|
Molnár Tamás: Baloldal - jobboldal a művészetben |
|
Bármennyire tagadják manapság a régi "bal" és "jobb" meghatározás érvényességét, ezek hasznos kategóriák, és még a művészetek megítélésére is alkalmasak. Van tehát "jobboldali" és "baloldali" művészet: ábrázolás, inspiráció, kritika, koncepció. Miből áll ez? Egyes művész, a barlang-festésztől a mai kiállítási anyagig, úgy fogja fel munkáját, hogy az valamilyen lényeg foglyul ejtése, megörökítése kőben, vásznon, fán (ikon), hangban, satöbbi. Úgy méri sikerét vagy kudarcát, hogy az eredmény mennyire fejezi ki az élő-képet, a tervet, a színt, az arányt. Van tehát valami rejtett a mű mögött, és a művész ezt kívánja megvalósítani: a tökéletes kópiát, természetesen saját perspektívája szerint, mint egy kompromisszum a valóságban létező és a kivitelezés között. Ezt nevezem "jobboldali" felfogásnak, míg a "baloldali" felfogás a művészt állítja elénk mint szabad ágenst, aki magából meríti a normát, kivitelezést, ítéletet. A gyakorlatban a "baloldali" művész hamarosan letér a valóság által szegélyezett útról - ami érdekes kísérlet lehet, de mindig kevésbé felismerhető, mint vers, szobor, sőt: épület. A nézőre rá kell kényszeríteni egy különleges látási módot, ami gyakran sikerül, hiszen akármilyen ábrázolási módból divat lehet, és a közönség, bár kérdőjellé merevedik a műalkotás előtt, a malaise-ét próbálja takarni. A "jobboldali" művész veszélye abban áll, hogy orthodoxiájában megcsontosodik, nem mer újonnan látni, ismétli elődeit: unalmassá válik. Mindez nem jelenti, hogy a helyes megoldás valahol a középen helyezkedik el, bár igaz, hogy a nagy művész kielégíti a közönséget és mégis újonnan "néz". Talán Malraux-nak volt igaza, amikor azt mondta, hogy a művészet két részre oszlik: a mindenkori klasszikus, hagyományos formáival, és a romantikus, amely szabadon burjánzik. Tegyünk ehhez egy más ismérvet is: amikor a művész felismerhetővé teszi témáját, tónusát, színeit, vagy amikor úgy hiszi, elég saját belső élete kavargásait létrehozni (például írásaiban: novella, regény) ahhoz, hogy nézője, olvasója, hallgatója csatlakozzék hozzá. Mert valamiféle "csatlakozás" igenis szükséges, a művészet több pólusú vállalkozás. Kocsár Miklós: Engem csak az vágott mellbe, hogy jobboldali művész. Ezt a kifejezést soha nem hallottam. Az elmúlt negyven évben azt, hogy valaki baloldali művész, annál többet melldöngetve és nagy plecsniket akasztva a mellére, ezt hallottuk. A másik végletet soha nem hallottuk megfogalmazva. Azt inkább valami imperialista, nem tudom minek nevezték, ez most engem nagyon váratlanul és érdekesen érintett, hogy jobboldali. Igazából nagyon bele kell gondolni a dologba, mert azért a művészetben talán nem ilyen egyszerű, fehér-fekete a dolog. Hiszen egy-egy művész alkotó periódusán belül is lehetnek esetleg olyan korszakok, amikor inkább az egyik, vagy inkább a másik dologhoz hasonlít. Sőt még azt is meg tudnám kockáztatni, hogy talán valahol a kettő között van, vagy egyikben sem igazán. Hát ezek határesetek. A jobboldali szó használata engem is zavar, de a baloldali szó használata épp olyan zavaros, viszont nem véletlen, hogy ezt használta egy rezsim, ennek a támogatói általában még művészeti szempontból is a baloldalról kerültek ki. Amit ez a rezsim aztán ortodox, tehát szocialista realizmusnak nevezett, az tulajdonképpen annak a jele, hogy nem tud egy rezsim vagy egy