogy tudja, milyen anyaggal készítik. És ezt egy pogány, vándorló, tulajdonképpen primitív társadalmi struktúrának a képzett együtteséhez köti. Ugye? HA most valaki kicsit jobban megismeri, hogy milyen egy jurta szerkezete, akkor tudni kell azt, hogy annak az alsó oldalsó fala egy olyan szerkezetből van, mint a lábas alátét, amit így össze lehet csukni meg ki lehet nyitni. Ismeritek, ugye? Ez egy olyan szerkezet, ami csapokkal van a kereszteződéseknél megcsinálva, szét lehet húzni és amikor összekötöd, akkor egy százszázalékosan stabil szerkezetet kapsz, ami képtelen elmozdulni. A szakmában utófeszített szerkezetnek hívták. Ha valaki tudja, hogy mi az az utófeszítés egy szerkezetben, akkor azt is tudja, hogy ez egy olyan statikai gondolkodásmódot igényel, egy ilyen utófeszített szerkezetnek a megkonstruálása, kigondolása, amely kizárólag egy magas és stabil építési kultúrában keletkezett tapasztalatból származhat. Tehát egy állattenyésztő ember, aki legfeljebb a birkát körmölni tudja, és feltélelezzük, hogy nem strukturált társadalomban él, hanem vándorolnak, ahogy változik az időjárás, itt van fű, itt nincs, akkor most elmegyünk máshova, ha tehát ez egy utófeszített szerkezet és tudjuk, hogy ahhoz milyen erőtani felkészültségre van szükség, hogy valakinek ilyen eszébe jusson, akkor azt is tudjuk, hogy ez csak egy olyan kultúrából származhat, amely városlakó kultúra. Méghozzá egy magas színvonalú városlakó kultúra, ahol olyan épületeket építenek, amelyben centrális épületek vannak, amelyben a család és a társadalomban a centralitásnak van egy megélt tapasztalati tartalma. Hogy mit jelent egy kupola, mit jelent egy centrális épület, mit jelent annak a közepén egy opeion. Mit jelent az, hogy egy kupola, - ami ugye közhely, hogy az eget képezi le -, és középen van egy luk és ha azon átmegyek, akkor átjutok az ég boltozatján és kilépek a világból, ez csak egy olyan hagyományanyagból és olyan intelligenciából táplálkozhat, amelynek van egy, az egész világra vonatkozó olyan belső mikrotársadalmi struktúrája, amelyben ez a gondolat megszületett. Nem akarom ezt tovább mondani, mert ennek a bizonyos primitív szálláshelynek, a jurtának van egy belső elrendezettsége is. Hol vannak a szülők, hol vannak a nagyszülők, hol van a mobil holmi, hol van a stabil, hol a kincs, hol vannak a fegyverek, hol vannak az állatok. Hol van a tűz, miért van középen istenfának nevezett fa ebben az egészben elhelyezve, stb. Tehát egy provizórikus világ van, stabil eszmei struktúrák vannak elhelyezve, amely vándorol a világon. Ha mi ezt nem tudjuk, akkor hamis képzeteink vannak erről a provizórikus építményről. És hamis képzeteink vannak ennek következtében arról a társadalomról, annak az eszmevilágáról, annak mind geológiai, mind a természettel való kapcsolatáról. Következésképpen tehát, ha mi meglátunk egy jurtát, akkor ahhoz egy ilyen zajt kapcsolunk be, mert bekerült valahol a hírközlésbe egy olyan zaj, amelyik sajátos módon megváltoztatta azt a különös, titokzatos képzetalkotást vagy olvasatot, amely megjelenik egy jurtának a láttán. Ugyanez vonatkozik egy tarsolylemezre. Ha egy tarsolylemezt megnézünk és azon látunk bizonyos kukac szerű vagy S betűhöz hasonló formákat, melyek egymásba kapcsolódnak és amelyek a sötétség és világosság fele- fele, tehát geometriailag egyszabású felületekről van szó, a sötétség és világosság bizonyos