művészeti iskola a levegőben lebegni, tehát kénytelen magát intézményesíteni, és akkor kell egy nevet adni. De végeredményben a szocialista realizmus, amely aztán jobboldali lett abból a szempontból, hogy védett egy rezsimet és annak a nevében beszélt, sőt annak a nevében olyan realista lett, hogy azt már nem lehetett kibírni, mégsem véletlen, hogy ez a rezsim baloldalinak nevezte magát. Hernádi Gyula: Azt hiszem, Tamás, alapvető problémánk egymással ebben az esetben az, hogy a jobboldaliság és baloldaliság ügyét te axiológiai kategóriának veszed. A jobb és baloldaliság nem axiológia kategória, elég szennyezett kategória. Ugye, ez akkor indult a politikában, amikor baloldalra ültek azok, akik forradalmat akartak. Jobboldalra ültek a monarchisták, akik a királyságot akarták. Aztán tovább, Sztálin teljesen denunciálta a baloldaliság fogalmát, Hitler denunciálta a jobboldaliság fogalmát. Úgyhogy ez a fogalom, hogy bal és jobb, tulajdonképpen a természettudományban jelentkezik elsősorban, ott a szimmetria és aszimmetria fogalma a középponti kategória, mégpedig annyiban, hogy a szimmetria az lényegében a nyugalmat jelenti, az aszimmetria pedig a játékot, a szabadságot jelenti. A kettő együtt pedig az emberi létet, a semmiből teremtett világot. A semmiből teremtett világot aztán, ha akarom, az Isten teremtette, ha akarom, akkor véletlenül jött létre, ennek a problémának az eldöntése már Kantnak se sikerült. Ő is azt mondta, hogy az isten ügyet el kell hogy higgyük, hogy van. Ha elhiszem, akkor van, ha nem hiszem, akkor nincs számomra. A baloldaliság ugyanakkor, hogyha jól meggondolom, és az általad konkretizált formában vizsgálom, akkor én baloldali vagyok. Mégpedig azért vagyok baloldali, mert a jobboldaliság konzervatív. A jobboldaliság az megtartani akar egy régi struktúrát, a baloldaliság pedig a valódi értelmében, tehát nem a sztálini és egyéb értelemben, hanem a valódi értelemben, egy fluktuáció révén újat szeretne teremteni, a régi rend helyett újat, egy humánusabb rendet szeretne valamilyen módon megvalósítani. Ezért azt mondom, hogyha a baloldaliságot és a jobboldaliságot pontosan definiálom, akkor én baloldali vagyok, mert a baloldaliságnak éppen a Leszek Kolakowski által fölvázolt tíz vagy tizenkét pontja nagyon is megfelel nekem, amelyik azt mondja, hogy nem szabad szakralizálni a különböző ideológiákat, nem szabad gyarmatosítani embereket, és így tovább. Tehát ott a baloldaliság fogalma a szabadság fogalmába torkollik. Véleményem szerint a baloldaliság és jobboldaliság helyett az értékelméleti ügyben a szabadság a centrális figura. Tehát a szabadság és nem szabadság. A nem szabadság entropisztika, ha a természettudományból akarom venni a példát, egy entropisztikus fogalom, a szabadság pedig egy negatív entropisztikus fogalom. Ennek következtében ezek a fogalmak, hogy bal meg jobb, tulajdonképpen nem értelmiségnek való fogalmak. Ezek a fogalmak a politika szintjén ide-oda vándorló fogalmak, amiknek számomra semmi értelme nincs, én ezek fölött próbálok tényleg a szabadság számára teremteni elméletet vagy akármi mást. Nagyon érdekes dolog a baloldaliság konkrétumában a szimmetria és aszimmetria problémája. Aszimmetria nélkül tulajdonképpen nem jött volna létre ez az emberi fejlődés. Igazándiból az aszimmetria az, amelyik tovább visz, az aszimmetria az, amelyik a játékosságot, a szabadságot, a kreatív formát valósítja meg. A művészetben szerintem sincs jobboldali meg baloldali művészet, jó művész van, meg rossz. Nyilvánvaló, hogy amikor a művész elkezd valamiféle módon megteremteni egy világot a meglevő elemekből, akkor össze-vissza csinálja, amit nem lehet fölfogni, azt megpróbálja olyan absztraktul csinálni, hogy ne lehessen fölfogni. A vitánk tulajdonképpen én azt hiszem abban kristályosodik ki, hogy én ateista vagyok, te meg istenhívő. Ez a dolog megoldhatatlan, ezen lehet vitatkozni, érdemes elvitatkozni. Isten mondjuk, hogy szimmetriával és aszimmetriával dolgozik, ennek lehet jobboldala, baloldala. Ezek a terminusok föltűnnek, letűnnek. Nem akarom azt mondani, hogy jobboldal és baloldal állandóan a világ történetébe ezek játszanak, tehát nevezhetjük ezt akár minek, nevezhetjük ezt aszimmetriának és szimmetriának, de akkor is két elmélet szerint tételezzük fel Isten létét és teremtményét. Aztán az tőlünk függ, hogy melyiket fogadjuk el. De viszont, hogyha a szabadságot említed, miután hiszünk abban, hogy finalisták is vagyunk, nem csak okozat és ok van, hanem cél is van, akkor meg kellene kérdezni, hogy mire való ez a szabadság? Hernádi Gyula: Megmondom. Az én definícióm szerint a szabadság az tulajdonképpen az Istenné válás finalista formája. Az Istenné válás, ami azt jelenti, hogy a fizikai, kémiai, biológiai, pszichológiai és szociológiai téridő korlátok legyőzése. Az Isten tulajdonképpen mint fogalom, hogyan van előttünk? Mint aki végtelen időkig volt, van, lesz és mindenütt jelen van. Tehát a téridő korlátok, az egész civilizáció erről szól. Hogy a téridő korlátokat le akarja győzni. A repülőgéptől kezdve a telefonig, a fürdőszobától kezdve, az élettartamnak a meghosszabbításától kezdve az egész civilizatórikus felépítményig minden erről szól. Tehát a szabadság azt jelenti, hogy legyőzöm a téridő korlátokat s akkor választási lehetőségem van a különböző optimálisnak hitt variánsok közül. De nincs. De nincs. Hernádi Gyula: Szubjektíve van. Eldöntöd azt, hogy most elmész Amerikába, visszamész, nem mész vissza? De ez nagyon behatárolt szabadság. Vagy meg tudom valósítani, vagy nem. A szabadság az nem csak a materializmus, hanem éppen a teológia, a hit. A szabadság az, amikor a szükségletet belátjuk és annak szellemében dolgozunk. Az egész Tízparancsolat abból áll, belátom ezt a szükségletet, ez rám mindenféle terhet rak, de ennek ellenére követem. Ez az igazi szabadság. Makovecz Imre: Hajlamos vagyok arra, hogy a mélyen tisztelt előadónak ezt a különös premisszáját, hogy van jobboldal és baloldal, maradéktalanul elfogadjam. Mondok példát erre. Boross Péter felszólítására el kellett mennem a Fővárosi Önkormányzat épületébe egy sajátos ügy miatt. Az ügy a következő. A 301-es parcellában Jovánovics György az 1956-os pályadíjas tervét valósította meg, amelyben a konceptuális művészetek törvényszerűségei szerint méretekben és tonnában évszámokat épített anyagból a helyszínen, és azt hiszem, akkor még nem volt teljesen kész a mű. Tavasszal párhuzamosan a 301-es parcella mellett lévő 298-as parcellát, amelyben három méter halott van - 1945-től addig az időig temetett elítéltek feküdtek válogatás nélkül, politikaiak és mások is - önkéntes túlélők rendbe tették, és egy Kanadában élő dilettánsnak a székely kapuját állították föl a 298-as és a 301-es parcella határára. Hozzá kell tennem még a történethez azt, hogy Jovánovics azt mondta, hogy