háromszögekben, négyszögekben, szimmetrikus tengelyekben és ahhoz kapcsolódó háromszögek és négyszögeknek a szövevényében jelenik meg, tehát egy ilyen falmettás világról van szó, akkor azt mondhatjuk, hogy ez díszítő művészet. Ezt tanultuk az iskolában, hogy ez díszítő művészet. Ha ezt valaki megismeri, akkor megtudja, hogy ez nem díszítés. Ezt a fogalmat nem ismerték ezer évvel ezelőtt. Az, hogy díszítés, az egy 19. századi gondolkodásból származik, ahol szétesnek olyan dolgok, melyek korábban egységesek voltak. Írásos anyagról van szó. De mi az, hogy írásos anyag? Ezek szerint tehát az írás nem azonos azzal, hogy hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek és betűkre lebontható, hanem az írás valami mást jelent. S az, hogy írástudó, az megint egészen mást jelent, nem azt jelenti, hogy a-b-c-d és én tudok így írni. Ha a jurtát vagy egy nyeregkápa díszítést vagy egy tarsolylemez díszítést összerakunk és a hamis információimat ebből kiszedem, akkor különös módon előáll valaminek az olvasata. Amiket most elmondtam, ezek nagyon egyszerű információk voltak, hozzá kötöm a korábbi képzeteimhez, akkor egy megvilágosodáshoz hasonló valami következik be és azt mondja az ember, hogy jé, hát ezt így is lehet ezek szerint látni? Ezt most azért meséltem el, mert ha építészetről van szó, akkor mérhetetlenül nehéz a helyzet, mert az építészetnek nincsenek matematikai vonatkozásai. Az építészetnek meg kell tudni szólalni. Ha nem tud megszólalni, akkor az nem építészet. Ez, amit most mondtam, a mai világban se füle, se farka. Mert egy analízisen vagy analógiákon keresztül szerintem a világon semmire sem lehet menni, mint ahogy egy tarsolylemezre sem lehet analógiákat felállítani, jé, ez úgy néz ki, mint egy tulipán. Hát egy frászt. Semmi köze a tulipánhoz annak a mintának. Persze van köze, de nem azért olyan, mert ezek ilyen természetimádó lírikus népek voltak és azt akarták, hogy tulipános ládát fessenek. Nem tulipánt festettek, írásos felületekről van szó, ami azonban nem azt az írást jelenti, amit mi ma írásnak tekintünk. Tehát hogyha van valami, ami összeköti ezeket a művészeteket, akkor annak a megközelítése az én számomra egy ilyen típusú drámán keresztül történik, egy megérthetetlenségi falon való átütésen keresztül juthatok el, én úgy érzem egy ilyen olvasathoz, amely értelmét adna annak, hogy miért is keressük mi azt, hogy a színeknek van egy ilyen kromatikus izéje? Hát vagy van, vagy nincs. Van, hát persze hogy van, a színdinamika ezzel foglalkozik, de közepesnél gyengébb képességű posztimpresszionista festő foglalkozik ezzel Magyarországon a Műegyetem rajzi tanszékén, ahelyett, hogy rajzolásra meg festésre tanítaná meg az embereket. Persze abszolút ki van dolgozva, számítógépeken rajta van, kombinálható, összehozható, minden létezik csak éppen ez az út a tehetségtelenségen keresztül vezet, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja és ott nincs semmi. Ez annyira tömör volt, hogy én hozzátenni nem akarok, nem is tudok. De valamit hadd mondjak. Említetted megint a zajt. Például itt van a te egyik remekműved, a siófoki evangélikus templom, a Krisztus szoborral. Az egész teret uralja. Történetesen, ne adj Isten, valami baja történne, leesne, vagy elégne, nem tudom micsoda, és pótolnák mondjuk egy kifestett műanyag szoborral. Az ott zaj. Információelméleti zaj. A másik pedig: az építészetnek