egy konceptes embernek nem lehet murális vagy alkalmazott művészete, hanem minden egyes köztéri munkája kihelyezett kiállítás, és ebbe a konceptbe helyezkedik el ennek az 56-os emlékműnek az objektuma is. Azt is mondta, hogy túl közel van ehhez a műhöz a székely kapu. Mert ennek a műnek az auráját átlépi és ezért vigyék azt arrébb. Nyilvánvaló előttem, hogy ebben a szituációban Jovánovics baloldali, a dilettáns és a mögötte lévő önkéntes halott-ápolók a 3 méter vastag halottal együtt jobboldaliak. Itt nincs kétség. Az volt a feladatom, Boross Péter belügyminiszter úr megbízásából, hogy csöndesítsem el a háborút. Tehát hogy ne legyen ebből botrány, próbáljam meg valahogy ezeket az öreg hadfiakat meg a művészt is elcsöndesíteni. Ebben a szituációban világos előttem, hogy Jovánovics baloldali, ismétlem, a dilettánsok, a halottak és a sír maga jobboldali. A három méter vastag halott is jobboldali. Hasonló ez a szituáció ahhoz, hogy Major Máté, a vulgármarxista hazudozó a bajai katolikus gimnáziumban végzett ember, aki világnézeti tantárgy keretén belül a papoktól a marxizmust is megtanulta, és vulgármarxista hazug történelmet tanított nekünk a Műegyetemen, és kizárólag azt. Major Máté kétség kívül baloldali volt és én, mint tehetetlen hallgató, kétségkívül jobboldali. De ebben egy determinizmus valósul meg, egy sajátos szereposztás és szerepjátszás, amely között a baloldaliság és jobboldaliság között számomra nem maradt más, mint maga a maszk, maga az álarc, amelyet a görög perszónának hívott. Egy olyan perszonális lét, amelyet mindkét oldal determinál, és szabadságomat a legsúlyosabban sérti. A hozzászólásomnak tehát a két példa után a lényege, hogy én boldogan megyek bele abba a játszmába, hogy a dolgokat felosszuk baloldalira és jobboldalira, mert szembe kell néznem azzal, hogy két Művészeti Akadémia létezik, egy baloldali és egy jobboldali és kétségkívül tévedhetetlenül oszlanak meg az emberek a két művészeti akadémia között baloldalira és jobboldalira. Ezzel nem tudok nem szembenézni. Szabad erre válaszolni? Makovecz, te baloldali vagy. Makovecz Imre: Természetesen, igen. Na ugye. De ezt egy reggeli interjúban... Hernádi Gyula: Elhozom neked a Leszek Kolakowskinak ezt a bizonyos katekizmusát a baloldaliságról. Ha nem ismersz magadra, tudniillik azt, hogy kit mondanak baloldalinak. És ki denunciálta ezt a fogalmat. Én szamárságnak tartom ezt a felosztást, mert ez nem érvényes. Az van, aki a szabadság mellet áll, aki a szabadság ellen áll. Slussz. Érdekes, hogy a tükörképben a bal és jobboldal felcserélődik, a fent és a lent nem. Miért, Kati? Keserű Katalin: Mert sosem állunk fejre. Gyula, az Isten áldjon meg, mikor Kolakowskira hivatkozol, elsősorban egy csomó olyan dolgot ír ő, amit szeretne, ha így lenne, szeretne, ha úgy lenne, de ennek nincsen filozófia konzisztenciája, azon kívül ő a legszélsőbb baloldaliból lett szélsőjobboldali. Hernádi Gyula: De Tamás, amit leírt, azt én elfogadhatom érvényesnek? Hát persze. Farkas Ferenc: Elképzelhető az, hogy valaki jobboldali és baloldali egyszerre? Picasso. A kubista képeiben baloldali, a neoklasszikus periódusában jobboldali? De ez nem ugyanaz az ember. Ez különböző időkben van, tehát bár ugyanaz biológiailag, anatómiailag, de mégis egymást folytatják, egymásból következnek. Farkas Ferenc: Egy emberen belül elképzelhető ez a kettősség? Igen. Másképpen nem lenne konverzió a