is van mondanivalója. Nem az előre gyártott lakóházépítésre gondolok, annak valóban nincs mondanivalója. Van ugyan, de negatív. Olyan építészeti objektumra gondolok, nem akarok neveket mondani, amiknek igenis, van mondanivalója. A harmadik pedig, nekem mióta megláttam, hát ez a te fád, ott az üvegfal le-föl ezzel a szimmetriával, az az én fantáziámat nagyon megmozgatta. És azért jók az itteni beszélgetések, hogy többféle művészeti ágról beszélünk, különféle más és más ághoz tartozó művészek vagyunk, egymásnak a látóköre kitágul. Én azt az elvet, hogy lemegy ugyanolyan mélyre, üvegpadló alá és lényegében a korona ugyanaz, mint a gyökér, fejfákon meg kapufélfákon lehet látni, hogy elindul valami és középen megfordul. Magyar fejfákról és magyar kapufélfákról beszélek. De még a kalocsai festésről is. Érdekes, ezeket nem is figyeltem, annyira hétköznapi dolgok, hogy az ember nem is veszi észre. És most, hogy ezt megcsináltad, hát fantasztikus. Kerestem itt és ott, és megtaláltam. Ahol szintén nem díszítésnek szánták, hanem ott is van mondanivalója. ugyanezt én most megpróbáltam harmónia képzésre. Van egy tengely fölfelé is ugyanolyan hangközökbe és azután lefelé és így tovább. Most különféle szimmetrikus formákat, mert többféle szimmetria van, van tökéletes szimmetria, van fordított szimmetria és ellentétes szimmetria. Ezeket nagyon szépen lehet kombinálni és különféle hangzások jönnek létre lefelé is, fölfelé is. Ez megindított bennem valamit. Nyilván másokban is esetleg ugyanez vagy nem ugyanez, hanem egy másik, amit egymástól hallunk vagy látunk. Valamikor Kodály is azt mondta nekem, hogy nem tudunk rájönni, mikor és hogyan született a zene. Nem tudom, olvastátok-e Szőke Péternek A zene eredete és három világa című könyvét? Szerinte először volt az úgynevezett fizikai zene, azután a biológiai zene, s végül a zeneművészet. Nekem megvan Szőke Péter minden tanulmánya, olvastam, sőt, ott is voltam doktori disszertációja megvédésekor a Tudományos Akadémián, föl is szólaltam mellette. A fizikai zenére több hangzó példát is hozott magával. Az egyik példa hangzó anyagát Budán a Moszkva téren vette fel magnóra, ez egy kanyarodó villamos kerekének kellemetlen csikorgása, másik példája falusi szekér kerekének nyikorgása volt. Mindkettőt lejátszotta eredeti hangmagasságban, azután 32-szeresre lelassította, s csodák csodája: négy-öt felhangtartalmú, akusztikailag kristálytiszta dúr-hármashangzatot hallottunk! Ez fizikai zene, bár nem zenének halljuk. Szőke szerint ez a zene első világa. A második a biológiai zene. Erre is hozott példákat, nyolc-tízezer Hertz rezgésszámú madárfüttyöket is lelassított, amikor az emberi fül számára trillaszerű csicsergés letranszponálva az emberi ének hangtartományába, különleges, néha két-háromszólamú dallamokat hallhattunk. Néha imitációkat is, sőt tonika-domináns viszonyokat. Fantasztikus és megdöbbentő! De még megdöbbentőbb, hogy én Szőke Pétert hatvan évvel ezelőtt ismertem meg. Akkor még egészen fiatal kis tisztviselő volt a galántai Hanza Szövetkezet irodájában. Később adta magát a zenére, népdalgyűjtésre, satöbbi. S most fenti elméletét az egész világon, New-Yorktól Tokióig, Párizstól Kamcsatkáig mindenhol ismerik és elfogadják. Nálunk Magyarországon – Bárdos Lajoson és rajtam kívül – a kutya sem vesz róla tudomást. Hiába! Mi egy ilyen nemzet vagyunk. 1995 szeptember 28. |
|
|
| |
|