világon. Valakiből lehet valaki más, Saulusból lehet Paulus. És sok más példát lehet itt mondani. Gyurkovics Tibor: Ezt nagyon fontos distinkciónak tartom. Azért szerettem volna, hogy ez előtérbe kerüljön. Nem hiszek ezekben az alternatívákban, én ezt rossz címkézésnek érzem, és azért is kértem meg a Tamást, hogy vezesse ezt elő. Én azt hiszem, ha Rómában gondolkodunk vagy Egyiptomban, ez nem használható distinkció. Ez csak a XVIII. századtól, elsősorban a Francia Forradalom óta, az ülésrend, a jobboldal és a baloldal, satöbbi. Mi ebbe olyan módon belelovalljuk magunkat, hogy mi is azt hisszük, hogy jobboldali vagy baloldali. Megszólít valaki, hogy jobboldali vagy? Mondom, dehogy vagyok jobboldali, isten őrizz.! Szóval akkor baloldali. Dehogyis! Ez egy nonszensz. A művészetre, a filozófiára lefordítva, még olyan fokon se, hogy istenhívő vagy ateista. Még olyan fokon se, hogy rend vagy véletlen. Ezt a fajta distinkciót én veszélyesnek tartom. Most mindenki a konzervatívról és liberálisról beszél... Gyurkovics Tibor: De komoly ember nem beszél erről. A parlamentben, a pártokban használják. Csak nem gondolod, hogy odamész egy csepeli munkáshoz és megkérdezed, hogy konzervatív tetszik lenni? Azt mondja, hagyjon a fenébe engem, most csaltam meg a feleségem. Makovecz Imre: Igenis van ilyen, jelen van a világban, hogy baloldali, meg jobboldali. Balkezes, jobbkezes. Az egy régi dolog. Gyurkovics Tibor: Én a magam részéről le akarom szögezni, hogy ez egy téves címkézés a filozófiában is, a politikában is, de az nem érdekel. A művészetben használhatatlan címkézés a jobboldali művészet és a baloldali művészet. Én nem tudom elképzelni azt a baloldali gazembert, aki meg akarja akadályozni a szabadságot. Nem tudom elképzelni azt a jobboldali gazembert, aki meg akarja akadályozni. Ezt nem értem, ezt a distinkciót. Föl se tudom fogni. Válaszolj, személyes megtámadtatás. Goethe is azt mondta, hogy van igazság és van rend. Keserű Katalin: Egy ember nem tartozhat középre. Valahol állnia kell, jobboldalra vagy baloldalra. Nem politikailag. Hanem valamilyen módon önmagának kell valamilyen erkölcsi felfogást felvállalni. Gyurkovics Tibor: Ezzel sem értek egyet, mert Hamlet a tipikus példa, aki ott áll. Hamlet a világ legnagyobb dilemmája. Roppant élveztem ezt a vitát és azt hiszem, hogy a cél, ha volt egy cél, azt elértük azáltal, hogy beszélgettünk és hogy megállapodtunk végre, mert itt a Makovecz Molnár tengely ugye, hogy van jobboldal és baloldal és hogy akárhogy nevezzük ezt, mindig két felfogás lesz, az aszimmetria, szimmetria is. Itt én vagyok a tanú, mondhatnám a koronatanú azzal, hogy én jöttem ide, tehát nekem ez az ország a szívemen van és idegen, ezért mondhatnám, hogy jobban észreveszem azokat a dogokat, amiket a bennszülöttek nem észlelnek. S azt merem állítani, hogy itt a filozófia és minden más is ugyanazon a nívón van, mint nyugaton. Ezzel persze nem dicsértem, sőt, lehúztam a dolgokat, de nyugaton nagyon alacsony fokon áll mindez, elsősorban a filozófia, mert nincs filozófia ma már Nyugaton, nyelvészeti hülyeséget tanítanak. Ha valaki meg tudná menteni, az inkább Kelet-Európában van, mint Nyugaton. Itt vannak, nem csak Magyarországon, komoly gondolkodók, és ezt látom a diákjaimon, akik értelmes, remek dolgozatokat író fiatalemberek és lányok. Az érdemi diákok felette állnak az amerikai kollégáiknak. 1995 november 30. |
|
|
| |
|